2011. december 20., kedd

Weiner Sennyey Tibor: Derű és alapállás (Hamvas Béla Levelek című kötete kapcsán)

A Hamvas Béla-életműsorozat legújabb kötete a napokban került a könyvesboltokba. Az életműkiadás szerkesztőjének, Dúl Antalnak és a korábbi, Naplók című kötet szerkesztőjének, Danyi Zoltánnak az utolsó közös munkáját tarthatjuk kezünkben. A huszonötödik Hamvas-könyv érteke óriási – hibái, sajnos, a szokásosak.

Hamvas Béla Levelek című kötete kapcsán

Hamvas naplói két kötetben láttak napvilágot, és megjelenésükkor beszélgetést készítettem Dúl Antallal, amelynek hatására intenzív vita alakult ki felelősségről, hozzáértésről, öröklésről, életműről. Nem tisztem a vitába sem beleszólni, sem értékelni, mindenesetre tény, hogy Dúl Antal a Hamvas-életműből komoly és megkerülhetetlen sorozatot készített az évek során, előadások százait tartotta meg, Hamvas filozófiáját hirdetve. Biztos az is, hogy Danyi Zoltán több komoly publikációt tett le az asztalra Hamvas írásai kapcsán, s hogy éveket szánt életéből arra, hogy fecnikből, szerteszórt füzetekből olvasható, jól rekonstruálható Naplókat és Leveleket rakjon össze. Mindkettőjük munkája több évnyi intenzív, áldozatos tevékenység tehát a XX. századi magyar irodalom egyik legfontosabb életművének megmentése és kiadása érdekében. Dúl Antal teológus, Danyi Zoltán rendszeresen és mindig magas színvonalon publikáló költő, író, egyben az irodalomtudomány doktora – elképzeléseik egy-egy könyvről nyilván eltértek, de a rájuk bízott, vagy általuk vállalt feladatot teljesítették. Míg Kemény Katalin – férje, Hamvas Béla műveihez hasonlóan – rendkívül fontos kötetei csak különböző, nehezen beszerezhető kiadványokból gyűjthetők jobb esetben össze (hiszen, például, a Hindu mitológia vagy más esszéi máig nem jelentek meg), addig Hamvas Béla munkái jórészt elérhetők. Azért csak jórészt, mert a sorozat – még az Írók Boltjában is – csak 60-70 %-ban kapható, bár ezt a kiadó folyamatosan próbálja pótolni. Egy könyvesboltos szerint Hamvas írásait csak nagyon kevesen olvassák magáért a mondanivalóért. Legtöbben A bor filozófiáját ismerik – s ahogy ez az ismerősöm fogalmazott: “azzal mindent el lehet adni”. Lehet. Nem tudom.  Amikor alább kifejtett kritikai észrevételeimet fogalmaztam meg neki Hamvas Béla Naplói és Levelei kapcsán, azt mondta, hogy “azoknak, akik szeretnek Hamvast olvasni, nem ezek a szempontok lesznek fontosak”. Lehetséges.

Miről van szó? Mind a Naplók, mind a Levelek esetében kínosan hiányzik a kötetekből egy név- és tárgymutató, hogy kereshetővé és lényegében irodalomtudományi munkára alkalmassá váljanak. Hiányzik egy bővebb tartalomjegyzék, továbbá – nem ennyire súlyos hiány, de jó lett volna – néhány rövid életrajz, hogy tudniillik Hamvas Béla kiknek is írta ezeket a leveleket. Mindez “csak” filológia, de nincs nagy filozófia legalább némi filológia nélkül. Vagy van, de az hosszútávon nem érdekes. Jóhiszeműen úgy gondolom, és úgy tekintek erre az egész Hamvas-kiadásra, hogy célja a szerző népszerűsítése, műveinek elérhetővé tétele volt. Ez sikerült. Hamvas Béla – bármennyire is utálják ezt hallani más szerzők – Lukács György B-listázásának és filozófiai iskolájának sikere ellenére mára igenis mérvadó, fontos, ha nem az egyik legfontosabb múltszázadi filozófusunk, írónk. Kritikai kiadása, filológiailag pontos elhelyezése a magyar irodalomtörténetben mégis várat magára. Valójában ennek már nem magánszemélyek szorgalmából kellene megtörténnie. Hamvas Béla vagy Weöres Sándor szellemi hagyatéka éppen olyan része a magyar világnak, mint a Hősök Tere vagy a Badacsony. Közös kincsünk. Kutatócsoportokat és szemináriumok sorát kellene szervezni a magyar egyetemeken, rendezni, az Interneten kereshetővé, elérhetővé tenni életművüket. Tudom, ez jelenleg illúzió, de nekem ez a véleményem. Bár a legjobb írói honlapok között tartom számon a www.hamvasbela.org című lapot, Hamvas naplói és levelei mind irodalmi, mind pedig történeti szempontból megkerülhetetlenek. Szerintem ezeket a könyveket elsősorban kutatók, egyetemisták, filoszok és történészek, továbbá szakdolgozók kellene, hogy forgassák munkáikhoz. Ehhez azonban szükség lett volna a fentebb említett hiányzó részekre. Ebben a formában is élvezhető, és, hála Hamvas Béla írói kvalitásának, még olvasmányos is a Levelek. A szerző egész életét végigkövethetjük az első világháborútól egészen haláláig. Alázata, szerénysége éppen ezekből a levelekből sokkal jobban kitűnik, mint a néha a kinyilatkoztatás határát súroló esszéiből. Sok olvasója egyébként éppen azért fordul el Hamvastól, mert mindent annyira tud. És a tudás – főleg, ha emberi gyengeségeinkre vet fényt – nyomasztó lehet. Hamvas erkölcsi fölénye, vagyis az, hogy a legrosszabb körülmények között is ember és író tudott maradni – éppen ezekből a naplókból és levelekből válik megkérdőjelezhetetlenné. Mindennapi küzdelmei – mint, mondjuk, amikor egy hónapra el akar menni munkahelyéről, és ezért levelet kell írnia a gyár vezetésének –, vagy a háborús évek alatti nyomor, amit Kemény Katalinnal éltek át, illetve az 50-es évek elképesztő és sötét mellőzése ebben a kötetben teljesen kézelfoghatóvá válik. Engem leginkább mégis Gulyás Pállal folytatott levelezése érintett meg, amelyben Hamvas szárnyaló fantáziája, béke- és aranykor-éhsége a debreceni költő iránt érzett őszinte szeretetében manifesztálódik. Ezeknek a leveleknek is az egyik legfontosabb üzenete a derű és az alapállás – mindig és minden időben. Végülis ez a lényeg, a többi kritikám egy érzékeny filosz hiányérezte csupán, lehet, csak nekem fontos. De lehet, hogy nem.

Hamvas Béla: Levelek (1916-1968). Medio Kiadó. Az életműkiadást szerkeszti Dúl Antal. A kötetet szerkesztette Danyi Zoltán. 2011.