Hamvas Béla a magányról és ellenszeréről

„ A magány nehéz. Novemberben kinézni reggel a szürke derengésbe, kijönni a tornácra ‑, és senki, senki. Ezt az érzést csak a legerősebb ellenméreggel lehet gyógyítani. Mi az? A tudat, hogy az ember egyedül át tudja élni a világ legnagyobb szépségeit, éspedig nem a  képzeletben, elégtételként, hanem, mint az örök egy, aki a legközelebb áll a mindenséghez. Az ember csak közösségben élhet boldogan, de csak a magányban lehet isten.”

Hamvas Béla: A magyar Hüperion, 7. levél