Ugrás a fő tartalomra

Kiemelt

Hamvas-szókincstár

Hamvas-szókincstár „…a szó megnevez és megszólít, életre kelt” Szakács Gábor szerkesztésében Az a tíz-húsz-harminc kép vagy zenemű vagy vers, amely az embert hosszabb ideig kíséri,  meghitt élettárs. Az az egészen kevés gondolat, amelytől sohasem válik meg, amely minden  időben gondolkodás tárgya, örök és kimeríthetetlen forrás, vezető irányelv: az meditációs  objektum. Objektuma állandó szemlélődésnek, mindig újból és újból való megrendült  csodálkozásnak. Az ember megtanulja százféleképpen alkalmazni, úgy tudja nézni, esetleg órák hosszat, mint a keleti aszkéták mandaláikat. Mint a misztikusok a világ nagy jelképeit: a  csillagot, a kört vagy a háromszöget. Meditációs objektum a kép, vagy gondolat, amely az  emberbe állandóan visszatér, amely mindig új és új alakban, de mindig sajátságosan  egyformán ugyanaz tud maradni. (Anthologia humana 15. o.) Európa vak és gyógyíthatatlan tevékenységmániája volt, és maradt akadálya annak, hogy az  ember itt az őskori és keleti

Hétköznapi emlékek Hamvas Béláról, 1. rész - lejegyezte Dr Buttyán Kornélné

Hamvas Béla, - nem volt a Barátom.

Csupán csak, - egy ideig a közelében lehettem, - s mint körülötte annyian, - láttam a ragyogását, és szebb, gazdagabb lett tőle az életem.
Mintha egy csillag tévedt volna közénk, - aki magával hozta a földre, - fényét, és melegét.
Sugárzott.
Nem ismertem Hamvas Bélát, - a filozófust, az írót. És nem ismerem ma sem, - alig pár könyvet olvastam tőle eddig, de a még hátra lévő időmben, - ha Isten engedi, - szándékomban áll pótolni a mulasztásomat.
Ismertem viszont Hamvas Bélát, - az embert.
Ismertem egy kis részt, az életéből: - a munkáját, a szokásait, reakcióit, sajátos humorát.
És, - ismertem a hétköznapjait.
Emlékszem a kezére, a hangjára, a tekintetére, a hajára, - a tartására.
És emlékszem a mosolyára.
Azt mondják: - "Egy különleges emberrel találkozni, - akit tisztelsz, - egy pillanat műve,- megszeretni, - egy nap elég, - elfelejtéséhez azonban, - egy élet is kevés. "
Hamvas Béla, - ezt írják az irodalomtörténészek , - 1962 - ben került Inotáról, - én úgy tudtam, hogy kicsit korábban , - és Tiszapalkonyáról , - a Bokodi Hőerőmű építkezéshez .
Azt gondolom azonban, hogy ezt , - egész pontosan, ma már nem is lehet tudni, - mert hosszabb - rövidebb kiküldetéseket majdnem mindenki kapott más Kirendeltségekre is, - és nem biztos, hogy a mozgásokat, az adminisztráció pontosan követte.
Mindhárom munkahelyen , - az Erőmű Beruházási Vállalat raktárosaként dolgozott.
Több helyen olvastam, - igencsak laza és pontatlan megfogalmazásban, - hogy beosztása raktári segédmunkás volt.
Ez, - így, - kereken kijelenthetem, - : nem igaz. Egyfajta, - "De' ja Vu " - érzés kerít hatalmába, - ha erről olvasok.
A háború után, nagyon sokáig, az önéletrajzokban, - mindenkinek " mosónő " volt az édesanyja, - József Attila után, szabadon, - vagy édesapja , - "nincstelen, szegény paraszt " -
Egyfajta részvétet kívántak ébreszteni, az emberben.
Nyilván, ugyanilyen okból maradt Hamvas Béla 13 - 20 esztendőn keresztül - " segédmunkás " az Erőmű Beruházási Vállalatnál. Pedig meglehet, hogy csak fél évig volt az, - vagy még addig sem.
Nem ismertem az Inotán, és Tiszapalkonyán töltött éveit, - az ottani munkáját, és beosztását. Azt viszont biztosan tudom, hogy Bokodon fogyóeszköz raktáros volt, - saját külön raktári segédmunkással. - De volt gondnok, és szállásgondnok is, - segédmunkás azonban, - nem, soha.
Itt dolgozott, egészen 1964.-ig.
Ez alatt az idő alatt dolgoztam együtt Hamvas Bélával, - mint anyagkönyvelő.
Íróasztalaink, - alig pár méterre álltak egymástól.
Ez azonban, sajnos nem azt jelentette, hogy mindennap, - folyamatosan, és szünet nélkül együtt dolgoztunk. Béla bácsi is kapott időnként más tennivalót, - én pedig - " bújtatott státus " - ban, - hol a bérelszámolóban, hol pedig az admin.vez. mellett dolgoztam.- Vagy éppen hetekig , - Budaőrsön a központi raktárban.
Huszonéves voltam, - Béla bácsi pedig elmúlt 60 éves.
Amikor megismertem, - a nyílt mosolyával, és a tiszta tekintetével, - azonnal a szívembe fogadtam Őt.
A köztünk kialakult kapcsolat, kedves kapcsolat volt. Amolyan - "Csókolom Béla bácsi, hogy tetszik ma lenni?" , - a teljesen megszokott és munkahelyen elfogadott, - "Hogy van ma, Hamvas szaktárs ?" - helyett.
Ezért, előre is elnézést kérek, - ha időnként becsúszik emlékeimbe a " Béla bácsi", - így gondolok rá, ma is !...- Hamvas Béla helyett.
Nekem azonban, erre a megszólításra, felhatalmazásom volt. Személyesen, Tőle.
Akkor is, - és így, visszanézve is, - azt gondolom, hogy jól megvoltunk.
Olyan családból jöttem, ahol szerettük egymást, figyeltünk egymásra, - törődtünk egymással, és törődtünk a környezetünkben élőkkel is.
Tiszteltük az időseket.
Sváb Nagyapám, - fiatalon halt meg spanyol influenzában, - a halálos ágyán, így köszönt el a 7 kislányától: - "...szeressétek egymást, ...jó emberek legyetek, ...- koldus, - kenyér nélkül, - rászoruló, - jó szó nélkül, - a házatoktól soha el ne menjen "...-
A hét kislány közül a legnagyobbik, - akkor 14 éves , - volt az Édesanyám. Ő, - ezt hozta magával a szülői házból, - és ezt adta tovább.
Én is magammal vittem az otthonom szokásait, - szellemét és értékrendjét. Mindenhová . Bokodra is.
Ha nem is tudtam, hogy ki volt Hamvas Béla, - biztos vagyok benne, hogy nem nehezítettem meg az életét.
Bokod...-
Bokod bizony, - egészen más volt, - mint ahogy azt Hamvas Béla életrajzírói elképzelték, - és leírták.
Nem volt igaz, - hogy "szörnyű munkásszálláson ", - "pici és rendetlen szobában ", - " hajnalban, meg késő este ", - és "lopva ", - meg , - "az íróasztalfiókban ", - írta csodálatos műveit. -
Gyanítom, - hogy Inota és Tiszapalkonya esetében sem lehetett ez teljesen így igaz, - mert ha ott valóban raktári segédmunkásként dolgozott, - akkor bizony íróasztala sem volt.
Ha pedig nem volt, - akkor milyen fiókban tudott, - "lopva ", - írni, - "hajnalonta " ?....-
Talán , - folyton magával cipelt egy fiókot, - hogy abban "lopva" írhasson ?
Ha, - mégiscsak volt íróasztala, - akkor pedig, nem volt raktári segédmunkás.
Ide kívánkozik, az alábbi idézet :
"Hamvas, mint tudjuk élete legtermékenyebb időszakában, vagy húsz éven keresztül, legfeljebb Budapestre utazhatott kéthetente meglátogatni a feleségét, kicserélni az egyáltalán hozzáférhető könyveket, azután vissza a lármás, koszos, őrült erőműépítkezésekre, ahol hajnalonta írhatott csak pár órát. "
Megdöbbentö az életrajzíró tájékozatlansága, és pontatlansága.!
Megállapításai pedig, - felületesek, és elnagyoltak.
-.....Több helyen is szóba került, : - Hamvas Béla 13 évet dolgozott az Erőmű Beruházási Vállalatnál, - tehát, csak a szerző tudhatja pontosan, hogy Hamvas Béla hogyan tudott "visszautazni " , 20 éven keresztül! ...a mellesleg,: - fokozottan és féltve őrzött!!! " lármás, koszos, őrült erőműépítkezésekre ", ahol ugye, egyébként, csak 13 évet dolgozott!!... ?!...-
Nem írja le viszont, - hogy hogyan "fogadták" ? ...7 éven keresztül !, ...ott, - ahol nem is dolgozott !!
Gondolom, - csodálkozva....-
És, - azt sem írja le a szerző, - hogy minek ment oda Hamvas Béla?,,, Hogy írni tudjon, -...méghozzá, hajnalonta ?....-
Nagyon nehéz, és szomorú éveket élhetett át. Nem volt az Őt megillető helyen. Ez, - igaz.
Miért kell azonban ezt megtoldani még olyan kiegészítésekkel, - amelyhez, köze sincs a valóságnak ?
Elég drámai volt a helyzete enélkül is, - miért kell ezt fokozni?
Biztos vagyok benne, hogy a szerző, kedvelheti Hamvas Bélát, - és sajnálja azért az életért, ami neki jutott.
Hamvas Béla azonban, erőslelkű ember volt, - és bárki szánalma, csak megalázta volna Őt.
Ami a 2 hetenkénti hazautazásokat illeti, - természetesen az sem stimmel.
Hetenként lehetett hazautazni. Akkor még, - fillérekért.
Egyébként, - ezeken a kiemelt nagy beruházásokon nagyon jól fizettek.
A jó fizetésen felül pedig, az ott töltött időre mindenki megkapta a külszolgálati díjat is, - ami olyan összegű volt, - hogy csak abból, - rendesen meg lehetett élni.
Felmerül bennem a kérdés, hogy ugyan már, - ki tartott el, - kit?

Azt írják, - Hamvas Bélát egyideig a felesége tartotta el a tanári fizetéséből.
Hamvas Béla azonban, - akkor is dolgozott. A szentendrei kertjét művelte, - amivel, - igencsak besegített Kemény Katalinnak.
Viszonzásul pedig, - az egész hátralévő életükben, - mivel a tanári fizetés csak töredéke lehetett annak, amit Béla bácsi az Erőmű Beruházási Vállalatnál keresett, - ő tartotta el, - úri módon, - Kemény Katalint.
Csakhogy erről, - sehol, soha, senki, nem beszél.
Kemény Katalin, - pláne nem.
Rögtön kisebbnek tűnne, az igencsak feltupírozott áldozat, - amelyet ő hozott egy rövid ideig a férjéért.
Nem jelenthetett gondot tehát Béla bácsinak a kedvezményes vasúti jegy megvásárlása, sem Inotáról, sem Tiszapalkonyáról.
Annak ellenére sem, hogy - azt gondolom, - a keresetéből, ő csak a külszolgálati díjat tartotta meg, a többit, hazaadta Kemény Katalinnak.
Ma, - ennyi év elteltével, - miután, kizárólag Kemény Katalin áldozatvállalásáról beszél és zeng az irodalomtörténet, szívesen megkérdezném, - ugyan hová a fenébe tette Kemény Katalin, Béla bácsi, nem kis összegű keresetét ?
Aki áldozatot hozott, - az Béla bácsi volt.
Szerényen, - egyszerűen élt. De élhetett volna másképpen is.
Azt gondolom, - Kemény Katalin élt jól. Ezért aztán, - nem telt másra.
Az én, kisnyugdíjas szüleim ugyanis, - a feleannyi keresetemből fejezték be a balatonkenesei házunk építkezését.
De, nemcsak mi tettük ezt, - több kollégám is építkezett, - vagy lakást vásárolt.
Azt olvastam, - Kemény Katalin, a spontán abortusza után, - azért nem erőlködött, hogy gyereket szüljön, mert nem volt házuk.
Uramisten,....- hányan, de hányan élnek ma ebben az országban, akiknek nincsen házuk, - de van gyerekük...?!
Nem a ház hiányzott ehhez, - hanem a szeretet.
Ami egyébként a házépítést illeti, miért nem állt neki az építkezésnek Kemény Katalin, - a meglévő telken, Szentendrén ?...
Azt gondolom, alighanem kényelemszeretetből .
A pénz pedig, Béla bácsi pénze, minden bizonnyal, - elfolyt a keze között.
Béla bácsit, kora tavasztól késő őszig, - évről évre - mindig, ugyanabban a világosszürke tropical öltönyben láttam, - néha, pedig a változatosság kedvéért, elnyűtt, meghatározhatatlan színű vászonnadrágban, - amelyeket, a lakótelepi takarítónő mosott és vasalt.
(-....hogy a , - legalább harmincéves, teljesen megkopott, és színehagyott, - valaha sötétkék lehetett, - svájci sapkájáról ne is beszéljek! - )
Flanc, - tehát nem volt. Költekezés sem.
Még a mosóport se Kemény Katalin fizette.
Béla bácsi, - üzemi konyhán étkezett.
Amikor otthonról jött vissza, - Kemény Katalin, - még egy nyomorék szendvicset sem csomagolt neki az útra.
Gépírás?...
Azt gondolom, azt, - nagyrészt ismerősök, barátok csinálták, ( - szerintem, másra, nem is igen lehetett rábízni, ) - és valószínűleg, szívességből tették.
A zömét pedig Sz. Erzsike gépelte: a vállalati kirendeltség-vezető titkárnője, - jó szóért.
A hazautazás költségeit, - akár Inotáról, akár Tiszapalkonyáról, meg tudta fizetni Béla bácsi, - a külszolgálati díjából.
Bokodról pedig, Bp.- re minden hét végén, - egy vállalati mikrobusz vitte pénteken, és hozta hétfőn a budapestieket.
Béla bácsit is.
Más kérdés, - hogy nem mindenki akart, - minden héten hazautazni.
Hamvas Béla esetében, - ezt nagyon is meg tudom érteni.
Kizárt dolognak tartom ugyanis, - hogy akkora vonzerővel bírt volna az a - "fűtetlen hall, Kemény Katalin otthonában, - amelyen mindenki keresztül járt ". -
Én kizárt dolognak tartom azt, hogy ott élni, írni, dolgozni tudott, - vagy egyáltalán, lehetett.
Attól tartok, - hogy nem volt "haza", - ahová utazhatott volna.
Megkockáztatnám azt a megállapítást is, - hogy élete legtermékenyebb időszakában, - 20 éven keresztül! - éppen azért volt olyan termékeny, - mert azt az időt: - nem otthon töltötte.
Nem tudom, - miért nem akarnak ezzel a ténnyel szembesülni az életrajzírók, irodalomtörténészek.
Kivéve, Darabos Pált, - aki ismerte mindkettőjüket, és pontosan tudta, hogy miről hallgatott.
Azt gondolom, Darabos Pál, - talpig úriember, - nem akarta kiszolgáltatni Kemény Katalint.
Ha jót, nem tudott, rosszat nem akart írni Kemény Katalinról.
Béla bácsi magányos embernek tűnt, - és az is volt valójában.
Sohasem kapott levelet, és sohasem látogatták, - pedig Bokodon, lehetett volna!
Volt, - aki a feleségét, gyerekeit, anyósát is lehozta egész nyárra.
Gyönyörű kirándulóhelyek voltak a közelben, ahová a vállalat, - autóbuszos kirándulásokat szervezett.
Majk - puszta, Várgesztes, - Tata, stb...-
Béla bácsihoz azonban, soha nem jött senki, - nem kapott levelet, - és nem hívták telefonon.
Pedig a felesége, bizonyára hallott már arról, hogy Mr. Bell, - régesrég feltalálta a telefont.
Béla bácsi élete, akkor - sivárnak, és érzelemszegénynek tűnt. Az is volt valójában.
Ma pedig még inkább annak látom.
Persze, az is meglehet, - hogy Béla bácsi, nem nagyon invitálta a feleségét Bokodra.
És, - ez sem jobb.
Kapcsolatuk, - úgy látszik, elfáradt, kiüresedett. Vagy, - sohasem volt tökéletes.
Ezekre a dolgokra, - naplóinak feldolgozása adhat majd választ. Nagyon várom a megjelenésüket!
Meglehet azonban, - hogy nem írerről, nem panaszkodik, - nem szolgáltatja ki Kemény Katalint, - hiszen Béla bácsi talpig úriember volt.
Kemény Katalint nem ismertem, - csak a hiányát, és a mulasztásait. Volt bőven.
Béla bácsi vállon hordozható utazótáskájában, - amikor otthonról jött vissza, legfeljebb 2 -3 könyv lötyögött, - semmi más. Nem volt a táskájában sem vasalt ing, - sem otthon sütött pogácsa.
Nem volt benne szendvics sem, - és nem volt termosz, - forró teával.
Nem volt alumínium ételdoboza, - otthoni gyümölcsökkel. Pedig mennyire szerette!
Ezért, - örültem, ha megkínálhattam.
Az Édesanyám, engem, - mindig ezekkel a dolgokkal engedett útra, minden héten.
A pogácsámat, vagy a süteményemet, a zsírpapíron kívül, ropogósra keményített - vasalt vászonszalvétába csomagolta, és mellé tett még kis szalvétákat is, - egész hétre.
Az alumínium ételdobozomban pedig, a gyümölcsök tetején, mindig volt egy szál virág , - vagy télen, egy zöld ágacska, a kertünkből.
Én, - mindig éreztem az Édesanyám gondoskodó szeretetét. Mindig éreztem azt, hogy, - " otthonról " jöttem, - és " haza " - megyek.
Béla bácsi ezt nem érezhette, - az Ő életéből, a törődés legkisebb jele is, hiányzott.
Sajnáltam érte.
Megvolt a véleményem, - Kemény Katalinról!
Az ételdobozt, és a termoszt, - rég feltalálták. Kemény Katalinnak ismernie kellett.
Annál is inkább, - mert alig pár évvel volt csak fiatalabb, mint az Édesanyám.
Mindig, vele hasonlítottam össze, - mit tett értem az Édesanyám, - és mit nem tett, Kemény Katalin a férjéért.
Amit Kemény Katalin nem ismert, és nem gyakorolt, - az a gondoskodó szeretet volt.
Hogy emiatt szenvedett - e Béla bácsi, vagy tudomásul vette, - esetleg megszokta, - azt, nem tudnám megmondani. Nem panaszkodott. Soha nem panaszkodott.
Nagyon keveset beszélt önmagáról, - néha a szüleiről, lánytestvéreiről, gyerekkoráról, - legtöbbet, azonban Magdus nevű testvéréről beszélt, - a feleségéről soha , semmit.
Én pedig, - csak egyszer kérdeztem, - de azt is megbántam.
Az biztos, hogy mindezek ellenére, - Béla bácsi mégis, - derűs, és összeszedett ember volt.
Boldog azonban nem igen lehetett.
* * * * *
"Mindenki tudja, hogy boldog embernek nincsen irodalma. Nincs festészete, filozófiája, beszéde.
Nincs zenéje sem. Ez mind boldogtalanság. Ez a szép boldogtalanság. A boldogtalanság megszépítése, ami az egész művészet."
Azt gondolom, hogy Hamvas Béla az író, a filozófus, - ilyen , - "szép boldogtalanságban " élhetett .
Ami ebben szép volt, azt Ő adta hozzá, - a többit pedig kapta. Részben, Kemény Katalintól, - részben, a kemény sorsától.
* * * * *
Biztos vagyok benne, hogy Hamvas Béla megérdemelte volna, bármelyik Európai Egyetem katedráját, - és nagy vesztesége a világnak, hogy nem kaphatta meg!
Csupán, szép álom, hogy mennyi tanítványa élhetne még mindig! ...és talán, szebb lenne, ... más lenne tőlük a világ!
Megérdemelte volna a katedrát, - ezért, nagyon ide kívánkozik a kérdés, hogy mégis, hol a fenében voltak akkor azok az állítólagos jó barátok?!...Miért nem segítettek?!
Könnyű, - jó barátnak vallani azt, aki már elment!...De, mégis, merre jártak akkor, amikor tenni kellett volna érte valamit ?!
Több olyan ismert művészt is látok most a barátok között,...- akik nem hullottak ki Isten tenyeréből, - az akkori rendszer pedig a kebelén viselte őket! ...- feltételezem, - ők, tudták, hogy Hamvas Béla, az évszázad legnagyobb filozófusa volt, - miért nem segítettek?! Miért?!
Hát, - barát, az ilyen?!
Ugyan már!
Szóval, nem volt egyetemi katedrája Hamvas Bélának.
Nem volt a helyén. És, - nem tudhatom, hogy emiatt, szerencsétlennek érezte - e magát, - avagy sem.
Erről sem beszélt.
Egyet azonban, - teljes felelősséggel kijelenthetek: Béla bácsi, - minden ellenkező híresztelés ellenére, - jól érezte magát Bokodon!...és alighanem jól érezte magát ott, Hamvas Béla is.
Termékenyek voltak ezek az évek, - hiszen itt készült el a Patmosz befejező része, - és a SCIENTIA SACRA 5 kötete.
Legyen ez vigasz mindenkinek, - aki tényleg szerette Őt!


Tovább a beszámoló második részéhez

Forrás itt

Népszerű bejegyzések

Kövess a Facebookon!