Ugrás a fő tartalomra

Kiemelt

Hamvas-szókincstár

Hamvas-szókincstár „…a szó megnevez és megszólít, életre kelt” Szakács Gábor szerkesztésében Az a tíz-húsz-harminc kép vagy zenemű vagy vers, amely az embert hosszabb ideig kíséri,  meghitt élettárs. Az az egészen kevés gondolat, amelytől sohasem válik meg, amely minden  időben gondolkodás tárgya, örök és kimeríthetetlen forrás, vezető irányelv: az meditációs  objektum. Objektuma állandó szemlélődésnek, mindig újból és újból való megrendült  csodálkozásnak. Az ember megtanulja százféleképpen alkalmazni, úgy tudja nézni, esetleg órák hosszat, mint a keleti aszkéták mandaláikat. Mint a misztikusok a világ nagy jelképeit: a  csillagot, a kört vagy a háromszöget. Meditációs objektum a kép, vagy gondolat, amely az  emberbe állandóan visszatér, amely mindig új és új alakban, de mindig sajátságosan  egyformán ugyanaz tud maradni. (Anthologia humana 15. o.) Európa vak és gyógyíthatatlan tevékenységmániája volt, és maradt akadálya annak, hogy az  ember itt az őskori és keleti

Határ Győző: Egy másmilyen szövétnek

Gyertyagyújtással kezdem minden napomat. Már kapunyitáskor ott toporgok a magas, gótikus Jézus-Szíve templom előtt, amely tőszomszédságomban van és rendszerint elsőnek lépek be. Vastag címjegyzék-könyvemben szaporodnak a nevek mellé tett keresztek - ennek a címjegyzéknek is már közel a fele amolyan elkerített temető - van választék bőven. Kiválasztom aznapra rendelt halottamat s neki gyújtom a mécsest, a gyertyát. Vannak öngyilkosaim - ezek különösen közel állnak szívemhez; vannak, akiket tragikus körülmények között ragadott el a halál s nem önkezükkel vetettek véget életüknek, (ó nem, távolról sem, hiszen a szegény Szőllősy Klára sejtjeiben az életet naponta megtapsolta, tapsolva élt és tán a kerek százat is megérte volna, ha a kertészkedés rózsatüskéje bele nem csempészi a gyilkos tetanuszt) és akadnak olyanok, akikbe belefojtják a lelket, lebunkózzák a szellemet mások. Ilyen volt mai halottam is, akiért mai mécsesemet gyújtottam - annakidején a Rákosi-korszak egy abban jeleskedő nagy Lekoppantója, Lukács György koppantotta le fényét; nem én mondom, Balassa Péter állapítja meg Szomorú üdvözlés - módjával c. cikkében, amely a Könyvvilág 1985. májusi számában jelent meg. Hadd idézzem: "Hamvas Béla nem véletlenül, súlya, bizarrériája és érdekessége miatt lett legendává, hiszen: legendaalakká némították". ...azzá némította "a menthetővé stilizáló, menthetetlenül rosszindulatú elhallgattatás, kirekesztés, lekezelés, nemletezővé nyilvánítás [Tény: elindítója Lukács György volt, Az absztrakt művészet magyar elméletei c. cikkével, mely Új magyar kultúráért(!) című kötetében jelent meg] ". Eddig az idézet. Nem akarok vitába szállni Balassa Péter elmarasztaló, nagyon is elmarasztaló értékítéletével Hamvas Béla Karnevál c. kétkötetes esszéregényéről; annál kevésbé, mivel nem ellenszenves a tépelődése - hogy vajon ki marasztal ható el: a kor-é, amely a művet elmulasztotta megjelentetni akkor, amikor elkészült, 1950 végén, 51 elején - jómagam 49-ben már olvastam gépiratban jó felét - vagy az írás maga amiért megírása után közel négy évtizeddel nem olyan pusztító-robbanékony, amilyen akkor lett volna s az új nemzedék neo-nouveau poszt-avantgarde felfedezőinek könyváradatával tán túlhaladta volna az idő...?! Nem kutatom, nem firtatom. Az a gyertya, amelyet ma reggel érette, emlékezetére gyújtottam, nem most megjelentetett művének szól, hanem a kedves jóbarátnak, Hamvas Bélának. Tán igazuk van azoknak, akik azt mondják, nincs más továbbélés, csupán az élők emlékezetében való megmaradás, nincs más feltámadás, csupán a feltámadás az élők emlékezetében. Drága barátom, kedves Bélám! Mintha itt ülnél nálam, előttem s minden ma volna - vagyis nem itt, "Kismagyarország" wimbledoni rózsakertjében, hanem valahol pesti toronyszobámban amelynek gyakori vendége voltál a Fővárosi Könyvtárból hazafelé menet, ahol dolgoztál. Akkor mondás nélkül is tudtad, ma meg már akár meg is mondhatom: igen szerettelek.
Szerettelek azért, mert noha 17 évvel fölöttem jártál, mégis elfogadtál annak a nemzedéknek, aki magad vagy - hiszen irodalmárok habitusa, hogy "nemzedékeikben" gondolkoznak, a filozófusok jól tudják, hogy "ők egyszerre vannak", mint ahogy minden egyszerre van. Szerettelek önpazarló voltodért, amilyen tékozo1va osztogattad önmagad és/de se tudásodat, se aggódó szeretetedet nem osztogattad horgas kézzel. Szerettelek rendíthetetlen meggyőződésedért s noha kerülgettem csupán, tiszteltem meggyőződéseidet, amelyeket kézirataidból ismertem - és követtem addig, amíg engem emígy, téged amúgy, ki nem vontak a forgalomból. A nagy, született költő-géniuszok nemegyszer olyanok, mint a széplányok: másodkézből, udvarlóiktól, hallomásból szedik fel a tudást, amelynek Te kétlábon járó tárháza, eleven antológiája voltál; de magam se költőnek, se géniusznak nem születvén, szemelgettem mindent, szótárazva-jegyzetelve a magam könyveiből és sohasem felejtem el, milyen megilletődve forgattad Nietzsche-sorozatomat a filozófus nővére, Elisaibeth Förster-Nietzsche parádés kiadásában, fél bőrbe kötve (mert mi még ahhoz a nemzedékhez tartoztunk, amely a gót betűvel szedett német szöveget is természetszerű könnyedséggel olvasta - s neked is, akárcsak Babitsnak meg Kosztolányinak, a Nietzschével való találkozás életed perdöntő élménye volt) s emlékszem, attól kezdve milyen kettőzött, féltő aggodalommal figyelted keresőantennáim forgadozását. Ezért írtad egy leveledben, Tiszapalkonyáról Londonba, 1957-ben: vigyázzak, hogy újságíróvá ne zülljek, mert az a biztos elkallódás. Szerettelek türelemmé zabolázott türelmetlenségedért, amellyel tiszteletben tartottad a másképpgondolkozót, noha rosszallottad tévelygését; és végezetül, de nem utoljára, szerettelek, a sorsközösség kétségbeesésével szerettelek személyes kálváriádért, amelynek megvolt a maga tizennégy stációja. Mert amikor első regényemet a könyvhivatal zúzdába, szerzőjét a Hivatal börtönbe küldte, téged ugyanaz a vasseprő lesepert - el-tova könyvtáraktól, messze a fővárosi irodalmi élettől; Tiszapalkonyán, Kazincbarcikán hol a földet túrtad, hol raktáros voltál, hol bérelszámoló és halálos fáradtan, csak esténként tudtál foglalkozni a barakkban könyvvel-írásokkal, ami kifacsart elmédből még azokra jutott. Nemegyszer a nyomornak olyan fokán találtalak, amikor rádnyitottam, hogy már a magad-termelte krumplin éltél-betegeskedtél - mert az írógépet eladni, hogy betevő falatra kettőtöknek legyen, akkor sem voltál hajlandó. Sokszor eltöprengtem rajta, vajon van-e a nyomornak egy olyan foka, amely megtöri a szellem gerincét s azontúl a mű is megszenvedi, magánviseli a megnyomorodottság bélyegét? Szentkuthy Miklós kiheverte keserűségét, jogos haragját; neked már nem maradt időd, hogy kiheverd a kor bántásait. Nem igaz, hogy (amint írod a Karneválban:) fecsegő Szokratész voltál; de nagy önismeretről tanúskodik a párhuzam. Mert ha szabad ilyet megpendíteni a szakrilégium ódiuma nélkül: eleven prezenciád tán még szuggesztívebb volt, maradandóbb nyomot hagyott a hozzádverődőkön, mint az írott szó - mert szükségből te magad voltál kénytelen, hogy egyúttal Platonod légy; s annyi szent, ha Plotinosz kortársa lettél volna magad is eltoltad volna a kalamuszt és a papiroszt, bízva a meghirdetett Ige kitörölhetetlen erejében, mellyel közvetlenül a lelkek íróhártyájára ír. Másokra bízom, hogy a Karnevál szöveganyagába behatoljanak, bölcseletében búvárkodjanak, irodalmi erényeire, hibáira a maguk szövétnekével rávi1ágítsanak. Én itt csak abbeli örömömet szeretném kifejezni, hogy feltámadtál jó magyari néped emlékezetében, tudsz róla-nem tudsz ró1a, akarod-nem akarod, immáron öreg mindegy. Feltámadtál s hogy ez igazán így van, annak ékes tanújelét vettem ma kara reggel, a Jézus-Szíve templomban, ahol ez az éretted gyújtott mai gyertyám végigégett, s már-már azt vártám, hogy kanóca, csonkján, kilobban... amikor egyet-kettőt, nagy keservesen még pillákolt s akkor egyszerre, hallga csak, hallga - újult erővel felmagasodott és kikerekedett a láng: a te szövétneked volt, egy másmilyen szövétnek. Vajha meghallanád még valahol, te, olyigen hallótávolon kívül! Drága barátom! Kedves Bélám! Szerettelek.

Népszerű bejegyzések

Kövess a Facebookon!