A hagyomány nem rendszer, hanem rend. A rend arról ismerhető fel,
hogy önmagát állandóan javítja. A rendszer organizáció, a rend
organizmus. A rendszer ha valahol nem jó – márpedig mindig kiderül,
hogy valahol nem jó – összeomlik. Ha a rend valahol nem jó, önmagát
kijavítja. A hagyomány nem rendszer, hanem rend, minden számunkra
ismert alakjában, a kínaiaknál, a hinduknál, a hébereknél, a görögöknél.
A rend nem zárt és statikus épület, hanem nyílt irány és út. A
mahájána a nagy ösvény; a szufi önmagát tariqának, ösvénynek nevezi;
a tao annyi, mint út; Én vagyok az út. Az út fölfelé. A mirázs.
Európának rendszere volt és van, sok, rendje nem volt és nincs. A rendszerek
közül az egyik rosszabb, mint a másik. Az ember nem győzi eldobálni
őket. Mindenütt a vak következetesség, minden egyébre való tekintet nélkül,
tehetetlenül, hogy önmagát korrigálja, mint az állami és a társadalmi
és a vallási és a filozófiai rendszerek, sorra összeomlottak, és
össze fognak omlani. Rettentő szillogizmusokkal és tökéletesen logika
nélkül. Monomániák és rögeszmék. Valamennyi a korlátolt önmagára való
éhség terméke, amely saját fixa ideáján nem lát túl, s amely még önszeretetnek
is képzeli magát.
