2012. július 26., csütörtök

A fordítás szenvedélye - Beszélgetés Sava Babićtyal, a magyar irodalom egyik legjelentősebb szerb fordítójával

Kedden este a Zentai Alkotóházban beszélgetést láthattunk Sava Babićtyal Radionica i argumentum – Između originala i prevoda (Műhely és argumentum – Az eredeti és a műfordítás között) című új kötetéről, melyet Draginja Ramadanski szerkesztett, aki ugyancsak műfordító. Babić harmincéves fordítói munkájáról és arról a szenvedélyéről beszélt, amely mindig a nehezebb, nagyobb kihívást jelentő regények felé sodorja. Elmondta, mennyire vonzza, ha a fordítói munka nehéz, lassú és igénybe veszi az ember nyelvtudását, de egyéni fantáziáját is. Bár időnként megoldhatatlan feladatok is előbukkannak egy-egy regényben. Danyi Zoltán, költő és az est egyik moderátora, azt a feladatot adta a köztudottan gyorsan dolgozó Babićnak, hogy a helyszínen fordítson le egy eddig ismeretlen levelet, melyet Hamvas Béla írt barátjának, egy képzőművésznek. A fordítás hamarosan meg is született.

Az est után tovább kérdeztük Sava Babićot munkájáról és a magyar irodalomhoz fűződő viszonyáról.

- Hogyan született és honnan ered a magyar irodalommal és magyar nyelvvel való szoros kapcsolata?

- Az ember nem tudhat ilyesmit előre. Ezek a dolgok maguktól születnek. A második világháború alatt általános iskolás voltam, és Palicson, ahol éltünk, ekkor nem volt szerb tagozat, így magyar nyelven kellett tanulnom. A gimnáziumban már szerbül tanultam a háború után. Ebben az időben csak beszélni tudtam, nem olvastam magyarul. Amikor Belgrádban befejeztem szerb irodalmi tanulmányaimat, a Magyarország és Jugoszlávia közötti kapcsolat lehetővé tette, hogy Belgrádba magyar lektort küldjenek, Budapestre pedig szerbet és mivel beszéltem magyarul, én kerültem akkor a magyar fővárosba. Ekkor kezdtem olvasni és szeretni a magyar irodalmat és már ezekben az időkben elkezdtem a fordítást.

- Mit gondol a kortárs vajdasági magyar irodalom helyzetéről?

- A hetvenes években elkezdtem a vajdasági magyar írók és költők munkáit is fordítani. Különösen Brasnyó István költészetét és Ács Károly munkásságát kedveltem. Tolnai Ottó szövegeit pedig állandóan fordítom. Amikor 1994-ben Belgrádban megalapítottam a Magyar Tanszéket, egyes újvidéki irodalmárok ezt a miloševići rendszer visszaszorító intézkedésének hitték és támadtak miatta. Ezután visszatértem a magyar irodalmi művek fordításához. Véleményem szerint a kisebbség egyik hibája az, hogy sokszor alaptalan és túlzott a környezetétől való félelme. Vajdaságban is ez a helyzet. A Magyar Tanszék esetében pedig teljes mértékben alaptalan volt az aggodalom, hiszen nemhogy Miloševićnek, hanem más politikusoknak sem volt tudomásuk ezekről a dolgokról.

- Hol tart ma a szerbiai Hamvas-recepció? Tudjuk, hogy nem olyan régen még Magyarországon is kétoldalú volt Hamvas műveinek fogadtatása.

- Ma a belgrádi könyvesboltokban nem lehet Hamvas műveit megtalálni, mert a kiadott példányok már rég elfogytak. A kiadókat nem is érdekli Hamvas munkássága, mivel nem találják elég ismertnek és érdekesnek. Az olvasóközönség nem ismeri Hamvas Bélát. Persze ott is van egy szűk olvasói kör, aki jól ismeri és szereti a műveit, de ez nem számottevő. Mindezek miatt úgy gondoltam, hogy (bár nem rendelkezem nagy tőkével) magam fogom megjelentetni Hamvas könyveit. A kisebb terjedelmű köteteket szeretném először kiadásra bocsátani, így az első A bor filozófiája lesz és meg vagyok róla győződve, hogy nagy érdeklődés fogja kísérni. A kötet egy hónap múlva jelenik meg.

- Milyen munkával foglalkozik most? Mit fordít?

- Fülep Lajos munkásságával foglalkozom. Úgy gondolom, hogy a szerb irodalomban léteznek igen komoly életművek és munkák, de eddig egy olyan személyiség sem volt, aki író, képzőművész és filozófus is lett volna egy személyben. Ezt a fajta sokoldalúságot nagyon fontosnak tartom. Fülep már akkor foglalkozott Cèzanne művészetével (és Van Goghéval is), amikor mások még nem ismerték fel nagyságát.

(A képen a fordító Hamvas Béla levelén dolgozik a közönség előtt)

Mezei Zsófia

Forrás itt