2012. február 29., szerda

Idézet-pirula

„Az tudja a legjobban, mi kell nekem, aki engem szeret.”

Kemenes Tamás: A szellem és a csend

Forrás itt

A mint valamit „tudok”, rögtön kifogásom is van. Leginkább persze a csend ellen van kifogásom... „Aki azt hiszi, hogy jobban tudja… ebből (jön) minden rossz (erőszak, kizsákmányolás).” „Az tudja a legjobban, mi kell nekem, aki engem szeret.” (…) „Nem vagyok alkalmas arra, hogy egy legyek a tizenkét tanítvány közül. Pedig az élet csak akkor lenne elviselhető, csak akkor lenne hiteles. Állandóan Isten közelségében lenni. Mi legfeljebb a szellem közelségében vagyunk.”

A Hamvas Béla-életműsorozat legutóbb megjelent kötetei (a Naplók két része, illetve a Levelek), bátran mondhatjuk, együtt megrázóan új fénybe állítják a korábbi szövegeket, pontosabban Hamvas személyét. Egyszerűen azért, mert bennük az előzőleg megismert művek teljes háttere, valósága, egy élet „láthatatlan története” sejlik fel, természetesen messze pontosabban és hitelesebben – tehát végtelenül elevenebben –, mint bármilyen életrajzban. A Naplókban a belső, a Levelekben pedig bizonyos értelemben egy külső „út” válik megsejthetővé. Ezt a három kötetet érdemes ezért legalább egyszer nem ide-oda lapozgatva, hanem az elejétől a végéig elolvasni, majd egyben szemlélni, és ami a legfontosabb: észrevenni, és megemészteni, hogy lapjaikon leginkább egy Krisztushoz való megtérés története bontakozhat ki… Sőt, hogy a Hamvas iránti tisztelet megtartása mellett esetleg egyáltalán nem is olvashatók másként, mint így.

„Levelében megemlíti, hogy sokan kizsákmányolták műveit, hogy gondolatainak eredeti Molnárságát elsikkasztották. Én ilyesmiben nem hiszek. (…) (Ezek a gondolatok) A levegőben voltak, mint az atmoszféra, vagy a ragály. (…) Régebben én is éreztem azt, hogy megloptak, mert a forrást nem nevezték meg. (…) Mondott valaki valamit, amit én is mondtam. De ötvenen is mondhatták volna. Nem én találtam ki. Ezzel volt megfertőzve az egész légkör.” (Levél Molnár Antalnak.)

Az ember olyat írjon és mondjon, amit csak ő tud írni és mondani, különben „tolvaj és rabló” – persze ne a görcs felé hatolva tegye ezt, hanem az alázat (hit) felé: az ember az alázatban kapja vissza önmagát, minden valósnak bizonyult képességével együtt. Valósnak bizonyulni pedig nem mást jelent, mint odaadhatónak lenni: „A más üdve előbbre való, mint az enyém. Azt hiszem, ez a legnehezebb (és a legtöbb), amit meg tudunk tenni.” (Levél Dobes Lászlónak.) A pillanatot, nem mintha tudnánk róla, többnyire csupán úgy ismerjük, mint önmaga jelét, önmaga távolról érkező (öröm)hírét: valósággá csak az alázatban (a hitben) válik – és csak az így felismert pillanatban lehet az ember „egészen elégő áldozattá”: vagyis valósággá…

Bizonyos értelemben ennek az életműkiadásban beállt „hangulatnak” a része lehetett volna a szintén nemrég megjelent – külsejében a köteteket imitáló – A Kőhegyen című DVD-kiadvány is, amely azonban mégis inkább a Metafizikai Hagyomány – így főleg Julius Evola és René Guénon – bűvöletében élő Hamvas Bélát választja. Őt tekinti az opus valódi centrumának – mintegy az „igazi” Hamvasnak –, így hát, ha valakit, akkor őt figyeli: nem igazán halad a Naplók és a Levelek által is felderengő másik úton, illetve egészen a „végkövetkeztetésig” biztosan nem, sőt azt bizonyos körökkel összhangban – ha nem is ugyanolyan fokon és céllal, de – talán súlyos tévedésnek, vagy legalábbis különös zavarnak és jelentős visszalépésnek tartja…

Persze, előfordulhat, hogy egy ilyen „követés” egyenesen lehetetlen, elvégre a valódi hit (alázat): felfoghatatlan ajándék... Így Hamvasnak sem annyira azok a rezdülései igazán mélyen megrendítőek, amelyekben még tudósan konstatál, például így: „A kereszténységet a Hagyomány betetőzésének kell tekinteni”, vagy akár így: „Meggyőződtem róla, hogy az egyetlen kinyilatkoztatás az Evangélium, mert Jézus Krisztus valóban az Isten fia”. Hanem inkább azok a mélységes csöndek, amelyekben lénye legmélyéből, minden (esetében briliáns) módszeren, spekuláción és praktikán vélhetően messze túl, őszintén felfakad: „Édes Jézusom...”

Az érettséghez folytonosan mi hiányzunk, és nem Ő, aki éppenséggel folytonosan megvan; ahogyan végül az Út sem bizonyul annyira saját útnak, mint inkább újabb mérhetetlen ajándéknak; a törekvés pedig, az akarat mozdulata, és vele az úgynevezett „megszerzett tudás”, benne akár maga a zseniális mű. Mindez a látszat ellenére soha, egy pillanatra sem volt más, mint az alázat valóságát kereső, tehát a gondolkodás igazságából a látvány igazsága felé epekedő ember mozdulata: ima.

Forrás itt

Földrajz kicsit másképp - Hamvas Béla a hely szelleméről

Forrás itt


A helyet nem szabad összetéveszteni a térrel. A tér és a hely között az a különbség, hogy a térnek száma, a helynek arca van. A tér, ha csak nem kivételes, minden esetben pontos vonalakkal határolható, területe négyzetmilliméterre kiszámítható és alakja körzővel és vonalzóval megrajzolható. A tér mindig geometriai ábra. A hely mindig festmény és rajz, és nincs belőle több, mint ez az egy. A térnek képlete, a helynek géniusza van. Mert nemcsak természet és környezet, föld, talaj, éghajlat, növényzet, vizek, hegyek és mindez együttesen. A hely nemcsak az, ahol a dolgok vannak. A hely barátságos, vagy ellenszenves, félelmetes, vagy szelíd, nyugodt vagy fenséges, és a nyelvnek alig van jelzője, amit ne lehetne a helyre alkalmazni. Két egyforma hely éppúgy nincs, mint megismétlődő pillanat. Az emberi élet gazdagsága meg nem ismétlődő pillanatokban, és semmi máshoz nem hasonlítható helyekben van annyira, hogy a Vedanta embere azért sajnálja itthagyni az életet, mert látni akarja a helyeket, amelyeken még nem járt.

A helynek nemcsak fizikája, hanem metafizikája is van és nemcsak látvány, hanem géniusz. Ezért nem határozható meg, csak lerajzolható, mert nem kiszámítható, mert arc. A terek fogalmak, a helyek nevek. Minden világrésznek, tengernek, országnak, hegységnek, tónak, folyónak, szorosnak, síkságnak van neve. Ilyen a francia Provence, az olasz Campagna, az afrikai Szahara, a lüneburgi puszta, Bánát, Sárrét, Szerémség, Mezőség. Nem megye, nem közigazgatási terület. Határait senki sem ismeri. Senki sem tudja, hol végződik az Alföld és hol kezdődik a Felvidék.

A térkép megkísérli a helyet és a teret egzaktul egy nevezőre hozni, olyan egyezményes jelekkel, ahogy a hangjegy egzaktul leírja a zenét. A térkép mindenesetre a civilizáció három legnagyobb alkotása közül az egyik, mert geometrizálni tudja a helyet és arculattá tudja tenni az ábrát. De a térkép csak tájékoztat, nem avat be. A hely csak adott és konkrét szemléletességében teljesen hely. A térkép minden természeti mozzanatot ábrázolni tud, de a géniuszt nem. A hely nem fényképezhető, mert ami a fényképen marad, nem a hely, csak annak térképe.

A nép létének legelső feltétele a hely, ahol él, és ezért minden nép életét lakóhelyének vizsgálatával kell kezdeni. Úgy látszik, homogén karakterű helyek szellemileg sajátságosan improduktívak. A sokrétű és változatos hely a szellemiség kialakulását nem akadályozza, hanem segíti. Magas civilizációk nem kövér földeken és nem egynemű tájakon alakultak ki. A geniális ember is ott fejlődik, ahol sok a hatástényező és kereszteződés. Mindig a határterületek a fontosak. Csak itt van lehetőség arra, hogy sokszerű ellenállást lehessen legyőzni és itt fakad megedzett spiritualitás.

A hely sohasem definiálható, ezért a helynek nincs tudománya, ellenben van költészete, művészete és mítosza. A tájképfestés nem más, mint hódolat a hely géniusza előtt. A kínai és japán kertművészet szuverén helyeket teremt, hegységeket és tavakat, erdőket és réteket, és keleten a helyekben való gyönyörködés éppen olyan magas szenvedély volt, mint a zene hallgatása.

Wordsworth-ből, amikor a Tintern Abbey-t újra megpillantja, kitör:

E szép hely a hosszú távollét alatt számomra nem olyan volt,
mint vak szemének a kép:
magányos szobákban, városok zajában,
mindig vigyáztam rá, fáradt órákon,
őriztem édes képét véremben és szívemben;
s a kép átment oda, ahol legtöbb a lélek,
átnőtt nyugodt növéssel: - olyan érzés,
amelynek gyönyörét nem lehet feledni, -
oda nőtt, ahová nem ér el a könny és a hétköznap,
átnőtt a mélységbe, ahol az ember a legjobb
s e növekvés olyan volt, mint kicsiny,
névtelen, el nem felejthető rokonság
és szerelem története.
Tudom, nagyobb képet ennél nem ismerek,
nagyobb kincset; üdvözültebb érzést,
amelyben minden titkok súlya él
s melyben az értelmetlen világ nehéz
és zajos terhe elég: - égi és üdvözült
érzés, ahol a szenvedély tisztán lobog –
mint a testi lényben a lélegzet
s emberi vérünk lüktetése bent,
úgy tart, mintha alva feküdnénk,
de belül élő lelkünk lángol:
az idő megnyugtat szemével,
a kép öröménél nincs mélyebb öröm:
látom azt, ahogy a dolgok élnek –

A természet és a természetfölötti egy benne, és mind a két oldalra nyílt, az érzelmeknek és annak, ahol a legtöbb a lélek és ahová nem ér el a könny és a hétköznap és ahol az ember a legjobb. Az ember a helyet lényének azzal a mélységével érti meg, hol már nincs változás, ami határtalanul messze van és a közvetlen közelben, egyszerre benne van a csillagászati távlat és a meghittség, amikor látja azt, hogy a dolgok élnek és ahol az értelmetlen világ nehéz és zajos terhe ellobban és minden titkok súlya él.

A legtöbb embernek helyneve van. Ez a jel és a jegy rajta, megmondja, honnan jött. A géniusz nevét viseli. A név pedig valami, amit nem lehet másképpen mondani. Varázslat, amely olyasmit nyit meg, amit másképpen nem lehet.

A hely az, ameddig a név varázsa elér. Kemenesalja addig Kemenesalja, Csallóköz, Tátra, Kunság, Hortobágy. Nem magyarázható a helyvágy, elmenni, utazni, vagy a honvágy, hazatérni. Néha csak annyi, hogy ott lenni valahol és leülni, nézni, megfürödni, mint a tengerben, vagy a boldogságban. Lehet kert, út, liget, part, ház, hajó vagy csak a domboldalon az almafa és alatta a fűben a kő.

Van végzetes hely, ahol sorsszerű szerencsétlenségek történnek, van, amelyhez kiontott vér tapad, van eredettől fogva Mars-mező, van boszorkányos hely, és van, ahol az ember minden indoklás nélkül megnyugszik.

Ma azt mondják, hogy az ember megszületik, és környezetének nyelvéhez, szokásaihoz, öltözködéséhez, táplálkozásához és törvényéhez hasonul. Belenő a helybe. Swedenborg azt írja, hogy egy helyre és egy korba csak azonos és hasonló sorsú ember születik. Az emberi lélek születése előtt megválasztja sorsának helyét és a helyet a géniuszról ismeri fel. Mindnyájunk élete, akik egy időbe és egy helyre születtünk, születésünk előttről összetartozik. Sorsunkat nem mi választottuk, mi magunk vagyunk az. Ezért látjuk egyformának a felhőket, a virágot, az utcát és a kötelességet. A külső világ nem egyéb, mint a még meg nem valósított belső. 


Hamvas Béla: Az öt géniusz, Életünk, 1989
http://sites.google.com/site/otgeniusz/

Forrás itt 

2012. február 28., kedd

Hamvas Béla az államról, a mutációkról és a katasztrófákról

„A modern civilizáció gépszövevénye remekül működik, amíg jó idő van. Mihelyt aszály áll be, vagy árvíz van, sokat esik az eső, vagy a hó, kitűnik, hogy az egész elképzelhetetlenül labilis. Inogni kezd, és nem egyik vagy másik részletében, inogni kezd az egész. Az államintézmény is csak jó idő esetén működik. Mihelyt szociális zavar, elégedetlenség, bizalmatlanság lép fel, válságba kerül. Az egész civilizáció normálidőben jó. Nem számol azonban a mutációkkal, és a katasztrófákkal.” (Silentium)

2012. február 8., szerda

A Hamvas Béla Kör programja, Budapest



A HAMVAS BÉLA KÖR következő összejövetelének az időpontja: 2012. (25. évfolyam) február 14. (kedd) 17 óra 30 perc

Helye: Budapesti Eötvös József Gimnázium (Bp. V. ker. Reáltanoda u. 5-7.)

Témája: Idő és örökkévalóság – ahogy Hamvas Béla élte és szemlélte.

A beszélgetést bevezeti: Darabos Pál


 ------

Majd: 2012. (25. évfolyam) március 20. (kedd) 17 óra

Helye: Evangélikus Lelkészi Hivatal Gyülekezeti Terme (Bp. Deák tér 4.)

A helyszín és az időpont nem a szokásos!!!

Témája: Megemlékezés Hamvas Béla 115, és a Hamvas Kör 25. születésnapjáról.

-------

Aztán: 2012. (25. évfolyam) április 17. (kedd) 17 óra 30 perc
Helye: Budapesti Eötvös József Gimnázium (Bp. V. ker. Reáltanoda u. 5-7.)
Témája: Tépelődések az időről. (Az idő problematikája Hamvas Béla Karnevál című regénye alapján.)

A beszélgetést bevezeti: Dr. Thiel Katalin

-------

Végül: 2012. (25. évfolyam) május 15. (kedd) 17 óra 30 perc

Helye: Budapesti Eötvös József Gimnázium (Bp. V. ker. Reáltanoda u. 5-7.)

Témája: Hamvas Béláról

A beszélgetést bevezeti: Jelenczki István


2012. február 6., hétfő

Egyedül a fák - Hamvas Béla a fákról

Mára a paradicsomi Élet, a paradicsomi Lét egyedüli őrzőiként már csak a fák maradtak. Egyedül a fák. Melyek nemcsak kifejezik, hanem nemes és ősegyszerűséggel véghez is viszik az élet egyedüli célját: a fény felé törekvést. Még a legsötétebb korban is.

Forrás itt

2012. február 3., péntek

Béla Hamvas On Silence

Huxley calculated that the circle of silence is shrinking by thirteen and a half kilometers yearly. The day is not too far off when silence disappears completely from the world. Happy will be the one who can partake for half an hour in the peace of the Himalayas or the oceans. The circle of intimacy is continuously shrinking.