2012. július 31., kedd

Danyi Zoltán: Regény és mágia

Azok a fenntartások, melyek Hamvas Béla műveit övezik, továbbá azok a megállapítások, amelyek szerint írásai a különlegesség és szokatlanság benyomását keltik, többek között Hamvasnak a miszticizmus iránti nyitottságával magyarázhatók, hiszen a misztikus élményt tükröző műveknek Hamvas előtt alig van magyar irodalmi hagyománya.

„Én a misztikától nem ijedek meg. Odamegyek és megfogom és kivallatom, és a legtöbbször azt tapasztalom, hogy a misztika intelligensebb, mint az ész.” (Hamvas 2. kötet)

Mágia szutra – az átalakítás könyve Földényi
F. László a legjelentősebb Hamvas-esszék közé sorolja a Mágia szutrát, amely „Loyolai Szent Ignác Lelkigyakorlatos könyve óta e műfajban a legmagasabb színvonalú európai alkotás” (1988: 850). Hamvas Béla ebben az esszében „a lélekvezetés feladatára vállalkozott”, és ezzel a misztikusnak nevezett gondolkodók hagyományához kapcsolódott. A Világirodalmi Lexikon szócikkében Hamvas a következőképpen határozza meg a misztikus élmény mibenlétét: „A misztikus élmény a vallásos élmény egyik formája, melyben létrejön az istenséggel való egyesülés (unio mystica). Ennek során feltárul az istenség lényege, a misztikus élmény átélője részesül a legmagasabb rendűnek tartott tudásból.”1 Azok a fenntartások, melyek Hamvas Béla műveit övezik, továbbá azok a megállapítások, amelyek szerint írásai a különlegesség és szokatlanság benyomását keltik, többek között Hamvasnak a miszticizmus iránti nyitottságával magyarázhatók, hiszen a misztikus élményt tükröző műveknek Hamvas előtt alig van magyar irodalmi hagyománya.2
Misztikus intuíció, meditáció, imagináció
Hamvas Béla egyik legfontosabb célkitűzése a közös centrum keresése, aminek köszönhetően a témákban és műfa jokban sokrétű életmű mindvégig egységes tud maradni, hiszen bármiről ír, „mindenen átüt alapélménye, a hérakleitoszi hen panta einai: a világ egy, mert számlálhatatlan színében, alakzatában az Egy megnyilatkozása” (Kemény 1993b: 64). A világ, a lélek, a „valóság” teljes és egyetemes megismerésére való törekvés során Hamvas túllép az erre a feladatra szűknek bizonyuló racionalizmus korlátain, azonban a vizsgálódásai sohasem válnak okkultista képzelődéssé.
Az ember nem szívesen, csak legvégső esetben nyúl eszkatológiai kategóriákhoz. Fölösleges a nagy dolgokat minduntalan előrángatni. Nem ízléses. De, kérem, próbálja meg valaki azt, ami egy idő óta s most egyre nagyobb vehemenciával kibontakozóban van, próbálja másként megérteni és megmagyarázni. Akár a szcientifizmus bármelyik elméletével, akár valamilyen filozófiával. Milyen üres és szánalmas. Ez a helyzet így, ahogy ma fennáll, és amilyen irányt vesz, már csakis és egyedül a végső kategóriák segítségével érthető. (17. köt.: 25)
Hangsúlyoznunk kell tehát, hogy Hamvas Béla nem „irracionalista” filozófus: ha a megállapításait nem is mindig támasztja alá kifejtett érveléssel, műveinek gondolatmenete mindvégig követhető és logikus, hiszen a mindent kérlelhetetlenül átvilágító értelemtől nem rugaszkodik el a homályos, sejtelmes képzelgések irányába. Hamvas nem ismer el korlátokat a gondolkodás során, ezért nem mellőzi, nem zárja ki, nem kerüli meg az ezoterikus, misztikus, mágikus műveket sem: szigorú módszerességgel megvizsgálja őket, és kihámozza belőlük mindazt, ami az egyetemes tradíció hiteles és fontos megnyilatkozása, és ami ezáltal nagyban hozzájárulhat a világ teljesebb megismeréséhez.3 Ebben a tekintetben Hamvas egyik legnagyobb szabású vállalkozása az 1943/44-ben írt Scientia sacra, amelyben a világ jelenségei közt öntudatlanul vergődő ember számára próbálja felvázolni azokat a hagyományos utakat, amelyek az aranykori lét egységéhez vezetnek el. A Scientia sacra kimerítően vizsgálja azokat a tradíciókat, amelyek a szellem, a lélek, a létezés alapkérdéseivel foglalkoznak, továbbá azokat a módszereket, amelyek segítségével az ember önmaga „fölé” tud lépni, és a korlátait legyőzve képes meglátni a világ szélesebb összefüggéseit, a közös centrumot. Az ehhez szükséges érzékenységet Hamvas misztikus intuíciónak nevezi: olyan szellemi képesség ez, amellyel a személy feletti értelem érzékelhető. Ez az érzékenység a meditáció és a lelkigyakorlatok alkalmazásával ma is megszerezhető.
Hamvas az Anthologia humana bevezetőjében ír le egy európaiak számára is használható meditációs módszert. Az Anthologia humana szemelvényei, mint mondja, nem „vaktában idézett” szép gondolatok vagy mély bölcsességek, hanem meditációs objektumok: olyan szövegek, amelyek felett eltűnődve az olvasó olyanféle magasabb megértésben részesülhet. (Ez a módszer a leginkább a mantrát ismétlő keleti szerzetesek módszerére emlékeztet, hangsúlyozni kell viszont, hogy a meditációs objektum esetében nem pusztán mechanikus ismétlésről van szó: a szöveg megértése és a megértésen túli jelentése együtt, egyszerre érvényesül az elmélyült elgondolásban, amikor is a számtalan újragondolás során, illetve azon túl nyilatkozik meg egy pillanatban a szöveg értelem feletti jelentése.) Hamvas számára lényeges kérdés volt a megfelelő európai meditációs technika kidolgozása, erről árulkodik  az Anthologia humana megjelenése után írt Meditáció című tanulmány4, amelyben a meditációs objektum használatához nyújt részletes gyakorlati útmutatókat. „A meditációs objektum – mondja – arra való, hogy az ember a lélek erőit összpontosítsa, és ezáltal saját végtelen erőit hatékonnyá tegye.” Nem bonyolult és nehéz technikáról, nem misztikus megvilágosodásról van szó, hanem egészen gyakorlatias tanácsokról: arról, hogy amikor az embernek öt perc szabad ideje támad, vagy valami miatt várakoznia kell, akkor nem kezd el idegeskedni, türelmetlenkedni vagy érdektelen dolgokról fecsegni, hanem ehelyett magába mélyed, felidéz egy meditációs objektumot, és a gondolatait erre összpontosítja. Ez az elmélyült szemlélődés a lelki egészség egyik alapvető feltétele.
A meditációhoz, a befelé összpontosító elmélyedéshez egy másik lényeges fogalom is kapcsolódik, az imagináció, ami szó szerint „képalkotást”, „beleképzelést” jelent, és Hamvas műveiben a helyes életvezetés kialakításának egyik legfontosabb elemeként jelenik meg. Az imaginációnak többféle értelmezése született a hermetikus hagyománytól napjainkig. Ezek közül kiemelendő Jakob Böhme szemlélete, amely szerint az imagináció a teremtés mágikus aktusának első mozzanata: mivel Isten a maga képére teremtette az embert, a világ formálásának alapja egy belső minta megalkotása volt, amely azután beleképezéssel, imaginációval valósult meg (1997: 26). Hamvas átveszi Böhme magyarázatát, azonban az imaginálás technikáját az ember saját életének irányítására alkalmazza. Tudatosan vagy tudattalanul, de az ember életét is hasonló belső minták és képek vezetik, ezért az imaginációt érdemes kapcsolatba hozni a meditációs objektummal: ez utóbbi ugyanis olyan belső centrummá válhat, amely a követendő mintát foglalja magában. Az életterv készítésének lényegi mozzanata, hogy milyen kép kerül az imaginációba, hiszen ha a minta, amelyet az ember a lelkében megalkot, téves, akkor az életmód, amelyet a lelki minta alapján követni próbál, szintén elhibázott lesz.
Az életterv elkészítésének technikája
KIINDULÁS
Az imagináció szabályozására alkalmas technikákat és lelkigyakorlatokat Hamvas a Mágia szutrában foglalta össze.5 A mű négy részre tagolható. Az első rész a tudatos életvezetés kialakításának három axiómáját, az ontológiai, a gnoszeológiai és a morális axiómát tárgyalja: „a létezés minden emberben állandóan és teljes egészében esedékes”; „a valóságot a maga teljességében el kell ismerni”; „az összes lehetőséget birtokba kell venni” (MSZ: 240). Az ontológiai axióma azt jelenti, hogy a tudatos életrend nem tehetség, műveltség vagy kiváltság függvénye, hanem elhatározáson és szándékon alapul, ezért minden ember meg tudja valósítani. Tekintettel kell lenni arra, hogy az élet szakrális tény, és emiatt az egymás közti viszonyban elfogadhatatlan a hazugság, a csalás és az erőszak. A gnoszeológiai axióma szerint a megismerés minden egyes tárgya az egész világ megismerésére vonatkozik: a részek megismerése az összefüggések feltárására irányul, hogy a valóságot „a maga teljes egészében” ismerjük meg. Ehhez kapcsolódóan fontos alapfeltevése a műnek, hogy a valóságon nem csupán az érzékszervek által közvetített jelenségeket kell érteni, hanem a világot a „fokozott éberségű” tudattal megközelíthető teljességében. Mivel tehát az életterv készítéséhez elengedhetetlen a teljes valóság megismerése, a továbblépéshez meg kell szerezni a tiszta látás képességét. A harmadik axióma értelmében az életterv kidolgozásakor minden aspektust meg kell vizsgálni, minden lehetőséget, világnézetet és felfogást figyelembe kell venni, hogy fel tudjuk használni a bennük rejlő lehetőségeket. (A világnézetek önmagukban kevésnek bizonyulnak: a materializmus az anyagot, a spiritualizmus a lelket, a vallás pedig Istent tekinti az egyetlen valóságnak, miközben a teljességhez mindhárom, az anyag, a lélek és Isten ugyanúgy hozzátartozik.)
ÉLETKÉPZELET
AMágia szutra kulcsfogalma az imagináció, amelyet Hamvas életképzeletnek fordít. Az ember az életképze lettel készíti az élettervét, ez utóbbi ugyanis minden esetben egy olyan látomás, amely mély hatást fejt ki: az ember tulajdonképpen azzá válik, ami életképzeletének gyújtópontjában van.
Az imagináció az a hely, ahol az emberi lélek üdvtervét látomásában őrzi, és erre a látomásra építi fel életét, vagyis önmagát életterve szerint formálja meg. Az életterv elkészítése tehát nem a szellem műve, más szóval nem ésszerű, spiritualizmusnak helye nincs. De az életterv készítése nem is a test műve, más szóval nem ösztönös, materializmusnak helye nincs. Az élettervet az ember létezési középpontjával teremti, éspedig imaginációjával (életképzeletével). Ez az imagináció nem külön értelem és külön érzelem és külön akarat, hanem a három egysége és középpontja, vizionárius mámor és a kép fölrobbanó villáma végül is elementáris és primordiális teremtő aktus (261).
Az életrend megszerkesztéséhez nem elég ésszerű terveket készíteni, hiszen a ráció csekély befolyással tud lenni az életterv megvalósítására. Sokkal erősebb hatást fejt ki az imagináció azzal a mágikus képpel, amelyet az ember belehelyezett, és amelynek realizálását (tudatosan vagy tudattalanul) elhatározta. Ez a kép azért mágikus jellegű, mert a szellemi világból kiindulva átkerül a gyakorlatba, és az ember élete olyanná válik, amilyenné imaginációjában elképzeli. Emiatt végtelenül körültekintőnek kell lenni azzal, hogy mit helyez az ember az életképzeletébe. A Mágia szutra szerint a hiteles létezés megvalósítása csak akkor lehetséges, ha az ember a normális ember képét helyezi imaginációjába, ami nem más, mint az evangéliumi ember. Ellenkező esetben az életterv kisiklik, az ember feldúlt és rendezetlen állapotba kerül, amelyben az emberi lét értékei végül eltűnnek.
A kép behelyezése előtt az imaginációt meg kell tisztítani, az esetleges zavaró elemeket el kell tüntetni belőle.6 Ennek módszere nem az elfojtás vagy az elnyomás, hanem annak begyakorlása, hogy az ember dönteni tudjon, melyek az igazán fontos dolgok; vagyis képes legyen megkülönböztetni a látszatot  a valóságtól. Erre többféle technika létezik: a meditáció, a jóga, a taoista és más gyakorlatok. A megvalósulást akadályozó szenvedélyeket az ellentétek felszabadításának módszerével lehet megsemmisíteni: valamely tulajdonsággal szembe annak ellentétét kell helyezni, hogy a kettő egymás hatalmát kiolthassa.
REALIZÁLÁS
Akép imaginációba helyezése három fokozatban történik: az ember először koncentrációval kiválasztja a megfelelő képet, ezt követően kontemplációval kijelöli a helyét az életképzeletben, végül meditációval minden olyasmit leválaszt róla, ami nem tartozik szorosan hozzá. Ha a kép behelyezése megtörtént, hosszabb-rövidebb várakozási idő következik, amely gyakran üresnek, terméketlennek és vigasztalannak tűnhet (mégis tovább kell lépni innen, mert a realizálás csak akkor fejeződhet be, ha az imaginációba helyezett kép kivetül). A várakozási idő alatt az ember megkettőződik, világos és sötét fele kettészakad, és két fél, a természeti és a szellemi lény drámai dialógust folytat egymással. Ekkor célszerű valamilyen gyakorlatot, például böjtöt folytatni, amelynek során se túl szigorúnak, se túl engedékenynek nem szabad lenni, mert a szigorúság a test ellenkezéséhez, az engedékenység elzülléshez vezet. A két lény közötti viszonyt a nagyvonalúság tudja a legkedvezőbben összehangolni. A testi fél végül belátja, hogy mindezek a gyakorlatok nem ellene, hanem érte is történnek. A várakozási idő alatt alkalmazott technikát mindenki maga választhatja ki, erre vonatkozóan jó útmutatást kínál a hindu hagyomány dhjána módszere.
A dhjána olyan realizáló metódus, amelyet az emberi élet minden területén alkalmazni lehetett. Dhjána-módszerrel meg lehetett tanulni vívni vagy kendőt készíteni, ruhát varrni, halászni, nyelvet tanulni, szónoklatot tartani, képet festeni vagy földet művelni. A dhjána alapelve (gyakorlata), hogy az ember a pneumatikus kezdeményező lényt a cselekvésből kivonja, nézővé, szemlélővé, irányítóvá, bíróvá teszi meg: az animális ember pedig nem tesz egyebet, mint a láthatatlanból irányító szellemi lény utasításait pontosan és egzaktul végrehajtja. A dhjána hallatlan előnye, hogy az ember cselekvésében (munkájában) a mozgató erő nem valamely ösztön vagy szenvedély (démon), amely vak és indulatos, baromi és értelmetlen, hanem minden esetben a világos pneuma. Az ember, mint a dhjána tanítja, ha dühösen vív, rosszul vív. Csak az küzd helyesen, aki ellenfelére nem haragszik. Ez a távlat. (355)
A kép, amelyet az ember az imaginációjába helyezett, végül megfogan, és önmagát valósággá teszi: az ember fokozatosan az életképzeletével látott kép mintájára alakul át. A szó ekkor valósul meg az emberben. A világ sokkal nagyobb, mint hisszük, és mint látni véljük: a szükség, a kényszer, a félelmek szűkítik le csupán. Ha az ember felszabadítja önmagát, vele együtt a világa is kitágul.
Szilveszter – bevezető megjegyzések
Bahtyin megállapítása szerint Dosztojevszkij regényeiben nem egy komplex szerzői tudat által egységessé szervezett világ jelenik meg, hanem egyenrangú tudatok és világlátások sokasága: a szereplők beszéde mintegy „a szerzői beszéd mellett” jelenik meg, és sajátos módon kapcsolódik a narrációhoz. Emiatt a monologikus látásmód, a monologikus szerkesztés kánonja felől nézve ezek a művek kaotikusnak látszanak, „heterogén anyagok és összeegyeztethetetlen formálóelvek kusza konglomerátumának” (1976: 35). Ehhez hasonlóan Hamvas Béla regényei gyakran kaotikusnak, zavarosnak, befogadhatatlannak, sőt „katasztrófának”7 tűnnek, ha nem a megfelelő olvasási technikával közelítünk hozzájuk. A polifonikus szerkesztésmód (Bahtyin), a nyitottság (Eco) és a félreolvasás (de Man) esélyeinek tudatosítása révén egy összetettebb olvasási folyamat válik lehetővé, amely által a „kuszaságok” rendre kisimulnak, és a korábban problematikusnak tekintett regény olvashatóvá és befogadhatóvá válik. Ahogyan a Karnevál befogadásához az olvasó előítéleteinek feladása volt szükséges, Hamvas további regényeinek esetében ugyanígy ráhangolódásra és nyitottságra van szükség ahhoz, hogy megtaláljuk azt az orientációs pontot, ahonnan szemlélve a dolgok a helyükre kerülnek. Hadd éljünk e helyütt egy szemléletes példával. A római Szent Ignác templom mennyezetfreskójának az a részlete, amely Szent Ignác mennybemenetelét ábrázolja, csak egyetlen, a padlón egyébként gondosan megjelölt pontból látható, máshonnét nézve a képet a lényeg láthatatlan (Danto 1997: 107). Ehhez hasonlóan kell lennie a Szilveszter esetében is legalább egy olyan pontnak, amelyből nézve a dolgok a helyükre kerülnek – és nem a szövegen, hanem az olvasón múlik, hogy meg tudja-e találni azt a „márványkorongot”, amely felől olvasva az összekuszálódott cselekményfonalak kisimulnak.

(Részlet a szerző „HAMVAS BÉLA REGÉNYEI – kivezetés a szövegből” című, az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában megjelenő művéből.)
1 Misztikus irodalom. In: Világirodalmi Lexikon 8. kötet, Akadémiai Kiadó, Bp., 1991, 452. o.)
2 Mint említettük, Mészöly Miklós ebben a hiánypótlásban látja Hamvas legnagyobb jelentőségét.
3 Ahogyan Sava Babić írja: Hamvas „az emberiség szétszakadt szálait” fogta egybe (1996: 1112), és mind a misztikus irodalom, mind pedig a hermetikus hagyomány szintén ezek közé a szálak közé tartozik.
4 Hamvas Béla: Meditáció. Gyakorlati tanács a meditációs objektum használatához. = Diárium, 1947. húsvéti szám, 3–5. p. A cikket az Orbis Hamvas-számából idézzük, lásd: Danyi (szerk.) 1997: 35–38.
5 A szutra (óind) tanító jellegű vallásfilozófiai írást jelent. Hamvas mind az egész szövegre, mind az egyes kiemelt mondatokra használja a szutra szót (vö. MSZ: 241. p. és 331. p.).
6 Jakob Böhme művei és a hindu metafizika mellett Hamvas a Mágia szutra megírásakor jelentősen támaszkodik Pál apostolra, ennél a résznél például erősen asszociálhatunk a Korinthusbeliekhez írt első levél következő mondatára: „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.” (1 Kor. 13, 12.)
7 L. Kemény 1990: 41.