Hamvas Béla jelenvalósága címmel rendeztek ünnepi
megemlékezést az író halálának negyvenedik évfordulója alkalmából,
november 7-én Szentendrén. A városi köztemetőben, ahol közös sírban
pihen Kemény Katalin író-költő-műfordítóval, felavatták a Farkas Ádám
szobrászművész készítette új sírkövet, beszédek hangzottak, s a város
ünnepelt. Óriási érdeklődés kísérte a délutáni változatos programokat
is.
A temető zsivaját megtöri az emlékezők csendje. Köveken tükröződő
arcok. Pátosz. Áldás. Csak a fák azok, amit ígérnek. Nem akarják
kiüresíteni a szakrális tereket. „Hamvas Béla, ha – a századforduló
közelében – nem magyarnak születik, már egész Európa szellemi tudatában
hangoztatottan is benne élne. Egy, a konvencionalitást illetően
rendhagyó, s éppen ezáltal valódi rendet teremtő író (filozófus),
„életművelő” halt meg 1968-ban, s hagyott olyan hatalmas írásbeli
örökséget, amelyet szélesebb körben csak a nyolcvanas évek közepétől
mertek felismerni, műveit sorozatban kiadni” – méltatta Jókai Anna
korábban. „Azok a problémák, melyekről Hamvas szól, örök problémák” –
mondta a sírnál.
Akik a Pest Megyei Könyvtárban elfogyasztott rántott
leves után a Városházán tovább követték az eseményeket, egy kis kártyát,
könyvjelzőt kaptak, idézettel a Scientia sacrából: „A gondolat csak
akkor érvényes, ha azt tettben beváltották, a tett csak akkor, ha azt az
értelem rendjében megalapozták.” Dietz Ferenc polgármester örömmel
tekintett végig a díszterem 160-180 fős hallgatóságán: „A legnagyobb jó
az embernek, együtt lenni” – idézte Hamvast, majd az 1948–1951 közti
szentendrei életszakaszról beszélt. Mikor két évtizedes munkája után a
Fővárosi Könyvtárból eltávolították, B-listára került, földműves
igazolványt kiváltva sógora kertjét művelte a Kő-hegy alatti birtokon.
Közben megírta az Unicornist, és befejezte a Karnevált. Utóbbiban
szerepel: „Irtózom attól, hogy bölcs, vagy hős, vagy szent leszek.
Magasabb igényem van. Normális ember kívánok lenni.” Vigyük tovább még
több embernek a hírt, hogy ismerjék meg műveit – röpdösött Dietz úr –,
„és ha az ő eszméivel fognak gondolkodni, jobb lesz a világ, nem lesz
gazdasági válság”, ámde kolbászból kerítés.
Dúl Antal
"Váltsunk hangnemet! A halottak a sírba, az élők az asztalhoz!" –
intett Dúl Antal teológus. – "A szellemi embernek nincs önérzete, vagy
nagyon pici, nem törekszik felmagasztalásra. A naspolyának, a rigónak
nincs pénzügyi válsága" – fricskázta kiválóan az előtte felszólalót.
Hamvas negyven évig járt-kelt Szentendrén teljes anonimitásban. A hegyen
megteremtette azt a szakrális atmoszférát, mely a létet áthatja.
Szentendre negyven év múltával ráébredt, hogy van egy olyan világméretű
szellemi kvalitás, ami itt kapált a dombon, s közben "horizontalkotó
szavakat mondott ki". Hamvas csak (normális) ember akart lenni, annál
nem lehet több semmi. Bevitte a szakralitást a hétköznapokba, nála a
kapálás is meditáció. Hiszen a "szellemi ember" számára nem megalázó az
árokásás, földhordás sem, nincs baja a földdel, rálát a dolgokra, és nem
avatkozik beléjük, fogalmazta meg Dúl Antal. "A normális embert arról
ismerem fel, hogy nem közömbös, nem részvétlen, nem semleges, nem
minőségtelen. Ő a szenvedélyes ember, az érdekelt, a mámoros, az álmodó,
az enthuziaszta. Szóval az igazi ember" – fogalmazta meg Hamvas.
Bach és Schumann műveiből zongorázott Kamp Salamon karnagy, majd
Szentendrén született Hamvas-szövegekből olvasott fel Pápai Erika,
Söptei Andrea, László Zsolt és Rátóti Zoltán. A
Silentiumból,
mely harmadrészt a hindu, védikus hagyományból táplálkozik, harmadában
Szent Ferenc, s hasonló részben Buddha – magyarázta a válogatást
összeállító Dúl.
„Ó, ha költő lennék, legszebb versemet a rántott
leveshez írnám. Olajban enyhén pörkölt fehér liszt, köménymag, forrásvíz
és só. Ha kenyeret aprítok bele és utána két almát eszem, egészséges
vagyok. De ódát írnék a tejbenrizshez is. Almakompóttal és mandulával.
Teám kakukkfűből és mentából készül. Olajban pirított kenyeret kell
hozzá enni fokhagymával. De a mézes-vajas kenyér se rossz.”
(Gyümölcsóra) A tolsztoji példát követte, aki leírta öregkori
naplójában, hogy az autentikus létezést akarta megvalósítani, de nem
érte el a megvilágosodást. „Az öreg Tolsztoj az egyetlen hiteles
létezést meg akarta valósítani, de úgy vettem észre, hogy erről neki
magának tudomása csak igen homályosan van. Ezért volt, amilyen szent,
éppen olyan őrült. Ez az ember drámája, aki magában irtózatos erejű
gondolatokat tárol anélkül, hogy reménye is lenne ezeket beváltani. A fa
helyzete könnyebb. Képességein belül marad és a gyümölcsöt megérleli. A
fa nem olvassa a Hegyi beszédet. Egy idő múlva kiderül, hogy az ember
hiába tárol bármit, ha azt nem valósítja meg.” (Ismét a Gyümölcsóra.)
Rövid szünet (pogácsa, bor) után Szemző Tibor tolmácsolásában
hallhattuk felvételről A láthatatlan történet egy részletét, mely
egyedüliként jelenhetett meg Hamvas életében hivatalosan, 1943-ban. A
meghívott Hamvas-kutatók közül Thiel Katalin a Magyar-Német Filozófiai
Társaság konferenciájáról érkezett éppen, ahol szintén méltatták Hamvas
munkásságát és hatását. Maszkjáték (Hamvas Béla Kierkegaard és Nietzsche
tükrében) című könyvéhez azokat az inspirációkat is felhasználta,
melyeket a hallgatóitól szerzett a '80-as évek közepétől Egerben életre
hívott Hamvas-olvasókörben. „Meditációs objektumként használtuk a
szövegeket, sorról sorra vizsgálva azokat.”
Szőcs Géza Erdélyben már
az 1970-es években szóvá tette Hamvas mellőzőttségét. Édesapja
könyvtárában találta A láthatatlan történetet, s utána igyekezett
(volna) a többi műhöz is hozzájutni könyvtárakban, könyvgyűjtőktől.
Tizennyolc évesen elhatározta, hogy felkeresi Hamvast és Szentkuthyt,
akinek Prae című regényét a legzseniálisabb magyar alkotásnak tartja.
Budapesti értelmiségiektől hiába próbált tájékozódni Hamvas felől, nem
tudták, hol lakik, mi van vele. Végül Kozocsa Sándor megadta neki az
Erzsébet királyné utcai címet. Így indult Kolozsvárról Budapestre
1971-ben Szőcs. „Milyen ügyben keresi?” – fürkészte az ezüsthajú néni,
mikor becsöngetett. – „Honnan érkezett? A férjem három éve meghalt, de
ha van kedve beszélgetni, jöjjön be!” Alig két mondatot váltott Kemény
Katalinnal (Nem kér kávét. A teát szívesen elfogadja.), mikor az özvegy
megkérdezte tőle, hogy az oroszlán jegy végén született-e. (Igen.) És az
édesapja is oroszlán? (Igen.) De ő inkább a jegy elején született?
(Igen.) Így indult ismeretségük.
Személyesen találkozott viszont Hamvassal László Ruth pszichológus,
aki hét éven át gépelte kéziratait, s közben beszélgettek is. Tudja,
hogy nem szerette a pszichológusokat az 1990-ben posztumusz
Kossuth-díjat kapott író, de őt ez egy cseppet sem zavarja! Úgy tűnt,
rajong Hamvas (írásai)ért. „Hamvas Béla minden sora tanúbizonyság. A
Patmosz az Evangéliummal felér! A száműzött János megírta látomásait, a
Tiszapalkonyára száműzött Hamvas ezt a művet.” Mi tagadás, a lelki
betegségeket az elveszített spiritualitással magyarázó hölgytől már
korábban is olvastam olyasmit, hogy egy lakatlan szigetre elég lenne
Hamvas műveit magával vinnie, mert „azokban minden lényeges dolog
szerepel, amit a világról tudni kell és lehet.”
És a kéziratok kiadása még korántsem fejeződött be. Jövőre
remélhetőleg megjelenik Hamvas töredékes naplója és levelezése, mondta
el
Danyi Zoltán.
Sajnos a második világháborús naplót Hamvas felettese magával vitte
Argentínába (vagy Brazíliába), a tiszapalkonyai barakkban pedig
mindenféle dirib-darab papírra tudott csak jegyzetelni a közéletből
eltávolított Hamvas. Szótárak nélkül fordított több nyelvből, árkot
ásott, kubikolt, könyvtári háttér nélkül írt, írt, írt, nézzük hát el
neki a szakirodalmi hivatkozások hiányát! "Úgy írt magyarul, mint ahogy a
tenger beszél önmagával" – fogalmazta meg egy helyütt Szőcs Géza, aki
nem kímélte másik példaképét. Hogyan tudott Szentkuthy olyan butaságot
nyilatkozni, hogy tetszett neki Hamvas választott remetesége. És ilyet
kiad a Hamvas Intézet? Miközben a visszaemlékezők tévedéseit
kommentálja, korrigálja, Szentkuthy ezen szavait nem: „ez az aszketikus
élet – lemondott hírnévről, dicsőségről, karrierről – rendkívül imponált
nekem, és most, hogy beszélek róla, morálisan mélyen meghat.”
A budapesti Hamvas Béla Kör szervezője, Szathmári Botond
szamizdatként találkozott először A láthatatlan történettel. Az ELTE
filozófia szakán, ahol Szilágyi Imre 1982-tól foglalkozott Hamvassal, és
az alig megtűrt Schopenhauerrel (s meg is szenvedte ezt egyetemi
előmenetele). Szilágyi ötlete volt 1987-ben a Hamvas Kör, melynek tagjai
azóta találkoznak havonta, hogy meghallgassák és megvitassák egyikük
elhangzó előadását, melyeket kötetekben
(A nevezetes névtelen;
Fényvaluta) is közreadnak.
Hamvas humorát és iróniáját szemléltette
Miklóssy Endre építész, író, potenciális aktuálpolitikai párhuzamokra
felhívva a figyelmet. Miért vállalnak magánpraxist a bűnözők? –
csodálkozott Hamvas írásában. – Hiszen ezeket a tetteket hatósági
támogatással is elkövethetik! "A felelős pozíciókban rendesen pojácák
ülnek, de senki sem tudja, kinek pojácái, de ezek is hirtelen eltűnnek a
süllyesztőben, mások jönnek, és azok is eltűnnek. Semmi sem állandó,
csak a hivatali rettenet." Ez is Hamvas (Értekezés a közigazgatásról),
aki az éberség egyik formájának is nevezte a humort, s aki Miklóssy
megállapítása szerint ironizálva szemlélte ezt az egész szemétdombot,
amelyben élünk.
"Kemény Katalin az, akit sem elválasztani, sem összekeverni nem lehet
Hamvas Bélával" – írta a harmincas években Gulyás Pál. Ha Dúl Antal nem
tárja fel, hogy a Forradalom a művészetben című közös könyvükben melyik
képzőművészről ír Hamvas, s melyikről felesége, könnyen
összekeverhetnék mégis őket, tudtuk meg a 2004-ben elhunyt Kemény
Katalin hagyatékát gondozó Szántó F. Istvántól. Női intuíciójával
sokszor adta a témát, melyet Hamvas megírt közérthetőbben, élvezetesen.
Publicisztikusan fejtette ki, amit az asztalfióknak író neje a magas
irodalomban valósított meg. „Külön alkottak, de a párhuzamosságok
bizonyítják, hogy egy srófra járt az agyuk. Kemény Katalin prózája
páratlan a magyar, sőt a világirodalomban” – állította az
irodalomtörténész. A hely ismerője című posztumusz kötetében (2006) az
élesszemű olvasó felfedezi Hamvas alakját, „de az írónő nem él vissza
azzal, hogy évtizedekig együtt élt azzal az emberrel, akitől később
divattá vált elájulni, s piedesztálra kell emelni. Számára társ volt
Hamvas Béla, nekünk szerzői szöveg” – mutatott rá Szántó.
„A szellemi ember úgy van jelen a világban, hogy nincs szüksége
hírnévre. Nem kell jelen lennie a porondon” – összegezte Dúl Antal.
Hamburgból jött ide Altorjai Gábor, a Karnevál fordítója, de nem akart
feljönni a színpadra. Lázár Ervin János a koppenhágai Hamvas Béla Klub
üdvözletét küldte telefonon. Sokan tagjai a „láthatatlan családnak”.
Minden ember meg lett hívva, s Hamvassal szólva: „Nem tehetünk mást,
mint a hívásnak engedünk, és tovább hívunk.” (Patmosz)
Most bámulom a Hamvas Béla utcai lakótelep házait az ablakból,
merengve, mennyivel meri–engedi emelni a téli távfűtési díjat a
polgármester úr, s egy aprócska házról álmodozom a Kő-hegy alatt, a
Bubán-dombon, ahol művelhetnénk kertjeinket. És bevillan, amit Hamvas
Szentendrén írt, hogy ne nevezzenek el róla utcát, ne mondjanak felette
gyászbeszédet, nem a dicsőség számít, hanem a hiteles élet. November
hetedike: a néhai NOSZF. Mégiscsak jobb, ha Hamvas jut eszünkbe. Vagy az
őszi levelek. Csak a fák, a négy elemet egyaránt magukban hordozó fák
nem akarnak többnek mutatkozni, mint amik. „Végrendeletileg meghagyom
tehát, hogy rólam emlékkönyvet ne adjanak ki, barátaim rólam ne írjanak
megemlékezést, fölöttem ne tartsanak gyászbeszédet, utcát vagy teret
rólam ne nevezzenek el, arcképemet ne fessék, szobromat ne faragják meg,
díszsírhelyet nekem ne adományozzanak, s nevemet ne használják fel
arra, hogy költői nagydíjakat tűzzenek ki.” (Unicornis)
Forrás:
Irodalmi Jelen