„És e földön az életet az dönti el, hogy ki fedi el a Te
hiányából fakadó közönyt, és ki az, aki feltárja. Mert a haza az a nagy és
szent hazugság, ami az egészet elfedi. Igen, ők a haza nagy fiai. Haza csak ott
fontos, ahol nincsen közösség, a nemzet csak ott lobog, ahol eltakarják, hogy
nemzetről szó sem lehet, nincsen sem haza, sem nemzet, sem nép. Ez a nagy
áltatás, amiben részt kell venni, különben feleszmélnének egyedüllétükre. És mi
lenne akkor? Mi lenne akkor, ha felébrednének arra, hogy hazátlanok és
néptelenek és nemzettelenek vagyunk. Ami közösnek látszik, az a
közösségtelenség eltagadásából keletkezett nagy szólamok özöne. Így kell magát
áthidalnia, hogy ha már nincs, legyen meg annak legalább látszata. Csak közösségben
lehet élni, és ha nincs, a közöny fölé nemzetet és népet és hazát kell hazudni.
Ez a szellem jelentősége itt; az irodalomé, a művészeté. Ezért van jelentősége
csak a hazának, a közös áltatásnak, amiben mindenki megegyezik, hogy van, mert
nincs. Ezért olyan borzasztóan fontos a nemzet becsülete és a hazaszeretet,
amivel mindig ki lehetett állni és szavalni, ez az, ami még felejtetni tud.”
(Hamvas Béla: A magyar Hüperion
- első rész, Huszonkettedik levél, 70–71.)
