2011. november 28., hétfő

Hamvas Béla: Tibeti misztériumok

 (részlet)

A tibeti misztériumok légköre az európai embernek idegenszerű és sok tekintetben érthetetlen. Azok a lényeges értekezések, amelyek a tumoról, az élet tüzéről, vagy az álomról, vagy a halottak tudatának átviteléről szólanak, tele vannak nagyobbára technikai utasításokkal. Kiábrándító, gondolja magában a fehér ember, hogy izgalmak helyett ezek a tibetiek folyton idegközpontokról, betűkről, szótagokról, lélegzési eljárásokról, ülésmódról és szándékosan felkeltett víziókról beszélnek. Csodálkozva állapítja meg, hogy az értekezések hangja színjózan és semmi sincs tőlük távolabb, mint az a pietizmus, amit az európai a misztika el nem engedhető alkatrészének vél tudni. Ez a misztika nem lágy és nem szentimentális. Az effeminált érzelmek itt nem elégülnek ki, még kevésbé a szenzációéhség. Ez a misztika végtelenül elszánt, reális, higgadt, hűvös, száraz és kőkemény. Ez a hősies lélek misztikája, amely a misztériumokat nem szórakozásból, vagy sportból alkotta meg, hanem életre-halálra, sorsát visszavonhatatlanul kockára vetve.

E misztériumok mindegyike gyakorlat. A metafizika hiányzik, mert az magától értetődik. S a metafizika nem, mint hinni lehetne, s mint ahogy Európában általában hiszik: a buddhizmus, hanem: a Veda. A Bön mágikus praxis, amelynek alapja és értelme a Veda. Minden misztérium kimondatlan titka a Veda tanítása arról, hogy: egyetlen létező van, a lélek s mindaz, ami a lelken kívül létezni látszik, az káprázat, maya. A gyakorlat is ilyen káprázat. Csak Jelkép. Mert a Bön praxisának célja a káprázatból való megszabadulás; az olyan aszkéta számára pedig, aki teljesen felébredt - mondja a Pho-wa - "a tévelygés és a megszabadulás sem egyéb, mint az üres levegőbe írt, önmagától eloszló, jelentőségnélküli kép". A jelképnek hallatlan jelentősége van a sangsaraban, a káprázatban, mint minden jelképnek. az A betűnek, az Omnak, a Humnak, amozdulatoknak, a szavaknak. A legnagyobb jelkép a szent mondat: Om mani padme hum. A tanuló jelképes mondatok fölött meditál. A cél: a világ nagy jelét megfejteni és a valóságra felébredni.

Valamennyi misztérium minden gyakorlata egyetlenegyet akar elérni: világosságot teremteni, felébredni, a káprázattól elszakadni, a mayát eloszlatni. Ebben a felébredésben az aszkétának a Bön misztériumain kívül más tudásra szüksége nincs. A tibetiek éppen úgy, mint a hinduk, a tudás és az éberség között éles határvonalat húznak. A tudás anyagi természetű; a hinduk vidwannak nevezik; tibeti nyelven: rtogpas. Ez teljesen haszontalan világi káprázat. Az aszkétának nem tudásra, hanem éberségre van szüksége. Ez a: rtogspa; szanszkrit nyelven: vidya.

A misztériumok az embert nem tudással gazdagítják. Az ilyen misztérium élménye után senki sem tud többet. De annál éberebb lesz. És ez az, amit az értekezés el akar érni. Ez az, amit a gyakorlat is el akar érni. Az európai ember azt hiszi, hogy anyagi tudást kell elérnie s felhalmoznia. A keleti tudja, hogy a tudás csak teher és akadály. Amire az embernek igazán szüksége van az: éberség.

Az éberség megszerzéséhez az ismeretek sajátos irányára van szükség, amely számunkra teljesen idegen. Az ismeretek: az ülés módja, a képek felidézése, amellyel az aszkéta önmagát tudatosan befolyásolja, a jelképek felidézése, az eksztatikus meditáció. A misztériumoknak ezért tévedhetetlenül egzaktnak kell lenniük. Azok is. Sehol a földön ilyen egyedülálló pszichológiai tudás nem található, még csak megközelítően sem. E misztériumok módszeres gyakorlatait sok ezer év hagyománya tökéletesítette. Az európai lélektan ehhez képest még csak nem is gyerekes. Ami például a tumoban megnyilatkozik az az ún. tudattalan felszámolásának olyan intenzív technikája, amelyhez a hindu tantra vagy kundalini yoga is kezdetleges. Ami pedig a halottak tudatának átvitelében jelentkezik, az a mágikus pszichológiai praxis olyan halálugrása, amihez foghatót semmiféle népnél nem talált senki. Ez a Pho-wa, az a technikai készség, amellyel az aszkéta a halott tudatát átveheti, vagy a tudatot bármilyen ember testéből kiűzheti és más tudattal felcserélheti. Mindegyik misztérium veszedelmes, ez azonban valamennyi között a legveszélyesebb. Soha kellő tudású guru vezetése nélkül senki ezt a gyakorlatot nem próbálta meg, mert e misztériumban az emberi tudatnak ugyanazokat a végzetes küszöböket kell átlépnie, amelyeket a halottnak. A Pho-wat csak kivételesen alkalmazzák akkor, ha a halott kába tudatát erőszakkal fel akarják riasztani. A Pho-wa egyik gyakorlatán nyugszik az a képesség is, amelynek segítségével a tulkuk, a nagy lámák, a Dalai Láma inkarnációját is figyelemmel tudják kísérni.
A misztériumok célja a felébresztés. Ezt a felébresztést a tudat fegyelmezése révén érik el úgy, hogy félelmetes következetességgel a látható érzéki világtól teljesen elszakadnak. Az elszakadás sem öncél. A cél: a megszabadulás, a Nagy Ürességbe, a lélek ősállapotába való visszatérés. A tibeti aszkétának más feladata nincs. A Bön misztériumai nem építenek semmit, csak felszámolnak. Ez a tibeti gyakorlatok alapja: nincs mit megtartani, mindent le kell rombolni.

Az európai embert az anyagi világ fölött való uralom jellemzi. A keletit a szellemi világ fölött való uralom. És a keleti ember szélsősége, aki az európaitól a legtávolabb áll, a tibeti, aki a szellemi világ fölött való uralom gyakorlásában az erőszaktól sem riad vissza.

Annak azonban, hogy mintegy harminc év óta európai nyelven egyre több keleti s így tibeti mű is napvilágot lát, jelentősége van. Európa jobb része az anyagi világuralmat kezdi szegényesnek és méltatlannak találni. Elmegy tanulni keletre. És Tibetet nem hagyhatja ki. Mert minden elválasztó távolság ellenére van összekötő kapocs is. A nagy tibeti szent Padmasambhava azt mondta: Ismerj meg mindent, vizsgálj meg mindent. Pál apostol pedig csaknem ugyanazokkal a szavakkal azt írja: Ismerj meg, vizsgálj meg mindent s ami jó, azt tartsd meg.

(-)

Padmasambhava, a nagy guru tanítása a Nyílegyenes ösvény állomásairól: Olvass el minden könyvet, amely vallásról, gondolkozásról, szellemről, lélekről szól. Ne légy tekintettel az egyik vagy a másik vallás külsőségeire, szabályaira, szokásaira és szertartásaira. Ismerj meg mindent és vizsgálj meg mindent. Hallgasd a gondolkozók, papok, bölcsek, aszkéták szavait. Ne vess el semmit. A gondolatokat éld át teljesen, azonosítsd magad velük és csak akkor bírálj, ha már túl vagy rajtuk.

A sok tanítás közül válassz ki egyetlen egyet a magad számára és a többit tedd szilárd elhatározással, visszavonhatatlanul félre, ahogy a sas a nyájból csak egyetlen egy bárányt ragad el s a többit elereszti.
Elégedj meg szerény életkörülményekkel. Légy zárkózott és alázatos. Ne tolakodj. A világ nagyjaitól tartsd magad távol. Csak a jelentéktelen külső körülmények teszik lehetővé, hogy az ember gondolata a legmagasabbat elérje s a föld minden fényén s dicsőségén túlemelkedjen.

Légy vágytalan, közömbös és egykedvű. Táplálkozz azzal, amit a véletlen hoz eléd. Ne válogass. Ne igyekezz megtartani semmit. Gazdagság, szegénység, dicséret, megvetés, hadd jöjjön; úgyis elmúlik. Ne tégy különbséget erény és bűn között, hírnév és gyalázat között, jó és rossz között. Kerüld a bánatot, a bánkódást, a bűntudatot. Bármit tettél, semmi sem ok sem az örömre, sem a fájdalomra.

Az emberiség viszályait, a vélemények sokszerűségét, a szenvedélyek harcát szemléld nyugodtan és indulat nélkül. Gondoljad azt, hogy: íme, ez a természet rendje s íme a sokféle emberi Én. A világot lásd úgy, ahogy valaki a hegy csúcsán áll s a mély völgybe néz.

Azt az állapotot kell elérned, hogy magadban megvalósítsd a nagy üres tér érzését. Aki magában a nagy üres teret tudja, Énjét levetette. Nem lát Ént sem a dolgokban, sem az emberekben, sem önmagában. Ha nincs énje, nincs vágya, nincs szenvedélye, nincs kívánsága, nincs célja, nincs szándéka, nincs gondolata, nincs érzése, nincs akarata. Ez a megszabadulás a Nyílegyenes ösvény utolsó állomása.