Ugrás a fő tartalomra

Kiemelt

Hamvas-szókincstár

Hamvas-szókincstár „…a szó megnevez és megszólít, életre kelt” Szakács Gábor szerkesztésében Az a tíz-húsz-harminc kép vagy zenemű vagy vers, amely az embert hosszabb ideig kíséri,  meghitt élettárs. Az az egészen kevés gondolat, amelytől sohasem válik meg, amely minden  időben gondolkodás tárgya, örök és kimeríthetetlen forrás, vezető irányelv: az meditációs  objektum. Objektuma állandó szemlélődésnek, mindig újból és újból való megrendült  csodálkozásnak. Az ember megtanulja százféleképpen alkalmazni, úgy tudja nézni, esetleg órák hosszat, mint a keleti aszkéták mandaláikat. Mint a misztikusok a világ nagy jelképeit: a  csillagot, a kört vagy a háromszöget. Meditációs objektum a kép, vagy gondolat, amely az  emberbe állandóan visszatér, amely mindig új és új alakban, de mindig sajátságosan  egyformán ugyanaz tud maradni. (Anthologia humana 15. o.) Európa vak és gyógyíthatatlan tevékenységmániája volt, és maradt akadálya annak, hogy az  ember itt az őskori és keleti

Hamvas Béla: Rilke levelei

(részlet)

Rilke sohasem írt sokat; életének utolsó tíz éve alatt még kevesebbet, mint előbb s az is alig jutott a nyilvánosság elé. Mondanivalójának nagyobb részét mintha mindig elhallgatta volna. Csak halála után derült ki, hogy szeretett írni. Leveleit összegyűjtötték és kiadták. Így most több kötet formájában birtokába jutottunk azoknak a csak-nem titkolt írásoknak, amelyek a nyilvánosság előtt való hallgatását érthetővé teszik.

Ha az ember a levelek közül egyet, akármelyi­ket, összehasonlít oly művel, amelyik abban az időben éppen sikert aratott, arra az eredményre kell jutnia, hogy a levéllel szemben a nyilvános­ság előtt sikert aratott műben, legyen az még oly komoly, van valami nem nemes. Most nincs szó a műnek ama fajtájáról, amelynek osztályrésze az úgynevezett közönségsiker lett. Mert, ha a nagy könyvsikernek egyáltalán van az irodalom szá­mára tanulsága, ez csak az lehet, hogy a közönség nem irodalmi fórum. Egy mű megítélésében az, hogy hány példányban fogyott el, érdekes tényező, – távolról sem végső ítélet. És e tény in­kább a közönséget jellemzi, mint a művet. Az iro­dalmi mű szellemi megnyilatkozás. És bármely mai szellemi megnyilatkozás, amit a közönség szívesen fogadott, mélyen Rilke levelei alatt áll.

Nyugodtan mondható, hogy éppen azért. Megmaradt benne a szellem ama nemessége, amely ha kifelé fordul, elvész. Tud az irodalom többet nyújtani, mint azt a gyengéd szépséget, a gondolkozásnak azt az előkelőségét, a kifejezésnek azt a közvetlenségét, amit egy költő levele? Vajon a költő nem saját költőségének színésze már ott, ahol verset ír –, és nem ott kell kiderülnie annak, hogy mennyire költő, ahol nem is gondol vele: levelében?

Népszerű bejegyzések

Kövess a Facebookon!