2012. július 14., szombat

Ki tudja emelni az ember magát a mocsárból. Akár a saját hajánál fogva is

A hazáról a MAGosban. A dán és egyéb népfôiskolákról. Arról, hogy lehet-e tanítani bármit is, bárkinek. Arról, hogy mindenki képes mindenre. Hamvas Béláról, és mûvérôl.
Sütő Zsolt interjúja Lázár Ervin Járkálóval, a Koppenhágai Hamvas Béla Klub elnökével a Transindex.ro számára/Teljes változat
 
Mivel foglalkozik a Koppenhágai Hamvas Béla Klub?
Próbál fennmaradni. Vagyis azon kísérletezik, hogy mi az abszolút minimum aktivitás, amíg még valódi közösségrôl, egyesületrôl beszélhetünk. Merthogy szerintünk ez a leginkább hiányzó terepe a mai világunknak. Vannak kiváló egyének elszórva a Földön, és akad még viszonylag jól mûködô család is, de a többi csak amolyan pszeudo-közösség. Nemzet, egyház, párt, részvénytársaság, szakszervezet, stb.
Erre teszünk kísérletet, már vagy tíz éve valójában, a havi egyszeri látóköreink megtartására, és az intuitív zenekarunk próbáiban és fellépéseiben ki is meríti a lehetôségeinket. Minden más, közös kirándulás, múzeumlátogatás, mozi csak ráadás. A honlap szinte egyszemélyes munka - noha a találkozásaink eredménye belekerül persze -, a többi tag szinte semmire sem ér rá. Mindenki a pénz után, vagy elôl lohol leginkább.
Látókör? Az meg mi?
Úgy vagyunk mi evvel a 'tanácskozással', mint az a bizonyos legendabéli indián törzs, amely meghívott egyszer egy fehér embert egy ilyen alkalomra. A leírás szerint nagyon 'látókörös' módon megkeringettek néhány kérdést a tûz körül. Volt, aki álmát mesélte el, volt, aki véleményét mondta, volt, aki csak hümmögött... Eszegettek, iszogattak, pipázgattak közben, azután szépen elköszöntek. A vendég megrökönyödve kérdezte az utolsót, hogy de hát most mi lesz a problémákkal, mit határoztak, stb. Mire a vendéglátó kicsit csodálkozva azt válaszolta, hogy de hiszen mindannyian tudják, hogy mit kell tenniük.
Nemrég végleg hazaköltözött sok éves elnökünk, Kovács László Béla nyug. egyetemi tanár, aki vagy bô 10 éve indított egy olvasókört a Klub tagjainak, amibôl azután közös erôvel csiszolgatva egyre kevesebb szabállyal alkottuk meg a látókör módszert. A találkozó egyébként mindenkinek nyitva volt, és van, nemcsak a tagoknak.
Valamely témapárosításra, paradoxonra körbe, körbe mindenki - passzolni lehet - elmondja, ami eszébe jut. Van, aki kicsit készül is az elsô körre, de aztán csak rögtönzünk arra, ami elhangzik.
Egyetlen szabály van, hogy mindig csak egy beszél, többnyire sorban, de késôbb lehet jelentkezni, akkor azokat vesszük sorba, mindenki rá figyel, és a szóló persze figyeli a többieket, értik-e, bírják-e még, stb. Ez egyébként szinte hihetetlen nehéznek bizonyul-t a legtöbb magyar számára. De még szinte nem volt olyan érvényes látókör - legalább hét résztvevô ajánlott tapasztalataink szerint - amelyiken ne érintettük volna a témakeringetés során a legmagasabb aspektusait is az életünknek, létünknek...
Nem szeretem azt a szót, hogy "elnök". Hamvas használja?
Persze, pl. az Arlequinben amikor három vándorszerzetes az útszélen kinevezi egymást, elnöknek, királynak, sôt istennek - és közben fuldokolva fetrengenek a röhögéstôl.
Mi is csak somolyogva használjuk - mára megint én lettem a 'klubelnök' - de a dán egyesületi törvény elôírja, hogy kell legyen valaki ilyen funkcióban, ilyen cím alatt.
Intuitív zenekar?
Intuitív zene az, amikor vagy teljesen szabadon - jobban mondva csak egymásra, a résztvevôk hangjaira figyelve - vagy pedig valamely grafikai, prózai 'kottától' inspirálódva muzsikálunk, játszunk egymással, egymásnak, egymáson... Nagy figurája egyébként a mûfajnak a német Karlheinz Stockhausen.
Hamarost kijön ez elsô CD-nk, akkor majd lesz valami hallgatni való is a hálón. De ôszintén szólva ezt is jobb személyesen csinálni, mint hallgatni. Mint minden igazán fontos dolgot az életben, ugye.
Mint minden kreatív, rögtönzôs mûvészeti gyakorlatozás, ez is kiváló szabadulómûvészeti jóga-alkímia, ha jól odafigyelve, és/vagy meditatíve csináljuk.
Noha a Béla Hamvas Grup for Intuitiv Musik csoportot, mûhelyt egy pozsonyi, félmagyar származású nyugdíjas nagyzenekari brácsista, és intuitív 'komponista', zenész - ez elsô ilyen jellegû dán csoport tagja - alapította, nem követel zenei képzettséget. Sôt.
Sôt?
Egy példával élnék az életembôl. Fiam anyja, második feleségem hivatásos brácsista. Opera, AHZ, stb., ma a Kuala-Lumpuri Szimfónikusok tagja. Soha nem tudta, merte, akarta 'csak úgy' megszólaltatni a hangszerét.
Csodálta, és örült neki, hogy miképpen fújok furulyát, szaxofont, trombitát, dobolok, stb. Szabadon, de ô nem. Egyszer összehoztunk egy utcaszínházat, amiben játszania kellett - volna, szabadon. Inkább Bachot játszott az utcasarkon - nagyon jól mûködött különben - csak nehogy 'MAGátul' kelljen próbálkoznia. A legtöbb képzett zenésznek hihetetlenül nehezére esik elengedni a betanult rutint. Bizony.
Hányadik feleségednél tartasz? Ha kérdezhetek ilyet.
Semmi baj. Három feleségem volt, és két nagy gyerekem van. Mindkettô magyar anyától, a lányom elôször az apja nyomdokaiban talán, csak úgy belevágott a mûvészetbe, és többek között a Vagabond újság svéd változatának fotósa is volt, több kiállítással is, most valami 'menedzser' fôiskolára jár - a nagyanyja nagy örömére, hogy végre úgymond megemberelte magát.
A fiam aki viszont Pesten jár az ELTE-re éppen Kínában tanulja a nyelvet ösztöndíjjal.
Most is "szerelmes vagyok egy, vagy több nôbe, akit ismerek, meg akit nem" (H.B. Szilveszter - , ha jól emlékszem).
Szabaduló-mûvészet? Szabadulni mitôl? És mitôl mûvészet az?
Maradjunk a hamvasi terminológiánál. A mikrotheosz 'állapot' eléréséhez nyilvánvalóan meg kell szabadulni az összes egoista kötôdésünktôl, kötöttségünktôl, mint például a zabálási vágy, irigység, gyûlölet, stb. De a külsô függôségeinktôl is persze, minél teljesebben. Ezt jelképezi a 'Szabadulómûvészeti Front'-ból a Front.
Ezen az úton a leghasznosabbnak a mûvészeti gyakorlatok bizonyultak. Legalábbis a nekirugaszkodás elôsegítésére, és a legszélesebb körben. És valamit igazán jól tudni mûvészetnek - is - neveztetik ismeretlen idôk óta, hát ezért.
Kik állnak a klub mögött, -ben?
A 90-es évek eleji nagy felfutás, majd a klub aláaknázása, és szétverése óta (lásd honlap/Klubunkról/régi dolgok) mindig csak egy maroknyi szegény ember tartotta a 'frontot', mind aktivitásával, mind anyagilag.
Ki vagy te?
"Mit tudom 'én'?!" (Bodhidarma)
Mondjuk, hogy egy 51 (ezer) éves taoista, garabonciás, néptanító, "népfôiskolai mûvész-tanár" és szellemi betyár... Ami annyit tesz, hogy élvezettel formálom át az 'elit' által kisajátított szellemi tevékenységeket elvileg mindenki által 'használhatóvá'.
Mi baj az elittel?
Hamvast követve az 'elit', bármerre nézünk, és persze - kevés, de tiszteletre méltó kivétellel - "felkapaszkodott hob, azaz csôcselék". Lop, csal, hazudik, öl a hatalomért, de nem ért az emberlét mélységeihez, magasságaihoz semmit. Olyannyira nem, hogy legtöbbjük meg van gyôzôdve arról, hogy valami igazán fontos munkát végez a közösségért, netán meg arról is, hogy helyett. Márpedig ugye senki, senki helyett semmi lényegeset nem tudhat jobban, és végképp nem mozdulhat helyette.
Ezen nem változtat az sem, hogy úgymond tehetségesek is vannak közöttük, akár a megélhetési, sôt meggazdagodási mûvészeti zsibvásárban, akár a politikában, akár mint 'cirkuszigazgatók, idomárok'. De leginkább a pénztekerészetben.
Amúgy a tehetségrôl meg az a véleménye a mesternek, hogy olyan "púp", ami a legtöbb tehetséges embert sokkal inkább akadályozza az "átvalósulásban", megszabadulásban, alkímiában, hallhatatlanná válásban mintsem segítené - saját magát is beleértette persze, és jómagam is csak igazolni tudom, akár a saját esetemet vesszük, akár az általam látottakét.
Én úgy értettem - Hamvasnál -, hogy a tehetség arra van, hogy megéld. És nem arra, hogy megszabadulj, alkímiázz, hallhatatlanná válj, stb..
Nem zárom ki, hogy ezt is írja valahol. Sok mindenben meghaladta korábbi önmagát. De magam nem emlékszem ilyenre. A 'megélés' kifejezés sem éppen hamvasi érzésem szerint, de gyere egy példával.
Viszont, a megszabadulásra, 'alkímiázásra', stb. számtalan helyet tudnék említeni; de legyen itt talán elég a Scientia Sacra, és a Mágia szútra - mely utóbbi szabályos 'alkémiai kézikönyv' is.
„És a verseket nem írjuk, hanem éljük." (Láthatatlan történet) Én a  tehetséget és a verset, költészetet - tágan értelmezve - valahogy egynek látom.
Hát persze. De tapasztalataim szerint nagyon kell vigyázni avval, hogy az ego el ne teljék önmagával - ha szabad ilyen 'blaszfémikusan' - merthogy 'neki' azután semmi tehetsége nincsen. MINDEN a teljesség-é.
Tapasztalatom alapján a megszabadulásra, alkímiázásra, hallhatatlanná válásra való törekvés, stb. ugyanannyira lehet az EGO mûve, káprázata, mint bármi más. Csögyam Trungpa ezt nevezi - elég lazán - spirituális materializmusnak. Legjobb példa rá az ún. Egyház, ami még a Pártnál is rosszabb.
Na ebben teljesen egyetértünk. Többeket ismerek, akik pont ezen az úttalan úton tévelyegnek... Ha még van 'valaki, aki' valamit akar - majdnem mindegy, hogy nagy bankbetétet, vagy hallhatatlanságot - addig hiába. Hiába.
De ez már az elmélyülés olyan szintje, amit valóban csak "személyesen, egyenként...." lehet egyeztetni, manapság - is - nagyon kevesekkel. A mi 'iskolánk' ebbe az irányba tud élményeket teremteni, amik azután 'viszik' a delikvenst tovább... Ha viszik.
Mitôl sikerül a csôcseléknek felkapaszkodni? Miért nem sikerült, mondjuk Hamvas Bélának? Vagy neked?
Nos, a hob nem felül van - legfeljebb a felszínen úszik, mint a szar - hanem mérhetetlenül alacsonyan. Normális ember - ez egyébként Hamvas egyik kulcsszava - legalább annyira nem akar a helyükre kerülni, mint mondjuk a taoistáknál található számtalan helyen, hogy amikor a hatalom értük, utánuk nyúl, hogy bevegye ôket a buliba, a hivatalba, nem szégyellik akár hirtelen teljesen bolondnak tettetni magukat. A legszebb talán a császár elôl fára mászó bölcs története.
A baj az úrhatnám és egyre elvtársibb felkapaszkodottakkal az, hogy számukhoz, és emberi nívójukhoz képest iszonyú nagy, és mérhetetlenül lealacsonyító, veszélyes befolyással vannak népeikre. És most már az egész emberiségre. Nem feltétlenül ilyen-olyan 'teljesítményükkel', hanem silány, sôt, igen gyakran már úgyszólván elmebeteg példájukkal. Lásd például a 'Bush-adminisztrációt'.
Mindenki által használhatóvá tenni Hamvas Béla mûvét?
Ôt 'csak' olvasni kellene... De amit képviselt, azt a szintet, "alapállást" követelményként ? legalább - távlati célként szem elôtt tartva már lehetne iskolát is alapítani akár. Hányszoris és hányféleképpen veselkedtünk neki a dolognak, mán nem is emlékszem. No, nem a könyvei 'tanítására', vagy elemzésére, hanem felnôtt-ember-képzésre gondolok itt. A dán népfôiskolák igen jó mintái egy ilyen 'mozgalomnak'. Merthogy felnôtté sem lehet senki, senki helyett, ugye. De segíthetjük egymást, ha másban nem, hát a másikhoz való viszonyaink tisztázása, a kreatív metakommunikációnk beindítása, gazdagítása révén felnôni a valójában csudálatos helyzetünk adta lehetôségekhez.
Ebbôl az alapállásból kiindulva egyáltalán nem meglepô például, hogy emberek, akik soha mûvészettel nem foglalkoztak olyan frissességû grafikákat, papírplasztikákat, stb. csinálnak egy-egy ilyen kurzuson, amit bármelyik képzômûvészetis egyetemista megirigyelhetne. Persze nem a 'mûalkotás' a cél. "Mindenki tud zenélni" - mondja Stockhausen. Megfelelô instrukció esetén - teszem hozzá sok éves tapasztalataim alapján.
Hogyan bukkantál rá "Hamvas Bélára"?
Amikor az elsô lázadásos színházi csoportomat szedtem össze úgy 22-23 évesen, akkor közénk csapódott egy azóta többkötetes vagabond költô - akirôl azóta az is kiderült, hogy a besúgónk is volt. Ô akkor a Széchenyi könyvtár - a Nemzeti Múzeum háta mögött még - raktárában dolgozott állítólag, mint segédmunkás. Mindenesetre ô intézte el, hogy a tükörteremben próbálhattunk hétvégéken. Ôtôle kaptam meg olvasásra elôször a Láthatatlan történetet. Azt állította, hogy ellopta a raktárból, és a kutya sem fogja keresni.
Megfogott, megfogott a prófétai és a környezethez képest hihetetlen tiszta beszéd, de igazán majd a Világválság, no és a kicsit késôbb a Czakó Gábor által közvetített szamizdat (Patmosz, Öt géniusz, stb) végképp elkötelezett. Megvolt a mérték.
Megvolt a mérték? Mire?
Engem Hamvas mindenekelôtt arra tanított meg, hogy halálosan komolyan kell venni annak mértékét, hogy minek is tekintjük magunkat, minek tartjuk egymást. És az ô legmagosabb-tágasabb 'megoldása' is inspiráló volt, a "mikrotheosz", de hamar be kellett látnom, hogy ennek beláttatásához a ma emberének másra, talán többre van szüksége, mint, hogy elolvassa és felfogja a remek megfogalmazást.
Meg kell élnie személyesen. Erre a 'beavatási' próbálkozásra is a mûvészeti alapgyakorlatozás, alkímia bizonyult a legalkalmasabbnak - 'a ponttól a drámáig' - de ez itt most megint az iskolakérdéshez vezet... Kikerülhetetlen a dolog.
A Népfôiskolákkal szemben van elôítélet elég. Ismerek valakit, aki miután megtapasztalta, rá esküszik. Nem a main stream fôiskolákkal szemben, hanem mellett, azoknak szerves kiegészítôjeként.
Akinek elôítélete van, az tapasztalataim szerint vagy semmit, vagy alig valamit tud a népfôiskoláról. Ami ezt a kiegészítés dolgot illeti hát, ha mondjuk Japánban például a zen kolostor - ahová nagyon sokan el-elvonulnak egy-egy hónapra, hogy az éggel, a mindenséggel, Buddhával - vagy, kinek mivel, ahogy tetszik - való kapcsolatukat rendezzék - 'szerves kiegészítôje' a piacra idomító, fel-ki-készítô ilyen olyan al- és fôiskoláknak, akkor a dán népfôiskola is az.
De bevallom nekem ez így nem tetszik. Ugyanis a piacosok nélkül is nyugodtan meglennénk. Viszont képzeld el az emberiséget olyan kolostorok iskolák, helyek nélkül, ahol - vizsga, sôt bizonyítványosztás nélkül - elmélyülhet önMAGa legmagasabb lehetôségeiben.
Ha a „piacosokkal" beszélgetsz milyen érveket hozol fel a vizsga, sôt bizonyítványosztás ellen?
Ez így nagyon el van egyszerûsítve. Nem vagyok ellene vizsgának és bizonyítványnak, ha mondjuk pék, könyvkötô jártasságot, vagy jogosítványt akar valaki. De emberségbôl erôsen nem ajánlott oklevelet kiállítani - egyik oldalról sem. Márpedig a 'mi iskolánk' errôl szól. Basta.
Mi van ezzel a MAG-gal?
Költôi, mondhatni hologrammatikus - saját szó -, játék a szavakkal… Az 'aranykori' nyelvünk erre minden lehetôséget megad. mert, hogy ugye a mag-as, és a mag-os annyiféle jelentése sûríthetô ily módon, EGYszerre fölfelé és befelé. Jézus mondá (szabadon): "Az én hazám nagyobb, mint a világ, és kisebb, mint a mustárMAG."
Mondjuk sosem rajzoltál, festettél. Egyszer csak „befizetsz" egy ilyen „kurzusra". Eléd raknak egy üres, fehér lapot és egy ceruzát. Helyzetbe vagy hozva. Mi történik?
Valamilyen módon sugároznod kell, hogy van tapasztalatod, ami szerint mûködni fog, amit mondasz, és hiszel is a dologban. Mármint, hogy az illetô miért van ott, miért is tenné azt, amit mondasz, stb. Azután mán csak egy jó instrukció kell. Tényleg!
Mindenki képes szinte mindenre, akárhogyan is elrontották az idomítós iskoláiban.
Megváltozik-e az ember mentalitása, ha helyzetbe van hozva?
Nem megváltozik, ha sikerül jól instruálni, hanem nincs 'mentalitása'. A helyzet és az eszközök játszanak egymással, vele, velem. A lehetô legtermészetesebben. De ez persze megintcsak leírhatatlan. Mint a zen-ben. Vagyicsak megélni, 'csinálni' lehet igazán.
Egy iskola, ahol az „emberség" van a központban - az emberek többsége csak röhög eZEN. Valóban úgy tûnik, ma mindent megtanítanak az egyetemen, ezt az egyet kivéve. Lehet-e ezt egyáltalán tanítani, tapasztalataid alapján?
Nem lehet semmi lényegeset tanítani senkinek - mondta a legnagyobb magyar pedagógus Karácsony Sándor. Aki egyébként a komcsi hatalomátvétel után egyszer még együtt vett részt egy 'közmûvelôdést' elôsegíteni kívánó konferencián Hamvas Bélával. Csakis az Egy-Máshoz való viszonyainkon dolgozhatunk, mert ugye két csodálatos, kimeríthetetlen autonóm emberrôl beszélünk, mint alapegységrôl.
Na ezt, az 'alapállás-egyeztetést' lehet gyakorolni. Jól kidolgozott instrukcióink vannak, amit együtt hoztunk létre ezernyi próbálkozóval. Aki nem kíváncsi legalább arra, hogy kicsoda-micsoda lenne ô - meg a másik - valójában az a fenti értelemben meg sem érdemli az ember nevet. Ez nem jelenti azt, hogy szinte bármikor nem lehetne 'megfordítani' valami jó helyzetbehozással, instrukcióval, de amint látjuk pont az ellenkezôje történik minden szinten és mindenhol. Nem véletlenül. A pénznek, és a 'pénzembernek' bármi másra nagyobb szüksége van, mint autonóm emberre, 'szabademberképzésre'.
Mi vitt Dániába?
Amikor Dániába kerültem - mondhatni véletlenül, ugye -, pár hónap alatt kiderült, hogy a budai Várból ( a GYIK mûhelybôl) nézve - ahol mintegy feltaláltam a spanyolviaszt, a népfôiskola emberteremtô-képzô alapállását, stb. - sehová máshová nem is mehettem volna jobb helyre. Ez a népfôiskola ôshazája, ahol ráadásul elôszeretettel alkalmaznak embereket ta-ní-tani 'csupán' élettapasztalatuk alapján.
Újabb fordulat a nagy magyar tragikomika-szappanoperában: a népszavazás.
Az 'anyaország' már csak egy fantom, vagy lesz nemsokára, és másmilyen magyar összefogásra, egy-más-kép-zésre lesz szükségünk, mint eddig bármikor. A ’haza’ a MAGosban van. Errôl is szól majd a hamarosan megjelenô 'Haza a MAGosban képzés' címre hallgató dolgozatom. Ajánlom figyelmetekbe.
Mi ez a „Járkáló" a nevedben?
Az Ormányságban voltam egy hetes népfôiskolai kurzust levezényelni, tanítani, amikor a háziasszonyom az éjjeli lámpa mellé tette az ormánysági-szótárt. Ott nyílt ki, hogy Járkáló = betyár. És miután ugye ott van Elsô Lázár Ervin 'meseíró', aki miatt azóta, hogy publikálok ezt-azt, mindig ki kellett találnom valami mûvésznevet.
Te hogy húztad ki magad a mocsárból a hajadnál fogva?
Hát azért teljesen még nem sikerült, de nagyjábul... Avval, hogy elismertem - viszonylag fiatalon - hogy senki helyett senki semmi lényegeset nem tudhat, mozdíthat, és azóta is próbálok helyzetbe hozni másokat inkább, mint magamat, ami hát legalábbis nagyban segített az általános ego-görcs-paranoia leküzdésében, ami talán a legfôbb akadálya a tisztánlátásnak, 'megszabadulásnak', stb.
Ki ez a Hamvas Béla?
Nekem ô az, aki ez életemben elsôként minden mellébeszélés nélkül kinyilvánította az ember legmagasabb potenciális lehetôségét: mikrotheosz. Életével bebizonyította, hogy ki lehet emelnie az embernek magát a mocsárból, a saját hajánál fogva is. Vagyis kortárs, élô mester nélkül, és még ha keveseknek is sikerül.
No és a mûveiben a legeredetibb magyarsággal és olyan humorral magyarázta el minden lényeges dolog lényegét, hogy az már 'világszínvonal'… Ezeregyéjszaka, Cervantes; Shakespeare, igazi népmesék… Vagy a tradíció 'szent' könyveinek nívóján, erre jó példa a Karnevál.
Kozma Béla ajánlotta nekünk akkoriban (Bolyai, 1993) A láthatatlan történetet… Nemigen tanítják az iskolában manapság Hamvast, sem mint írót, sem mint gondolkodót. Vagyis láthatatlan a történet, azóta is.
Már nem az igazán. Sokan olvassák, és megvesznek minden újabb kiadást az életmûsorozatból, stb. Nehéz ügy. Szentkuthy mondta egyszer - Katalin, az özvegy mesélte - hogy aszongya: "amikor Hamvast olvasok, olyan, mintha állandóan seggbe rúgnának"…
Láthatóvá lehet-e tenni a történetet? Érdemes-e? Kell-e?
Hát persze, hogy kell, meg, hogy érdemes. Miért kellene a gazdagságunkat rejtegetni? De, hogy lehet-é... Mármint úgy, hogy kézzelfoghatóvá tegyük, hát... A mûvészet való erre talán egyedül, meg a valóban szerelmes nô, ember. Talán.

***  Hamvas Béla (Eperjes, 1897. márc. 24. - Bp., 1968. nov. 7.): filozófus, író. Tanulmányait a bp.-i egy. bölcsészkarán végezte. A húszas évek elején a Szózat, majd a Budapesti Hírlap munkatársa volt. A Fôvárosi Könyvtár tisztviselôje (1927?1948). 1936?36-ban Kerényi Károllyal megalapította a Sziget c. folyóiratot és szellemi mûhelyt, 1937-ben feleségül vette Kemény Katalint. 1951-tôl 1964-ig, nyugdíjazásáig az Erômûberuházási Vállalat inotai, tiszapalkonyai és bokodi munkahelyein raktárnoki, gondnoki munkát végzett. - Mint író és gondolkodó a metafizikus vallásos, a történelemmel, a fejlôdés eszméjével szembeforduló tradicionalizmus képviselôje volt. Irodalmi, esztétikai, filozófiai, lélektani, szociológiai és tudományelméleti tárgyú esszéi, tanulmányai és bírálatai a húszas évek végétôl jelentek meg a legkülönbözôbb világszemléletû folyóiratokban. 1945 után elôadásokat tartott, kiadványsorozatot szerkesztett (Egyetemi Nyomda Kis Kiadványai) a szellemi- és természettudományok neves hazai és külföldi szerzôinek írásaiból. Feleségével, Kemény Katalinnal közösen könyvet írt a magyar avantgardista képzômûvészetrôl. Nézeteit marxista oldalról Lukács György és Keszi Imre bírálta. Kéziratos hagyatékából 1976-ban tett közzé néhány kisebb tanulmányt az Új Írás. - F. m. Herakleitos múzsái vagy a természetrôl (Kövendi Dénessel, Bp., 1936); A világválság (Bp., 1938); Kongfutse: Lun Jü (ford., Bp., 1943); A láthatatlan történet (esszék, Bp., 1942); Tibeti misztériumok (ford., Bp., 1944); Száz könyv (Bp., 1945); Henoch apokalypsise (ford., Bp., 1945); Antológia Hutnana (szerk., Bp., 1946); Yantra és absztrakció. Lossonczy Tamás képei (Bp., 1947); Herakleitos 131 fennmaradt mondata (Bp., 1947); Forradalom a m_vészetben. Absztrakció és szürrealizmus Magyarországon (Bp., 1947). ? Irod. Németh László: Természettudomány és mitológia (Tanú, 1934); Németh László: Aranykor és farkasfogak (Tanú, 1934); Keszi Imre: A füstparipa farka (Diárium, 1946); Lukács György: Az absztrakt mûvészet magyar elméletei (Új magyar kultúráért, Bp., 1948); Bori Imre: H. B. (Híd, 1970); Darabos Pál: H. B. irodalom- és mûvészetelmélete (Literatura, 1975, 1977); Kenyeres Zoltán: Jegyzetlap H. B.-ról (Új Írás, 1976. 11. sz.); Vekerdi László: Egy magyar gondolkodó (Mozgó Világ, 1988); Emlékszám (Új Forrás, 1993). Forrás: Magyar életrajzi lexikon (1000-1990)
 
***  Hamvas Béla (1897-1968) író, filozófus. Harcolt az elsô világháborúban. 1919-ben családját kiutasították Pozsonyból, Budapestre költöztek. 1923-ban a budapesti egyetem magyar-német szakán szerzett diplomát. Tanult a zenemûvészeti fôiskolán is. A Budapesti Hírlap munkatársa lett, 1927-tôl a Fôvárosi Könyvtár könyvtárosa volt. 1935-36-ban Kerényi Károllyal megalapította a Sziget szellemi mûhelyt és folyóiratot. 1940-44-ben az orosz fronton teljesített szolgálatot. 1945-tôl részt vett a megújult szellemi életben: az Egyetemi Nyomda kis tanulmányait szerkesztette, antológiát adott ki, elôadássorozatot tartott. Forradalom a mûvészetben, Absztrakció és szürrealizmus Magyarországon (Kemény Katalinnal) c. tanulmány ügyén Lukács György hevesen támadta. Nem publikálhatott. 1948-ban könyvtárosi állását is elvesztette. 1951-64 között segédmunkás ill. raktáros volt. A tilalom idôszakában írásait szamizdatban terjesztették. (Jelentôsen hatott a fiatal magyar avantgárd mûvészekre.) 
Életmûvének meghatározó élménye az "univerzális orientáció és transzparens egzisztencia", azaz a hiteles lét és a modern világ közötti ellentmondás. Munkásságában az ismert külföldi és hazai krízisirodalomnál mélyebbre hatolt a válság okainak vizsgálatában. A lét értelmét, "a logosz ôrét" a hagyományban, a világteremtés elôtti rendben ismerte fel. Ezzel ellentétben állnak a ráció változó rendszerei. Scientia Sacra, Az ôskori emberiség szellemi hagyománya (megj. 1988) c. tanulmányában a szent könyvekre támaszkodva tárta fel az "aranykor" világát, amelyben a lét és élet nem vált ketté, hanem a mindenkori normális emberi állapotban valósult meg. A nyugati tradicionalizmus egyedi magyarországi képviselôjeként J. Böhmét követte; azzal a különbséggel, hogy a lét teljességének a helyreállítását nem a keleti tanok beolvasztásától, hanem az evangéliumi kereszténység megvalósítását várta. Karnevál (1-2, megj. 1985) c. regénye a 20. sz. "sorskatalógusa". Hôse a földkerekséget és a poklot megjárva keresi és találja meg valódi nevét, azaz énjét. Esszéiben a tradíció mértéke, a tudás humora, és a humor ajándékozta szabadság érvényesül.
Forrás: Dr. Gremsperger László és Gyeskó Ágnes: Ki kicsoda a magyar irodalomban?, Budapest, Könyvkuckó, 1996, 122-123. o.)