2012. március 17., szombat

Hétköznapi emlékek Hamvas Béláról, 1. rész - lejegyezte Dr Buttyán Kornélné

Hamvas Béla, - nem volt a Barátom.

Csupán csak, - egy ideig a közelében lehettem, - s mint körülötte annyian, - láttam a ragyogását, és szebb, gazdagabb lett tőle az életem.
Mintha egy csillag tévedt volna közénk, - aki magával hozta a földre, - fényét, és melegét.
Sugárzott.
Nem ismertem Hamvas Bélát, - a filozófust, az írót. És nem ismerem ma sem, - alig pár könyvet olvastam tőle eddig, de a még hátra lévő időmben, - ha Isten engedi, - szándékomban áll pótolni a mulasztásomat.
Ismertem viszont Hamvas Bélát, - az embert.
Ismertem egy kis részt, az életéből: - a munkáját, a szokásait, reakcióit, sajátos humorát.
És, - ismertem a hétköznapjait.
Emlékszem a kezére, a hangjára, a tekintetére, a hajára, - a tartására.
És emlékszem a mosolyára.
Azt mondják: - "Egy különleges emberrel találkozni, - akit tisztelsz, - egy pillanat műve,- megszeretni, - egy nap elég, - elfelejtéséhez azonban, - egy élet is kevés. "
Hamvas Béla, - ezt írják az irodalomtörténészek , - 1962 - ben került Inotáról, - én úgy tudtam, hogy kicsit korábban , - és Tiszapalkonyáról , - a Bokodi Hőerőmű építkezéshez .
Azt gondolom azonban, hogy ezt , - egész pontosan, ma már nem is lehet tudni, - mert hosszabb - rövidebb kiküldetéseket majdnem mindenki kapott más Kirendeltségekre is, - és nem biztos, hogy a mozgásokat, az adminisztráció pontosan követte.
Mindhárom munkahelyen , - az Erőmű Beruházási Vállalat raktárosaként dolgozott.
Több helyen olvastam, - igencsak laza és pontatlan megfogalmazásban, - hogy beosztása raktári segédmunkás volt.
Ez, - így, - kereken kijelenthetem, - : nem igaz. Egyfajta, - "De' ja Vu " - érzés kerít hatalmába, - ha erről olvasok.
A háború után, nagyon sokáig, az önéletrajzokban, - mindenkinek " mosónő " volt az édesanyja, - József Attila után, szabadon, - vagy édesapja , - "nincstelen, szegény paraszt " -
Egyfajta részvétet kívántak ébreszteni, az emberben.
Nyilván, ugyanilyen okból maradt Hamvas Béla 13 - 20 esztendőn keresztül - " segédmunkás " az Erőmű Beruházási Vállalatnál. Pedig meglehet, hogy csak fél évig volt az, - vagy még addig sem.
Nem ismertem az Inotán, és Tiszapalkonyán töltött éveit, - az ottani munkáját, és beosztását. Azt viszont biztosan tudom, hogy Bokodon fogyóeszköz raktáros volt, - saját külön raktári segédmunkással. - De volt gondnok, és szállásgondnok is, - segédmunkás azonban, - nem, soha.
Itt dolgozott, egészen 1964.-ig.
Ez alatt az idő alatt dolgoztam együtt Hamvas Bélával, - mint anyagkönyvelő.
Íróasztalaink, - alig pár méterre álltak egymástól.
Ez azonban, sajnos nem azt jelentette, hogy mindennap, - folyamatosan, és szünet nélkül együtt dolgoztunk. Béla bácsi is kapott időnként más tennivalót, - én pedig - " bújtatott státus " - ban, - hol a bérelszámolóban, hol pedig az admin.vez. mellett dolgoztam.- Vagy éppen hetekig , - Budaőrsön a központi raktárban.
Huszonéves voltam, - Béla bácsi pedig elmúlt 60 éves.
Amikor megismertem, - a nyílt mosolyával, és a tiszta tekintetével, - azonnal a szívembe fogadtam Őt.
A köztünk kialakult kapcsolat, kedves kapcsolat volt. Amolyan - "Csókolom Béla bácsi, hogy tetszik ma lenni?" , - a teljesen megszokott és munkahelyen elfogadott, - "Hogy van ma, Hamvas szaktárs ?" - helyett.
Ezért, előre is elnézést kérek, - ha időnként becsúszik emlékeimbe a " Béla bácsi", - így gondolok rá, ma is !...- Hamvas Béla helyett.
Nekem azonban, erre a megszólításra, felhatalmazásom volt. Személyesen, Tőle.
Akkor is, - és így, visszanézve is, - azt gondolom, hogy jól megvoltunk.
Olyan családból jöttem, ahol szerettük egymást, figyeltünk egymásra, - törődtünk egymással, és törődtünk a környezetünkben élőkkel is.
Tiszteltük az időseket.
Sváb Nagyapám, - fiatalon halt meg spanyol influenzában, - a halálos ágyán, így köszönt el a 7 kislányától: - "...szeressétek egymást, ...jó emberek legyetek, ...- koldus, - kenyér nélkül, - rászoruló, - jó szó nélkül, - a házatoktól soha el ne menjen "...-
A hét kislány közül a legnagyobbik, - akkor 14 éves , - volt az Édesanyám. Ő, - ezt hozta magával a szülői házból, - és ezt adta tovább.
Én is magammal vittem az otthonom szokásait, - szellemét és értékrendjét. Mindenhová . Bokodra is.
Ha nem is tudtam, hogy ki volt Hamvas Béla, - biztos vagyok benne, hogy nem nehezítettem meg az életét.
Bokod...-
Bokod bizony, - egészen más volt, - mint ahogy azt Hamvas Béla életrajzírói elképzelték, - és leírták.
Nem volt igaz, - hogy "szörnyű munkásszálláson ", - "pici és rendetlen szobában ", - " hajnalban, meg késő este ", - és "lopva ", - meg , - "az íróasztalfiókban ", - írta csodálatos műveit. -
Gyanítom, - hogy Inota és Tiszapalkonya esetében sem lehetett ez teljesen így igaz, - mert ha ott valóban raktári segédmunkásként dolgozott, - akkor bizony íróasztala sem volt.
Ha pedig nem volt, - akkor milyen fiókban tudott, - "lopva ", - írni, - "hajnalonta " ?....-
Talán , - folyton magával cipelt egy fiókot, - hogy abban "lopva" írhasson ?
Ha, - mégiscsak volt íróasztala, - akkor pedig, nem volt raktári segédmunkás.
Ide kívánkozik, az alábbi idézet :
"Hamvas, mint tudjuk élete legtermékenyebb időszakában, vagy húsz éven keresztül, legfeljebb Budapestre utazhatott kéthetente meglátogatni a feleségét, kicserélni az egyáltalán hozzáférhető könyveket, azután vissza a lármás, koszos, őrült erőműépítkezésekre, ahol hajnalonta írhatott csak pár órát. "
Megdöbbentö az életrajzíró tájékozatlansága, és pontatlansága.!
Megállapításai pedig, - felületesek, és elnagyoltak.
-.....Több helyen is szóba került, : - Hamvas Béla 13 évet dolgozott az Erőmű Beruházási Vállalatnál, - tehát, csak a szerző tudhatja pontosan, hogy Hamvas Béla hogyan tudott "visszautazni " , 20 éven keresztül! ...a mellesleg,: - fokozottan és féltve őrzött!!! " lármás, koszos, őrült erőműépítkezésekre ", ahol ugye, egyébként, csak 13 évet dolgozott!!... ?!...-
Nem írja le viszont, - hogy hogyan "fogadták" ? ...7 éven keresztül !, ...ott, - ahol nem is dolgozott !!
Gondolom, - csodálkozva....-
És, - azt sem írja le a szerző, - hogy minek ment oda Hamvas Béla?,,, Hogy írni tudjon, -...méghozzá, hajnalonta ?....-
Nagyon nehéz, és szomorú éveket élhetett át. Nem volt az Őt megillető helyen. Ez, - igaz.
Miért kell azonban ezt megtoldani még olyan kiegészítésekkel, - amelyhez, köze sincs a valóságnak ?
Elég drámai volt a helyzete enélkül is, - miért kell ezt fokozni?
Biztos vagyok benne, hogy a szerző, kedvelheti Hamvas Bélát, - és sajnálja azért az életért, ami neki jutott.
Hamvas Béla azonban, erőslelkű ember volt, - és bárki szánalma, csak megalázta volna Őt.
Ami a 2 hetenkénti hazautazásokat illeti, - természetesen az sem stimmel.
Hetenként lehetett hazautazni. Akkor még, - fillérekért.
Egyébként, - ezeken a kiemelt nagy beruházásokon nagyon jól fizettek.
A jó fizetésen felül pedig, az ott töltött időre mindenki megkapta a külszolgálati díjat is, - ami olyan összegű volt, - hogy csak abból, - rendesen meg lehetett élni.
Felmerül bennem a kérdés, hogy ugyan már, - ki tartott el, - kit?

Azt írják, - Hamvas Bélát egyideig a felesége tartotta el a tanári fizetéséből.
Hamvas Béla azonban, - akkor is dolgozott. A szentendrei kertjét művelte, - amivel, - igencsak besegített Kemény Katalinnak.
Viszonzásul pedig, - az egész hátralévő életükben, - mivel a tanári fizetés csak töredéke lehetett annak, amit Béla bácsi az Erőmű Beruházási Vállalatnál keresett, - ő tartotta el, - úri módon, - Kemény Katalint.
Csakhogy erről, - sehol, soha, senki, nem beszél.
Kemény Katalin, - pláne nem.
Rögtön kisebbnek tűnne, az igencsak feltupírozott áldozat, - amelyet ő hozott egy rövid ideig a férjéért.
Nem jelenthetett gondot tehát Béla bácsinak a kedvezményes vasúti jegy megvásárlása, sem Inotáról, sem Tiszapalkonyáról.
Annak ellenére sem, hogy - azt gondolom, - a keresetéből, ő csak a külszolgálati díjat tartotta meg, a többit, hazaadta Kemény Katalinnak.
Ma, - ennyi év elteltével, - miután, kizárólag Kemény Katalin áldozatvállalásáról beszél és zeng az irodalomtörténet, szívesen megkérdezném, - ugyan hová a fenébe tette Kemény Katalin, Béla bácsi, nem kis összegű keresetét ?
Aki áldozatot hozott, - az Béla bácsi volt.
Szerényen, - egyszerűen élt. De élhetett volna másképpen is.
Azt gondolom, - Kemény Katalin élt jól. Ezért aztán, - nem telt másra.
Az én, kisnyugdíjas szüleim ugyanis, - a feleannyi keresetemből fejezték be a balatonkenesei házunk építkezését.
De, nemcsak mi tettük ezt, - több kollégám is építkezett, - vagy lakást vásárolt.
Azt olvastam, - Kemény Katalin, a spontán abortusza után, - azért nem erőlködött, hogy gyereket szüljön, mert nem volt házuk.
Uramisten,....- hányan, de hányan élnek ma ebben az országban, akiknek nincsen házuk, - de van gyerekük...?!
Nem a ház hiányzott ehhez, - hanem a szeretet.
Ami egyébként a házépítést illeti, miért nem állt neki az építkezésnek Kemény Katalin, - a meglévő telken, Szentendrén ?...
Azt gondolom, alighanem kényelemszeretetből .
A pénz pedig, Béla bácsi pénze, minden bizonnyal, - elfolyt a keze között.
Béla bácsit, kora tavasztól késő őszig, - évről évre - mindig, ugyanabban a világosszürke tropical öltönyben láttam, - néha, pedig a változatosság kedvéért, elnyűtt, meghatározhatatlan színű vászonnadrágban, - amelyeket, a lakótelepi takarítónő mosott és vasalt.
(-....hogy a , - legalább harmincéves, teljesen megkopott, és színehagyott, - valaha sötétkék lehetett, - svájci sapkájáról ne is beszéljek! - )
Flanc, - tehát nem volt. Költekezés sem.
Még a mosóport se Kemény Katalin fizette.
Béla bácsi, - üzemi konyhán étkezett.
Amikor otthonról jött vissza, - Kemény Katalin, - még egy nyomorék szendvicset sem csomagolt neki az útra.
Gépírás?...
Azt gondolom, azt, - nagyrészt ismerősök, barátok csinálták, ( - szerintem, másra, nem is igen lehetett rábízni, ) - és valószínűleg, szívességből tették.
A zömét pedig Sz. Erzsike gépelte: a vállalati kirendeltség-vezető titkárnője, - jó szóért.
A hazautazás költségeit, - akár Inotáról, akár Tiszapalkonyáról, meg tudta fizetni Béla bácsi, - a külszolgálati díjából.
Bokodról pedig, Bp.- re minden hét végén, - egy vállalati mikrobusz vitte pénteken, és hozta hétfőn a budapestieket.
Béla bácsit is.
Más kérdés, - hogy nem mindenki akart, - minden héten hazautazni.
Hamvas Béla esetében, - ezt nagyon is meg tudom érteni.
Kizárt dolognak tartom ugyanis, - hogy akkora vonzerővel bírt volna az a - "fűtetlen hall, Kemény Katalin otthonában, - amelyen mindenki keresztül járt ". -
Én kizárt dolognak tartom azt, hogy ott élni, írni, dolgozni tudott, - vagy egyáltalán, lehetett.
Attól tartok, - hogy nem volt "haza", - ahová utazhatott volna.
Megkockáztatnám azt a megállapítást is, - hogy élete legtermékenyebb időszakában, - 20 éven keresztül! - éppen azért volt olyan termékeny, - mert azt az időt: - nem otthon töltötte.
Nem tudom, - miért nem akarnak ezzel a ténnyel szembesülni az életrajzírók, irodalomtörténészek.
Kivéve, Darabos Pált, - aki ismerte mindkettőjüket, és pontosan tudta, hogy miről hallgatott.
Azt gondolom, Darabos Pál, - talpig úriember, - nem akarta kiszolgáltatni Kemény Katalint.
Ha jót, nem tudott, rosszat nem akart írni Kemény Katalinról.
Béla bácsi magányos embernek tűnt, - és az is volt valójában.
Sohasem kapott levelet, és sohasem látogatták, - pedig Bokodon, lehetett volna!
Volt, - aki a feleségét, gyerekeit, anyósát is lehozta egész nyárra.
Gyönyörű kirándulóhelyek voltak a közelben, ahová a vállalat, - autóbuszos kirándulásokat szervezett.
Majk - puszta, Várgesztes, - Tata, stb...-
Béla bácsihoz azonban, soha nem jött senki, - nem kapott levelet, - és nem hívták telefonon.
Pedig a felesége, bizonyára hallott már arról, hogy Mr. Bell, - régesrég feltalálta a telefont.
Béla bácsi élete, akkor - sivárnak, és érzelemszegénynek tűnt. Az is volt valójában.
Ma pedig még inkább annak látom.
Persze, az is meglehet, - hogy Béla bácsi, nem nagyon invitálta a feleségét Bokodra.
És, - ez sem jobb.
Kapcsolatuk, - úgy látszik, elfáradt, kiüresedett. Vagy, - sohasem volt tökéletes.
Ezekre a dolgokra, - naplóinak feldolgozása adhat majd választ. Nagyon várom a megjelenésüket!
Meglehet azonban, - hogy nem írerről, nem panaszkodik, - nem szolgáltatja ki Kemény Katalint, - hiszen Béla bácsi talpig úriember volt.
Kemény Katalint nem ismertem, - csak a hiányát, és a mulasztásait. Volt bőven.
Béla bácsi vállon hordozható utazótáskájában, - amikor otthonról jött vissza, legfeljebb 2 -3 könyv lötyögött, - semmi más. Nem volt a táskájában sem vasalt ing, - sem otthon sütött pogácsa.
Nem volt benne szendvics sem, - és nem volt termosz, - forró teával.
Nem volt alumínium ételdoboza, - otthoni gyümölcsökkel. Pedig mennyire szerette!
Ezért, - örültem, ha megkínálhattam.
Az Édesanyám, engem, - mindig ezekkel a dolgokkal engedett útra, minden héten.
A pogácsámat, vagy a süteményemet, a zsírpapíron kívül, ropogósra keményített - vasalt vászonszalvétába csomagolta, és mellé tett még kis szalvétákat is, - egész hétre.
Az alumínium ételdobozomban pedig, a gyümölcsök tetején, mindig volt egy szál virág , - vagy télen, egy zöld ágacska, a kertünkből.
Én, - mindig éreztem az Édesanyám gondoskodó szeretetét. Mindig éreztem azt, hogy, - " otthonról " jöttem, - és " haza " - megyek.
Béla bácsi ezt nem érezhette, - az Ő életéből, a törődés legkisebb jele is, hiányzott.
Sajnáltam érte.
Megvolt a véleményem, - Kemény Katalinról!
Az ételdobozt, és a termoszt, - rég feltalálták. Kemény Katalinnak ismernie kellett.
Annál is inkább, - mert alig pár évvel volt csak fiatalabb, mint az Édesanyám.
Mindig, vele hasonlítottam össze, - mit tett értem az Édesanyám, - és mit nem tett, Kemény Katalin a férjéért.
Amit Kemény Katalin nem ismert, és nem gyakorolt, - az a gondoskodó szeretet volt.
Hogy emiatt szenvedett - e Béla bácsi, vagy tudomásul vette, - esetleg megszokta, - azt, nem tudnám megmondani. Nem panaszkodott. Soha nem panaszkodott.
Nagyon keveset beszélt önmagáról, - néha a szüleiről, lánytestvéreiről, gyerekkoráról, - legtöbbet, azonban Magdus nevű testvéréről beszélt, - a feleségéről soha , semmit.
Én pedig, - csak egyszer kérdeztem, - de azt is megbántam.
Az biztos, hogy mindezek ellenére, - Béla bácsi mégis, - derűs, és összeszedett ember volt.
Boldog azonban nem igen lehetett.
* * * * *
"Mindenki tudja, hogy boldog embernek nincsen irodalma. Nincs festészete, filozófiája, beszéde.
Nincs zenéje sem. Ez mind boldogtalanság. Ez a szép boldogtalanság. A boldogtalanság megszépítése, ami az egész művészet."
Azt gondolom, hogy Hamvas Béla az író, a filozófus, - ilyen , - "szép boldogtalanságban " élhetett .
Ami ebben szép volt, azt Ő adta hozzá, - a többit pedig kapta. Részben, Kemény Katalintól, - részben, a kemény sorsától.
* * * * *
Biztos vagyok benne, hogy Hamvas Béla megérdemelte volna, bármelyik Európai Egyetem katedráját, - és nagy vesztesége a világnak, hogy nem kaphatta meg!
Csupán, szép álom, hogy mennyi tanítványa élhetne még mindig! ...és talán, szebb lenne, ... más lenne tőlük a világ!
Megérdemelte volna a katedrát, - ezért, nagyon ide kívánkozik a kérdés, hogy mégis, hol a fenében voltak akkor azok az állítólagos jó barátok?!...Miért nem segítettek?!
Könnyű, - jó barátnak vallani azt, aki már elment!...De, mégis, merre jártak akkor, amikor tenni kellett volna érte valamit ?!
Több olyan ismert művészt is látok most a barátok között,...- akik nem hullottak ki Isten tenyeréből, - az akkori rendszer pedig a kebelén viselte őket! ...- feltételezem, - ők, tudták, hogy Hamvas Béla, az évszázad legnagyobb filozófusa volt, - miért nem segítettek?! Miért?!
Hát, - barát, az ilyen?!
Ugyan már!
Szóval, nem volt egyetemi katedrája Hamvas Bélának.
Nem volt a helyén. És, - nem tudhatom, hogy emiatt, szerencsétlennek érezte - e magát, - avagy sem.
Erről sem beszélt.
Egyet azonban, - teljes felelősséggel kijelenthetek: Béla bácsi, - minden ellenkező híresztelés ellenére, - jól érezte magát Bokodon!...és alighanem jól érezte magát ott, Hamvas Béla is.
Termékenyek voltak ezek az évek, - hiszen itt készült el a Patmosz befejező része, - és a SCIENTIA SACRA 5 kötete.
Legyen ez vigasz mindenkinek, - aki tényleg szerette Őt!


Tovább a beszámoló második részéhez

Forrás itt