2014. március 17., hétfő

Hamvas - Művészet és tér konferencia

A balatonfüredi Hamvas Béla Asztaltársaság az író születésnapjára a hagyományos megemlékezésen kívül rendhagyó programot szervezett. Gondolkodók, művészek, színészek, zenészek, festők, egyetemisták, tanárok, álmodozók alkotnak újra teret és művészetet.

Továbi infó a rendezvényről ide kattintva

A HAMVAS BÉLA ASZTALTÁRSASÁGRÓL

A szellemóriás hagyatékát őrző, ápoló társaság már akkor őrizte Hamvas Béla szellemi hagyatékát, amikor a gondolkodóval még nem volt olyan nagy divat jóban lenni. Az asztaltársaságot öt házaspár, Balatonfüredről, Pécselyről, és Veszprémből alapította, tiszteletbeli elnökei Sava Babić és Szőcs Géza

A Hamvas Béla Asztaltársaság azóta is, a Balaton kulturális fővárosában működik, töretlen lelkesedéssel és kiegyensúlyozott szakmai munkával. Hamvas Béla születésének napját ünnepelve (március 23.) minden évben megemlékezést tart a balatonfüredi Tagore sétány Hamvas-hársa mellett. A fát 2000-ben Sava Babic ültette, az ő ötlete volt, hogy mindig más nyelven olvassuk rá a FÁK esszé egy részletét a fára. Ebben az évben, eredeti (magyar) és kínai nyelven szólal meg a részlet. A faültetés gondolata Sava Babić-tól származik, Hamvas Béla a balatonfüredi Koloska völgy egyik hársfájáról írt szövege nyomán. 

Ebben az esztendőben, hagyományteremtő céllal, rendhagyó szellemidézést tart, gondolkodók, művészek, alkotók adnak újra - Hamvas Béla művein átszüremlődve - örökérvényű kérdésekre választ, alkotnak, ráolvasnak, teret nyitnak, kérdéseket tesznek fel a kérdések helyébe, zenét szólaltatnak meg a csend helyén.