2012. július 26., csütörtök

Napló 1943–1947

1943. szeptember 11.
,,Nincsen olyan kicsiny dolog, amit meg nem hallgatnék, ha szíved mélyéből szólasz hozzám.,,

1943. december 12.
Tegnapelőtt és tegnap állandóan visszatért bennem Hoffmansthal egy mondata: bereitet euch auf ungeheures Licht! - Valahányszor a külvilágtól elfordultam, a befelé pillantást ez a mondat kísérte, mint egy felharsanás. Egyébként emészt a munka. Az a munka, amely nem engedélyez önmagán kívül semmit. Ó, szeretnék elmélyedni, szeretnék egész nap imádkozni és meditálni és szolgálni Neki, s az Ő közelében lenni.
1939 óta az Úr álmomban többször megjelent. Hetekig mind magamban őriztem a megjelenés hatását. Az utóbbi másfél év alatt nem, bár sokszor nagyon-nagyon kívántam. A napokban gondoltam ezt: az Úr mindig másféleképpen jelentkezik. A kezdetlegesebb léleknek képalakban. Később már szellemi alakban. Tavaly Oroszországban mint ,,jelenlét,,. Szent színe előtt éltem. November 11-én mint Élő Szó jelentkezett bennem, amikor azt mondta: ,,Nincsen olyan kicsiny dolog, amit meg ne hallgatnék, ha szíved mélyéből szólasz hozzám.,, Milyen nagy kegyelem volt ez! És milyen nagy kegyelem az, ha ezenfelül még világos tudattal meg is értem. Most már tudom, hogy mi a kinyilatkoztatás, és ez hogyan történik.
Nem kell hozzá mágia, hókuszpókusz. Ó, nem. Tiszta szív, semmi egyéb - és az Ő kegyelme.

 1943. december 9.
Nyugtalansággal beoltva. Türelmetlenség. Az, ami ebben az életben megnyilatkozik, csak mása és kései következménye annak, ami magasabb létemben már megtörtént. Áhítatos figyelem magasabb létem felé. Türelmetlen kívánság, hogy alacsonyabb életem a magasabbal teljesen azonos legyen. A realizálódás vágya és szenvedélye. Mert a magasabb a reális. - Délután gondoltam: milyen csekély különbség van mostani és tíz év előtti életem között - kívülről. Milyen óriási különbség van - belülről. Milyen csekély azonban a valódi realizálás, hogy kívülről nem az látszik, ami belülről van - vagy kívülről nem az van, ami belülről látszik. Hogy tud ez kínozni! Vajon tévedés az egész - hogy megváltozottnak látok mindent (magamat) - pedig csak nézetem és szemléletem változott meg?
Ősszel elmélyülésnek indultam. De azzal, hogy Kató hazajött, megzavarodtam. Meditálni nem tudok, este az ágyban felületesen imádkozom. És hogy ez az élet meglazult, meglazult minden egyéb is. Drága Édes Jó Atyám! Segíts meg. Milyen mély és tiszta öröm volt ősszel este mindig karodba sietni - s most elepedek utána, ó egy csepp a Te jelenlétedből! Egy csepp! Szomjazom.
Akkor kezdtem rájönni a realizálás misztériumára. A szakrális. Az emberben szunnyadó világosság -
(A kézirat megszakad.)

 1945. február 22–23.
Szentendre - Budapest (Óbuda, Vihar u. 29.)
Isten előtt senki se mondhatja magát jónak. Előtte nincsen érdem. Minden nagy tulajdonságunk az ő ajándéka. S most, amikor napok óta érzem magamban, hogy a szított láng meggyulladt, sajátságos tűzben égek: amikor az Ő nevét magamban kiejtem, csaknem önkívületbe esek, mert tudom, ez nem jóság, nem érdem, nem nagy tulajdonság, hanem az Ő ajándéka. Magamban úgy hívom, hogy az Ima tüze. Kigyúlt végre, hosszú esdeklés, kínlódás, és még hosszabb tehetetlenség után. Amikor gondolatom hozzáér, Őt megközelíti, feléje irányul, Őt hívja, feléje néz, tapogatózik, hozzá kiált, kér, hálát ad - mindannyiszor, ahányszor csak sóhajt vagy fohászkodik, édes meleg láng tüze árad szét bennem, szívemből - vagy az Ő szívéből? - nem tudom, mert ilyenkor az én szívem olyan, mintha az Övé lenne. A szeretet tüze. Uram, édes jó Atyám. Édes Jézusom. Sokáig mintha hiába hívtam volna. Mintha elfordult volna tőlem. Talán éppen legnehezebb napjaimban, életem legsötétebb napjaiban. S ezek a napok azért voltak olyan sötétek és nehezek, mert Ő nem hallgatott meg, s kiáltásom nem ért el Hozzá. Aztán egyszerre, mint mikor a füstön a láng hirtelen áttör, kiáltásom elérte Őt. Fordítva? Az ő szava elért engem? Milyen furcsa, hogy nem emlékszem, melyik nap történt. Azt azonban tudom, hogy ez az az idő, amikor a leszámolás leírásához hozzá kell fognom.
Különös leszámolás! Nem én számolok. Velem számolnak. A leszámolást nem én csinálom, hanem én vagyok az, akivel leszámoltak. Ítélet - fölöttem ítéltek. Semmi szavam nincs, nem volt, és nem is lehetett. Az egyetlen tevékenységem: megérteni, mi történik és történt velem. Mi az értelme annak, ami történik és történt? Ami szóban forog: egy ember élete. Negyvennyolc esztendőm, az az életem, amelyet éltem, s amelyet úgy éreztem, hogy végig élni fogok, mérlegre került, ítélet alá, és elítéltetett, anélkül, hogy az ember maga megérintetett volna. Az emberre rábízták, tegyen amit akar. A sors el nem kerülhető kényszere folytán tökéletes és teljes irányváltozás. Az egyetlen, ami ehhez hasonlít: az apokalipszis, vagy a túlvilági ítélet. Átélni Ardai Virafot, a Bardo Tödolt és a Pert em Herut. Kilépés a nappalból.
Már hónapokkal azelőtt mélységes ború lepett meg. Február végén másfél évig tartó nagy munkámat befejeztem, utána kisebb művet készítettem el, amikor a németek az országot megrohanták. Ettől a pillanattól kezdve mintha kitéptek volna saját életemből. Két hét múlva kezdődött Budapest bombázása. Egy hónap múlva behívtak, és elmentem Szokolyára. Megkíséreltem, ostobán, visszaigazítani magamat, de nem sikerült. Kiegyensúlyozott napom alig volt kettő-három. Boldog egy sem. Október közepén visszajöttem, és akkor elkezdődött a végleges elborulás.
Budjennijben naponta könyörögtem, hogy hazamehessek, és hazaérve csaknem aznap éreztem és tudtam és megértettem: nem lett volna szabad ezt kérnem, mert ha kérésem teljesült is, egyáltalában nem jutottam előbbre. De amit átéltem, az még ennél is különösebb volt. A ,,rossz,, helyzetből a ,,jobba,, kívánkoztam, és amikor elértem, láttam, hogy ez még ,,rosszabb,, volt, mint a ,,rossz,,. A lépcsőkre érzékeny a tudatom: ezt Oroszországból való visszatérés órájában észrevettem. Azt azonban nem tudtam, hogy aki a sorsnak időre megszabott állomását meg akarja rövidíteni, az szükségképpen az állomás nehézségeinek többszörösét idézi magára. Minden állomáson megszabott ideig kell tartózkodni; senki büntetlenül ezt az időt nem rövidítheti meg. Daimónom iróniája volt, hogy idő előtt a következőbe eresztett, de ki kellett tűnnie, hogy erre még alkalmatlan voltam. S mivel alkalmatlan voltam, nem tudtam elviselni. S mivel nem tudtam elviselni, a stádium ,,rossz,, volt. Sőt: ,,rosszabb,, volt.
Budjennijben kellett volna maradni. Mint ahogy később nem lett volna szabad a bombázás elől Szokolyára menekülni. Ahogy még később Szokolyáról nem kellett volna Pestre menekülni. Ahogy még később, karácsonykor, a lakásból nem kellett volna a kastély pincéjébe menekülni.
A Kiscelli kastély pincéje emberi számítás szerint bombabiztos volt. Amikor beléptem, kellemes megnyugvás fogott el, s amikor karácsony másodnapján koffereinkkel és takaróinkkal levonultunk, megkönnyebbültem. Az előző napok csaknem szakadatlan légitámadások és gránátbelövések közepette telt el. A hegyen több német nehézüteg állt, és időnkint lövöldözésbe fogott. Az ablakok reszkettek. Mi is reszkettünk. Hetek óta csak éjfél után mertem levetkőzni. A rádió alig szólt.
Állandó lelkiismeret-furdalásban éltem. Olyan depresszióban, amelyhez foghatót nem tudtam el sem képzelni. S ha most azt kérdezem, miért volt lelkiismeret-furdalásom, csak a következőkben tudok válaszolni: sorsom minden fordulatánál, Budjennij óta, magam akartam megszabni életem menetét. Magam akartam saját gondviselésem lenni. Nem bíztam abban, hogy Ő sorsomat jobban irányítja, mint én. Nem hittem. Bizalmatlan voltam a Gondviselés iránt, s azt gondoltam, hogy a magam kezében biztosabb vagyok, mint az Ő kezében. Ezért hittem, hogy sorsomat magamnak kell irányítanom, s ezért kértem Őt, hogy emeljen át a küszöbökön idő előtt. Az eredmény az lett, hogy mindig nehezebb helyzetbe kerültem. Végül elkövetkezett a csőd. Szokolyáról hazajövet kiderült, hogy ezt sem lett volna szabad kérni és erőszakolni. Jobb lett volna ott maradni? Jobb lett volna a többiekkel Zalaerdődre menekülni? Most ezt már nem tudom. Mindenesetre hagyni kellett volna, hogy a Gondviselés megnyilatkozzon, és nem lett volna szabad azt hinni, hogy jobban tudom, mi legyen a sorsom, mint Ő.
A lelkiismeret-furdalás nem hagyott nyugodni. Naponta sírógörcs fogott el. Rettenetesen féltem. Eleinte a légitámadásoktól. Később a tüzérségi tűztől és az igazoltatástól és elhurcolástól, és attól, hogy el kell mennem Zalába. Így jött el a Karácsony. Felkészültünk. Egy koffer és egy batyu ruha. Egy koffer élelem. Négy takaró. Kerti székek. Levonultunk a pincébe, és azt hittük, hogy a vihar pár nap alatt elvonul. Jönnek az oroszok és a béke helyreáll.
Mindenki, mindenki egyetlen kivétel nélkül, mindenki hitt ebben az őrültségben. S amikor az ötödik héten az oroszok tényleg megérkeztek, még akkor is mindenki ebben hitt. Csak azért mondom, hogy a közhangulat alapját megjelöljem. Senki azt, ami elkövetkezett, nem látta előre. Még az álom sem. A pincében sokan álmodtak, és a leggyakoribb álom az volt, hogy: tavasz, virágok, világosság. Gyakran álmodtam én is ugyanezt. Mindenki biztatónak tartotta. Ki tudja, talán tényleg biztató is volt valamely egészen más szempontból, mint az emberi élet a földön. S az egyetlen, ami a pincétől a mai napig vigasztal, s ami bennem a hitet tartja, ez: mindennek a keserű, szörnyű, borzasztó, elképzelhetetlenül nehéz időnek s ennek a mérhetetlen szenvedésnek valami más értelme van, nem földi, hanem égi értelme van. Ma már ott tartok, hogy a földi dolgok értelme csaknem egyáltalában nem érdekel, csak ez a másik. Persze, a legritkább esetben látom ezt az égi értelmet.
Ami földi, terhemre van. Végtelenül terhemre. Semmi sem kínoz jobban és nem aláz meg jobban, mint testi szükségletem: a meleg szoba, a ruha, az étel, főként az étel, az éhség. Nehéz rabság. A test rabjának lenni. De úgy látszik, még nincs itt az idő, hogy ez alól felszabadulhassak. Még nem vagyok rá érett és méltó. Talán sohasem is leszek, és nehéz halálom lesz, mert nehezen szabadulok meg a testi szükségletektől, s így magától a testi léttől is. Uram, légy velem.

 1945. február 27.
Reggel ismét szorongás. Imádkozom, hogy az Úr szabadítson meg, és kérem őt, hogy ma ne kelljen bűnösnek lennem. Csak részben sikerült. Tovább tavaszodik. Munka a konyhában, a pincében, dohányt vágok, lámpát tisztítok a szobában. Cipőmet nem sikerül megvarrni. Kétszer jönnek oroszok kvártélyt nézni. Hír arról, hogy a németek Tinnyéig törtek előre. Sokat gondolok Szentendrére. Kató orvoshoz akar menni. Kiütéseitől és beleitől nagyon szenved. Többször van éhségrohamom. Jóska Pestre akar menni, de visszajön. Az embereket munkára szedik. Délután csendes óra. Az apokaliptikus naplót írom. Erős elhatározás, hogy tiszta életet fogok élni. Édes Jézusom, segíts meg, hogy ne mocskoljam be magam.

 1945. március 2.
Édes drága szeretett jó Atyám, drága Jézusom, köszönöm Neked azt, hogy megóvtál életem nehéz idejében, és lelkem tisztaságára ügyeltél. Kérlek, hogy nagy bűneimtől, a mohóságtól és kapzsiságtól őrizz meg. Adj erőt ahhoz, hogy uralkodni tudjak testi szenvedélyeimen és kívánságaimon, adj erődből, hogy felül tudjak emelkedni azokon a vad és emésztő testi szenvedéseken, amelyek ma itt az embereket kínozzák. Tekints le reám szeretettel, és engedd meg, hogy az igazság és a béke útján járjak. Látod, Uram, szenvedek attól, hogy az alvilági ösztönök elárasztanak, jobban szenvedek, mint a testi éhségtől. Édes Jézusom, adj erőt ahhoz, hogy az alvilági bűnöket le tudjam győzni és ne essek vétekbe és ne távolodjam el Tőled. Óvj meg az idegen vagyon megkívánásától, a gyomor kívánságaitól. Adj elégedettséget, nyugalmat, békét, adj kielégülést Tebenned, adj fölényt és távlatot testi szenvedélyeimtől, és engedd meg, hogy a Te szellemed megóvjon engem a bűntől, és a Te kenyeredből lakjak jól. Édes Jézusom, adj nekem a Te kenyeredből, hogy tiszta legyek előtted, és ne legyek megalázva szennyes bűneimtől és kívánságaimtól. Uram, hallgasd meg kérésemet; a magamé elégtelen, hiábavaló és gyarló. Nyújtsd felém kezedet, hogy megragadhassam és Feléd rohanjak. - Ámen.

 1945. március 4.
Napjaim itt a Vihar utcában, a hazátlan, otthontalan szolgaságban így telnek. Nem panaszképpen említem ezt, hogy szolgaság. Ha mást nem, azt, hogy milyen külső helyzetben vagyok, megtanultam türelemmel elviselni. Reggel a jéghideg szobában ébredek, Kató mellett, aki beteg, s aki álmait mondja el. Néha én is álmodok. Reggel a ,,szorongás,, és a ,,félelem,, és a ,,görcs,, kínoz. Félek a naptól és a sorstól. A felkelést elodázom. Szeretnék aznap tiszta maradni. Mély imák csírája lappang bennem. A rolettát felhúzom. Cigarettázom. Aztán öltözöm rongyaimba, a szomszéd meleg szobában reggelizek levest. Munka: szennyes munka, háziszolga vagyok, fát vágok, ganajt hordok, szutyok közepette. Ma van első világos napom, hogy értelmem s szellemem éled. Állandóan éhes vagyok. Valamit szeretnék enni, amitől jóllakok. Mit? Édes tésztát: lekváros mákos barátfülét bő zsírral. Milyen szégyenletes kívánság. Ebéd. Néha lopva egy kis olvasás, Platón: Parmenidest, Kharmidest olvastam. 

 1945. március 9.
Köszönöm Neked, édes drága jó Atyám, Neked Jézusom, hogy világosságot adtál, és megérttetted velem bűneim és hibáim forrását. Ma reggel feleszméltem arra, hogy sorsomban milyen hatalmas szava volt és van a félelemnek, és arra, hogy mohóságom és áléhségem sem egyéb, mint az éhenhalástól való félelem, és kedélyem is azért nyomott és azért szenvedek, mert félek, és mert nem hiszek Benned és Neked, és nem hiszek a Gondviselő Értelmed irányításában. Tudom, hogy ettől a megértéstől még messze út az, hogy a félelmet le tudjam győzni, de ma, bár csak fél nap múlt el, már nem követtem el a mohóság bűnét. Ennél azonban több és nagyobb dolog történt. Bent a lélekben történt a változás. Bent történt az elhatározás és a szembefordulás a félelemmel, és a határozott elszegődés Feléd, drága, szerelmes Uram, édes Jézusom. Nem nehéz elszenvedni a testi kínokat, ha Te segítesz. Segíts meg, édes Jézusom. Elpusztult házamat, összehordott javaimat sajnálom még. Szívem sír, ha arra gondolok, mi veszett el a kis Remetehegyi úti lakásban. De a félelem volt, ami összehordta és görcsösen tartotta. A görcsnek fel kell oldódnia. Megengedted nekem, hogy a Te világosságod fényében meglássam sorsom legnehezebb kérdését. Köszönöm Neked, Uram, köszönöm. Légy velem jóakaratú küzdelmemben, abban, hogy utamat Feléd vegyem és a Te közeledbe érjek. Érzem, drága Atyám, hogy szellemileg készen vagyok, és a Te segítségeddel sokat ért el ez az ember, akiben lakozom, de jellemben és egzisztenciában végtelenül gyarló maradtam. Ezt nekem tudomásul kellett vennem, mert gyermekkorom óta figyelem, hogy milyen az az út, amit a tökéletesség felé már megtettem és mit kell még megtennem. Számon tartom azt, amit életem eredményének tartottam és tartok. Nem a másik ember fölött való kiválóság ez, hanem a Feléd való közeledés és a Hozzád való viszony tisztázása. Most, életem e nehéz szakaszában, irtózatos szenvedések közepette rákényszerültem egzisztenciám mag-nehézségére: a félelemre. Ezt kell legyőznöm most. Te, aki megmutattad nekem a magot, megadod nekem a sötét Félelem-démon legyőzéséhez való erőt. A Te szented szeretnék lenni, a Te tiszta Fiad és tökéletes gyermeked akarok lenni. Már régen megmutattad nekem, hogy egyetlen fontos van a mi emberi életünkben: hogy Előtted és Neked és Számodra, az örökkévalóságban legyünk valakik. Ez az én kívánságom és egyetlen vágyam most, hogy földi életemben csaknem mindent elvesztettem. Édes, édes Jézusom - most érzem magamban először, hogy megkönnyebbültem, s olyan vagyok, mint a gazdag ifjú: mindenemet elhagytam és követlek Téged. Atyám, Jézusom, édes Uram, légy velem szent kívánságaimban: adj erőt, világosságot, adj a Te szellemedből. Ne legyen számomra fontos más, csak Te. Ne legyen más szép, csak Te. Ne legyen sem igaz, sem kielégítő, sem megnyugtató, sem békés, sem derűs, sem végleges, csak Te, csak Te. Ne hagyj el egyetlen pillanatra sem - sem álmomban, sem ébren, Ámen.

 1945. március 11., hétfő
Szentendre
Drága jóságos mennyei Jézusom, sok keserűséget tartogatok még a magam számára, mindenütt, ahová csak lépek, megrontom magamnak és magam körül a levegőt. Itt is elrontottam, még azt is, amit el lehetett rontani, bár elég rossz volt nélkülem is. Inferno, inferno, mindenütt, emberek csinálják, oroszok, németek, nyilasok, szomszédok, rokonok, testvérek. Hat (ötödik) napja vagyok itt, nagyon nehéz helyzetben, amit magam tettem nehézzé, és teszek állandóan, percről percre nehezebbé. Atyám, drága Mesterem, mikor leszek arra érdemes, hogy tiszta lehessek? Mikor engeded meg nekem, hogy ne vétkezzek a gyomor és a félelem bűnében, amely most a legnagyobb bűn. Kérlek, jóságos Jézusom, nézz le reám áldott szemeddel, könyörülj rajtam, és engedd meg, ha visszatérek Katóhoz, ne vétkezzek többé. Uram, Uram, hallgass meg, kérlek Téged, ne engedj megtévelyedni, ne engedd kezemet tiltott dolgokra vetni. Szabadíts meg az éhenhalástól való rettegés szörnyű démonától. Szakítsd át a sötét felhőt, amely körülvesz, s amely eltakar engem a Te szellemedtől. Uram, légy velem, légy velem, kiáltok Hozzád, minden erőmmel kiáltok és könyörgök, szenvedésemből, amelyet magam idéztem s idézek magamra. Légy velem jóságos Jézusom, drága Megváltóm. A Te kezedbe ajánlom lelkemet, a Te szent kezedbe, hogy tégy velem, amit Te akarsz, Gondviselőm. A Te akaratod legyen meg, s nem az enyém, mindörökké - Ámen.

 1945. március 13.
Szentendre
Ma hazamegyek innen, drága teremtő Atyám, édes Jézusom, innen, ahol szeretetlenség, szülők iránt való hálátlanság, gyűlölet, irigység, félelem, uralomvágy, hisztéria, őrület, zavar éppen úgy uralkodik, mint egyebütt. Ó drága jó Jézusom, édes Mesterem, Szerelmem, mindenkinek ki kell vennie részét a szenvedésből? Szegény öreg szüleim! Szegény jó anyám, hogy szenved vejének és leányának gonoszsága miatt! Áldd meg őt drága Jézusom, áldd meg őt, hogy a Te szellemedben el tudja viselni a szenvedéseket. Áldd meg ezt a házat, amit még ez az Inferno sem tudott teljesen megrontani számomra. Annyi boldog és nagy pillanatot éltem itt, hogy ismét nehéz szívvel távozom. Uram, édes Jézusom, vezess haza Katóhoz. Ez a kérésem van Hozzád, Szerelmes Uram: vezess haza baj nélkül, óvd meg ezt a házat és légy velem, hogy a Te törvényedet és parancsolatodat meg tudjam tartani. A tiszta élet, rejtőzés nélkül, szenny nélkül, hazugság nélkül - ez legyen célom most: ez valósuljon meg. Segíts meg, jóságos Jézusom, hogy életünk megszilárdulhasson. Vezess, amerre Te jónak látod. A Te kezedbe ajánlom Kató lelkét és az én lelkemet. Ne hagyj el, soha, egyetlen pillanatra sem. Ne hagyj elgyengülni, elhomályosodni, elveszni, elsötétedni. Ne engedj át a véteknek, édes jó Atyám. Engedd meg, hogy a megalázás és a szükség nehéz napjait türelemmel elviseljük. Drága kis Katómnak adj erőt, egészséget, belátást, világosságot és szerető szívet. Szeressük egymást a Te nevedben. A Te kezedben legyünk mindannyian - Ámen.

 1945. március 16.
Drága szeretett jóságos Jézusom, tegnapelőtt, amikor Szentendréről hazajöttem, útközben hangosan fohászkodtam Hozzád, hogy adj erőt, és ne kelljen többé idegenéhez nyúlnom, azután, hogy csaknem elmerültem ebben a vétekben. Itthon aztán megkaptam érte a démonok bosszúját. Drága Katóm, egyetlen kis szívem fizetett meg érte: őt érte a démonok támadása az én bűnömért. Ezenkívül az élelmezést is megvonták itt tőlünk, s most a magunkéból kell élnünk. A tegnapi nap keserűségek közt telt el. Éjszaka és reggel irtózatos szívfájdalmak közepette sírás és kétségbeesés. Éhen halunk? Kató hősiessége megrázó. Jár. Óráját akarja eladni egy fél zsák lisztért. Én ma a kertet dolgozom. Meleg van, igazi tavasz. Éhes vagyok. Kezdek hozzászokni az éhenhalás gondolatához. Ma éjjel és reggel öngyilkossági roham. Szörnyű. Atyám, édes Jézusom, ma ismét vétket követtem el. Ismét a vétket. Uram, édes Jézusom, óvj meg, védj meg ettől a démontól - az éhenhalástól való félelem démonától! Szent Atyám, Szent Atyám! Köszönöm az erőt és a világosságot, amit adtál, mert ma nem vagyok olyan erőtlen és sötét, mint voltam a napokban. Segíts meg, hogy a Te szellemedben és parancsolatod szerint tudjak élni és halni, és el tudjam viselni azt a sorsot, amit reám mértél. Édes Jézusom, áldd meg drága kis Katómat, áldd meg a szentendreieket. Engedd meg, hogy Kató útja eredménnyel járjon, hogy hősies lelke ne szenvedjen törést. Szeresd őt, Uram, szeresd és add reá áldásodat, kedves szolgádat és leányodat - légy velünk, Uram Jézus, légy velünk - Ámen.

 1947. november 12.
Nyári terv - szándék - önmagamtól való követelés - Isten felé való egyre hevesebb sóvárgás konkretizálódása.
 Végtelen pozitívumok. Alkímia. Ajándékok serege. Közeledés a praxis felé. Realizálás. Hovatovább csak néhány tisztázatlan pont marad, s ezek közül talán az utóbbi napokban tett állapotfelmérés a legfontosabb: erős kötöttség a pénzhez - biztosítékhoz - biztosítva lenni, hogy meglegyen a szabad mozgásom - a mindennapi fekete, a mozi, a cigaretta. De e mögött sajátságosan húzódik meg: még mindig azt hiszem, hogy jobban tudom azt, mi kell nekem, mint azt, hogy gondot viselnek rám. Nem merem magam a gondviselésre bízni, mert azt hiszem, csak én tudom, mi kell nekem. Ezek az idők egyre világosabban a Szabadság, a Kényszer és a Gondviselés szférájában játszódnak le: még nincs egyensúly. (Powys.)
 Egyre mélyülő sóvárgás az elmélyedő munkára. Egy szoba Szentendrén - szabadság - szerény és egyszerű élet, és munka, munka. Havi 500 és három hónap! Ezt kérem Tőled, Atyám, akit szeretlek, és ha jónak látod, ajándékozz meg vele. Ha nem látod jónak, Uram, adj világosságot, hogy megértsem: mit kívánsz tenni velem. Uram, Atyám, Jézusom, Mesterem, Ragyogó és Élő Szent Szellem - látjátok, hogy mi van bennem és ki vagyok. Sorrend kérdés? Igen - gyakran gondolok rá. Mindössze ennyi: először én s azután az Úr. Holott először kell lenni az Úrnak, s aztán következem én. Mindig magamat helyezem előtérbe. Világosság! Világosság! Igen, de ezt sem kaphatom meg azelőtt, mielőtt nem vagyok hozzá elég tiszta. Rajtam múlik - de Rajtad múlik. Rajtam a tisztaság, de ha oly szenvedélyes vagyok és oly erőtlen! Kínoz a mű! Időpánikban szenvedek. Fáradt vagyok? Nem merem magam Rád bízni, abban a hiszemben, hogy én jobban tudom, mi kell nekem. Ó, 1944 október-december! Hiszen magam kívánom a legmélyebben, hogy ne vond meg tőlem a tudást, és hogy az, amit adtál, még kevés. Még! De a méghez fokozott tisztaság kell. Ezt kell megszerezni. S ha nem megy másként, mint így? Szenvedéssel? Uram! Látod, hogy reszketek - félek - féltem magamat, mert nem bízom benned. Adj, adj erőt, hogy bízzak. Az legyen, amit Te akarsz, és ne az, amit én. A Te kezedet érezzem! (...)
 Nincsenek illúzióim magam felől -

 Műveim, amelyekre nem szűnök meg gondolni:
Értekezés az éberségről
Titkos jegyzőkönyv
Tabula Smaragdina

Forrás: Vigilia