Ugrás a fő tartalomra

Kiemelt

Hamvas-szókincstár

Hamvas-szókincstár „…a szó megnevez és megszólít, életre kelt” Szakács Gábor szerkesztésében Az a tíz-húsz-harminc kép vagy zenemű vagy vers, amely az embert hosszabb ideig kíséri,  meghitt élettárs. Az az egészen kevés gondolat, amelytől sohasem válik meg, amely minden  időben gondolkodás tárgya, örök és kimeríthetetlen forrás, vezető irányelv: az meditációs  objektum. Objektuma állandó szemlélődésnek, mindig újból és újból való megrendült  csodálkozásnak. Az ember megtanulja százféleképpen alkalmazni, úgy tudja nézni, esetleg órák hosszat, mint a keleti aszkéták mandaláikat. Mint a misztikusok a világ nagy jelképeit: a  csillagot, a kört vagy a háromszöget. Meditációs objektum a kép, vagy gondolat, amely az  emberbe állandóan visszatér, amely mindig új és új alakban, de mindig sajátságosan  egyformán ugyanaz tud maradni. (Anthologia humana 15. o.) Európa vak és gyógyíthatatlan tevékenységmániája volt, és maradt akadálya annak, hogy az  ember itt az őskori és keleti

Egy alig ismert szellemóriás

Az öt géniusz a Nemzeti Könyvtárban

Hamvas Béla a magyar irodalomnak, a magyar szellem történetének magányos cédrusa.

Nem annyira magányos, társtalan és meg nem értett, mint Csontváry – de saját korában reménytelenül idegen lángelme. Nem olyan drámai, mint Ady vagy Füst Milán, nem olyan irodalmi kóborlovag, mint Márai, nem olyan lírai, mint Krúdy, nem olyan intellektuális világfi, mint Szentkuthy Miklós. De mindezek magányossága rokon az övével, és Bartók egyetemessége és asztrális egyedülléte, kozmikus érzékenysége és ébersége is. Mennyi monumentalitás, mennyi zordon nagyság – a Himalájának nincs ennyi csúcsa…

És ha hozzávesszük mindezekhez Kerényi csillogását, Weöres álarcok mögötti időtlen metafizikáját s még megannyi sziporkázó értéket, okos tanítást vagy világot értelmező bölcsességet, nem is értjük, hogy a magyar szellemnek ebben az arany századában miért is kellett Hamvasnak ismeretlenként, szinte észrevétlenül sírba szállnia. Ha jól tudom, egy rövid, szemérmes, neki dedikált vers (az Új Emberben, Hoványi János akkoriban sem ismert és ma sem nagyon számon tartott költőtől): ez volt az egyetlen nekrológ, amellyel a nemzet búcsúztatta.

Hova lettek a barátok, a társak és a társtalan szellemi testvérek és mindazok, akiket mindezek tanítottak – van-e értelme a kultúrának, ha csak ilyen utókort képes nevelni magának? Van-e még értelme dédelgetnünk azt az illúziót, hogy minden remekművel: verssel, regénnyel, festménnyel, zongoraversennyel, filmmel nemesedik a világ, gazdagabb lesz a nemzet, tökéletesebb lesz az emberi nem – hogy egyre több okosabb, bölcsebb és igazságosabb utód lép az elődök nyomába – hogy igenis, megy a könyvek által elébb a világ…

Hamvas egyébként ennek épp az ellenkezőjét gondolta – azt, hogy az emberiség egyre lebutítottabb állapotba kerül. Nemigen hitt a haladásban és nemigen hitt a fejlődésben, főleg pedig a két fogalom összeköthetőségében nem, és a krízist a modern emberiség állandó létállapotának tekintette. Ennek mintegy cáfolataként utolérhetetlen életművet hozott létre. Mint gondolkodó, mint regényíró és mint esszéíró. E kötet az utóbbiakból nyújt válogatást. Azért az esszére esett a választásom, mert azon talán lehet vitatkozni, hogy mondjuk kinek köszönhetjük a legnagyobb magyar regényeket – de hogy Hamvasnál lefegyverzőbb eleganciával, nála meggyőzőbben, veretesebben és magával ragadóbb sodrással, a francia és angol klasszikus elődök méltóbb utódaként senki nem írt esszét magyarul, ez meggyőződésem; és remélem, e véleményemet igen sokan fogják osztani jelen kötet olvasói közül.

Hamvas elsőrendű fényességű állócsillag szellemi égboltomon tizenéves korom óta, amikor is – még a hetvenes évek elején – szerény eszközeimmel Hamvas rehabilitációjának szolgálatába szegődtem. Azóta nem kevés csillag, bolygó és üstökös fénye elfakult szemem előtt ezen az égbolton, Hamvast azonban folyamatosan ott érzékelem a legfényesebb égitestek között.
Hogy e válogatásnak hány olvasót sikerül bevonnia a tudás és az írás minőségének e magasiskolájába – e pillanatban erről aligha lehet fogalmam. De tudom, hogy ennél fontosabb könyvet aligha bocsáthattunk útjára.

Szőcs Géza



Hamvas Béla, könyv, Szőcs Géza, Nemzeti Könyvtár, az öt géniusz,

Népszerű bejegyzések

Kövess a Facebookon!