2012. július 14., szombat

Czakó Gábor: A hamvas-raktár

A hamvas-raktár 
Hamvas Béla ünneplése születésének centenáriuma alkalmából különös és feszélyezô. Például azért, mert ô maga tiltotta meg az ilyesmit. Jelesül és többek között azt, hogy festmények és szobrok készüljenek róla, hogy utcák és intézmények névadójának tegyék meg ? és így tovább. A legfurább ünnepélyt talán Tiszaújvárosban rendezték. Emlékezetes, hogy ez a hely korábban a Leninváros nevet viselte, e jeles szocialista város pedig Tiszaszederkényre és Palkonyára épült. Arra a Tiszapalkonyára, ahol Hamvas Béla ötvennégy és hatvannégy között számôzetésének tíz kemény esztendejét töltötte az Erômûberuházó Vállalat raktárosaként. És most a városi könyvtár igazán szép ünnepélyt rendezett híres polgára (?) emlékére. Lôrinczné Thiel Katalin, az Egri Tanárképzô docense Hamvas gondolkodói pályáját vázolta föl, a városi zeneiskola növendékei gyönyörûen muzsikáltak a szép számú közönségnek, jelen sorok írója pedig H. B. és a kor válsága címmel tartott elôadást. 
A legérdekesebb azonban az a két idôs úr volt, akik a közönség soraiban foglalt helyet, s alkalmas idôben elmesélte az ünnepelttel kapcsolatos emlékeit. Az egyik, a hangosabb és bôbeszédûbb a város legjobb presszójában ült vele néhányszor. A presszó másodosztályú volt, vagyis a legdrágább hely a környéken. Tizennyolc forintba került egy üveg Zsiráf sör. Hamvas különféle deklasszált értelmiségiekkel szokott ott üldögélni. Olykor zongorázott és általában volt pénze, mert nem ingyen írta a dolgozatokat fônökei és más elvtársak érettségijéhez. Hogy író lett volna, vagy filozófus, errôl legendák keringtek, de a palkonyai lakosság ugyanúgy volt ezzel mint az ország: nem olvas(hat)ta Hamvas mûveit. A másik, a szerényebb öregúr kapcsolata elmélyültebb lehetett. ô megfordult Hamvas lakásán is, mely egy barakk cellasorának egyik, kb. tíz négyzetméteres helyiségébôl állt. Itt örökké nagy rendetlenség uralkodott. Könyvek, papírok szanaszét, mert valami rendszerint nem akart elôkerülni. Keresni kellett, a keresés pedig dúlással járt. A raktárban is rengeteg papír vette körül. Négybe, "cédulába" vágott átütôpapírok, melyekre mártogatós, ún. százas tollal írt. Azzal a bizonyos vágotthegyôvel, amelynek az írásképe még a lúdtolléra emlékeztetett, s amely akkoriban ment ki végleg a divatból. Mit írsz, Béla bácsi - kérdezgette ez a bizonyos szerényebb öregúr ? akkor huszonéves ifjú. Hát, ami az eszembe jut. Ez minden bizonnyal így lehetett. Az is, hogy középtermetô volt, és jó kedélyô. A tanú azt állította róla, hogy nem volt vicces embernek mondható, hanem olyannak, akinek "élethumora" van. Az élethumor szót nem magyarázta, de aki olvasott Hamvast, az tudja, hogy a közlés hiteles. 
Az est fénypontja, az ünnepelthez és végakaratához legméltóbb pillanata az volt, amikor ez az öregúr elmondta, hogy ama bizonyos raktár épülete ma is áll. A helybéliek hamvas-raktárnak hívják. De már nem Hamvas Béla miatt, ôróla nem tudnak. Hanem csak úgy. Ki tudja, miért. Talán csak nem az erômûbôl szállongó és a tetôre rakódó pernye miatt?