2014. szeptember 4., csütörtök

A járvány úgy kezdődött

A történet legutóbbi kétszáz esztendejére visszanézve az ember bizonyos idegenszerű aggodalmat alig, vagy egyáltalán nem fojthat el. Nemzedékről nemzedékre tervszerűen tűnt el a világból felülről lefelé először a király, azután sorra: a főpap, a főnemes, az államférfi, a tudós, a katona, a művész, s vagy örökre elveszett, vagy helyébe kétes, gyanús alak lépett.

Voltak akik a rendet helyre akarták állitani, ahogy Napóleon megkisérelte, hogy újra méltóságot szerezzen a királyságnak. Elvétve akadtak főpapok és főnemesek akik meg akarták menteni a papot és a nemest. Államférfi, tudós, katona, művész is akadt néhány. Az ilyesmi azonban elszigetelt vállalkozásnak látszott.

Mert talán nem egyes uralkodó családok tüntek el, hanem a királyi ember; és nem a főpapság és főnemesség halt ki, hanem a papi és arisztokrata lény. És talán nem is halt ki, csak visszavonult és helyét feladta. És talán nem is gyengeségből tette, hanem jól megfontoltan és higgadt belátással. Elvonult, mert a rejtélyes, sötét járvány áldozatává lett emberiség jelenlétét nem érdemelte többé, s méltatlan lett arra, hogy uralmával megtisztelje.

De a nagy emberi helyek elvesztése és a nagy emberek visszavonulása végzetesen félelmessé csak annak válik, aki hallja, hogy a sötét járványba esett tömeg minden alkalommal, mikor hely elvész, mikor nagy ember visszavonul, mikor a helyreállitás egy kisérlete kudarcot vall és elbukik, milyen diadalittasan ujjong. A járvány úgy kezdődött, hogy mindenki trónkövetelő lett. Úgy folytatódott, hogy mindenki elkezdett igényt támasztani a paságra, aztán az arisztokráciára, aztán a tudásra. Nem nagy dolog, szóltak. Mindenkiből lehet uralkodó, pap, tudós, művész. Mindnyájan egyenlők vagyunk. Mindnyájan mindent tudunk, és ha nem tudjuk, megtanuljuk. Mintha megtanulható lenne a királyság, a főnemesség és a papság.

Amikor a királyok ezt hallották, leköszöntek; a papok, a tudósok, a katonák, az államférfiak szintén. Volt néhány, aki szavát felemelte, azt szétmarcangolták. A többi azt mondta: ha ez nektek uralom, legyetek uralkodók; ha ez nektek nemesség, legyetek nemesek. Mit tehettek? Később a járványnak már evangéliuma is támadt, és megindult a világ nagy átfestése visszafelé, beszennyezni mindent, ami tiszta, lerángatni azt, ami nagy, eltaposni, akinek feje kiemelkedik, és megmérgezni azt, ami egészséges. Igy vész és veszett el az állam, a nemzet, a nép, a munka, a gazdagság, a vallás, a szerelem, a szépség, az erő, a háború, a nemsség, a játék, az izlés, az igazság."

Hamvas Béla: A láthatatlan történet (1943)