2012. július 23., hétfő

Hamvas Béla: Csuang-ce

A kínai szavak csak igen nehezen, az őskori szavak pedig alig fordíthatók. A tao őskori kínai szó, ezért teljességgel lefordíthatatlan. Nemcsak azért, mert őskori és kínai, hanem azért is, mert a létnek olyan köréből való, amelyből több mint kétezer-ötszáz éve kiestünk.
Aki ezt a szót meg akarja érteni, annak a világért sem szabad valamilyen elvont, nehéz, tudós fogalomra gondolni. Ugyanakkor, aki ezt a szót meg akarja érteni, annak a világért sem szabad valamilyen lapos, közönséges, könnyen érthető dologra gondolni. A tao titka az, hogy nem nehéz és nem elvont, nem tudós és nem magas, de nem is közönséges és nem lapos, hanem végtelenül egyszerű, hihetetlenül könnyű, és elképzelhetetlenül természetes.
Csuang-ce elbeszéli, hogy Jang Csu a taót kereste, de nem találta. Végül szomszédja, akivel Göng Szang Csu tartományban együtt élt, azt tanácsolta neki, hogy keresse fel Lao-cét. Jang Csu el is ment, és az öreg bölcset megkereste.
Lao-ce ezzel fogadta: „Göng Szang Csu tartományból érkezel?”
Jang Csu azt felelte: „Igen.”
Lao-ce tovább kérdezett: „Micsoda sokadalmat cipelsz magaddal?”
Jang Csu ijedten maga mögé nézett.
Lao-ce azt kérdezte: „Érted, mire gondolok?”
Jang Csu fejét lehorgasztotta és elszégyellte magát.
A dolog egyszerű. Az öreg Lao-ce békés csendben és égi nyugalomban élt. Kedélye tiszta volt, mint a felhőtlen mennybolt, szíve zavartalan, mint a forrásvíz, szelleme, mint a tükörsima tenger. Amikor a zavarokkal küzdő Jang Csu előtte megjelent, csakugyan olyan lehetett, mintha nyüzsgő piacot hozott volna magával. Gondolatai ide-oda ugráltak, szíve rendetlenül vert, szeme zavaros volt, szelleme homályos és tehetetlen. Egészében véve ez az ember tényleg olyan volt, mint egy zsibvásár.
A tao nem a csend, a béke, a nyugalom, a bölcsesség, a tisztaság, az egyszerűség. De a tao a csendben, a nyugalomban, a bölcsességben, a tisztaságban, az egyszerűségben lakik. Maga a tao megfoghatatlan, láthatatlan, taníthatatlan. A taoista gondolkozók műveiben minduntalan visszatérő motívum, hogy amikor valamelyik tanítvány a mestertől azt kérdezi, mi a tao, a mester mély hallgatásba merül. Mikor a tanítvány figyelmezteti, hogy mit kérdezett, a másik tanítvány így szól: hiszen a mester megmondta, a tao annyi mint hallgatni. De nemcsak azt jelenti, hogy hallgatni, hanem azt is, hogy nem cselekedni, nem gondolkozni, nem törekedni, nem tevékenykedni, hanem: lenni. A tao annyi mint a földi lét minden, de minden mulandó esetlegességét levetni, és a változatlan, örök Nagy Lét békéjét elérni.
Ez a béke mindenekelőtt az őskori béke. Annak az időnek a békéje, amikor az emberek egész tudása az volt, hogy mint Csuang-ce írja: csendben üldögéltek. De ez a béke mindenütt ott van. Lao-ce és Csuang-ce becsülte az őskort, de végtelenül megvetette azt az embert, aki egyebet sem tud, mint az őskorért lelkesedni és a jelenkort ócsárolni. Az ilyesmit legjobb a tudósokra hagyni. A tao mindenki számára minden pillanatban jelen van, mert a lét minden pillanatban jelenlevő és élő valóság. A tao a lét eredeti, magas, tiszta állapota: a szellem állapota, még mielőtt a teremtést elkezdte. A tao a teltség, a gazdagság, az erők teljessége, az uralom. Ezért volt fontos, hogy az őskori királynak taója legyen; és ezért a Tao te king elsősorban beavatási könyv.
A tao bármely emberben, bármely időben, bárhol megvalósítható. Nem a nagy tudósok, nem a hatalmasok, nem a bölcsek valósítják meg. Csuang-ce elbeszéli, hogy egy miniszter gyakran idézte egyik barátját, ezért a király megkérdezte tőle: „Gyakran idézed őt. Talán a mestered volt?” A miniszter azt felelte: „Egyáltalán nem. Az én mesterem egy szót se szólt.”
Aki minden szenvedélyt levetett, aki minden vágyát elhagyta, aki nem vár többé semmit, se vagyont, se örömet, se tudást, aki nem érez többé gyászt, az elérte a taót. Elérte a létnek azt az őseredeti teljes tisztaságát, amelyet csak a kicsiny gyermek és az öreg bölcs ismer. Lao-ce neve voltaképpen szóról szóra ezt is jelenti: gyermek és mester, agg és gyermek, bölcs és csecsemő. Ártatlan, elfogulatlan, természetes, tiszta, mint a gyermek, és nyugodt, vágytalan, kiegyensúlyozott, békés, gazdag, érett, mint az öreg bölcs.



Részlet a tanulmányból, amely Az ősök nagy csarnoka következő kötetében pótlólag fog megjelenni. A hozzá tartozó szövegek az életműsorozat 20-as kötetében olvashatók (Csuang-ce: A tao virágai).