2017. november 28., kedd

Álarc és koszorú - ÚJ Hamvas-kötet!


December 5-én jelenik meg Hamvas Béla életműsorozatának 30. kötete, Álarc és koszorú címmel.

Álarc és koszorú
(Esszék, tanulmányok, előadások, hozzászólások I. 1930-1935)

Az életműkiadás jelen kötetétől kezdődően – összesen négy köteten át – Hamvas Béla külön gyűjteménybe nem rendezett esszéit és tanulmányait, valamint előadásait és hozzászólásait adjuk közre. A kötetek fő gerincét azok az esszék képezik, amelyek egyfelől az 1930-as évektől kezdődően különböző társadalmi, kulturális és művészeti folyóiratokban, periodikákban és évkönyvekben jelentek meg, másfelől azok az írások, amelyeket az 1948-as elhallgattatását követő időkből kéz- vagy gépiratos formában a hagyaték őrzött meg. 

Hamvas számára az esszé nem pusztán műfaj, hanem az autonóm szellemi és gondolkozói magatartás műformája, ahol a látás hőfoka éppoly fontos, mint a gondolat tisztasága. Ennek a magatartásnak legfontosabb jegye az „iskolánkívüliség”: vagyis – miként Hamvas fogalmaz – a „magány, függetlenség, szuverenitás és autonómia”. Az esszéista ebben a független perspektívában „egész sereg szent látványban részesül, s mindegyik látvány, teória, ihlet, koncepció, külön világot teremt”. A kötetben szereplő valamennyi esszé: egy-egy ilyen külön világ.

Csak az szeretheti az életet mélyről és igazán, aki tudja, hogy meghal, mint ahogy a csók annál forróbb és édesebb, minél több benne a pillanat. Az ember nem több, mint a fa, virág, állat, kristály, láng vagy víz. De nem is kevesebb. Az ember természet, s mert természet: hatalom, s mert hatalom: isten. Milyen irtózatos életvágy ragyog oly erőből, mint a fény! Ó „heroikus napsugár”, életed egy villanás, – halálod születésed pillanata: ezért tied a világon a legszebb tündöklés!” (Álarc és koszorú) 

[TARTALOM: Nietzsche-jubileum – Új középkor – A négyszázéves Montaigne – Vázlat egy apokaliptikus történetfilozófiához – Álarc és koszorú – Igen is, meg nem is (Ars poetica) – Természettudományos mitológia – Az orosz emigráció történetfilozófiája – Bizánc – A magány szociológiája – Modern apokalipszis – Egzisztenciafilozófia – Kultúrmorfológia – Az asztrológia újjászületése.]

Forrás: a Medio Kiadó hírlevele

2017. október 31., kedd

Mindig az győz, aki

Hamvas Béla, idézet, fák,

"...nem az győz, aki kemény marad, hanem, aki meglágyul és enged és befogad és felad és feloldja önmagát, tudja, hogy az önfeladás nem a gyengeség, hanem az erő jele. Tudja, milyen rettentő őrület azt hinni, az a helyzet ura, aki kevésbé szeret, aki inkább megtartja eszét, aki hidegebb marad, aki távolabb tartja magát - ez a tévedés, amin minden sors összetörik: a győzelem azé, aki inkább szeret, aki elveszti erejét, aki jobban áthevül, aki közelebb van, aki fel tud olvadni, aki meg tud semmisülni... Mindig az győz, aki fel tudja adni énjét." (Hamvas Béla: Fák) | 

(fotó: www.zsolt.ro)

2017. szeptember 28., csütörtök

A HAMVAS BÉLA KÖR következő összejövetelei Budapesten



2017. (30. évfolyam) október 17. (kedd) 17.30 óra
Témája: Az ismeretlen Juhász Gyula
A beszélgetést bevezeti: Dr. Kozma László

2017. (30. évfolyam) november 14. (kedd) 17.30 óra
Témája: A Karnevál mágiája.
A beszélgetést bevezeti: Szakács Gábor                        

2017. (30. évfolyam) december 12. (kedd) 17.30 óra
Témája: Reangyalizáció.
A beszélgetést bevezeti: Mújdricza Péter

Helyszín: Budapesti Eötvös József Gimnázium (Bp. V. ker. Reáltanoda u. 5-7.) 

Forrás: a Hamvas Béla Kör hírlevele.

2017. szeptember 23., szombat

Tibeti misztériumok (videó)

előadás, Hamvas Béla, Hamvas Béla Alapítvány, Pressing Lajos, Tibet, tibeti buddhizmus, Tibeti misztériumok, videó,

Hamvas Béla egyik legérdekesebb, keleti vallásokkal foglalkozó kötete az 1944-ben megjelent Tibeti misztériumok. A videón megörökített előadás a Hamvas Béla kötetében szereplő néhány érdekes "misztériumot" vesz vizsgálat alá, s feltárja ezek jelentését a buddhizmusra vonatkozó mai ismereteink fényében.

ELŐADÓ/SZEREPLŐ: Lílávadzsra Pressing Lajos
A FELVÉTELT KÉSZÍTETTE: Aster film

Hamvas Bélát spirituális érzékenysége nyitottá tette a világ nagy szellemi hagyományaira. Számos művében találunk a buddhizmus és különösen az indiai védikus tanok által inspirált gondolatokat. Az egyik legérdekesebb, keleti vallásokkal foglalkozó kötete az 1944-ben megjelent Tibeti misztériumok, amely a tibeti bön és a gyémántút buddizmus kultuszaiba és meditációs módszereibe nyújt bepillantást néhány bizonytalan eredetű fordításon és a szerző bevezető tanulmányán keresztül.

A mű még a tibeti exodus előtt íródott, amikor igen kevés hiteles ismeret állt rendelkezésre ezekről a tanokról. A mozaik hiányzó elemeit a nyugati szerzők sokszor ismertebb hagyományokon alapuló spekulációkkal és misztikus elképzelésekkel próbálták kitölteni. A könyv megjelenése óta eltelt több mint 70 évben a tibeti buddhizmus tanai nyugaton is eltedtek, szent iratait lefordították, és ma már számos tibeti láma működik Európában e tanok autentikus forrásaként. A Hamvas Béla Alapítvány által megrendezett előadás a szerző kötetében szereplő néhány érdekes "misztériumot" vesz vizsgálat alá, s feltárja ezek jelentését a buddhizmusra vonatkozó mai ismereteink fényében.

Első rész – A könyv hátterét képező buddhista hagyomány (1:15:59)


Második rész – A buddhista tantrák (1:10:59)



2017. július 6., csütörtök

Magvas Béla: A bőr filozófiája



Meditáció a hegyen. Álom. Alapvető alapvetés


     Itt az ideje, hogy valaki megírja a bőr filozófiáját. Elhatároztam, hogy ez a Valaki én leszek. (Summa summarum: Ego) Időm van bőven, s az Emberiségnek mindig is szüksége volt Valakire, aki kellő időtöbblettel bír, amit az Emberiség a javára fordíthat.
     Az Óhegyen ülök, a régi kőbánya vénuszi domboldalán. Társaságom egy kockás törülköző, egy kék kulacs, benne szent királyok forrásvize, némi famentes papír (fa bőven van körülöttem), egy könyv nehezéknek és alátétnek, egy indiai övtáska, benne csontfekete golyóstoll. Semmi több, mégis mindenem megvan. Legfőképp időm.
     Semmi kétség, én vagyok az a Valaki, aki megírhatja a bőr filozófiáját. Még időben. Mielőtt késő lesz, s az Emberiségnek végképp bealkonyul. Mert az Emberiségnek mindene megvan, egyedül ideje nincs, s ha így folytatja tovább, esélye sem lesz, hogy továbbfolytassa.
     Míg én fent az óhegyi vénuszdomb ölelésében dőlök hátra, addig az Emberiség alant tülekedik, tolakodik, dulakodik, úgy esik egymásnak, hogy már nincs sok neki hátra.
     És íme, itt jövök én, a Valaki, többletidőmmel. Spenglerrel szemben, aki a Nyugat alkonyában – minő meglepetés – a Nyugat alkonyáról beszél, én az énalkonyról beszélek az égbolton, mégpedig a nyugati agyféltekén. A szürkületről, az Emberiség estéjéről, vakfoltjáról, benne a naplementéről, napszállatról, a napestéről-napnyugtáról, Phoebusz szekerének eltűnéséről. Arról, hogy a sötétségtől való félelem indokolatlan, az csak a félemberek félsze. Ahogy a Mester mondja: „Amikor akkora a sötét, hogy már annál sötétebb nem is lehetne, akkor halleluja, mert nemsokára pirkad.”
     De addig is, míg újra feljön az Emberiség napja, szükség van valakire, aki utat mutat neki a Sötétben. A világéjszakában. Amikor mindent fekete lepel borít, az Édenkertben kipusztulnak az almafák, s az Aranykort felváltja a vackor. A fénynélküli éjszaka az Emberiség halála.
      És amikor már akkora a sötét, hogy annál sötétebb nem is lehetne, akkor halleluja, mert íme, itt vagyok Én, a Valaki.
      Az Emberiség életideje lejárt. A fénynélküli éjszaka az Emberiség halála. Egészen pontosan tetszhalála. Mert élni muszáj, ha tetszik, he nem. Minél inkább, antul pláne.
      Nem kell kétségbeesni, sokkal inkább szükséges egységbe zuhanni. A lemenő Nappal együtt. Bele az Éjszakába. Mert az Éjszaka tanít alázatra: a nagyravágyást felváltja a Napravágyás. Az életigenlés. Az élet minden egyes apró cseppjére vonatkozólag.
      Fekszem az Óhegyen, a lemenő Nap fénye beivódik meztelen bőröm minden egyes pórusába. Szűk pupillám magába szívja az utolsó éltető napcseppeket is, hogyha majd eljő az éjszaka, a sötét, a világalkony, legyen mivel világítania bizonytalan elmémnek, hogy az éjszaka homályában eljusson oda, ahol az Álmok laknak.
      Ezt álmodtam. Tágas pincében jártam. Felettem vastag eternitcsatorna. Mindenütt hófehér falak. Semmit nem lehetett megfogni, mert minden ragyogó fehér fényből volt. A Fehér Tér közepén emberi arc lebegett. Nem tudtam eldönteni, hogy szenved, vagy élvez. Inkább a kettő egyszerre. Ahogy egyszerre volt emberi arc és maszk. Napbarnított bőre volt égkék szemekkel, ugyanakkor nem tartozott hozzá se test, se koponya. Mintha csak a fény húzott volna magára egy maszkot, hogy láthasson vele engem, és én láthassam általa Őt. Ahogy az emberálcát néztem, hirtelen belém hasított, hogy Önmagamat látom.
     Ekkor felébredtem.
     Az éjszaka elmúlt.
     Halleluja, pirkad, a Világhajnal ideje eljött.
     Jó reggelt Buddhapest!
     A meztelenséget kínálom Önöknek tiszta jóindulattal, s megbotránkoztatás nélkül. A meztelenség alternatíváját szándékszom szavakba önteni, amely alapjaiban fogja megingatni a páncélba, jelmezekbe, ruhákba bújtatott, maszkok mögé rejtett álságosságot, színpadiasságot, a félelemből, szeméremből és kényelemből szőtt hamis biztonságérzetet, hogy helyette kínálja Önöknek a lehető legtöbbet, a tiszta, üde, friss és SZABAD LÉLEK CSODÁJÁT.


Bőrkatalógus


     A bőr emberi létünk utolsó szabad szemmel látható dimenziója, de mint ilyen, pusztán csak felszín, ami egy nem felületes szemlélő számára nem lehet más, csak érintőleges téma.
     A bőr lehet száraz vagy zsíros, lehet érdes és bársonyos, lehet ráncos vagy sima, pattanásos, szeplős, mitesszeres, egészséges vagy sebes, ápolt és ápolatlan, elöregedett, elhasznált vagy ellenkezőleg Hamvas.
     A fenti kategóriák nem szolgálhatnak bőrkatalogizálásunk alapjául, mert csak a felszínt érintik, a bőr aktuális állapotait rögzítik, s így ki vannak téve a Változás univerzális törvényének, így nem szolgálhatnak biztos támaszul, még a Hamvas sem.
     Ráadásul az olyan hagyományos fogalmak is csődöt mondanak, mint a „jó” és a „rossz”. Csak egy példa: „Jó” bőr mondja a felszínes szemlélő a vonzó és csinos nőre, tudomást sem véve arról, hogy a látszat gyakran csal. Az alaposabb megfigyelő rögtön látja, hogy még a „jó” nő is lehet rossz bőrben.
     Az én felosztásom alapjául nem a bőrfelszín, hanem annak áteresztő képessége szolgál. E felosztás szerint kétfajta bőr létezik csupán: a napos és a holdas.
      Mivel felosztásunk alapja az, hogy a bőrtulajdonos milyen mértékben képes magába engedni a Fényt, nem ragadhatunk le annál a sekélyes nézetnél, hogy itt egyszerűen csak a napbarnított és holdsápadt bőr megkülönböztetéséről volna szó. „Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcs elmétek álmodni képes.”
      A napos és holdas különbségtétellel az Emberiség kategorizálásának, nehéz, ám végleges tettét kívánom véghezvinni. (Nem tehetek róla, ilyen típus vagyok.)
      Míg a napos típus életigenlő, az élet minden tengerét bejáró napbarnított vén tengeri medvéhez hasonlatos, aki életútján minden pillanatban nyitott a ragyogásra, az éltető napfényt szüntelen magába szívja, s lelke mindig fénnyel teli.
      Vele szemben a holdas típus igazi sápadt arcú, mint aki a pincében napozott vagy a háztetőn teliholdkor. Jellemző módon kerüli a nyilvánosságot, árnyékban él, egészen pontosan saját árnyéka (alteregó) él helyette, aki saját vérét szívja, miközben harapásai nyomán szökik belőle a fény. Fényérzékeny és vámpírizált. Elvont, leginkább a Fénytől.
      Ezennel a bőr tipizálását a magam részéről bevégeztem. Az összes többi típus e két alaptípus valamilyen arányú keveréke.


A napozás esztétikája


     Ezt a részt kifejezetten a holdas típusok számára írtam, különösen azoknak, akikben az arányok visszavonhatatlanul eltolódtak az Árnyék felé.
      „Legyen világosság!” mondja kultúránk szent könyve, s célom nekem sem lehet kevesebb. Fényt csempészni észrevétlen a búskomor lelkekbe, akik szüntelen a Világalkonyt lesik, ráadásul sötét szemüvegen keresztül.
      Feladatom nehézségével tisztában vagyok, de ez nem tántorít el attól, hogy módszertani kalauzt adjak azok kezébe, akik hajlandóak azt kézbe venni.
      Elöljáróban csak annyit szögezek le: „Egyedül Fény létezik, minden más csak illúzió.” (Egoárnyék) Szép kijelentés, s Shakespeare óta tudjuk, hogy ami szép az igaz is. „Egyedül Fény létezik, minden más illúzió” Az árnyék is. A sötét. A Világalkony.
      A Fény központi helyre tételével nem kívánom tagadni az Árnyék létét, hiszen Fény és Árnyék úgy tartoznak össze, mint a Jin-Jang és a Jung.
      Én az árnyéklétet kívánom kiemelni a Fénybe. A holdas típus árnyéklétét. Tagadom a holdas típus tagadását, ahogy hátat fordít a Napnak, hogy szembesüljön az Árnyékával. Kérdem én: nem paradoxon szembe-sülni azzal, amiből semmi fény nem származik? Ebből semmi jó nem származhat. Ideje, hogy széttörjük az elavult pszichológiai dogmákat, s hátat fordítsunk az árnyéknak, s szembenézzünk a Nappal, a Fénnyel.
      Módszertani segédletem  A napozás esztétikája megmutatja, hogy Mikor napozzunk? Hol napozzunk? Mennyit napozzunk?
      A válasz meglepően egyszerű: Mindenkor, mindenhol, minél többet.
      Miután arcunkat a Fény felé fordítottuk, már csak egy kérdés marad hátra: „Hogyan napozzunk?”
      Számtalan ezoterikus, spirituális, pszichológiai, vallási, önsegítő könyv kínálja az egyetlen, tökéletes Napozás receptjét. Ezek azonban úgy működnek, mint a napfogyatkozás: apró, élettelen holdakként ékelődnek be a Napozó (Ember) és a Nap (Szellem) közé, s már kész is a homály. Nemcsak a fény szűrt, hanem még árnyékot is vetnek oda, ahova nem kéne, ráadásul nem is esztétikus. A ragyogó Lélekgömb ego-kontinensekre szakad.
     A magam részéről a Saját Napozás Élményét ajánlom. Egyszerűen hátradőlünk, figyelünk, s a többit a Nap elvégzi helyettük. Nekem elhihetik, az Élet Egyetemére járok, de nem Scientia szakra.
     Amit Önöknek kínálok, azt bűn lenne kihagyni. Ha létezik olyan, hogy bűn, akkor az nem lehet más, mint a fénytelen élet.
     Egyetlen gyógymódja létezik: a napfürdő. Nem veszélytelen eljárás, mert végeredményben (végreményben) a Meztelenségbe torkollik. A Meztelen Igazságba. A napozás esztétikája így nem lehet más, mint modern megváltástan. Túl jón és rosszon, ezt túlzás nélkül mondhatom.
    

Hetedhét bőrön át


      Mielőtt az Emberiségnek végképp bealkonyul, és a teofiloezomateriológusok illetéktelen kezekkel illetik hamvas bőrfilozófiámat, mondván „mindennek van határa, legfőképpen az én végtelenizmusomnak”, tegyük tisztába gyorsan a dolgokat, mielőtt késő lesz, s már csak sötétben tapogatózhatunk.
      Evidencia, hogy a bőr a határ a látható világban. De kapargassuk csak meg kissé a felszínt, s rögtön láthatjuk, amit eddig nem láttunk: a bőr a határ a látható és a láthatatlan között, sőt mi több a láthatatlan és a láthatatlan között is. Tovább is van, mondjam még? Határ a csillagos ég. Természetesen csak elméletice.
      Nézzük konkrétice.
      Fizikai szinten az ember egy bőrzsák. De ebben a bőrzsákban elfér száz világnézet is. Ezért, ha nem csak szőrmentén kezeljük a kérdést, akkor a bőr már nem fizikai elválasztóvonal, hanem korlát, szellemi demarkációs vonal, s mint ilyen láthatatlan. De attól még ott van. Ahol nem kéne lennie.
      Szellemi szinten a bőr nem más, mint felület, amire kivetítjük fényünket, s rákenjük sötétségünket. Vetítővászon, amire rávetítjük világképünket, és rákenjük világbajunkat.
      A szellem mint láthatatlan érintkezési felület maga is számtalan finom rétegből áll: hártyákból, fátylakból, leplekből, burkokból, melyek szilárdnak tűnő ego-vázzá sűrűsödnek, páncéllá, jelmezekké és maszkokká, hogy fenntartsanak egy illúziót, a Szellem önképét.
      A szellembőr felület, amit a világnak mutogathatunk, s amire mindent rákenhetünk. Paraván, ami mögé elbújhatunk Karnevál idején, láthatatlan spanyolfal, mely etika és etikett mögé rejti meztelenségünket és megóv védtelenségünktől s sebezhetetlenségünktől.
      Ide tartoznak az Emberi Szellem nagy alkotásai: a világnézetek. Kant A tiszta bőr kritikájában túlmegy minden határon; Spinoza pándermiája, mely éppen azzal szab határt a határtalannak, hogy mindenben a Határtalant látja; az egzisztencialisták, akik feltárták, hogy a mi bőrünkre megy a játék; Nietzsche, aki az Imígyen vakarózzál című művében az Emberfeletti Lelket hirdette. Sorolhatnám a többieket, akik kibújtak a Szellem bőréből, ámde nem teszem. Őket olvasván nem bújtam ki a bőrömből örömömben. Inkább az a gyanúm, hogy minden egyes világnézeti törekvés a mi bőrünket viszi a vásárra.
      Mert ahogy a bőr találkozik a púderrel, a sminkkel, a krémekkel, olajokkal, kencékkel és ficékkel, úgy találkozik szellemünk filozófiai homállyal és metafizikai ködösítésekkel. Ahogy bőrünk kacérkodik a világgal, úgy kacérkodik szellemünk a világnézetekkel. Ahogy bőrünket éri tiszta és piszkos víz egyaránt, úgy érik szellemünket kristálytiszta gondolatok és piszkos fantáziák egyaránt. És ahogy szellemünk nem más, mint elmebőr, mentális felület, úgy ragyogó képeket vetítünk rá, vagy rákenjük a piszkunkat. Így magunk visszük a bőrünket a vásárra.
       Miután a szellemi alapozást elvégeztük, tegyük meg az utolsó lépést. Ne szőrmentén, ne érintőlegesen, hanem egyenest in medias rés.
      Van-e bőre a Léleknek? Bársonyos? Selymes? Mézszínű? Bronzarany? Hamvas? És megfogható-e a Megfoghatatlan? A tízezerbőrű Lélek?  A Tízezermaszkú Fény?
      Erre egyetlen választ ismerek: a hetedhét bőrön túli Meztelenséget. E modern megváltástan célja a Tízezerbőrű Fény feltérképezése.
      A cél adott.
      A módszer: A napozás esztétikája. A napos ember (Sunflower man) felébresztése. A holdas típus megfényülése. Rávilágosodás a Meztelenségre. Határ a csillagos ÉN.
     
       Egyetlen kérdés marad csupán: Hogyan napozzunk?
      Úgy, hogy fénnyé váljon bennünk.
      
      A napozás esztétikája egy új esztétikának a megalapozása: a lélekbőr megnapfürdőztetése. Mert míg a Test barnul, a Szellem tisztul, addig a Lélek ragyogni kezd. Nem állhatom meg itt, hogy ki ne mondjam: nem állhatunk meg a bőrfelszínnél, s nem ütközhetünk a Szellem korlátaiba, mert végül a Léleknek át kell ragyognia mindkettőn, sugároznia kell és a világot fénybe borítania.
       A bőr filozófiája ehhez kínál módszert, A napozás esztétikáját. Az elméleti alapokat ezennel letettük. Következzék a realizáció, hiszen egészen más az elmélet, mint egy másik elmélet.
      Minekutána senki más helyett nem végezhetem el a Napozás műveletét, ahogy más sem süttetheti a napon az én bőrömet, a napozás esztétikája kizárólag Saját Tapasztalataimon fog alapulni. Teszem mindezt abból kifolyólag, hogy a Naputat mindenkinek egyedül kell végigjárnia.(Sunway)
      Mivel a napozást tudatosan krisztusi korban kezdtem, s a folyamat azóta is folyamatos, a továbbiakban indokolt a jelen idő használata. (Abból van úgyis a legtöbbem.)
      Kiindulópontul szolgálhat egy pad, és az, hogy a Napozás nem egyszeri esemény, hanem véget nem érő jelenlét.
      Sápadt arccal ülök a Nappal szemben. Tipikus teliholdas típus. Arcom feszült, vonásaim merevek, valóságos páncél-arc. Csukott szemhéjam vörösen izzik, lobog bennem a létharc tüze, támadni, védekezni: „Győzni, győzni, győzni!”
      Közben a nap teszi a dolgát. A páncél-bőr felforrósodik, és egy isteni napszikra rést vág rajta. A páncél-pórusokon fény árad belém. Szemhéjam vöröse narancsra változik. Lüktet benne a vágy. Már nem rombolni akarok, hanem teremteni szeretnék: „Létrehozni, létrehozni, létrehozni!”
      Arcom kisimul, a feszültség oldódik. Hagyom, hogy egyre több fény áradjon belém. Kezdetét veszi a holdfogyatkozás. Devalvatio luna. A leplek széthasadnak, a jelmezek szétfeslenek, a fátylak elszakadnak, a függöny szétmegy. A szűrt opálos fény egyre vakítóbbá válik. Rivaldafényben égek: „Tetszeni, tetszeni, tetszeni!”
      Ahogy a fény erősödik, úgy látok át élettrükkjeimen. Fény derül a szépségtapaszokra, a hierarchikus életsablonokra, s tükör által homályosan a jellemkölcsönzőbe.
      A rivaldafény napsárgáját aranyfény váltja fel. A fény megérinti szívemet, átölel. Választás előtt állok: Szerepek vagy szeretet?
      Félholt vagyok. Devalvatio luna. A félholdas ember. De a félnapos is. Az újszülött. A Világalkony reménysugara. Sunflower man. A naptölte.
      A fény szétárad bennem, betölti egész lényemet. Aranyszívű vagyok: „Szeretni, szeretni, szeretni!”
      Ahogy telik az idő, úgy nő az időtlenség. A határok elmosódnak, nem érzékelem a testemet, nincsen bennem gondolat. Aranyfényben lebegek. A fény akadálytalanul hatol át rajtam.
      Végül is ketten maradunk. Fény és maszk.
      A realizáció végbement. Vakító fehér fényben lebegő maszk. Az álom visszavonhatatlan.
      Fény és maszk.
      Maszk. Az utolsó réteg. A páncél elolvadt, a jelmez szétfoszlott, a maszk még tartja magát. Arcomra szervesült. A legmakacsabb illúzió. Szellemi önkép. A Fény aktuális állapota. Lebeg a vakító fehér fényben, és árnyékot vet rá.
      Ahogy a Földgömbön a kontinensek, úgy sorjáznak a Lélekgömbjeinken árnyékaink, melyeket holdas önmegvetésünkben önmaszkunkra vetünk.
      A fény erősödik, csukott szemmel is fáj, vakít. A maszk repedezni kezd, kettéhasad, s darabjaira törik. A többi tört-én-elem.
      Lefoszlik a maszk, és feltárul a max: a Meztelen Fény.
      Ál-arc helyett a valódi: „Ragyogni, ragyogni, ragyogni!”
      A bőr filozófiája így jut el a teljes meztelenségig.
      Csupasz fénycsíra vagyok, és életmagokat hintek. „Egyedül fény van, a többi illúzió”
      Így lesz a megvetőből magvető.
      „Élni, élni, élni!” mondja Háromszorokosabb Hermész.
      Ezennel a napozás esztétikájának bonyolult, hosszadalmas feladatát, s a holdas ember napossá tételének műveletét véghezvittük.
       
Bújj ki a bőrödből, a többit elvégzi a Nap.




Napozáson túl

      Végezetül, de nem utolsóbőrben szólnom kell a túlzott napozás mellékhatásairól.
      Hogy csak néhányat említsek: a megfényülés, a későn érő koravénség, valamint az Intelligentia praecox, amikor idő előtt az ember szemébe vakít saját hülyesége.
 
??? (Amikor végképp odakozmáltam a fényhez, így kiáltottam fel:
         - Isten vagyok, semmi több.
         - Nem semmi – vonult be kijelentésen a szakmai kánonba. (Megjegyzem: a pszichológiai kánonba.)????
      
      Ha nem vigyázunk, könnyen leéghetünk.
      Mert végeredményben: bőrben az Igazság.

                                                                                      Tisztaalkonya
     
    Ördögh Ottó írása


Ördögh Ottó önmagáról:

Alkotó és meditatív életet élek. Bizalommal az Egyetlen Forrásban. Megnyilvánulási formáim: író, előadóművész, gyerekszínész és tanár. Íróként eddig 13 könyvem jelent meg. Szívemhez legközelebb állók közülük: A kis herceg és Buddha, VIP (Világ Irodalmi Paródiák), Zsákmese. Előadóművészként országszerte a és a Spinoza Házban tartottam előadóesteket. Gyerekszínészként a a Szeleburdi Meseszinház tagjaként a rendszeresen szerepelek országszerte. Tanárként élsportolókat tanítok irodalomra és történelemre az Altisz Alapítványi Gimnáziumban. Amolyan spirituális ügynöknek tartom magam, aki emeli a rezgésszintet a közoktatásban. 

Hamvas Béla szellemisége azóta kísér, mióta humorista vagyok. Rendet ad, ihletet, tisztánlátást. Reggel kávé helyett egy kis Hamvas Bélát olvasok, hogy a megfelelő szinten induljon a nap.

Ördögh Ottó honlapja: http://www.ordoghotto.hu/


2017. március 1., szerda

A szutra-stílus

(részlet, Scientia sacra)


Az őskori könyvet szutra-stílusban írták. A szutra szanszkrit szó, grammatikailag csaknem összefüggéstelen szavakból álló rövid mondat, csaknem rejtvény. Szógyökökből álló titkosírásnak is nevezhető. Az összefüggést az olvasónak kell megtalálnia. Az ilyen szutrában a feljegyző a szavakat úgy használja, mint a jelképeket. Ezért az őskori India vagy Irán szavakkal írt könyve a jelekkel írt kínai könyvtől, a hieroglifákkal írt egyiptomi papirusztól, a kőbe vésett babiloni írástól vagy a mexikói azték, a perui csomózott kiputól lényegében nem különbözik.

A stílus hatása az összes szent könyveken, a halotti papiruszokon, a héber Biblián éppen úgy, mint a Kabala régi iratain, Hérakleitoszon, Püthagoraszon, Hermész Triszmegisztoszon és a gnosztikus műveken is érezhető.

A szutra-stílus abban az időben keletkezett, amikor a szájhagyomány még élt, de a hagyományt a Mester írott jelekkel is továbbadta. Erre emlékszik az az elbeszélés, amely elmondja, hogy Lao-ce nyolcvanéves korában elhagyta hazáját, de a határon a főhivatalnok kérésére néhány rövid versben egész tudását leírta. Ahol jelek nem voltak, vagy ahol a hagyományt a szellemi kaszt leírni vonakodott, mint igen sok esetben, például a keltáknál, akiknél azt, aki bármit le mert írni, a druidák halállal büntették, ott idők folyamán az ősi hagyomány részben elveszett, részben az új hagyományba olvadt. Ahol az ősi hagyomány szutráira az új hagyomány szervesen rátelepedett, ott gyakran a geológiai rétegekhez hasonló konglomerátum keletkezett; ez az eset a tibeti Bardo Tödolnál és az egyiptomi Hermész Triszmegisztosznál.

A szutra-stílus feloldása a kínai Ji kingben csaknem lépésről lépésre követhető. Az, ami most könyv, eredetileg nem volt egyéb, mint az egy hosszú és a két rövid (jang és jin) csontpálcikák nyolcas csoportjának hatvannégyféle kombinációja. A csontpálcikáknak bizonyos összefüggéseikben más-más jelentésük volt. Hatszor egy hosszú volt a Teremtő princípium jelképe; hatszor két rövid volt a Befogadó. A jelképeket később a cickafark nevű növény (achillea millefolii) szárából készült vesszővel jóslásra használták. Az egész rendszer zárt világképet jelentett. Ez a rendszer egy az archaikus szintézisek közül, mint amilyen volt a héber Kabala, az aritmológia vagy az asztrológia.

A csontpálcikák jelzette képek és jelentések írásba való foglalása forradalmi tett volt, s ellene a kínai szellemi kaszt nagy része a végsőkig tiltakozott. Ez volt a történeti idők nagy válságai közül az első. A képek értelmének írásban való feljegyzése szutra-stílusban készült. A könyvet egy aránylag kései alakban Konfu-ce megmentette. A Ji kinghez Ven császár és fia magyarázatot írt, s így a szöveg egyre bővült és egyre folyamatosabbá vált. Az utolsó archaikus kommentár Konfu-ce műve. A könyv akkor már olyan formát nyert, hogy grammatikailag a nem különösebben beavatottak számára is érthető lett.

Valószínűleg így keletkezett a Védanta, a Brahmanasz, a Bundahisn, a Szánkhja is. Eredeti alakját nagyon kevés könyv tartotta meg, s a többi közt ilyen Patandzsali Jóga-szutrája, vagy a nagy Szánkhja-karika.

A szutrában a szavak látszólagos összefüggéstelenségének olyan mágikus érintése van, mint amilyent a történeti emberiség a gnómában, a szentenciában óhajtott megvalósítani, – a legtöbb esetben igen kevés szerencsével. Mert a szutrához képest még a minden fölöslegestől megtisztított La Rochefoucauld-szentencia is fecsegés. A különbség ugyanis nem a formai jellegben van. Tömörségben, súlyban, komolyságban és erőben a szutránál többet írott nyelv adni nem tud. A szutra végső titka pedig az, hogy amit nyújt, az nem fogalom és nem kép, tehát sem az értelmi tudáshoz, sem a mítoszhoz semmi köze sincs. A szutra elemi metafizikai érintés, amely felébreszt. Ez az Élet Mesterének közvetlen érintése. Az őskori hagyományból az éberség megértése nélkül semmi sem látható. A szutra primer éberségi aktus jele úgy, hogy kellő kulccsal ez az aktus az olvasót is elkapja és felriasztja.

A legtöbb esetben a szutra, akárhány szóból áll is, a teljes mondatnál egy szóval kevesebb. Ha a felriasztáshoz hat szó kell, csak ötöt mond ki. A hatodik a kulcs, amit vagy a Mester ad meg, vagy meg kell találni. Esetleg enélkül is érthető, de esetleg tévesen, esetleg az ellenkezője. Amíg a megértést a felébredés villanása nem kíséri, addig a szutrát az ember nem fejtette meg. Mert ez a villanás a primer. Ez a kipattanó szikra, amiről Platón hetedik levelében beszél. A szutra legmélyebb tartalma mindig metafizikai és abszolút. A mitikus tartalom, a kép már másodrendű. Az ésszerű értelem pedig harmadrendű. Grammatikája pedig egyáltalában nincs. Néha úgy hangzik, mint a jóslat, néha mint a hallucináció. Püthia beszélt így, költők írtak így, istenek nyilatkoztak meg így.

2017. február 28., kedd

Farkas Jenő: Vertikal (Függő)

Személyes, szerzői film, amelynek magyar származású alkotója, Farkas Jenő, Hamvas Béla műveinek egyfajta átlényegítésére vállalkozott. Főhőse, a filmbéli Christian életének delén vándorlásra adja a fejét, hogy eleget tegyen belső sugallatának, s megbékéljen önmagával, a világgal, amelyet sorsának kereteként kapott.

  VERTIKÁL AZ ELSÖ UTAZÀS

2017. február 23., csütörtök

Hamvas Filmklub

Nagyításért katt a képre!

További infó itt

Hamvas Collegium - A Karnevál titkai


Szeretettel hívunk a budapesti Hamvas Collegium következő összejövetelére 2017. február 22-én szerdán 17:30-tól.

A bevezető előadást tartja, és a beszélgetést vezeti:
Dr. Thiel Katalin filozófus, “A Karnevál titkai” címen.
(Hamvas Béla: Karnevál regénye alapján.)

Helye az Ars et Vita Alapítvány előadóterme, Budapesten a Váci utca 40-es szám alatt (23-as kapucsengő).

2017. február 8., szerda

A budapesti HAMVAS BÉLA KÖR következő összejövetelei

2017. (30. évfolyam) február 14. (kedd) 17 óra 30 perc
Helye: Budapesti Eötvös József Gimnázium (Bp. V. ker. Reáltanoda u. 5-7.)
Témája: Szentségmandala.
A beszélgetést bevezeti: László Ruth


2017. (30. évfolyam) március 14. (kedd) 17 óra 30 perc
Helye: Budapesti Eötvös József Gimnázium (Bp. V. ker. Reáltanoda u. 5-7.)
Témája: A gödöllőiek szellemisége avagy Remsey Ágnes és Hamvas Béla baráti kapcsolata.
A beszélgetést bevezeti: Tompa Gábor
                 

2017. (30. évfolyam) április 18. (kedd) 17 óra 30 perc
Helye: Budapesti Eötvös József Gimnázium (Bp. V. ker. Reáltanoda u. 5-7.)
Témája: A "görög–római" Shakespeare az angol reneszánszban.
A beszélgetést bevezeti: Dörömbözi János

2017. (30. évfolyam) május 16. (kedd) 17 óra 30 perc
Helye: Budapesti Eötvös József Gimnázium (Bp. V. ker. Reáltanoda u. 5-7.)
Témája: „A mindenséggel mérd magad” - Rudolf Kassner fiziognómiai világképe.
A beszélgetést bevezeti: Deréky Géza


2017. február 5., vasárnap

A Kossuth-díjas raktáros

A valóságban felébredni című könyvről és A nevezetes névtelen c. DVD-mellékletről (Medio Kiadó, 2016)

Sütő Zsolt jegyzete



„Nem az a fontos, hogy ki mit mond, hanem ki hol áll.”

Sajátos helyzet, ahogy Hamvas gyakran beszél a „valódi közösség kínzó hiányáról”, miközben ma egyre többen kapcsolódunk egymáshoz, éppen őáltala, nevezetes névtelenek és nevesek, a művei és élettörténete által, szerte a világon, amellett, vagy talán éppen annak köszönhetően, hogy valamilyen életbevágó hatással van személyes életünkre. Szinte egy külön törzs, akiket Hamvas segített a „valóságban felébredni”, és akik így vagy úgy valamennyire kívüle vagyunk, kerülünk az adott tér-idő konstellációnak. Mindannyiunkat megérintett és megszólított. Melyik másik magyar „író” képes még erre, így? Ebben egyedülálló. Egyedül áll. De mindig mellettünk (ahogy a DVD egyik interjújában is megfogalmazódik), még a legtriviálisabb helyzetekben is. És ráadásul mindig itt és most, jelen időben. 

Az nyilvánvaló, hogy „minden nagy mű kortársam”, de az kevésbé, hogy minden nagy lélek itt él mellettem, melletted, mindig, és kapcsolódni nemcsak lehet, de érdemes. Hamvashoz pedig az írásai által, elsősorban.

Hamvas Béla, film, könyv, Medio Kiadó, Dúl Antal, Szathmári Botond, Szervét Tibor, Hamvas Béla Alapítvány,

Annak, akit Hamvas világa beszippant, elkerülhetetlen a személye, élettörténete iránti érdeklődés. Hamvas fordulatokban gazdag külső, szinte „népmesei” élete (ahogy Szathmári Botond is nevezi a filmben) a jéghegy csúcsa – a belső út fordulatait sokkal nehezebb, talán lehetetlen hasonló precizitással megfogni, tartalomjegyzékbe szorítani. Ilyen értelemben a film és a könyv egyedi  kísérletet tesz arra, hogy Hamvas külső és belső történetébe minket beavasson.

Hamvas Béla, film, könyv, Medio Kiadó, Dúl Antal, Szathmári Botond, Szervét Tibor, Hamvas Béla Alapítvány,

Bizonyos értelemben a A valóságban felébredni című könyv a DVD csomagolása, „doboza”, mégis megállja a helyét önmagában is. Bár a mérete folytán az ember elsőre megtorpan. Kicsit talán hasonlóan ahhoz, ahogy egyesek megtorpantunk, amikor először hallottuk Hamvas hangját. Nem tudod hova tenni, kicsit forgatod, megközelíted egy másik irányból is. Ezt a könyvet, ahogy Hamvas egyik könyvét sem, nem lehet csak úgy olvasni. Már csak a mérete folytán sem. Meg kell adni a módját, vagy legalábbis érdemes. Amolyan Hamvasiasan, mintha ritka bort töltenél magadnak a kertben, egy őszi aranynapon. Leülsz, a könyvet az ölödbe veszed, kinyitod – és Hamvas egyedülálló, sajátos, és minden irányba nyitott belső világában találod magad. 

Gazdagon illusztrálva, nagylelkűen adva a könyv külalakjára is (Imre Judit igényes munkája) – ami pedig az életmű-sorozat megszokott barnás-zöld könyvei után örömteli felüdülés. (Milyen izgalmas lenne, ha mostantól kezdve kék lenne az életmű-sorozat színe. Tengermély-kék.) És, a történeti linearitáson túl, mintha lenne egy íve a szemelvények válogatásának koncepciójában, nem dobja az olvasót egyből a mélyvízbe (a szövegeket Palkovics Tibor válogatta). Kiváló ajándék lehet, ha valakivel megosztanád mindazt, amit Hamvas hozott az életedbe. Csak bár a zsebben is könnyen elférne, hogy akár a metrón is lehessen olvasni. Nekem minden újabb eddig nem látott fotót és kéziratot öröm volt benne felfedezni.

Hamvas Béla, film, könyv, Medio Kiadó, Dúl Antal, Szathmári Botond, Szervét Tibor, Hamvas Béla Alapítvány,

A könyv DVD-mellékletének fő anyaga egy szép, szolid és hiánypótló dokumentumfilm, Katona Zsuzsa és Nyeste Péter filmje. Alapos, szelíd, és komoly, őszinte belső tartása van. Igényes illusztrációk, rugalmas vágás és találó, izgalmas zenei aláfestés - aki nem ismeri Hamvas élettörténetét, annak jó összefoglaló, aki pedig már ismeri, az majd újra rácsodálkozik, már csak a film kellemesen gördülékeny ritmusa folytán is. Az igazán izgalmas csemegék azonban az extra menü alatt várnak minket. Azon belül pedig három interjú, melyek igazából néhol kifejezetten személyes vallomások. 

Hamvast olvasni kell, elsősorban, ez biztos, és ez egy egyszemélyes dolog. (Mármint kettő, hiszen Hamvas is veled van.) De amikor a könyvet becsukom, onnan kezdve már az is izgalmas, hogy milyen hatással van életemre. Meg a tiedre. Hogyan józanít ki, amikor belealszom az életembe. Vagy hogyan nyit távlatot az életemben. És a tiédben?

Hamvas Béla, film, könyv, Medio Kiadó, Dúl Antal, Szathmári Botond, Szervét Tibor, Hamvas Béla Alapítvány,

Három interjú, melyekben három külön világ mesél Hamvasról és önmagáról, Hamvas kapcsán. (Ezekből szerepelnek részletek a fikciós dokumentumfilmben.) Érezni róluk, hogy hol állnak, és öröm hallgatni, hogy erről miként mesélnek. Dúl Antal gesztusai, tekintete, gondolatfordulatai a régiek – és ezt jó újra látni. Szó esik például arról, hogy melyik könnyen fasisztának értelmezhető írása nem jelent még meg, meg arról is, hogy miért törte be a házmesterének ablakait, és hogyan úszta meg a szibériai munkatábort. Dúl Antal megkerülhetetlen forrás, nem azért, mert a Hamvas-életmű jogörököse, hanem mert elsőkézből mesél történeteket, részleteket Hamvasról, és másodkézből, Kemény Katalin által. Ez a másfél órás interjú egy sűrített Dúl Antal előadás, amelyet eléggé szisztamatikusan feltett kérdések terelnek. 

De tovább, Szervét Tibortól azt is megtudhatjuk, hogyan segített neki Hamvas letenni a cigit, és azt is, hogy mit kell elolvasson az, aki, még nem olvasott tőle semmit (ez, ugye, elég gyakran felmerül sokunkban). Majd Szathmári Botond a tőle megszokott gyémántpontos fogalmazással meghatározza és elhelyezi Hamvast kultúrtörténeti helyére. Megtudjuk tőle azt is, hogy a doktori disszertáció-biznisz sem ma kezdődött, és rámutat arra is, ami igencsak fontos gondolat, hogy talán az egyetlen író volt akkoriban, aki teljesen szabadon írt. De arra is, hogy pontosan miért nem tradicionalista író Hamvas, és, hogy a kritikák ellenére, miképpen volt ő otthon a jó értelemben vett ezotéria világában.

Változik a Hamvas-világ – elég csak a Hamvas Béla Alapítvány tevékenységeire egy pillantást vetni. Új fejezet, új lendület. És az is nagy dolog, ahogy egyre többen nemcsak hiszik, de mondják, hogy a Karnevál az egyik legnagyobb magyar regény, ha nem a legnagyobb. Ha filmes lennék, a DVD-n található extrák irányába mennék tovább: Hamvas hatalmas lélek, óriási szellemi erő volt, és ezt nemcsak a hatalmas életmű tartalma és minősége bizonyítja, hanem az is, hogy milyen sokféle embert érintett és érint meg. E tekintetben fel sem sorolom, hogy kivel lett volna kötelező interjút készíteni. Számomra. Mert ez egy csodálatosan színes világ, szinte szubkultúra, különleges és értékes személyes történetekkel - de mindenképpen egyfajta szellemi hullámhossz.

Hamvas Béla, film, könyv, Medio Kiadó, Dúl Antal, Szathmári Botond, Szervét Tibor, Hamvas Béla Alapítvány,

Bár értékes minden próbálkozás, Hamvast is, mint minden „másikat” összerakni végül csak intuitíve lehet. Ebben az értelemben az lesz majd igazán izgalmas, amikor valaki játékfilmben tesz egy őszinte kísérletet Hamvas kapcsán.

Az interjúk mentén villant belém, hogy mi volt az ami megfogott annak idején Hamvasban. Az, ahogy arról beszél, arról ír, ami van. A legpontosabban leírja azt, ami van. Leírja a jelent, amiben vagyok. És érthetővé, értelmezhetővé teszi azt számomra a múlt és a jövő felől nézve is. Ez pedig a hagyományok jellemzője, és végül engem is abba az irányba mozdított el. A hagyomány pedig mi mást tehet, mint megtanít a valóságban felébredni. Újra és újra, fáradhatatlanul felébredni.


A VALÓSÁGBAN FELÉBREDNI – Egy életút állomásai fotókban, írásokban, filmben elbeszélve. Szerkesztette és a szövegeket válogatta Palkovics Tibor. Medio. 2016.

A NEVEZETES NÉVTELEN – Fikciós dokumentumfilm Hamvas Béláról. Rendezte: Katona Zsuzsa. Producer Nyeste Péter. Aster Film. 2016.



A címet a DVD-n található, a Virágzás napjai rendezvényen elhangzott beszélgetés felvétele inspirálta

Illusztrációk: a Medio Kiadó honlapjáról és képkockák a filmből