#HamvasBéla: Ez az.

Van egy bizonyos megrendítően meghitt hazaérkezés-élményem, ami minden egyes meditációs elvonuláson teljes lényemet magával ragadja. Így történt ez legutóbb is (zen meditációs elvonulás Jeff Shore-ral és a pesti Egy Csepp Szanghával, a nagyváradi Posticumban). A senki földjének időtlen és befogadó tere, ami a csoportos gyakorlásból megnyílik. Bent nyílik, és kifelé tárul. A senki földje, vagyis a legbiztosabb talaj. Az élő, mindenkori, megszakítatlan és valóságos láthatatlan történet, mit csak az nem lát, aki ilyenolyan oknál fogva nem a látást választja.

"Tekintet nélkül arra, hogy Perzsiában van, és szúfinak hívják, Júdeában, a Holttenger mellett, és nevük esszénus, vagy rongyos lengyel falvakban, és khasszidoknak nevezik őket – az ember úgy érzi, hogy végre hazaérkezett. Ez az otthonosság. Ez a meghittség, és bizalmas jóhiszeműség. Ez az egyszerűség, jel és tiltakozás az ellen, ami ezer évek óta a történetben folyik. A romkultúrák közepette valami, ami nem pusztul el. A szertefoszló népekkel szemben valami, ami abszolút pozitívum. Minden propaganda és minden hittérítő háború és minden hivatásszerű klérus nélkül. Az ember tudja: ez az.
Ez az."

(Hamvas Béla Zen című esszéjéből)

A program tökegyszerű, és az első fő instrukció: "Azt is felejtsd el erre az időre, hogy az egy meg egy az kettő." Napi 10 óra zazen (zen ülőmeditáció) a kápolnában. Plusz még 3 óra éjszaka, annak aki még mélyebbre akar menni. A 25 perces ülések között pár perc szünet (nyújtózkódás), vagy 5 percnyi járó-meditáció az udvaron, gyors tempóban. Teljes silentium - a funkcionális beszéd megengedett. Az étkezés is csendben zajlik, összehangoltan (pl. egyszerre kezdjük és fejezzük be). Este befejezésként A négy fogadalom, 3 nyelven (japán, magyar, angol) majd 3 leborulás.

A négy fogadalom

Az élőlények száma végtelen,
fogadom, hogy mind megszabadítom.

A káprázatok világa kimeríthetetlen,
fogadom, hogy mind legyőzöm.

Az igaz tanok sora megszámlálhatatlan,
fogadom, hogy mind megtanulom.

A felébredés (Buddha) útjai bejárhatatlanok,
fogadom, hogy mind bejárom.

Naponta egyszer "kötelező" szanzen (szemtől szembeni privát találkozás - one on one, in order) a mesterrel. Kérdezhetsz, kérdezhet. Válaszolhatsz, válaszolhat. Lehet, hogy nem szavakkal, és lehet, hogy semmit sem értesz az egészből. Minél világosabban és egyszerűbben meg tudod fogalmazni a kérdésed velejét, annál valószínűbb, hogy a választ megtalálod - a mester ebben segíthet. Ha van egy égető koanod azt behozhatod ebbe a térbe. Ha nincs, talán kapsz egyet. A koanommá válok és teljes létezésemmel kinyilvánítom azt. Nem én állítok valamit, hanem (én) vagyok az. Nem az intellektusommal - hanem teljes lényemmel, testemmel-lelkemmel.

Félelmetesen felszabadító volt, ahogy az (egyébként közvetlen és elérhető) mesterrel való legelső (még szemiformális) találkozás alatt, 1 mondat után megértette a kérdésemet, amit lassan egy évtizede "mondok" a környezetemnek, -ben, visszhang nélkül. Nem azért, mert a mester egy zseni, a környezetem pedig idióta (bár ebben is lehet valami, nem zárhatunk ki semmit), hanem mert a senki földjén hangzott el a kérdés, mert csakis és csakis a kérdés esszenciáját kellett megfogalmaznom, adalékanyagok nélkül, és mert van egy olyan a zen buddhizmusban (is), hogy Az én országom nem e világból való. Hanem a világosságéból és a csend szolgálatában. A világosság és a csend forrása pedig nem a szavakban meg az azokra épített ideahálózatokban van, hanem abban, ami bennünk ezeket a legégetőbb kérdéseket (koanokat) legmélyebbről kérdezi és kapja vagy adja. Ki tanít kit? (-) Szóval sok éve nem sírtam ilyen tisztító-felszabadító katarzisélmény-zuhatagban, többnyire ülés közben. Szinte hangtalanul, amennyire bírtam. Volt egy csepp, ami egy aión alatt csapódott a padlóba.

Csoportkép, aztán búcsúzás, mindenki vissza az otthonába (?), ki Pestre, ki Kolozsvárra vagy messzibb nyugati országokba, mindenkinek kezdődik a következő, személyes, világiakban való "elvonulás". Ahogy Jeff írja egyik könyvének utolsó soraiban:

"Kétségkívül még mindig ugyanaz az öreg seggfej vagyok, de mostmár valahogy együtt tudok élni vele."

(A könyv utolsó, önéletrajzi fejezete online itt is elolvasható - maga a könyv pedig A Láthatatlan Zen Könyvtárból kikölcsönözhető)