Ugrás a fő tartalomra

Kiemelt

Hamvas-szókincstár

Hamvas-szókincstár „…a szó megnevez és megszólít, életre kelt” Szakács Gábor szerkesztésében Az a tíz-húsz-harminc kép vagy zenemű vagy vers, amely az embert hosszabb ideig kíséri,  meghitt élettárs. Az az egészen kevés gondolat, amelytől sohasem válik meg, amely minden  időben gondolkodás tárgya, örök és kimeríthetetlen forrás, vezető irányelv: az meditációs  objektum. Objektuma állandó szemlélődésnek, mindig újból és újból való megrendült  csodálkozásnak. Az ember megtanulja százféleképpen alkalmazni, úgy tudja nézni, esetleg órák hosszat, mint a keleti aszkéták mandaláikat. Mint a misztikusok a világ nagy jelképeit: a  csillagot, a kört vagy a háromszöget. Meditációs objektum a kép, vagy gondolat, amely az  emberbe állandóan visszatér, amely mindig új és új alakban, de mindig sajátságosan  egyformán ugyanaz tud maradni. (Anthologia humana 15. o.) Európa vak és gyógyíthatatlan tevékenységmániája volt, és maradt akadálya annak, hogy az  ember itt az őskori és keleti

Hamvas Béla: Brueghel

Aki a flamand genre-festés eredetét a népiesség­hez való hajlamban keresi, egészen rossz helyen kutat. A tévedés úgy keletkezett, hogy a déli né­pek gráciára és eszményi szépségre beállított fes­tői szemléletét szembeállították az északiak nehézkességével és természetességével. Az ola­szok kijavították a természetet, „megtisztították”, „hibátlanná” tették. Az északiak azt festették, „ami van”, a „valóságot”. A szembeállítás elvéti a legfontosabbat: a lényeget — azt hiszi, hogy a fes­tészet a természetből indul ki: nem hajlandó tudo­másul venni a festészetnek mindig belülről való ösztönülését. A képnek egyenes fejlődési vonala sohasem szakadt meg az ősképpel: a barlanglakó rajzával, és ezek szerint sohasem volt másolás, hanem: mágia. A kép a nem-jelenlévőnek jelenlé-vővé való tétele, — a varázslat: azzal, hogy az em­ber szobájába elhalt őseinek arcképét akasztja, odahozza őket tényleges testi valóságukban; az­zal, hogy valaki virágos rét képét függeszti a falra, behozza szobájába a virágos rét üdeségét; azzal, hogy az emberek isteneik képével veszik magukat körül, megidézik isteneiket. A kép soha sincs tekintettel a természetre. Hoernes, amikor a festészetet szétválasztja naturalista és geometri­kus művészetre, azt mondja, hogy nem a geomet­rikus elvont művészet a probléma, mert a dekorá­ció az ember racionális szellemiségében benne van, hanem a probléma a naturalista, a természet­hez közeli művészet, mert az ember abban a pil­lanatban, amikor elkezd művészetet csinálni, szembeáll a természettel. Nem! - a probléma sem a geometrikus, sem a naturalista festés: a problé­ma maga a festés, - a varázslat, amellyel távoli vi­dékeket elhoz, halott embereket életben tart, világszellemeket emberi formában ábrázol, gon­dolatokat érzékelhetővé tesz. A kép eredete mágia, és minden kép mágikus tény: nem a ter­mészetből fakad, hanem éppen átlépi a termé­szetet, nem engedelmeskedik az anyag szükség-szerűségének, hanem éppen legyőzi és felülemel­kedik rajta.

Népszerű bejegyzések

Kövess a Facebookon!