2012. július 30., hétfő

Klein László: Hamvas Béla jelenvalósága Szentendrén

Hamvas Béla jelenvalósága címmel rendeztek ünnepi megemlékezést az író halálának negyvenedik évfordulója alkalmából, november 7-én Szentendrén. A városi köztemetőben, ahol közös sírban pihen Kemény Katalin író-költő-műfordítóval, felavatták a Farkas Ádám szobrászművész készítette új sírkövet, beszédek hangzottak, s a város ünnepelt. Óriási érdeklődés kísérte a délutáni változatos programokat is.

A temető zsivaját megtöri az emlékezők csendje. Köveken tükröződő arcok. Pátosz. Áldás. Csak a fák azok, amit ígérnek. Nem akarják kiüresíteni a szakrális tereket. „Hamvas Béla, ha – a századforduló közelében – nem magyarnak születik, már egész Európa szellemi tudatában hangoztatottan is benne élne. Egy, a konvencionalitást illetően rendhagyó, s éppen ezáltal valódi rendet teremtő író (filozófus), „életművelő” halt meg 1968-ban, s hagyott olyan hatalmas írásbeli örökséget, amelyet szélesebb körben csak a nyolcvanas évek közepétől mertek felismerni, műveit sorozatban kiadni” – méltatta Jókai Anna korábban. „Azok a problémák, melyekről Hamvas szól, örök problémák” – mondta a sírnál.


Akik a Pest Megyei Könyvtárban elfogyasztott rántott leves után a Városházán tovább követték az eseményeket, egy kis kártyát, könyvjelzőt kaptak, idézettel a Scientia sacrából: „A gondolat csak akkor érvényes, ha azt tettben beváltották, a tett csak akkor, ha azt az értelem rendjében megalapozták.” Dietz Ferenc polgármester örömmel tekintett végig a díszterem 160-180 fős hallgatóságán: „A legnagyobb jó az embernek, együtt lenni” – idézte Hamvast, majd az 1948–1951 közti szentendrei életszakaszról beszélt. Mikor két évtizedes munkája után a Fővárosi Könyvtárból eltávolították, B-listára került, földműves igazolványt kiváltva sógora kertjét művelte a Kő-hegy alatti birtokon. Közben megírta az Unicornist, és befejezte a Karnevált. Utóbbiban szerepel: „Irtózom attól, hogy bölcs, vagy hős, vagy szent leszek. Magasabb igényem van. Normális ember kívánok lenni.” Vigyük tovább még több embernek a hírt, hogy ismerjék meg műveit – röpdösött Dietz úr –, „és ha az ő eszméivel fognak gondolkodni, jobb lesz a világ, nem lesz gazdasági válság”, ámde kolbászból kerítés.

Dúl Antal

"Váltsunk hangnemet! A halottak a sírba, az élők az asztalhoz!" – intett Dúl Antal teológus. – "A szellemi embernek nincs önérzete, vagy nagyon pici, nem törekszik felmagasztalásra. A naspolyának, a rigónak nincs pénzügyi válsága" – fricskázta kiválóan az előtte felszólalót. Hamvas negyven évig járt-kelt Szentendrén teljes anonimitásban. A hegyen megteremtette azt a szakrális atmoszférát, mely a létet áthatja. Szentendre negyven év múltával ráébredt, hogy van egy olyan világméretű szellemi kvalitás, ami itt kapált a dombon, s közben "horizontalkotó szavakat mondott ki". Hamvas csak (normális) ember akart lenni, annál nem lehet több semmi. Bevitte a szakralitást a hétköznapokba, nála a kapálás is meditáció. Hiszen a "szellemi ember" számára nem megalázó az árokásás, földhordás sem, nincs baja a földdel, rálát a dolgokra, és nem avatkozik beléjük, fogalmazta meg Dúl Antal. "A normális embert arról ismerem fel, hogy nem közömbös, nem részvétlen, nem semleges, nem minőségtelen. Ő a szenvedélyes ember, az érdekelt, a mámoros, az álmodó, az enthuziaszta. Szóval az igazi ember" – fogalmazta meg Hamvas.

Bach és Schumann műveiből zongorázott Kamp Salamon karnagy, majd Szentendrén született Hamvas-szövegekből olvasott fel Pápai Erika, Söptei Andrea, László Zsolt és Rátóti Zoltán. A Silentiumból, mely harmadrészt a hindu, védikus hagyományból táplálkozik, harmadában Szent Ferenc, s hasonló részben Buddha – magyarázta a válogatást összeállító Dúl.

„Ó, ha költő lennék, legszebb versemet a rántott leveshez írnám. Olajban enyhén pörkölt fehér liszt, köménymag, forrásvíz és só. Ha kenyeret aprítok bele és utána két almát eszem, egészséges vagyok. De ódát írnék a tejbenrizshez is. Almakompóttal és mandulával. Teám kakukkfűből és mentából készül. Olajban pirított kenyeret kell hozzá enni fokhagymával. De a mézes-vajas kenyér se rossz.” (Gyümölcsóra) A tolsztoji példát követte, aki leírta öregkori naplójában, hogy az autentikus létezést akarta megvalósítani, de nem érte el a megvilágosodást. „Az öreg Tolsztoj az egyetlen hiteles létezést meg akarta valósítani, de úgy vettem észre, hogy erről neki magának tudomása csak igen homályosan van. Ezért volt, amilyen szent, éppen olyan őrült. Ez az ember drámája, aki magában irtózatos erejű gondolatokat tárol anélkül, hogy reménye is lenne ezeket beváltani. A fa helyzete könnyebb. Képességein belül marad és a gyümölcsöt megérleli. A fa nem olvassa a Hegyi beszédet. Egy idő múlva kiderül, hogy az ember hiába tárol bármit, ha azt nem valósítja meg.” (Ismét a Gyümölcsóra.)
                              
Rövid szünet (pogácsa, bor) után Szemző Tibor tolmácsolásában hallhattuk felvételről A láthatatlan történet egy részletét, mely egyedüliként jelenhetett meg Hamvas életében hivatalosan, 1943-ban. A meghívott Hamvas-kutatók közül Thiel Katalin a Magyar-Német Filozófiai Társaság konferenciájáról érkezett éppen, ahol szintén méltatták Hamvas munkásságát és hatását. Maszkjáték (Hamvas Béla Kierkegaard és Nietzsche tükrében) című könyvéhez azokat az inspirációkat is felhasználta, melyeket a hallgatóitól szerzett a '80-as évek közepétől Egerben életre hívott Hamvas-olvasókörben. „Meditációs objektumként használtuk a szövegeket, sorról sorra vizsgálva azokat.”

Szőcs Géza Erdélyben már az 1970-es években szóvá tette Hamvas mellőzőttségét. Édesapja könyvtárában találta A láthatatlan történetet, s utána igyekezett (volna) a többi műhöz is hozzájutni könyvtárakban, könyvgyűjtőktől. Tizennyolc évesen elhatározta, hogy felkeresi Hamvast és Szentkuthyt, akinek Prae című regényét a legzseniálisabb magyar alkotásnak tartja. Budapesti értelmiségiektől hiába próbált tájékozódni Hamvas felől, nem tudták, hol lakik, mi van vele. Végül Kozocsa Sándor megadta neki az Erzsébet királyné utcai címet. Így indult Kolozsvárról Budapestre 1971-ben Szőcs. „Milyen ügyben keresi?” – fürkészte az ezüsthajú néni, mikor becsöngetett. – „Honnan érkezett? A férjem három éve meghalt, de ha van kedve beszélgetni, jöjjön be!” Alig két mondatot váltott Kemény Katalinnal (Nem kér kávét. A teát szívesen elfogadja.), mikor az özvegy megkérdezte tőle, hogy az oroszlán jegy végén született-e. (Igen.) És az édesapja is oroszlán? (Igen.) De ő inkább a jegy elején született? (Igen.) Így indult ismeretségük.

Személyesen találkozott viszont Hamvassal László Ruth pszichológus, aki hét éven át gépelte kéziratait, s közben beszélgettek is. Tudja, hogy nem szerette a pszichológusokat az 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott író, de őt ez egy cseppet sem zavarja! Úgy tűnt, rajong Hamvas (írásai)ért. „Hamvas Béla minden sora tanúbizonyság. A Patmosz az Evangéliummal felér! A száműzött János megírta látomásait, a Tiszapalkonyára száműzött Hamvas ezt a művet.” Mi tagadás, a lelki betegségeket az elveszített spiritualitással magyarázó hölgytől már korábban is olvastam olyasmit, hogy egy lakatlan szigetre elég lenne Hamvas műveit magával vinnie, mert „azokban minden lényeges dolog szerepel, amit a világról tudni kell és lehet.”

És a kéziratok kiadása még korántsem fejeződött be. Jövőre remélhetőleg megjelenik Hamvas töredékes naplója és levelezése, mondta el Danyi Zoltán. Sajnos a második világháborús naplót Hamvas felettese magával vitte Argentínába (vagy Brazíliába), a tiszapalkonyai barakkban pedig mindenféle dirib-darab papírra tudott csak jegyzetelni a közéletből eltávolított Hamvas. Szótárak nélkül fordított több nyelvből, árkot ásott, kubikolt, könyvtári háttér nélkül írt, írt, írt, nézzük hát el neki a szakirodalmi hivatkozások hiányát! "Úgy írt magyarul, mint ahogy a tenger beszél önmagával" – fogalmazta meg egy helyütt Szőcs Géza, aki nem kímélte másik példaképét. Hogyan tudott Szentkuthy olyan butaságot nyilatkozni, hogy tetszett neki Hamvas választott remetesége. És ilyet kiad a Hamvas Intézet? Miközben a visszaemlékezők tévedéseit kommentálja, korrigálja, Szentkuthy ezen szavait nem: „ez az aszketikus élet – lemondott hírnévről, dicsőségről, karrierről – rendkívül imponált nekem, és most, hogy beszélek róla, morálisan mélyen meghat.”

A budapesti Hamvas Béla Kör szervezője, Szathmári Botond szamizdatként találkozott először A láthatatlan történettel. Az ELTE filozófia szakán, ahol Szilágyi Imre 1982-tól foglalkozott Hamvassal, és az alig megtűrt Schopenhauerrel (s meg is szenvedte ezt egyetemi előmenetele). Szilágyi ötlete volt 1987-ben a Hamvas Kör, melynek tagjai azóta találkoznak havonta, hogy meghallgassák és megvitassák egyikük elhangzó előadását, melyeket kötetekben
(A nevezetes névtelen; Fényvaluta) is közreadnak.

Hamvas humorát és iróniáját szemléltette Miklóssy Endre építész, író, potenciális aktuálpolitikai párhuzamokra felhívva a figyelmet. Miért vállalnak magánpraxist a bűnözők? – csodálkozott Hamvas írásában. – Hiszen ezeket a tetteket hatósági támogatással is elkövethetik! "A felelős pozíciókban rendesen pojácák ülnek, de senki sem tudja, kinek pojácái, de ezek is hirtelen eltűnnek a süllyesztőben, mások jönnek, és azok is eltűnnek. Semmi sem állandó, csak a hivatali rettenet." Ez is Hamvas (Értekezés a közigazgatásról), aki az éberség egyik formájának is nevezte a humort, s aki Miklóssy megállapítása szerint ironizálva szemlélte ezt az egész szemétdombot, amelyben élünk.
"Kemény Katalin az, akit sem elválasztani, sem összekeverni nem lehet Hamvas Bélával" – írta a harmincas években Gulyás Pál. Ha Dúl Antal nem tárja fel, hogy a Forradalom a művészetben című közös könyvükben melyik képzőművészről ír Hamvas, s melyikről felesége, könnyen összekeverhetnék mégis őket, tudtuk meg a 2004-ben elhunyt Kemény Katalin hagyatékát gondozó Szántó F. Istvántól. Női intuíciójával sokszor adta a témát, melyet Hamvas megírt közérthetőbben, élvezetesen. Publicisztikusan fejtette ki, amit az asztalfióknak író neje a magas irodalomban valósított meg. „Külön alkottak, de a párhuzamosságok bizonyítják, hogy egy srófra járt az agyuk. Kemény Katalin prózája páratlan a magyar, sőt a világirodalomban” – állította az irodalomtörténész. A hely ismerője című posztumusz kötetében (2006) az élesszemű olvasó felfedezi Hamvas alakját, „de az írónő nem él vissza azzal, hogy évtizedekig együtt élt azzal az emberrel, akitől később divattá vált elájulni, s piedesztálra kell emelni. Számára társ volt Hamvas Béla, nekünk szerzői szöveg” – mutatott rá Szántó.

„A szellemi ember úgy van jelen a világban, hogy nincs szüksége hírnévre. Nem kell jelen lennie a porondon” – összegezte Dúl Antal. Hamburgból jött ide Altorjai Gábor, a Karnevál fordítója, de nem akart feljönni a színpadra. Lázár Ervin János a koppenhágai Hamvas Béla Klub üdvözletét küldte telefonon. Sokan tagjai a „láthatatlan családnak”. Minden ember meg lett hívva, s Hamvassal szólva: „Nem tehetünk mást, mint a hívásnak engedünk, és tovább hívunk.” (Patmosz)

Most bámulom a Hamvas Béla utcai lakótelep házait az ablakból, merengve, mennyivel meri–engedi emelni a téli távfűtési díjat a polgármester úr, s egy aprócska házról álmodozom a Kő-hegy alatt, a Bubán-dombon, ahol művelhetnénk kertjeinket. És bevillan, amit Hamvas Szentendrén írt, hogy ne nevezzenek el róla utcát, ne mondjanak felette gyászbeszédet, nem a dicsőség számít, hanem a hiteles élet. November hetedike: a néhai NOSZF. Mégiscsak jobb, ha Hamvas jut eszünkbe. Vagy az őszi levelek. Csak a fák, a négy elemet egyaránt magukban hordozó fák nem akarnak többnek mutatkozni, mint amik. „Végrendeletileg meghagyom tehát, hogy rólam emlékkönyvet ne adjanak ki, barátaim rólam ne írjanak megemlékezést, fölöttem ne tartsanak gyászbeszédet, utcát vagy teret rólam ne nevezzenek el, arcképemet ne fessék, szobromat ne faragják meg, díszsírhelyet nekem ne adományozzanak, s nevemet ne használják fel arra, hogy költői nagydíjakat tűzzenek ki.” (Unicornis)

Forrás: Irodalmi Jelen