2014. július 29., kedd

Kónya Eszter az eltűnő csend köréről

"Képsorozatomhoz gondolati alapot merítettem Hamvas Béla esszéiből, melyekben több helyen is felfedezhető a gondolat, hogy a csend köre, mely eltűnőben van a földről, megvédendő. Az emberi élet a csend körének eltűnésével egyidőben zavarodhat meg. Tapasztalom magam körül a tendenciát a médiában, s így sok ember mindennapjaiban is, mely elfogadja a zaj térhódítását, ahogyan mindazt, ami harsány, manipuláló. Képsorozatomban szeretném kifejezni hitemet a csendben, mint értékben, és azt, hogy nem értek azzal, ahogyan a média és a reklámok túlmagasztalják az emberi élet külsőségeit, megfeledkezve arról, hogy az embernek belső élete is van, amely, úgy hiszem, az emberhez méltó élet szempontjából sokkal lényegesebb. "
Kónya Eszter, grafika, Hamvas Béla, csend

Képsorozatom azt a kérdést próbáltam megközelíteni, hogy hol találja meg az ember a helyét a világban, mi módon lehetséges a transzcendensel való kapcsolatbalépés. Ezeknek a magánmitológiából kivetülő belső vízióknak előzményük van, hiszen a sorozat elkészítését megelőlegezték azok az évek, amikor humán osztályban különböző élméleti órákon (irodalom, történelem) a jegyzeteimet illusztrációkkal egészítettem ki. Ezek a lapszéli margórajzok több átalakuláson mentek át, ebből az anyagból készült el az angyal témájú grafikai sorozat.

Rajzaimban megpróbáltam az ember helyét megjelölni a világban, és annak lelkiállapotát tükrözni. Szándékomban állt egy olyan teret létrehozni a grafikus képekben, amelyek a befogadó számára megnyugvást árasztanak. A jelen képek szerepe tehát nem az, hogy realista módon dokumentálják 2013 társadalmi válságait, hanem képeim segítségével egy olyan alternatívát mutatok be, amelyben az emberhez méltó élet elérése lehetséges. Képeimmel tehát a baj megelőzésére, illetve gyógyítására vállalkoztam.

A sorozatban kifejezésre jut az embernek a természettel való közelségének fontossága. A képeken szereplő személyek közérzetét befolyásolja az, hogy milyen tárgyak, élőlények és jelenségek veszik körül. Felfedeztem, hogy a természet, a fák jelenléte, a tenger megjelenése harmóniával tölti fel a kompozíciókat.

A képsorozatban megfigyelhető képi világ kialakulására nagy hatást tett az angol gyermekillusztrációs hagyomány (Korky Paul, Sally Nightingale, John Harrold), és más nemzetiségű illusztrátorok (Richard Scarry, Jean de Brunhoff, Irsa Katalin, Mirko Hanák), valamint Jean Effel. Utóbbinak humora, humanista értékrendje, témaválasztásai, könnyed leegyszerűsítő vonalvezetése meghatározó volt számomra. A hatások között megemlíteném Paul Kleet, akitől a színek, textúrák és formák kísérletezőkedvét, egyéni kezelését tanultam, valamint Marc Chagallt, aki a belső világ élményeit, eseményeit és a szakrálist kötetlenséggel és bátran ábrázolja.

A japán művészet is hasonlóan hatással volt rám. Különösen Hokuszai képeiben a leegyszerűsítő vonalkezelése, harmonikus formái, egységesen kitöltött színfelületei és a természet jelenléte. A japán művészetnek szintúgy sajátossága a megnyugvás, a meditatív hangvétel és az elményült szemlélődés. Képeim elkészítésekor azon hitemet próbáltam kifejezni, miszerint a nyugalom és a csend nem csupán a természet tulajdonsága, hanem emellett az ember életének egy nagyon fontos összetevője és fundamentális szükséglete is.

Kónya Eszter, grafika, Hamvas Béla, csend
Képsorozatomhoz gondolati alapot merítettem Hamvas Béla esszéiből, melyekben több helyen is felfedezhető a gondolat, hogy a csend köre, mely eltűnőben van a földről, megvédendő. Az emberi élet a csend körének eltűnésével zavarodhat meg egyidőben. Rajzaimban elemeztem a jelenséget, amelyet a csend meghittségének nevezhetünk, s amely kapcsolatban áll a rendezettséggel, az idillel, a kontemplációval, az álmodozás gyermekkorból átmentett és újból felvállalt képességével, az ember belső érzelemvilágának gazdagságával és emellett az imával, a transzcendenssel létesített kapcsolat képességével is.

Tapasztalom magam körül a tendenciát a médiában, s így sok ember mindennapjaiban is, mely elfogadja a zaj térhódítását, ahogyan mindazt, ami harsány, manipuláló. Képsorozatomban szeretném kifejezni hitemet a csendben, mint értékben, és azt, hogy nem értek azzal, ahogyan a média és a reklámok túlmagasztalják az emberi élet külsőségeit, megfeledkezve arról, hogy az embernek belső élete is van, amely, úgy hiszem, az emberhez méltó élet szempontjából sokkal lényegesebb. 

A szöveg forrása itt, további képek itt.
"Aldous Huxley kiszámította, hogy a csend köre évenként tizenhárom és fél kilométerrel szűkül. Már nincs messze az idő, szól, amikor a csend a földről tökéletesen eltűnik. Boldog lesz, akinek néha sikerül a Himalájában, vagy az óceánon félórás megnyugvásban részesülni. A meghittség köre egyre kisebb." Hamvas Béla

2014. július 10., csütörtök

Hamvas és Ady

Hamvas Béla, Ady Endre
Hamvas szerint Ady mély volt, de „a csatornák mélységével mély”, a „rothadás apostola”, „veszélyesen nagy költő: a ganaj, az alkohol és a sperma költője”, „női izzadtságszagok lírikusa”, aki verseit egy állandó „betegség-kábulat”-ban írta.

Szerinted? Szólj hozzá a témához, idekatt!

(forrás itt)

2014. július 3., csütörtök

Zen tanítványok! Tessék Hamvast olvasni!

Chong An Sunim Hamvasról

Hamvas Béla, zen, ajánlás, Chong An Sunim, előadás, videó, Chong An Sunim,
"Hamvas Béla mondta, hogy kétféle halott ember van: az egyik, akinek eltávozott a lelke a testétől és már nem térhet vissza, a második típusú halott pedig az, aki a szavak eredeti értelmét nem tudja.

Zen tanítványok! Tessék Hamvast olvasni, mert lánglelkű volt és teljes szellemi felfrissülés! Ugyanis a legjobb előtanulmány - és most személyes a dolog - , őnélküle én nem ülnék itt, ebben a hacukában, mert az ő előtanulmánya volt az, ami számomra a belépő szintű megértést lehetővé tette. És ez nem azt jelenti, hogy Hamvas Béla belépő szintű tanítást adott. Nekem annyi jutott el a zen kezdetekor a tudatomig. Azért kellene őt nagyon-nagyon komolyan művelni, hogy ne csak agyban tudjunk, mert ő egy nagyon szenvedélyes, lánglelkű spirituális fáklya, és mutatja az utat. De ha te nem gyakorolsz, akkor nem tudod leszűrni, feldolgozni azt a bölcsességet, amit ő beletett - csak olvasod a mondatokat és valamit értesz... Én húsz év után elkezdtem újra olvasni őt, és esek le a székről. Sokkal többet mond, mint húsz évvel ezelőtt. És már húsz éve is azt hittem, hogy ez a csúcs! Ennél többet magyarul nem írtak le a spirituális útról. Tessék szíves olvasni őt, mert fogy az idő és fogy az értelem."

Idézet kezdődik a  29-ik percnél.