2012. július 30., hétfő

Hamvas Béla hatása ma (2007, Életünk különszám)

Húsz éve annak, hogy Hamvas Béla különszámmal jelentkezett az Életünk című folyóirat, amely most megint Hamvas-összeállítással áll elő. Vizsgálja, mit tudtunk meg azóta az íróról, mi újat tudunk az eddigiekhez hozzátenni, és hogyan hat Hamvas a mai szellemi életben. A különszámot február 19-én, hétfőn 17 órakor mutatják be a Berzsenyi Dániel Könyvtárban, ahol az emlékest vendége Dúl Antal, a Hamvas-hagyaték gondozója lesz. A beszélgetés résztvevői: Ambrus Lajos író, Békés Márton szerkesztő, Gyurácz Ferenc főszerkesztő, Mórocz Zsolt író, és természetesen Alexa Károly, az Életünk főszerkesztője, akit az eseményt megelőzően kérdeztünk.

- Honnan az ötlet épp most egy Hamvas-szám összeállításához? Részben nyilván a szombathelyi hagyományt folytatja, de mi az aktualitása most?

- A 80-as évek közepén ez a lap volt az, amelyik a legfontosabb lépéseket tette Hamvas Béla felélesztésére. Akkor, 1987-ben is volt egy különszám. Aztán itt kezdték kiadni az életművet, itt jelent meg először például A bor filozófiája, ami szenzáció volt. A Hamvas-ügy a rendszerváltás jelzése, mondhatni egyik szellemi előkészítője volt. Egy olyan szellemi szféra került be az értelmiségi gondolkodásba, ami addig ismeretlen, tiltott volt. Érzékeltem, hogy van most is egy lappangó népszerűsége. Az életmű-kiadás már megvalósult. Kíváncsi voltam, ez a két tucat könyv hogyan van jelen a mai közgondolkodásban. Először egy szolid, reprezentatív kiadványra gondoltam, aztán elkezdtek áradni a kéziratok, a szerzők az Életünkbe. Ez egy jelzés amellett, hogy például Szlovákiában egy-két éve jelent meg A bor filozófiája, vagy hogy néhány hónapja jelent meg Németországban a Hamvas-esszékből egy válogatás. Tudunk Belgrádban egy mániákus Hamvas-rajongóról, Sava Babicról (író-fordító), aki a balatonfüredi Hamvas asztaltársaság vezéralakja. Vannak jelei Magyarországon is: Jókai Anna számos esetben említi, Szőcs Géza legújabb regénye, a Limpopo, a Karnevál zoológiai megfelelője, Czakó Gábor egyenesen Hamvas Szótárt szerkesztett. Van Hamvas kör Budapesten és Koppenhágában. De ha nem megyünk ki a megyéből, itt van Mórocz Zsolt.

- Van tehát egy folyamatos jelenlét. Ez miben különbözik a 80-as évekbeli újrafelfedezéstől?

- Amikor az első könyvek megjelentek, volt a Hamvas-olvasásban valami perverzió a legendák miatt, s mert tiltott gyümölcs volt. Most a megfontoltabb olvasás jellemző. Ahhoz gyűjtöttünk szerzőket, hogy megnézzük, milyen ma a szellemi hatása, mennyivel tudunk többet, mint korábban, és ez hogyan hat az emberekre. A legnagyobb újdonság, hogy a hamvasi életmű eddig egy legendákban élő szövegtömb volt. Hol itt, hol ott bukkant fel egy-egy szöveg. Most kezdjük úgy olvasni, mint egy igazi szerzőt. Nem elvarázsoltan a titokzatosságától. Gondolkodnivalót ad. A létezésünkhöz ad tanácsokat. Segít meditálni az egzisztenciális válság problémáin. Művenként látjuk alaposabban. Esszéit, szellemtörténeti traktátusait olvasva látjuk, hogy hol az ironikus játék fontos, hol a misztikus emelkedettség vagy az elmélyült valóságértelmezés.

- Kiknek az írásai kerültek be az Életünk különszámába?

- Felkértünk szerzőket, akikről gondoltuk, hogy Hamvas-ügyben gyaníthatóan tudnak valami újat mondani. Akiknek Hamvas nemcsak fontos olvasmány, hanem szellemi táplálék is. De ez nem egy Hamvas fun klub, olyan szerzőket kerestünk, akik nem elvakultak. Így például Buji Ferenc azt vizsgálja, hogy milyen Hamvas viszonya a tradícióval. Felhívtam egy professzort, aki a tanítványát ajánlotta. Békés Mártont Gyurácz Ferenc fedezte fel, ő a két világháború közti magyar szellemtörténet vizsgálatában igen jó, Hamvast mint válságfilozófust közelíti meg. Szabados György zongoraművész a muzsikus Hamvasról ír. Hamvas tudott zongorázni. Amikor elképesztő munkahelyeken, telepeken dolgozott, az volt a mentsége, hogy például május elsején Chopint játszott az ünnepi műsorban. Igy bocsátották meg neki, hogy munkaidőben Böhmét fordított és szanszkrít szövegeket dugdosott a fiókjában. Hamvas Beethovenről, Bartókról is fontos megállapításokat tett. Van egy esszéje, a Kései művek melankóliája, amelyben egyes nagy művészek utolsó műveit rokonítja. Azt nézi meg, mi köti össze Szophoklészt, Shakespeare-t és Beethovent, hogyan állnak össze a halál előtti nagy összegzések, mit lehet kezdeni a világtudással.

- Ön ebben a különszámban Hamvas szakácskönyvéről írt. Miért éppen erről?

- Nekem azok a Hamvas-esszék a legrégibb kedvenceim, amelyekben az ételekről ír: a rántott levesről, a borsólevesről. A Jóisten uzsonnája arról szól, hogy hogyan kell a reggel leszedett epret (nem a hűtőszekrényben!) a kútba leeresztve tárolni, aztán délután megenni - porcukorral és tejföllel (nem tejszínhabbal, amint szokás). Kipróbáltuk, nagyon jó. Hamvas élete nagy részében apostoli szegénységben élt. A legszegényesebb ételeket ette, mint mi valamennyien az ötvenes években. De szövegeiből mégis kitűnik az ínyencség, szakszerűen leírja például, hogy készül a húsos hasé, vagy milyen is az igazi katlan-hús disznóöléskor. Kamaszkorában állítólag a cukrászmesterséget is kitanulta. Ritkán külföldön is megfordult, főleg Dalmáciában. Az ételekről szóló írásaiban azt kell észrevennünk, hogyan működik az érzékelés mint a világ filozófiai megismerésének első lépése. Bizonyos áttételekkel ez már a létezésről szól. Nemcsak zabálunk, nemcsak élvezkedünk, de az egész testünkkel benne vagyunk a létben, és ennek része az étkezés is. Nagyon kedves paradoxon számomra az, hogy a mindennapok szegényes étkezési viszonyaival szemben van a műveiben valamifajta kulináris hedonizmus. Azaz itt is megnyilvánul a Hamvas-műveknek az a nyitottsága, amely a létezésnek minden értékét és szépségét képes befogadni, és élvezni is. Megérezhető, hogy Dalmácia tengerpartja nála összefügg a kert kultuszával. (Hosszú évekig élt úgy, hogy földműves igazolványt váltott ki, és sógora szentendrei kertjét művelte.) Ehhez jön az ősi hagyomány, a mediterrán érzékenység, a szent ételek (olaj, kenyér, bor, hal, gyümölcsök) tisztasága. Filozofikusan, de a napi realitás szintjén is. Az ételeken keresztül is be lehet hatolni a gondolkodásmódjába. Azt mondja, vannak borivó, sörivó, pálinkaivó nemzetek. A bor filozófiáját ateistáknak szóló imakönyvként adja elő. A borról szólva Istenről beszél. Úgy véli, Magyarország nyugati géniusza egybeesik a mediterrán világgal. Erről már Az öt géniuszban beszél. Nagyon kedvelte ezt a régiót, mert itt (Berzsenyi udvarában) találta meg azt a mentalitást, amit a mediterránban. Szerencsétlen volt az életideje, mert valódi utazásokat nem nagyon tehetett. Úgy írt a perui kövekről, a Stonehenge-ről vagy a görög templomokról, hogy egyiket sem látta soha. Mégis mintha előtte lenne minden, átlelkesíti, átspiritualizálja a szövegeit. Ami azt jelenti, hogy nála az észlelés realitása összemosódik a fantázia valóságaival.

- Az Életünk különszámban most megjelentek eddig ismeretlen szövegek is. Milyen újdonságokat lehetett még felfedezni?

- Naplóiból, szatírikus írásaiból, levelezéséből adunk közre rövid, jelképes részeket, amelyek azt jelzik, mi van még hátra az életműből.

- A lapszám a Hamvashoz lazábban kapcsolódó, hatására, ihletésére született irodalmat is idézi?

- Milyen szépirodalmat lehet betenni egy újságba? Verseket - Tornai Józseftől, Szőcs Gézától, Halmai Tamástól, Angyal István Ferenctől -, amelyek Hamvas szellemi jelenlétét mutatják. De van egy tanulmánytömb a folyóiratban, ami a Hamvas körüli szellemvilágot idézi. Ablonczy László Weöres Sándor színdarabjairól ír, és kimutatja bennük a Hamvas-hatást. Szántó F. István Kemény Katalin könyvéről ír. Szemadám György a bohócról adott tanulmányt, Hamvas karneváli világának megjelenítésére. Bokányi Péter Czakó Gábor történelmi regényében mutatja ki Hamvas hatását. Szepes Attila Hamvasnak ajánlja Eldorádó című esszéjét. Ő egyike azon keveseknek, akik Hamvast személyesen ismerték. Szepes Attila újság- és könyvkihordó volt a Széchenyi könyvtárban. Emlékszik: volt egy ismeretlen bácsi, aki tonnaszámra rendelte ki a könyveket, ő meg hordta, vitte neki, és csak később tudta meg, hogy a férfi Hamvas Béla volt.