Az ember a legnagyobb vágyak teljesülését nem
is érzi. Csak azt érzi, hogy van mellette valaki, aki úgy odahúzódik az ember
mellé. Érzi, hogy ő saját maga is fügefává lett: már nem magának kíván, hanem
másnak; s a többiek odajönnek hozzám, alám bújnak, mert tudják, hogy helyettük
jót kívánok. Leülnek az áldás sugárzásába, esznek az egyre édesedő gyümölcsből,
elnyúlnak a gyepen, és a fölöttük zöldellő árnyékos ég alatt alszanak, mint egy
embrió.
(Sütő Zsolt fotója)
