2014. szeptember 29., hétfő

Utak a teljesség felé - kiállítás és konferencia Egerben


 Az ARS et VITA Alapítvány és a Kepes Intézet szervezésében Utak a teljesség felé címmel kiállítás nyílik Egerben 2014. október 11-én 17.00 órakor. A kiállítás helyszíne a Kepes György Művészeti Központ (Eger, Széchenyi István utca 16.).

A kiállítás első része Hamvas Béla életművét mutatja be, a második és a harmadik rész nemzetközi és magyar képzőművészeti alkotásokat vonultat fel.

A képzőművészeti alkotások bemutatásával egyrészt érzékeltetni szeretnénk azt a szellemi összetartozást, amely Hamvas Bélát a mostoha történelmi körülmények (háború, diktatúra, vasfüggöny) ellenére is a határokon túli kortársaihoz kapcsolta, másrészt fel szeretnénk hívni a figyelmet arra az új szemléletre és intenzív érdeklődésre, amely a XX. században egyre erőteljesebben fordult a keleti filozófiák, illetve a létezés nagy kérdései felé.

Ez a képzőművészetben elsősorban a tér, az „üres” szerepének újraértelmezésében nyilvánult meg, abban a törekvésben, hogy a művészi ábrázolásokon keresztül érzékelhetővé váljon a tér metafizikai dimenziója. Hamvas Béla A kínai tusrajz című írása bizonyítja, hogy szerzője mennyire érzékelte ezt az áramlatot.

A Hamvas Béla életművét bemutató teremben az író máig élő, érvényes és hiteles gondolatait kívánjuk eljuttatni a különböző látogatói rétegekhez, reménykedve abban, hogy az életében mellőzött, sokat nélkülöző és csak halála után elismert író méltó fogadtatásra talál. Az életművet bemutató tablók mellett ebben a teremben olyan jelentős magyar képzőművészek alkotásait is láthatjuk, akik Hamvas kortársai voltak, s akikről feleségével, Kemény Katalinnal közösen Forradalom a művészetben címmel írtak tanulmányt. Így láthatjuk többek között Ferenczy Károly, Vajda Lajos, Anna Margit, Ámos Imre, Bálint Endre és Gulácsi Lajos műveit.

A kiállítás második részében olyan külföldi, nemzetközileg elismert festők és szobrászok grafikai munkáit mutatjuk be, akik fő alkotói tevékenysége a XX. század második felére esik, s akik – bár többségükben fiatalabbak voltak Hamvas Bélánál, mégis kortársaknak tekinthetők.

Így láthatjuk például Miró, Tapies, Chillida, Uecker, Alechinsky és mások munkáit.

A harmadik részben olyan mai festők képeit vonultatjuk föl, akikre nagy hatást gyakorolt Hamvas Béla életműve, létszemlélete, így láthatjuk Klimó Károly, Nádler istván, Hollán Sándor, Deim Pál, Selényi Károly István, Bér János és mások munkáit.

 A Hamvas Béla életművét bemutató irodalmi-filozófiai és a hozzá kapcsolódó képzőművészeti kiállítást összeköti a címben megfogalmazott gondolat, amely a teljesség felé való elrugaszkodás igényét, illetve az író és a művész folytonos útonlétét hivatott bemutatni. Jól kifejezi mindezt a kiállítás – Hamvas Bélától idézett – mottója: 
„Sok úton egyszerre megyünk. Mégis mind egy úton megyünk.”(Unicornis)

A Kepes Intézet földszinti termeiben megvalósuló kiállítás, nem csak az életmű titkaiba és a kapcsolódó képzőművészeti alkotások világába vezet be bennünket, hanem élő, interaktív programok keretében beszélgetésekre, hangversenyekre, zenei improvizációkra, dokumentumfilmek és színházi adaptáció bemutatására is sor kerül.

A kiállítást végigjárva vendégeink átfogó képet kaphatnak az életmű legfőbb gondolati csomópontjairól, a bölcseletére gyakorolt legjelentősebb hatásokról. A vitrinekben megtekinthetik Hamvas Béla megmaradt személyes tárgyait, dokumentumait és a még nem közölt kéziratait is. A dokumentumokat Dúl Antal, a Hamvas hagyaték gondozója és örököse bocsátotta rendelkezésre, az eredeti kéziratokat Palkovics Tibor válogatta.

A látogatók gazdag lelki útravalóval távozhatnak a 20. századi magyar szellemi élet kiemelkedő alakját és a kortárs képzőművészek világát megidéző kiállításról.

A kiállítás kísérőprogramjaként külön figyelmet érdemel az október 16-án és 17-én, a Kepes Intézetben megrendezendő két napos konferencia, amelynek címe: Esztétikum és etikum Hamvas Béla életművében.

16-án este 18.00 órától a konferencia keretében hangversenyre kerül sor, amelyen Schumann Karnevál című darabját játssza el Dr.Gábos Judit zongoraművész. Az est során részletek hangzanak el Hamvas Béla Karnevál című regényéből. A hangverseny helyszíne: Eszterházy Károly Főiskola Líceum I. emeleti Kápolna.

A kiállítás 2015. január 31-ig látogatható.

A kiállítás kurátorai: Marghescu Mária, Dr. Thiel Katalin és Herpai András.

A kiállítás tervezője: Juhász Tibor.

Vidal & Karipa by horhos

“A lemez hét darabjából hatnak a címe Hamvas Béla Karnevál című regényéhez kapcsolódik. Nemrég olvastam újra a regényt, és mélyen megmaradtak belőle bizonyos jelenetek. A Karnevál egyébként is talán a legjobb magyar regény: emlékezetes epizódok különféle figurákkal, és aztán ezeket a helyzeteket képzeltem bele a készülő zenébe. Így kapott akusztikus körvonalakat Vidal, a könyvtáros, Baabo, az erdei ösztönlény, Karipa, a jós vagy Göncöl, a kutya.”



Forrás, interjú itt: Kortársonline.hu

Szalay László Pál: Az imádkozó Hamvas (tanulmány)

Forrás: Kráter.hu


Hamvas Béla, ima, Márai Sándor, naplók, Szalay László Pál, tanulmány,
Fotó: Zsolt.ro

„A kormányos a tengeri úton (három mérföldre kell távolodni a parttól,
csak akkor szabad elhinteni a hamvakat) egy telepes rádióból
gyászzenét szólaltatott meg, és felolvasott valamilyen imát.”
Márai Sándor Naplójából[1]

Naplóírás Márai és Hamvas módra

Márai utolsó naplóját lapozgatom. Egy halálra készülő ember feljegyzései. Már indulna, itt már nincs dolga, de az odaát… bizonytalan. Jól emlékszem az első írásra, amit egyetemista koromban, a kollégiumi emeletes ágyon, a szoba szegletében olvastam Márai vívódásáról.[2] Abban az időszakban a Mágia című kötete bűvkörében éltem. Semmi maszatolás az írással, pontos, finoman metszett mondatok. A téma halálos pontosságú találata, ami az olvasót azzal a bizonyossággal tölti el, hogy érti a körülötte lévő világot. De mit lehet mondani a halálról, a halál utániról? „Kiemelkedőt alkotott sok kötetnyi Naplójában, remek mondatokba, vagy csupán néhány szóba tömörítve észrevételeit a világról, múltról és jelenről, senkit és semmit nem kímélve. Megállapításai is kérdések maradnak, mert megingathatatlanná vált kételyeiben. Minden misztikától távol…”[3] Nehéz az odaát misztika és spiritualitás nélkül. Fájóan üres és huzatos a vég küszöbe imádság, előre küldött üzenetek nélkül. Utolsó éveiben az ima szavai Márai ajkára cinikusan tolulnak: „a mindennapi gyilkosunkat add meg nékünk ma”[4] – az újságban olvasott erőszakra reflektálva. A gyengeség, az erőtlenség, a megfutamodás jeleként értelmezi, ha valaki az életét és a halálát Istenre bízza. „És legyen meg a te akaratod. Ez is csak gyávaság.”[5]
A nyitó idézetet Márai fogadott fia, János temetéséről írta. Hamvak, gyászzene, ima. A felesége temetésén még az imádságot sem engedi felolvasni. A kis hajó az óceán egyre táguló terébe hatol be, hogy a hamvak a törvény és a végtisztesség jegyében a föld helyett a víz körforgásában találják meg végső nyughelyüket. Ez a három-öt mérföldnyi eltávolodás a parttól, ez hiányzott, a lélek óceánjára kelve, ismeretlen partok felé. A magányban való elsüllyedés helyett a termékeny párbeszéd. A könyörgés, a dicséretmondás, az áhítat, a lélekvalóságnak megelőlegezett bizalom, a csendben várakozó nagy Ő-be botlás, amit az imádság légkörének nevezhetünk.
 
Hamvas Béla és Márai Sándor naplói fontos különbségekre mutatnak rá a XX. századi magyar irodalom két fejedelme között. Bár közös bennük, hogy ősei nevét egyikük sem viselhette, a bor kapcsán egyetemes igazságokat fogalmaztak meg, az egyház evilági megjelenési formáiról nem voltak jó véleménnyel. Mindkettőjük nagy becsben tartotta a könyvtárában Spengler: A nyugat alkonya c. művét. Írásaik csak óriási késéssel jutottak el a magyar olvasókhoz. Naplóik egyrészt feljegyzési szokásaikról, másrészt lelki hátterükről is vallanak, amelyek eltérése jelentős. Márai Naplói önmagukban álló irodalmi remekek. Stílusbravúrok, ahogy novellisztikusan megörökítik az író olvasmányélményeit, a korszakok politikai változásait és az élet könnyen feledhető, ismétlődő és megismételhetetlen mozzanatait.
Hamvas Naplója, ami 2010-ben került a könyvesboltok kirakatába, nem egyszerű műélvezeti cikk. A teljes anyagnak egy rövidített, emészthetőbb és áttekinthetőbb változata, amit ma a kezünkbe vehetünk. Az angol, francia, német nyelvű megjegyzések és több tucatnyi kijegyzetelt könyv kommentárja kimaradt, és így apadt a felére az eredetileg kb. 1500 oldalnyi anyag. Viszont még így is, hogy a szerkesztett változattal van dolgunk, érezhető a fragmentáltság. Utalásszerű megjegyzések sorjáznak az ember szeme előtt. Jól kivehető, hogy Hamvas ezt a saját maga számára írta, munkaanyagnak. „De ez a szöveg nem olyan, mint a Márai-napló, vagy egy úgynevezett „irodalmi napló”, vagy egy irodalmi levél, egy episztola, amely eleve reflektál az olvasóra. Márai műgonddal, szépen formált mondatokba fogalmazza a napok történéseit, mint aki tudja, hogy azt egyszer olvasni fogják. Fél szemmel midig az olvasóra figyel.” –mondta el egy interjúban Dúl Antal, a Hamvas szövegek gondozója.[6]
A másik lényeges különbség a két naplóvezetési stílus között a praxis pietasnak, a kegyesség gyakorlatának a leleplezése. Márainál kevés utalást találunk arra, hogy milyen módon élte meg a hitét. A Napló 1943-44-es kötetében három elmélkedő imádságot olvashatunk, ami a hitélet megnyilvánulásának kiemelkedő eseménye. 1946-47 között pedig intenzív Biblia olvasási korszakát élte, amikor a napi penzuma 3 oldal volt. Ami nehezíti a Márai Naplók alapján lelki ábrázatának a megrajzolását, az a saját maga köré szőtt legendák, és a bizalmaskodástól, feltárulkozástól való idegenkedése.[7] Daru Gábor kitűnő tanulmányában a Naplókban megjelenő apró mozaikokból állította össze az istenkeresés folyamatát.[8]
Hamvas lelki folyamatait műveiben nagy részletességgel tárja fel az érdeklődő előtt. Még olyan apró mozzanatokat is tetten érhetünk, hogy hogyan lelkesíti át a ház körüli tevékenységeket és a veteményeskert növényeit. Spirituális útkeresésének szinte teljes lenyomatát olvashatjuk a Hamvas életműsorozatban. Az újdonság, amit a Hamvas Naplók adnak, az a hit elemi és intim formájának, az imádságnak a megjelenése, valamint Isten elfelejtett nyelvének, az álmoknak szép számú leírása.

Az álom és az imádság dimenziói

Hamvas a Jázmin és olaj című esszéjében ír az évszakok változásának tettenéréséről. Nem lemaradni. Megmenteni az átvalósulást. Ha nem figyelünk, félő a lényeget veszítjük szem elől. A veszély az éjszaka és a nappal kapujának feltárulásával már el is éri gyanútlan áldozatát. „Reggel a kertet csak azért ismerem meg, mert az éjjel magam is pont annyit változtam, mint az egész. Ha megálltam volna, azt hinném, idegen tájon vagyok.”[9]Hol jár a lélek, amikor a test nyugalmat áhít és leveti ruháit, majd ágyában megpihen? Részben erre is választ adnak azok a különös álmok, amelyeket Hamvas Béla naplójába jegyzett fel.
A két kötetben összesen 26 álom leírását számoltam össze. Az álmok terjedelme a két sortól egészen a másfél oldalon keresztül gombolyított kusza eseménysorig terjed. Az ébrenlét világát maga mögött hagyva Hamvas New York, London, Bréma, Budapest, Pozsony, Visegrád, Miskolc nagyvárosaiban bóklászik. Csodálja az Északi-Tengert, hajózik a Dunán, vonatra száll és átgyalogol egy masszívan megépített vasúti hídon. A múzeumok, hangversenytermek, könyvtárak, iskolák termékeny világát sem kell nélkülöznie a psziché szárnyain utazónak. Az író megjárja a frontvonalat, meglátogatja a kórházban fekvőket, belenéz az ávós pisztolyának csövébe és 14 piros lapot osztanak neki, hogy játékban maradjon. Találkozót szervez neki a tudatalattija az apjával, édesanyjával, húgával, keresztanyjával, Katóval, Rómer Flórissal, B. Nellyvel, Ladányi Erzsébettel, Haynauval, Sztálinnal és egy szimpatikus hóhérral, aki ha Hamvas akarja, újra kezdi a kivégzést, hogy tökéletes legyen. A vízen lebeg élet, s halál között, anyja cigarettájából rágyújt, hogy több kedvvel hasogassa a lótuszt.[10]
Igen, az elme féktelen mozgása megtréfál minket. Értelmes, logikus elemek keverednek oda nem illő, absztrakt látomásokkal, zavarba ejtő és félelmetes eseményekkel. Az álom képes az ember ébrenlétét is elborítani, ránehézkedni a tudatos állapotra úgy, hogy nem engedi szabadulni az elmét. Hamvas első renden az álmok pozitív vagy negatív sugallatait próbálta megérteni.[11] Az álom feltörése a teológia, az irodalom és a pszichológia diszciplínáit megmozgatva sajátos kihívást jelent minden kor emberének. Fontos leszögeznünk, hogy az álomvilágot nem bagatellizálhatjuk el. Az alvás időszakát a szervezet nem csak a testi fáradság kipihenésére használja, hanem a szellemet egy különösen aktív állapotba hozza. Az izmok regenerálódásánál számít az elvégzett munka időtartalma, viszont az agynál nem számít, hogy mennyit gondolkodott az ember, mert nem az tesz minket álmossá, hanem az unalom. Az álmot a biológia úgy tekinti, mint a szellemi nagytakarítás egy eszközét, amikor a bennünket ért hatásokat feldolgozzuk. Az álomnak az életünkre gyakorolt kiemelt jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, hogy ha a „REM” fázist mesterségesen megakadályozzuk, az illető idegrendszere összeomlik.[12]

Az álomnak nem csak biológiai, hanem lelki oldalával is számolnunk kell. A alvás ideje alatt bejárt térségek, felbukkanó alakok, elhangzott mondatok egy sajátos nyelv eszközei, amelyek nagyban különböznek az ébrenléti kommunikációnk eszközeitől. A szimbólumok, mítoszok, példázatok kép-nyelvét használja a tudatalatti, hogy üzenjen a belsőnk állapotáról. Nem csak a betegségek, lelki defektusok, neurózisok okairól hozhatnak hírt a sötét követek, hanem a belső tartalékokról, potenciális lelki ajándékokról is.[13] Ez pedig már teljes mértékben a hit birodalma. A Biblia számos esetben beszél arról, hogy Isten felhasználja saját céljaira, üzenetei továbbítására az éj sötétjéből és csendjéből teremtett képkockákat. Jákob ősatya, bátyja haragja előli menekülése közben látja meg az égig érő létrát, Isten trónját és a le-föl közlekedő angyalokat. Mária férje, József szintén álomban kap konkrét kijelentéseket Istentől: „az Úr angyala megjelent neki álmában és ezt mondta: József, Dávid fia ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant a Szentlélektől van.”[14]Később pedig az Egyiptomba való menekülésre és a veszély elmúltával a hazájába való visszatérésre is így kapott útmutatást Istentől. A legpontosabb magyarázatot az álom természetére vonatkozóan József patriarchától kapjuk, amikor Egyiptomba került. „Rólad azt hallottam, hogy ha meghallod az álmot meg tudod fejteni. József így felelt a fáraónak: Nem én, hanem Isten ad választ a fáraó javára.”[15]
Hamvas álmai között nem csak homályos szimbólumokban, hanem direkt módon is megjelenik az isteni dimenzió. 1951. április 10-éről a következőket jegyzi fel: „Saját ítéletemet olvasom a túlvilágon…Nem kellemes, nem megalázó. Tiszta. Isteni és fölemelő és nagy. Csak arra emlékszem, hogy „i” van benne. Egyetlen jod sem múlik el belőle?”[16] Boldog ember. Isten élé vágyakozó lélek. A felette elhangzó utolsó szó miatt sem kell szégyenkeznie.
1943. december 12. keltezéssel a következőket írja: „1939. óta az Úr álmomban többször is megjelent. Az utóbbi másfél év alatt nem, bár sokszor nagyon-nagyon kívántam. A napokban gondoltam ezt: az Úr mindig másféleképpen jelentkezik.”[17]A lejegyzett álmok nagy száma, valamint Hamvas utóbbi megjegyzése arra enged következtetni, hogy úgy tekintett az éjszaka követeire, mint Isten potenciális hírnökeire. Az ilyen típusú álmok természetét, hogy miből is tevődtek össze, az 1951. november 18-ai, három oldalon keresztül tartó emlékeztetőből sejthetjük. Magát az álom cselekményt teljesen elfelejtette, inkább a lelki haszonra koncentrál a leírásban. Az előzmények vázolásával és hírtelen jövő asszociációk segítségével próbálja felidézni és a lelki hangoltság szintjén újra megteremteni az élményt. Ami érzékszervekkel felfogható volt az álomból az a túlvilági fény, langyos hőmérséklet, isteni hang. A tartalma szétfoszlott, amit elmondhatunk róla: „De gyönyörű, evangéliumszerű, kinyilatkoztatásszerű isteni Logosz. Zenéje van és kereszt alakja. Tökéletes megvilágosodás és tiszta üdvérzés.”[18]

Hankiss Elemér ugyanabból a feltevésből indul ki, mint Hamvas az éjszakával kapcsolatban, amikor arról ír, hogy a családtagok elköszönnek egymástól lefekvés előtt, pedig ugyan abban a házban, ugyan abban a szobában maradnak. „Egy olyan világba merülünk alá, ahol a nappali életünk törvényei nem érvényesek. Álmainkban olyan dolgokat teszünk, amelyek teljességgel elfogadhatatlanok lennének a nappali életünkben.”[19] Hankiss nem csak azt feltételezi, hogy különös utakon járunk az éj leple alatt, hanem azt is, hogy a hajnal katasztrofális állapotban talál ránk: „nappali személyiségünk szétzilálódik, darabjaira hullik, elmerül az álom hullámaiban.”[20] Ha felidézzük magunkban Hamvas gondolatát, akkor arra figyelhetünk fel, hogy Ő az éjszakában, öntudatlanul is együtt változott a természettel és nem szakadt el tőle. Hankiss szerint ahhoz, hogy a teendőink után tudjunk nézni, a reggelt a személyiségünk újrateremtésére kell fordítanunk. Itt lép a színre a mítoszteremtés, amit már Az emberi kaland, majd Az ezerarcú én és az Ikarosz bukása című trilógiájában részletesen körüljár. Megtudhatjuk, hogy mi módon nemesedik át, mutat túl önmagán és segít az öntudat ráncba szedésében az autó, a parfüm, a fogkrém, a kávé, az ékszerek és a cigaretta, hogy csak néhányat említsek a sok közül. A fogkrém reklámjában arra tesznek utalást, hogy képes meggátolni a fogak romlását. Egy csepp az örökkévalóság fogkréméből – mondaná Hamvas. Olyan üzenetet közvetítenek, hogy ez a hatóanyag kombináció képes felvenni a harcot a romlással, a leépüléssel, a megsemmisüléssel.[21] Ami pedig újabb lökést ad Hamvas megértésében, az a Hankiss által meggyújtott első reggeli cigaretta lesz. A tűz csiholása, a rutinszerű mozdulatok a cigaretta élesítése közben, az első mély slukk visszabillenti énképünket a küzdelem és az élet mezejére. Az elmélkedés csúcsát szó szerint idézem: „Az áttetsző kék füst filozofikusan felfelé gomolyog, azt sugallva, hogy a világ tele lehet különös és gyönyörűséges titkokkal; hogy az élet több mint puszta fizikai létezés… Néhány pillanat lehet ez arra, hogy elmerengjen az ember az életről, a múlandóságról, önmagáról, a világról. Lehet, hogy az elcsendesedésnek ezek a pillanatai ritkábbak azoknak az életében, akik nem dohányoznak, ami persze nem azt jelenti, hogy az elmélkedésnek és személyiségünk építésének nincsenek ennél veszélytelenebb és hatásosabb módjai.”[22]
Hamvas előszeretettel hódolt az illatos dohány élvezetének, ami bizonyára ösztönözte az elmélkedésben, de nem ez volt a feltétele annak, hogy elmélyedjen a meditációban és az imádságban. Hamvasnak ébren sem kellett lennie ahhoz, hogy egy imát elmondjon. Álmában többször is előfordult, hogy könyörgésre fogta.[23] „Az üvegajtón át hirtelen igen erős fény vetődik egyenesen rám. (ÁVÓ?) Megrémülök, ima. (Megkönnyebbülés, hogy tudok még álmomban is imádkozni.)”[24] Pedig az imádság nem csak szájmunka, egyszerű betanult kegyes gyakorlat, ahogy Böhménél olvassuk: „A száj csak a csillagzat és az elemek külső erejével képezi imádságos szavait, az akarat pedig csak formát készít el, ez azonban még nem képvisel tényleges erőt”[25]Többre van szükség, mint ősi minták ismételgetésére, önkéntelenül feltörő frázisokra, az imádság teljes embert igényel értelemmel és figyelemmel.[26] „Az imában Istennel állunk szemben, osztatlan értelemmel, osztatlan szívvel és osztatlan akarattal.”[27]Vila egészen addig megy az elemzésében, hogy az imádságot az ember legmagasabb tudati képességeként határozza meg.[28]
Hamvas a keresztyén lelkigyakorlatok több formájával is élt: böjtölt, imádkozott és meditált. 40 órás böjtjéről részletes beszámolót írt az Egy csepp a kárhozatból c. esszéjében. A hegyen, az erdei faházban találja meg azt a helyszínt, ahol minden körülmény adott. Terve a következőkből állt: „40 óra alatt egyetlen hangos szót sem ejtek ki. Csendesen sétálok, testi munkát nem végzek, inkább az árnyékban ülök és olvasok, meditálok, ha szükségét érzem, imádkozom.”[29] Hamvas számára a böjt célja az volt, hogy olyan tudati állapotba jusson, megszabadulva az erjedés bódulatától, ami által az elmúlt Jób-év értelmét megtalálja. Mi által remél választ kapni a tragikus események sorozatára? „Az erdei házban a magány dialógikus atmoszférát teremt…Nem vagyok egyedül. 40 óráig vele vagyok. Ez a szakrális hallgatás misztériuma.”[30]
Az imádság terén kialakult szokásairól keveset tudunk. Általában, ahogy a böjt kapcsán láttuk, egyéb lelki cselekményekkel együtt jelenik meg. Naplójában és esszéiben újra és újra felbukkan a vágy az Úrral való beszélgetésre. „Ó szeretnék, elmélyedni, szeretnék egész nap imádkozni és meditálni és szolgálni Neki, s az Ő közelében lenni.”[31]Tudja, hogy az imádságnak szerepe van az élet legkülönfélébb területein. Így, amikor hétköznapi feladathoz lát, a zöldségleves elkészítéséhez, ahhoz is imádságot rendel. „A legfontosabb a kellő áhítat. Mert minden igazán nagy vállalkozást, ezt is fohásszal kell kezdeni.”[32]Arról is szerzett tapasztalatot, hogy milyen kizökkeni az imádság elmélyült folytonosságából, s nincs olyan bódító mámor, ami hiányát feledtetné. „Ősszel elmélyedésnek indultam. De azzal, hogy Kató hazajött, megzavarodtam. Meditálni nem tudok, este az ágyban felületesen imádkozom. És hogy ez az élet meglazult, meglazult minden egyéb is. Drága Édes Jó Atyám! Segíts meg. Milyen mély és tiszta öröm volt ősszel este mindig a karodba sietni – s most elepedek utána, ó egy csepp a Te jelenlétedből! Egy csepp! Szomjazom.”[33]
A meditáció Hamvas lételeme volt. Bárhol is járt, minden hely alkalmasnak bizonyult egy meditációs objektum felidézésére. „Valahányszor e mondat felett akár vasúti kocsiban, akár elalvás előtt otthon, akár a vízparton, a napon heverészve meditáltam, minden alkalommal a végsőkben való megnyugvás érzése vett rajtam erőt: Isten fenn él az égben – S a földön nincs semmi baj.”[34]Az elmélkedés lélektanáról pedig a Halál Angyalával való találkozás apropóján ír: „Olyan ez, mint mikor mély meditációba elmerülsz…A szerelem nagy pillanataiban a külső és belső világ között a fal leomlik, és nem tudod többé hol a kint és hol a bent…”[35]Ezt a gyakorlatot olyan hasznosnak vélte, hogy szerette volna megfertőzi vele az olvasókat. Így készítette el a meditációhoz alkalmazható szöveggyűjteményt, amely 5000 év bölcsességének gyöngyszemeit vonultatta fel, Anthologia humana címen.

Imádkozó habitus

Az előzőekben érintettem, hogy az imádsághoz koncentrációra, fokozott jelenlétre van szükség. Lássunk még néhány olyan tényezőt, amelyek az Isten előtt való megálláshoz nélkülözhetetlenek. A megfogalmazáshoz, a kifejezésekre való rátaláláshoz segítséget nyújthat az Úri imádság, vagy más kötött imaforma, aminek tartalmára mi magunk is szívből tudunk áment mondani. „A Miatyánkból meg lehet tanulni az imádság szókincsét.”[36]De mielőtt szavakat keresnénk, előzetesen a gondolatokat, érzéseket hozzuk a felszínre, hogy a formákat kitölthessük velük. Hamvas előre érezte, hogyha olyan dal kél a lelkében, ami Isten színe elé kívánkozik. „Mély imák csírája lappang bennem”[37] Az imádság előtti önvizsgálatban segítségünkre lehet Böhme néhány szempontja:

Helyes-e a sóvárgása lelkünknek, amit Isten elé kívánunk vinni?
Kérésünk, felebarátunk javára és szeretetére szolgál?
Vágyakozásunk múlandó dologra irányul?
Saját hasznunk az elsődleges szempont?
Valóban Istentől várjuk kérésünk teljesítését, vagy csak engedélyt kunyerálunk hozzá?
Mire akarjuk használni a felülről kért javakat?
Istenre hagyatkozunk-e az imádság során, mivel mi nem tudunk helyesen könyörögni?
Készek vagyunk-e az ima meghallgatásnak az útját előkészíteni bűnbánattal és bűnvallással?
Át tudjuk adni magunkat a Szentlélek Istennek, hogy bűnbánattartásunkat, Ő maga irányítsa?
Le tudunk-e mondani minden erőnkről, befolyásunkról, földi hatalmunkról, vagyonunkról, hogy Istennek tulajdonává legyen velünk együtt?[38]

Hamvas szorgalmasan tanulmányozta Böhme írásait és nagy felfedezésének tartotta, amikor sikerült ráébrednie a művek valódi életformáló hatására. 1948. július 12-én így ír Naplójában erről: „ismételni és megszilárdítani Böhmét, mint az év nagy vívmányát és ajándékát.”[39]A lemondás, hogy az imádkozás kapcsán csak az utolsó szempontot kössük össze Hamvassal, neki is nagyon nehezen ment. „Valaki a birtokot levakarta rólam. Bőröm is vele ment, de nem baj, most már igyekszem semmihez sem úgy odaragadni, mint a borotvaszappanhoz tettem. Koldusnak lenni nehéz, de jó. A létezés világa a birtoklás világánál magasabb.”[40]A melankóliára való hajlamot, ami Böhme gondolatainak a befogadását segítette, Hamvas teherként élte meg és le szeretett volna mondani róla, mint még sok egyébről: „Lemondani. Mindenről lemondani. Nem megtartani a melankóliát. Ez csak árnyalattal jobb, mint megtartani a dohányt vagy a pálinkát. Valami, amibe el lehet bújni, ami megvéd, valami objektív, valami ami megakadályoz a teljes odaadásban. Nem tartani meg az örömet sem. Lemondani az odaadásról, a lemondásról is. Lemondani.”[41]Naplójában feljegyzett fájdalmas imádságának egy részlete szintén ennek a küzdelemnek a bizonyítéka. „Érzem drága Atyám, hogy szellemileg készen vagyok és a Te segítségeddel sokat ért el az az ember, akiben lakozom, de jellemben és egzisztenciában végtelenül gyarló maradtam.”[42]
Hamvas lelkialkatát a Jung féle rendszerben vizsgálva azt kell mondanunk, hogy egyrészt introvertált, befelé forduló ember volt, amit Ő maga hitvallásszerűen is papírra vetett az Aranynapok c. esszéjében. Másrészt keveredtek benne a gondolkodó, érzelmi, ösztönös és érzékelő típusra jellemző jegyek. „A kertet választom és a könyvtárszobát, a hallgatag sétákat, a szótlan imát, és a csendes üldögélést.”[43] Első olvasatra úgy tűnhet, hogy Hamvas tudatosan tette le a voksát az agorával szemben a kert mellett. Viszont a temperamentum velünk született adottság, amit egyedül őseinktől és Teremtőnktől kérhetünk számon, ha van hozzá merszünk. Változtatni rajta, csak kis mértékben, nagy nehézségek árán lehet.[44] A háború hatásait elemezve, isteni büntetéseként értelmezi, hogy őt és Katót a Mindenható begyúrta az óvóhelyet kitöltő masszába. „A rajtunk beteljesedő apokaliptikus ítélet egyik metafizikai oka az volt, hogy meg nem engedett módon izoláltan éltünk a többi embertől és közösségtől, és az egész életrendünk majdnem kevélyen a többi ember tudatos negligálásán, de minden esetre a közösségen való túlemelkedésen nyugodott.”[45]A görög agora hangulatát felidézve a végtelen unalom, a szórakozás üressége, a sivárság és a tartalmatlan időtöltés jut Hamvas eszébe. Ott az képviselt értéket, ami nagy közönség előtt zajlott és visszhangjában is tovább élt. Kifelé való élésben minden energiát felemészt a felszínen maradni. „Nem a cári életet, nem az agónt, nem a hírt, nem a sikert, nem a nyilvánosságot, hanem az intim és meleg magányt egyszerűen azért, mert ez a gazdagabb. A több.”[46] Vila meglátása megerősíti az előzőekben felvázolt képet. A befelé forduló ember befelé ég. Nem teremt könnyen kapcsolatokat és nehezen alkalmazkodik. Az egyedüllét az igazi terepe, akkor van elemében. Ha sokan veszik körbe, megbénítja a tömeg tudata. Bármilyen helyzetben el tud magában csendesedni. Fantáziája, belső világa egyedülálló saját univerzumot hoz létre, amely kedvenc sétaterévé válik. Mély érzések, kiérlelt gondolatok jellemzik.[47]
Hamvas esetében a befelé forduló személyiség ötvöződik erősen a gondolkodó típussal, de az érzelmi, ösztönös és érzékelő típus egyes meghatározó jegyei is fellelhetőek nála. Vila úgy véli, hogy ha minden típusból találunk személyiségjegyeket elemzésünk során, az a lelki egyensúlyt, a kiegyenlítettséget, a harmóniára törekvést jelent. Most sorra vesszük azokat a meghatározó vonásokat, amelyek Hamvas imaéletében megjelentek.[48]
A gondolkodó típusra jellemző, hogy a naplójába leírja az imádságokat. Hamvas Naplójában 7 teljes imádság található, melyeket ámennel zár le és 6 töredék ima, nevezzük léleksóhajnak, amelyeket a napló vezetése közben, Istenhez címzett. Ezek az imádságok szervesen beépülnek a szövegbe, azzal összefüggenek, de az események alakulásában az isteni jóindulatot, a felülről jövő beavatkozást óhajtják. Nincsenek ámennel sem lezárva, hogy ez az apró zárókövecske elválassza egymástól a profán és a szent szövegrészt. A másik jellemző, ami Hamvasra találó az az önvizsgálat magas foka, ami egyes esetekben a „hitbeli hipochondriát” súrolja. „Állandó lelkiismeret-furdalásban éltem. Olyan depresszióban, melyhez foghatót nem tudtam el sem képzelni… Bizalmatlan voltam a Gondviselés iránt…Ezért hittem, hogy sorsomat magamnak kell irányítanom, ezért kértem Őt, hogy emeljen át a küszöbökön idő előtt.”[49]Részletesen beszámol arról, hogy hol, milyen körülmények között nem viseltetett türelemmel sorsa iránt és kérte az isteni beavatkozást. Lelkiismeret-furdalását az okozta, hogy imádsága meghallgatásra talált és Isten kiemelte abból a számára elviselhetetlen szituációból, de az ahová vágyott nem hozta meg a kellő megnyugvást. Sőt megértette vele az Isten, hogy felkészületlenül kért eltávozást a fentről rendelt állomáshelyéről. S lássuk az önsanyargató vívódását egy röpke fohásszal befejezve: „Kit kell megkeresztelnem magamban? Akit annyira akarok és nem akar hinni? Júdás van bennem? Mindent tudok már és nem vagyok az, aki szeretnék lenni? Hazugság ez? Vagy mi? Magas igényem van, jó ízlésem van, hogy a legtöbb akarok lenni. Keresztyén. Jézus tanítványa. Imitatio. Isten fia. És ez levet. Kérlek add nekem, hogy lehessek!”[50]
Az érzelmi típus szívében mindent elsöprő vágy ébred az istentapasztalat megszerzésére. Találkozni, személyes viszonyt ápolni a Teremtő Istennel és nem biztonságos távolból csodálni Őt. Az imádság számára öröm, amelyben nincs semmi kötelességszerű. „Ó, nevetve imádkozni, s a tündöklő nyárba kiáltani. Milyen jó a te gyermekednek lenni – drága jó Atyám, hogy szeretnék a nyakadba ugrani, hogy szeretném, hogy magadhoz szorítanál, és ezt mondanád: Ma szíved túlárad és eléri a tisztaság perceit, nevess és örülj, s aztán eredj és beszélj erről az örömről.”[51]Az Istentől való érintettséget csodának nevezi, amelynek a logikája nem földi természetű. Ez az a pillanat, amikor a transzcendens a mi világunk határait elsöpri, és belső valósággá válik az, ami eddig elérhetetlen távolságból ragyogott ránk. „ha megérint önkívületbe esem, esetleg énekelek, vagy látomásom van, költeményt írok, vagy réten táncolni kezdek a rezgőfüvek között…A csoda pillanata az, amikor valami megtelik, és túlárad és kicsordul.”[52]
Az ösztönösen megérző típusra többek között az aktív fantáziaműködés, a színes álomvilág, és a hit iránti spontán fogékonyság jellemző. Olyannyira elragadja a képzelete, hogy vég nélküli utazásokat tesz a lélek ismeretlen birodalmában. Talán ő az, aki a legkönnyebben lép be az imádság ajtaján, azért mert a saját belső világa sokban hasonlít az Istennel való párbeszéd légkörére.[53] A felsorolt tulajdonságokban sem szenvedett Hamvas hiányt, de mégsem ezekre irányítanám a figyelmet, hanem a néma imára. A 40 napos böjtről (Egy csepp a kárhozatból) és az agora helyett a kertet választó életmódról (Aranynapok) írt esszéje kapcsán már idéztem az idevágó passzusokat. „Kár a sok szóért”[54]– mondja Hamvas, mert a sok szó a lényeget elfedi. A beszélő nem ismeri a tárgyát, amelyet témájául választott. „Ez a műsvihákság esete is, tele szájjal beszélni valamiről, amit az ember át sem élt.”[55]A csend megteremti a dialógus légkörét. Bloom szerint nincs tökéletesebb ima, a néma imádságnál, amikor a szavak elvesztik jelentőségüket. „Amíg még szavakra van szükségük a barátoknak, akkor a kapcsolatuk még felszínes”[56]A néma imádság nem egyszerűen a megelégedettség állapota, hogy minden úgy jó, ahogy van, hanem fokozott figyelem az Isten jelenlétére.[57] Érdekes következtetést olvashatunk Buji Ferencnél, Jézus imádkozási szokására reflektálva. Jézus, követőnek azt javasolta, hogy ne szaporítsák a szót, amikor a Mennyei Atyával beszélnek, viszont Ő órákat töltött éjjel imádságban. Buji szerint, úgy értelmezhetjük helyesen ez a megfigyelést, hogy Jézus szavakkal röviden imádkozott és a többi időt néma imádságban töltötte.[58] „Kevés az a pillanat, amikor olyan észbontóan boldog vagyok, hogy a határtalan isteni jóság felragyogó nagyságába beleremegek és megértem, hogy Ő ilyen közvetlenül megnyilatkozik, nem tehetek mást, mint megrendült örömmel szótlanul fohászkodom: köszönöm.[59]
Az érzékelő típus a külső ingerek hatására képes ráhangolódni Isten dicsőítésére. Érzékszervei annyira aktív állapotban vannak, hogy nem tud elmenni egy virágos rét, vagy egy kecsesen hajladozó nyírfa mellett, hogy ne váltsa ki belőle az Úr magasztalását. Hamvas nagyon sok időt töltött a természetben, Isten ege alatt. Bármire nézett, nem tudta egyedül az anyag megtestesülése szerint értékelni. A madarak énekében gyönyörködve, sorba megfigyelte a fekete rigókat, tengelicéket, vörösbegyeket, cinegéket, sárgarigókat. Majd előkerült egy papírdarab és elkezdődött a dalok kottázása. Egyre több titkot árultak el az erdő daloló lakói. Végül egy igazi kihívás elé került Hamvas, amikor a fülemile énekét akarta lefordítani magának. Ha valaki éretlen, álla még csak pelyhedzik ezt a dalt gyönyörködéssel hallgatja. Aki már megbékélt sorsával, vágyait letette, az viszont megértheti a fülemilét. A dal értelme: „Amikor az ember az életen túljutott, s már nem akar semmit, az egyetlen ami foglalkoztatja: várakozom, amíg hívnak s addig imádkozom. A várakozásnak ez a nyugodt, csendes, megbékült imája, ez a fülemile dala, ez a mártírdal, kristálytiszta várakozás a halálra és a túlvilágra, – búcsú a szépséges földtől, az édes élet mámorától, és kérés az éghez, hogy eressze be.”[60]
Imádság és meditáció

Hamvas még a madárdalban is képes volt felfedezni a csordultig telített szív ösztönösen megszólaló imáját. Ebből is jól látható, hogy mennyire összekapcsolódott nála az imádáság és a természet. A belső csend megteremtésének, a felfelé, a befelé figyelésnek a természet életmegnyilvánulása nem lehet akadálya. „Az erdőben felcsendülő madárdal nem árt neki…Egyre jobban nő az erdő és egyre mélyebb benne a csend és egyre sűrűbb a levelek hullása, és noha egyre hangosabb a madárdal– a csend szeme villanása-, már nem tud áthatolni az erdőn.”[61] Az erdő, a természetbe belenőtt emberi élet, a hegy imádkozó kezébe kulcsolt falucska, a rejteken áthaladó ösvény több, mint egy megejtő táj Hamvas szemében. Corot: Gyalogút a templomhoz képe nyomán kifejti, hogy természet alatt milyen jelenségeket ért: „A levegő, az erdő színe, a napfény, a felhő, a meleg, a pára, a harangszó…”[62]Mit kockáztat ezzel a kijelentéssel? A templomot és a hozzá tartozó harangszó szakrális megnyilvánulását összeköti a természet hatalmas katedrálisával. Hamvas képzeletében a Corot képen misére harangoznak, ami negyedóra múlva kezdődik. A festő nem az átmenetit, a múlandót ragadja meg, hanem az ideát, ami örök. De mégis az időtlenhez való hozzáférést a véges biztosítja. „A természetben lévő kozmikus érintést, az érzékeknek ezt a bizonyos misztikus mozzanatát keressük”[63] A szakrális tájra Plesu szintén a festészet kapcsán érzett rá Tescani vidékén. Tájképfestők csoportját figyelte meg munka közben és elirigyelte tőlük, hogy a szabad ég alatt űzhetik szellemi foglalkozásukat. Hivatásuk azért megejtő, mert „megragadják a hely levegőjét. A levegő. Testetlen szerzemény, pára, amelyben érződjék Isten illata.”[64]
Hamvas lelkesedése Thoreau iránt letagadhatatlan, amikor a világtól való elvonulásáról ír. „El kell képzelni, hogy ez az ember java férfikorában, bár komoly iskolákat végzett, egy napon hátat fordított a civilizációnak, kiment a vadonba, fatörzsekből házat épített, vadászott, halászott, fát vágott, szántott, és egyedül volt két álló esztendeig.”[65]
Igen, kimenni, elvonulni, házat építeni és belső szobát nyitni az égre. A külső körülmények megteremtve. Senki sem vádaskodhat, hogy demonstratív lesz az imádság, hisz annak a magányban kell beérnie.[66]
Ha a közönség nem is kísért a meditáció és az imádság alatt, valami mégis eltéríthet a helyes felfogástól. Vila az imádkozó habitusok jellemzésénél nem csak a pozitívumokra tért, ki, de a veszély forrásait szintén részletezte. Az ösztönösen megérző típusnál felmerült két tényező, ami Hamvast érinti. Az egyik a lélek bugyraiba történő féktelen, parttalan és kontrolálatlan kalandozás.[67] Hamvas tisztában van a lélek sötét éjszakájának vonzerejével. Intő példaként sorolja azokat, akik odavesztek a kalandozás során: Hölderlin, Schumann, Baudelaire, Nietzsche, Gogol, Van Gogh. Több helyen plasztikusan megfogalmazza, hogy mi vár azokra, akik elmenekülnek a valóság elől a meditatív lebegésbe. „…a határon nem túlmenni. Semmi tilosat meg nem érinteni. Aki az égi kenyeret mértéktelenül zabálja egyenesen a pokolba tart.”[68]A Karneválban pedig Márkus a túlvilági utazásról visszatért Bormester Mihály számára ad tanácsokat az élmény/tudás feldolgozására. „Akit a túlvilág gyönyöre elkap, az képes lehunyt szemmel ülni, mialatt körülötte családja koplal, koldus nyöszörög, háború van, forradalom, ö csak egyedül marad, önmagában, a benne lévő határtalan édes bizonyosság bódulatában.”[69]
A másik veszély, amivel az ösztönösen megérző típusnak szembe kell néznie, hogy elmosódnak benne az imádság és a meditáció határvonalai. Belekerülhet abba a tévedésbe, hogy imádság helyett mantrát, keresztyén elmélkedés helyet transzcendentális meditációt alkalmaz.[70] Hamvasnál ez a veszély valós. Meditációs objektumai között megtaláljunk Szent Anselmus, Aquinói Tamás, Bonaventúra, Johannes Fécampiensis egy-egy imádságát, Kempis Tamás meditációként induló és imádsággal végződő elmélkedését, valamit Cyprianusnak az imádkozáshoz írt útmutatóját. Ez felébresztheti bennünk a gyanút, hogy Hamvas nem tett különbséget a kettő között.
A spanyol hódító és a japán szamuráj sorsazonosságát elemezve kimutatja a tevékeny életük hátterét. Francisco de Aldana és Toyotomi Hideyoshi aktivitásukhoz a szent magány, a szemlélődés forrásából merítettek erőt. A spanyol misztikus szerzőket elemezve Miguel de Molinosról jegyzi meg: „A nyugalom, más szóval a béke, ismét más szóval a hallgatás, vagyis az elmerülés, magány, meditáció, tulajdonképpen ima. Szótlan és lángoló sóvárgás Istenre.”[71]
Az sem vigasztalhat meg minket, hogy Hamvas számára a legnagyobb rang, ha valaki/valami meditációs objektummá válik. Néhány gondolkodó, mint Nietzsche vagy Hérakleitosz, tájak, de csínján, nők, élőlények óvatos mértékkel váltak meditációs társaivá egy életre. „Állandóan, gyermekkoromtól fogva szüntelen meditációs tárgyam volt Isten…”[72]
Lényeges sarokpontokat találunk, ami elválasztja az imádságot a meditáció nem keresztyén formájától. A keresztyén meditáció lehet az ima előkészítése. Sok esetben a meditáció átvált imádságba, ez egyébként Hamvas Naplójában tetten érhető. Viszont az imádság soha nem válhat meditációvá.[73] A keresztyén imádság élő kapcsolat Istennel, nem egyszerűen egy vágyott állapot vagy érzés. Ebből következik, hogy a szellem nem passzív, hanem aktív állapotba kerül. Nem ellazulás, hanem fokozott koncentráció.[74] Az elme kiüresítése nem a végcél, hanem az Isten befogadása előtti állapot. Ezt is inkább helykészítésnek nevezzük, a minőségileg magasabb számára.[75] A keresztyén elmélkedésnek célja Istent jobban megismerni, az akaratát sajátunknak tudni. Ehhez a legjobb irányzék az Ő igéje, ami a lélek sötét éjszakáján keresztül, mint fényes esthajnalcsillag vezet.[76]
Hamis az a felfogás, hogy az imádságot ki lehet váltani meditációval vagy szavak nélküli imával. „Ne akarjuk az Istennel való találkozást, a róla való gondolkodással helyettesíteni.”[77] Hamvas nem csak koncentráltan meditált Istenről és néma fohászokat mondott, hanem megszólította Őt, a legnagyobbat. Imádságaiban többek között Úrnak, Élő Szónak, Drága édes jó Atyának, Szerelmemnek, Jóságos mennyei Jézusomnak, édes Mesternek, Gondviselésnek, Teremtőnek szólította. Dadogva, de beszélt vele, valahogy így:

„Hozzád minden erőmmel kiáltok és könyörgök,
szenvedésemből, melyet magam idéztem s idézek magamra.
Légy velem jóságos Jézusom, drága Megváltóm.
A Te kezedbe ajánlom lelkemet, a Te szent kezedbe,
hogy tégy velem, amit Te akarsz, Gondviselőm.
A Te akaratod legyen meg, s nem az enyém, mindörökké.
Ámen.”[78]
(Telkibánya, 2011. augusztus 8-21.)


(Elhangzott az MRE Doktorok Kollégiuma, Irodalmi és nyelvi szekció ülésén Debrecenben, 2011. augusztus 24-én, a szerk.)

Irodalomjegyzék
Biblia, Kálvin Kiadó, Bp. 1997. Bloom, Anthony: Az élő ima, Odigitria – Jel Kiadó, Bp. 2010. Böhme, Jakob: Christosophia – avagy a Krisztushoz vezető út, Kairosz Kiadó, Bp. 2009. Buji Ferenc: Az elfelejtett evangélium, Kairosz Kiadó, Bp. 2006. Gyökössy Endre: Isten elfelejtett nyelve, az álom, Szent Gellért Kiadó, Bp. é.n. Hankiss Elemér: Az ezerarcú én, Osiris Kiadó, Bp. 2005. Hankovszky Béla: Jézus és a Miatyánk, Petőcz Mihály Alapítvány – L’Harmattan Kiadó, Bp. 2009. Hamvas Béla 33 esszéje, Bölcsész Index, Bp. 1987. Hamvas Béla: A babérligetkönyv – Hexakümion, Életünk könyvek, Szombathely, 1993. Hamvas Béla: Antológia humana, Medio Kiadó, 5. kiadás, 1996. Hamvas Béla: Karnevál III. Medio Kiadó, Szentendre 1999. Hamvas Béla: Naplók I-II. Medio Kiadó, 2010. Hamvas Béla: Silentium – Titkos jegyzőkönyv – Unikornis, Medio Kiadó, é.n. Hebb, Donald O.: A pszichológia alapkérdései, Trivium Kiadó, 7. kiadás, é.n. Hoolger Finze Michaelsen: Miatyánk – felfedezések az Úrtól tanult imádságban, Kálvin Kiadó, Bp. 2006. Márai Sándor: Napló 1984-1989, Helikon Kiadó, Bp. 2002. Nigg. Walter: A misztika három csillaga, Paulus Hungarus – Kairosz, Bp. é.n. Picard, Max: A csend birodalma, Kairosz Kiadó, Bp. é.n. Plesu, Andrei: Tescani Napló, Koinonia Könyvkiadó, Kolozsvár, 2000. Vila, Pablo Martinez: Imádság és lelkialkat, Harmat Kiadó, Bp. 2009 Folyóirat: Lyukasóra, VIII. évfolyam 12. szám, 1999. december, és X. évfolyam 4. szám, 2001. április. Web: http://www.irodalmijelen.hu/node/6483,http://magazin.ujember.katolikus.hu/Archivum/2001.08/08.html, http://www.vigilia.hu/2005/8/daru.htm#1


[1] Márai Sándor: Napló 1984-1989, 159. p.
 [2] Ld. Ézsaiás Erzsébet: Vándor és idegen c. recenzióját (Szőnyi Zsuzsa: Vándor és idegen. Márai-levelek, emlékek.) Lyukasóra, 2001. április, 27. p.
 [3] Wutka Tamás: Márai méltósága, Lyukasóra, 1999. december, 13. p.
 [4] Márai Sándor: Napló 1984-1989, 163. p.
 [5] Uo. 128. p.
 [6]„Lehet koncentráltan élni” – Beszélgetés Dúl Antallal a Hamvas-naplók megjelenése alkalmából. Link: http://www.irodalmijelen.hu/node/6483
[7] Zsille Gábor: Az ember vágya: Isten – Új Ember Magazin
Link: http://magazin.ujember.katolikus.hu/Archivum/2001.08/08.html
 [8] Ld. Daru Gábor: Hit és hitetlenség útjai Márai Naplóiban – Vigília
Link: http://www.vigilia.hu/2005/8/daru.htm#1
 [9] Hamvas Béla: Jázmin és olaj in: Silentium, 68. p.
 [10] Vö. Hamvas Béla: Naplók I. 10, 172, 269-272, 312-313, 316-317, 332-334. p. II. 59-60, 63-64, 116, 120, 128. p.
 [11] Vö. Hamvas Béla: Napló I. 316. p.
 [12] Vö. Hebb, Donald O.: A pszichológiai alapkérdései, 212-215. p.
 [13] Ld. Gyökössy Endre: Isten elfelejtett nyelve, az álom.
 [14] Mt 2.20
 [15] II Móz 41:15
 [16] Hamvas Béla: Naplók I. 316-317. p.
 [17] Uo. 10. p.
 [18] Uo. 333. p.
 [19] Hankiss Elemér: Az ezerarcú én, 60. p.
 [20] Uo. 59. p.
 [21] Vö. Hankiss Elemér: Az ezerarcú én, 68-70. p.
 [22] Uo. 65. p.
 [23] Vö. Hamvas Béla: Naplók II. 128. p.
 [24] Uo. 120. p.
 [25]  Böhme, Jakob: Christosophia, 92. p.
 [26] Holger Finze – Michaelsen: Miatyánk – felfedezések az Úrtól tanult imádságban, 9-10. p.
 [27] Bloom, Anthony: Az élő ima, 75. p.
 [28] Vila, Pablo, Martínez: Imádság és lelkialkat, 202. p.
 [29]  Hamvas Béla: Egy csepp a kárhozatból in: Silentium, 40. p.
 [30]  Uo. 53. p.
 [31] Hamvas Béla: Naplók I. 10. p.
 [32] Hamvas Béla: A konyhakert in: A Babérligetkönyv, 132. p.
 [33] Hamvas Béla: Naplók I. 11. p.
 [34] Hamvas Béla: Anthológia humana, 17. p.
 [35] Hamvas Béla: A virágszedés lélektana in: A babérligetkönyv, 16. p.
 [36] Holger Finze – Michaelsen: Miatyánk – felfedezések az Úrtól tanult imádságban, 15. p.
 [37] Hamvas Béla: Naplók I. 19. p.
 [38]  Vö. Böhme, Jakob: Christosophia, 91-95. p.
 [39] Hamvas Béla: Naplók I. 102. p.
 [40] Hamvas Béla: Egy csepp a kárhozatból in: Silentium, 55. p.
 [41]  Hamvas Béla: Naplók I. 154. p.
 [42] Uo. 22-23. p.
 [43] Hamvas Béla: Aranynapok in: A babérligetkönyv, 38. p.
 [44] Vila, Pablo, Martínez: Imádság és lelkialkat, 17. p.
 [45] Hamvas Béla: Naplók I. 20. p.
 [46] Hamvas Béla: Aranynapok in: A babérligetkönyv, 37. p.
 [47] Vö. Vila, Pablo, Martínez: Imádság és lelkialkat, 21. p.
 [48] Uo. 50. p.
 [49] Hamvas Béla: Naplók I. 15. p.
 [50] Uo. 155. p.
 [51] Hamvas Béla: A tamariszkusz alatt in: A babérligetkönyv, 122. p.
 [52] Hamvas Béla: Jázmin és olaj in: Silentium, 65. p.
 [53] Vö. Vila, Pablo, Martínez: Imádság és lelkialkat, 40-43. p.
 [54] Hamvas Béla: Aranynapok in: A babérligetkönyv, 42. p.
 [55] Hamvas Béla: Gyümölcsóra in: Silentium, 97. p.
 [56] Bloom, Anthony: Az élő ima, 14. p.
 [57] Uo. 138 .p.
 [58] Buji Ferenc: Az elfelejtett evangélium, 55. p.
 [59] Hamvas Béla: A tamariszkusz alatt in: A babérligetkönyv, 119. p.
 [60] Hamvas Béla: A madarak éneke in: A babérligetkönyv, 252. p.
 [61] Picard, Max: A csend birodalma, 112-113. p.
 [62] Hamvas Béla: Antik és modern tájkép in: A babérligetkönyv, 53. p.
 [63] U.o. 55. p.
 [64] Plesu, Andrei: Tescani napló, 15. p.
 [65] Hamvas Béla: Thoreau in: A babérligetkönyv, 224. p.
 [66] Holger Finze – Michaelsen: Miatyánk – felfedezések az Úrtól tanult imádságban, 33. p.
 [67] Vila, Pablo Martínez: Imádság és lelkialkat, 44. p.
 [68] Hamvas Béla: Egy csepp a kárhozatból in: Silentium 57. p.
 [69] Hamvas Béla: Karnevál III. 80-81. p.
 [70]  Vila, Pablo Martínez: Imádság és lelkialkat, 44. p.
 [71] Hamvas Béla: Santa soledad in: Hamvas Béla 33 esszéje, 214. p.
 [72] Hamvas Béla: Faragott fejek in: A babérligetkönyv, 232. p.
 [73] Bloom, Anthony: Az élő ima, 67. p.
 [74] Vila, Pablo Martínez: Imádság és lelkialkat, 198-199. p.
 [75]  Nigg, Walter: A misztika három csillaga, 87-88. p.
 [76] Vila, Pablo Martínez: Imádság és lelkialkat, 195-200. p.
 [77]  Bloom, Anthony: Az élő ima, 75. p.
 [78] Hamvas Béla: Naplók I. 25. p.

2014. szeptember 15., hétfő

Nem a világos értelmű, érdektelen öreg bölcs

Hamvas Béla, idézet, Scientia Sacra,

„Az őskorban a mérvadó szó és a tisztelet az érett emberé és a higgadt öregségé volt. Ez volt a példa. Most a fiatal, testileg erőteljes ember részesült előnyben, mert a szellemi higgadtságra és érettségre senkinek sem volt érzéke. A higgadtságot félretették, és helyébe a szenvedélyes mohóság lépett. A meggondolás megszűnt, és helyét a lázongó forradalmiság követte. A gondolatra már senki sem hallgatott, mert az eszménykép a forró vér lett. (…) A szemlélődő nyugalom után a cselekvés heve következett. A tett erejét kezdték csodálni. A közösség példaképe nem a világos értelmű, érdektelen öreg bölcs lett, hanem a tevékenységében égő harcos.

A tudást, a nyugalmat, az önmegtagadást, az erényt felváltotta a becsvágy és a dicsőség után való szomjúság. Azelőtt a magányos hallgatás volt az élet legmagasabb színvonala; ennek felelt meg (…): a szellemi fölény; ennek felelt meg (…) a szent koldus. Most minden a nyilvánosság felé kezdett tolongani: verseny, látvány, piaci vásár, színház: felület, történet lett az emberi lét.”

Hamvas Béla (Scientia Sacra)

2014. szeptember 5., péntek

Új kötet: Művészeti írások I.

Megjelent a Hamvas Béla életműsorozat 26. kötete

a Művészeti írások I.

Megrendelhető közvetlenül a Medio Kiadótól 

a rendeles@mediokiado.hu e-mail címen postai utánvéttel, vagy két helyen átvehető személyesen is: a kiadó raktárában, Budapesten, a Tornavár utca 14-ben (+36-20-590-6599), vagy Szentendrén (+36-20-482-8351). A kötet kedvezményes ára 3000 Ft. Személyes átvétel esetén előzetes időpont egyeztetés szükséges a fenti telefonszámokon.


Hamvas Béla, életműsorozat, könyv, Medio Kiadó, Művészeti írások I.