2012. július 31., kedd

Szinay Balázs – „A helyesen felfogott élet játék." Hamvas Béla: A babérligetkönyv

A babérligetkönyv sokkal komolyabb esszégyűjtemény, mint amilyennek első pillantásra tűnik s mint azt a bevezetőként felfogható, címadó esszé alapján sejteni lehet. Hamvas tőle megszokott stílusban maga is alulértékeli a művet, mikor az alapötletet kínáló babérligetben eképp tűnődik, majd pedig így ír: „…könyvet írok. Idevaló könyvet, amit azonnal le lehet tenni, ha hozzák a levest. Újra föl lehet venni s mielőtt a szardella érkezik, még el is lehet olvasni belőle ötven sort. Esetleg százat. Két lapot vacsora előtt. Olyan könyvet, amelyik nem sértődik meg, ha olvasás közben az ember kinéz a partra és elbámészkodik valamin, amit a következő pillanatban elfelejt. El lehet veszíteni és el lehet ajándékozni. A szobában, itthon, vagy a könyvtárban semmit sem fog érni. Olvasása nem is ajánlatos. Csak fűszeres babérlevegővel élvezhető. Legjobb kávé után, amikor az ember nyugvószékben hever, illatos cigarettát szív, elolvasva belőle másfél lapot s utána édesen szundikál, mialatt a sirályok a kék víz fölött keringenek…”


Ami fontos, hogy ebben az esetben sem szabad figyelmen kívül hagynunk a szerző sajátos humorát, melynek védjegye, hogy még akkor is megrendítően igazat szól, ha éppen csak tréfálkozik, s tréfálkozását éppen önmaga ellen fordítja, miközben állításának pont az ellentéte igaz. Ennek mérlegelésével és tudatában kell e művet igencsak komolyan vennünk!
A kötet középpontjában a játék áll. Míg más műveiben Hamvas ismertet, érvel, tudósít, nevel, láttat és felszólít, ebben a kötetben egyszerűen csak bemutatja azt, hogy ő hogyan játssza el és át az életet. Megéléseket közöl olyasfajta stílusban, amelyhez hasonlóval Márai Füveskönyvében találkozhatunk és mely önkéntelen, átgondolásra késztet. Ha azt mondjuk, hogy Hamvas más köteteiben a tanító, a mester szerepkörébe helyezkedik, most megtudhatjuk, hogy milyen az, amikor a mester szabadságon van. Ám vigyázat! A mesterekről tudjuk, hogy puszta jelenlétükkel, saját életük példáján keresztül is tanítanak.
Látszólag nem akar semmit direkt módon közölni, csupán indirekt módon lefesti azt, hogyan válik az élet művészetté. Sokszor jelentéktelennek, hétköznapinak tűnő témákból útjára indított gondolatfüzérekbe szövi bele az élet legszebb igazságait. Recenziókat ír kitalált könyvekről, szatírát ír a mennyországról, felvilágosít az utazótáska helyes használatáról, Szicíliába utaztatja Kierkegaardot stb., miközben például ilyen sorok által gazdagodhat világképünk, szemléletmódunk: „…A magányos élet eseményekben gazdagabb, mint a nyilvános, A bölcs többet él, mint a hős…” „…A lények: virágok, fák, csillagok, madarak csak ezt az Isten előtt való nevezetességet ismerik; egyedül az ember elégszik meg kevesebbel, az emberiség előtt való nevezetességgel. Mintha az emberiség előtt való mulandó hír több lenne, mint a halhatatlanság Istenben…” „…Téved, aki azt hiszi, hogy a világot irányító Legmagasabb: Ok, Cél, Értelem, Törvény. Nem. A Legmagasabb éppen ennek ellenkezője, vagyis annál is több: ami túl van okon és célon és értelmen és irányon. Ez az isteni a szabad, a játék. Ez az egyedül méltó az istenekhez: játszani. S a világtörténetben nem szabad irányokat látni, hanem játékokat. A helyesen felfogott élet játék. Isten játszik velünk, és milyen jó, hogy így van…” „…Hogyan is tudná a művész az alkotást befejezni, ha ő maga éretlen? Az az élet sikerül, amely kész műveket tud alkotni…” Mindemellett megtudhatjuk, hogy mi a recenzió és az esszéírás lényege, honnan indult és hová tart a tudomány, miként érdemes a szerzőségre, mint írói léthelyzetre tekinteni stb.
A könyvnek szigorú tematikája nincsen. Az egyes témák (és ebben a szerkesztői munkának is szerepe lehet) látszólag egymástól függetlenül következnek. Ennek ellenére, vagy éppen ezért nincs az életnek olyan kérdése, amelyről a figyelmes olvasó számára e könyvben ne esne szó. A figyelem szerepét azért kell itt hangsúlyozni, mivel Hamvas könyveire egyébként is jellemző a rétegelt tartalom. Vagyis előfordulhat az is, hogy az olvasó nem fejti meg egy-egy Hamvas kötet lényegét, és a felszínen marad, ám az szintén, hogy olyat olvas ki belőle, amiről első ránézésre nem is tűnik fel, hogy szó esik. Műfajilag a kötet több alkalommal az esszétől inkább a novellisztika felé hajlik, ami ez esetben különösen ideális táptalajt nyújt a játékosságnak.
Ha összegezni akarjuk az eddigieket néhány gondolatban, megragadva a mű esszenciáját, azt a következőképpen tehetjük. Olvasás közben az embernek gyakran az az érzése támad, mintha az alapvetően irodalmi mű elhagyná az irodalom színterét és egyszerre válna minden más művészetté: zenévé, festészetté, színészi munkává stb., a közöset mindebben pedig az abszolútummal való átlényegülés adja. A kötet oldalain valamifajta időtlen, egynemű művészet elevenedik meg, mely, mint a palettán összefolyt festék egyvelege, a határok elmosódásából vagy épp észrevétlen kiszélesedéséből s így egymásba olvadásából adódik. Ez a fajta művészet pedig nem kifejezett céllal születik, egyszerűen csak Van, megtörténik, mint az élet és a lét hiánytalan tanúbizonysága. Éppen úgy, ahogy az emberi élőlény testetöltése a valóság tiszta, meg nem másított lenyomata, e könyv is egy, az ehhez hasonló funkcióval bíró formavilág elemei közül. Nem véletlen mondják keleten, hogy egy könyv is lehet inkarnációja, vagyis testetöltése, „leszületése” egyfajta szellemi minőségnek. Ez a könyv az élet játékos, művészi minőségének és megélésének lenyomata. 

Forrás itt