2014. április 14., hétfő

Pressing Lajos a helyes döntésről Hamvas kapcsán

“Attól, hogy az ember helyesen dönt, a gyümölcsök még nem jelennek meg azonnal. Sőt, a másik út csábítása pont abban áll, hogy ott gyorsabban mennek a paripák. Ebben a szakaszban nagy szükségünk van hitre és bizalomra, hogy átsegítsen minket az elkeseredésen és kételyen: vajon nem a megalkuvók döntöttek-e mégis jól?

Még egy olyan nagy szellem is, mint Hamvas Béla, sokat kesereg azon, hogy nem hagyták a tehetségéhez mérten érvényesülni. Élete letermékenyebb időszakát raktári segédmunkásként töltötte el, s megélhetési gondjai voltak, miközben mások látványos karriert futottak be. Főleg az idősebb kori írásain érezni sok helyen ezt a keserűséget, pedig mai szemmel, nagyobb idői távolságból már látjuk, hogy ha professzori katedrát kapott volna, talán soha nem írja meg az életművét.

Az ellenpontot pályatársa, Lukács György képviseli, aki mindent elért életében, ami csak egy értelmiségi számára lehetséges. Ő is rendkívül tehetséges volt, bizonyos szempontból talán még jobb képességei is voltak, mint Hamvasnak, ám ő a gyors lovat választotta, s a karrierért kiárusította képességeit.

Hosszú távon természetesen helyükre kerülnek a dolgok, hiszen Lukács Györgyöt ma már a szűk tanítványi körön kívül senki sem olvassa, ötven év múlva pedig már a nevére sem fognak emlékezni. Hamvas Béla életműve viszont még sokáig szolgál fáklyaként, s magjain keresztül hatása nemzedékeken keresztül sokszorozódik. Hamvas életének volt értelme, még akkor is, ha a teste nem érhette meg, amíg a gyümölcs beérik. Ő volt az, aki jól döntött, amikor soha nem kötött kompromisszumot külsődleges értékekkel.

Tudnunk kell azonban, hogy nem mindig könnyű együtt élni a döntésünk következményeivel. Ha helyesen döntünk, akkor is lesznek olyan szakaszok az életünkben, amikor szembesülünk azzal, hogy akik másként választottak, sokkal többre vitték. A történeti Buddhában egy szemernyi kétely sem volt, de neki is el kellett fogadnia, hoy nem ő lesz a király, holott ő volt a trónörökös.

Amikor az ember választ, nem mindig vet számot az összes következménnyel. Ilyenkor érdemes felidéznünk azokat az érveket, amelyek alapján döntésünket meghoztuk: a lóval folytatott párbeszéd megnyugtat és megerősít bennünket. A meditáció és az ima megadja a szükséges biztonságérzetet ahhoz, hogy kitartsunk az általunk választott úton.

Ne búsulj, kicsi gazdám, utol is éred, el is hagyod őket. Mert a te bátyáid már a legelső csárdában megállanak, ott tizenkét barátcsuhás zsivánnyal kártyázni kezdenek, azok majd elnyerik minden pénzüket, s még a lovukat, de még a gúnyájukat és el kell hogy adják a csárdásnak. De még ez sem lesz elég. Ott kell, hogy maradjanak szolgaságban.

A mese egy további bölcs megfigyelése is segít túljutnunk az ilyen válságokon: lehet, hogy mások látszólag többre vitték, de sikereik és jólétük ára az, hogy eladták magukat a zsiványoknak. Először el kellett adniuk az eszközeiket és erőforrásaikat, erre utal a pénz; majd a képességeiket és életerejüket, a lovat; utána eljátszották a gúnyájukat, vagyis a szerepeiket is, és végül szolgasorba süllyedtek. Azok tehát, akik külsődleges értékek mentén élnek, döntéseik következtében rabszolgává válnak.”

(Pressing Lajos, Szellemi hagyományok a magyar népmesékben 2., Az élet vize)


Tovább olvasom »

2014. április 5., szombat

Hamvas Béla naplójából (1947-49)

"Vétkezz bátran, de higgy még erősebben." Luther

"Kit szeretek? Akiért hajlandó vagyok még a nézeteimet is felülvizsgálat tárgyává tenni." 

"Minél több a tanulás, annál nagyobb a tudatlanság. Minél több a tapasztalat, annál nagyobb az ártatlanság." 

"Döntő a kivonás művelete. Jó minusz rossz." 

"A viszonyt mindig az alapviszony, az erósz dönti el." 

"A feladat: a krízis mint alapállás."

"Nagyon fontos a stílus: ha valamit mondasz, ne a szépséggel kápráztass el, hanem a közvetlenség melegével." 

"Úgynevezett hang nincs. Minden hang értékelés, választás eredménye. A levegő zsúfolva van a hangok teljességével. Egyet belőle kiválasztani, az nem véletlen." 

"Nem püspökkalácsot, hanem rozskenyeret írni." 

"A szabadság nem eszmény, hanem gyakorlat. 

"Én láttam az Angyalt. Nagy és fehér, láthatatlan, hímnemű leány." 

"Azért kell héberül tanulni, hogy az ősnyelvhez legközelebb álló emberi rongált nyelv logoszát megismerjem. Héber, szanszkrit, kínai." 

"A világban ma minden hiba annak köszönhető, hogy a személyes életet kikacagják. Aki valamit ma akar, annak személytelenné kell válnia. El kell személytelenednie: katona, rendőr, hivatalnok, tudós, pap, gondolkozó, művész. Át kell adnia magát az élettelen hatallomnak, amely így jut létezéshez - egyébként nem létező." 

"A létezés teljes egészében állandóan esedékes." 

"Politika, szcientifizmus, ökonomizmus stb. mint modern naivitások, elkenési kísérletek, tehetetlenségek, rövidzárlatok, végig nem gondolások." 

"Mint egy nagy tükör, amelyben önmagam teljességét megnézem és lemérem a derű és a humor jegyében. A humor az üdvtörténet jegyében áll - az üdv tudatában: a legmélyebb imagináció: minden gyarlóság múlandósága. Nem ad fel semmit, s éppen ezért mindent meg tud bocsátani, és mert meg tud bocsátani: szabad." 

"Analízis: mit nevezek csodának?" 

"Meg kell szűnnie annak, hogy a társadalomban a legalacsonyabb ember legyen a mértékadó."

"Író= parazitizmus. Az önmagam tehetségein való élősködés." 

"Az emberismeret mértéke: felismerni, hogy kicsoda milyen hatalmak szolgálatában áll." 

"Nem tanítás hirdetéséről, hanem sorsok alakításáról van szó." 

"A kísértés: kifelé fordulni." 

"Az egyetemes üdv személyes kérdés." 

"Semmi lázadás, de semmit sem engedni. Oly erő (hatalom), amely jóindulattal tudomásul veszi azt, ami itt van, mint az egzisztencia egy éretlen és gyermekes próbálkozását ezzel a világgal így, gyönyörködik is, élvez is, szeret is - szomjas valami ezen túlira, de egyáltalán nem enged e szomjúság egyeduralmának." 

"Az életfonalat nem találom, hanem teremtem." 

"Most életemben először érzem a másokon való segítés lehetőségét. Először van olyan érzésem, hogy ha katedrát kapnék az egyetemen és az élettervezést tanítanám, ez pótolhatatlan funkció lenne a társadalomban. Mert ez érdemes, ez a kor szívproblémája. Nem a kész élettervek nyújtása, az emberi élet eldologiasítása, hanem az ébresztő mozzanat, amely mindenkinek a kezébe adja, hogy önmaga élettervét tudatosan és világosan meg tudja teremteni és alkalmazni. Ez az a módszer, amely megtanítja az embert saját életére rálátni - vagyis önmagától függetlenül adott élettényezőit számba venni és ezek fölött értelmesen rendelkezni." 

"Az ember ne ismételje örökösen tegnapjait. Mágikusan éljen, ne gépiesen." 


Tovább olvasom »

2014. március 31., hétfő

Kultusz és intimitás

Hamvas Béla napló Dúl Antal
Dúl Antallal, a Hamvas-hagyaték gondozójával Kis Tamás beszélget
[2012. december]
– 2011 karácsonya előtt nem sokkal megjelent Hamvas Bélától a Levelek, a Hamvas-életmű sorozat huszonötödik kötete. A Levelek hoznak-e újdonságot az eddigi ismertekhez képest, és ha igen, akkor miben?

– Ez a két kiadvány, tehát a Naplók és a Levelek, merőben más része a Hamvas­-életműnek, mint amit eddig láttunk. Az életmű, ha megfigyeled, nagyon változatos, sokféle műfaj van benne, ezek azonban mind meditációban készült írások. A Naplók és a Levelek – melyek szorosan összetartoznak – nem ilyenek. Itt konkrét személyek jelennek meg, bekerülünk Hamvas „intim szférájába”. Olyasmibe tehát, amit ő soha nem akart a nagyközönségnek megjeleníteni. És valóban, indiszkrét dolog, hogy megjelent. Személyes gyötrődések, kínok; problémák a feleséggel, a háború… Csupa olyasmi, amit ő magának raktározott el, írt le egypár sorban.

– Ez utóbbi azért is érdekes, mert a Naplók és a Levelek ellentmondani látszanak egymásnak. Hiszen a Levelekben csak egy feleségét múlhatatlan szerelemmel szerető férjjel találkozunk. A rendszeresített megszólítás az „Édes Drága Szívem…”, de többször találkozhatunk burkolt vagy nyílt szerelmi vallomással is: „Édes Drága Szívem, azt mondod, hogy nem írok. Ha mindig írnék, amikor rád gondolok, egész nap írhatnék, te egész nap olvashatnád. Már igen hosszú ideje állandóan arra gondolok, hogy tulajdonképpen nem is értem, léha és könnyelmű és felületes létemre miképpen jutottam hozzád”.1


– Igen, így van, mindeközben élet-halál harcot vívtak. A legutolsó időkig nagyon kemény küzdelem folyt köztük. Katalin nem egy írófeleség volt, hanem saját jogán is megállta helyét, ő is író volt. De e kettőnek az ütközéséből mindig feszítő ellentét lett. Kemény Katalin úgy érezte, hogy Hamvas elszívja előle az életerőt, mert neki kell mindent, lakást keresni, háztartást fenntartani, vezetni hétköznapi életvitelüket, Hamvas meg csak ír-ír-ír. Holott ő is írni szeretett volna. Hamvas iszonyú mondatokat ír le naplójában. Például egyszer azt írja, hogy „Katalin mondja nekem, rólam: nem vagy rossz, inkább jó, de senki vagy”. Nos, Hamvasnak ilyen mondatot mondani abszurd. Ez egy visszacsapás, egy skorpiócsípés volt. Katalin nagyon kemény egóval rendelkezett. Voltak efféle csípései, és ezeket használta is Hamvassal szemben. Hamvas ezt például, lehet látni, úgy tolerálja a Levelekben, hogy „igaza van”. Magára veszi. „Köszönöm szépen, hogy figyelmeztet. Köszönöm szépen, hogy megmondja nekem azt, ami a helyes.”
Ugyanakkor nagyon sok közös szellemi pont volt, ami összekötötte őket. Sok mindent egyszerre ismertek meg, együtt olvastak. René Guénont Katalin ismerte meg először, és ő adta Hamvas kezébe.


– Vajon visszaadta-e ezt Hamvas Kemény Katalinnak?


– Nem, szóban nem adta vissza, de visszaadta önkéntelenül. Katalin próbálkozott versekkel, és nem is rosszul. Írt kis, majdnem haikuszerű versikéket a kert­ről, a madarakról, az életről. És Hamvas, amikor elolvasta, azt mondta: „csak verset ne írj”. Ezzel Katalint egy életre blokkolta a versírásban. Ezért van Katalin prózájában elrejtve a szabad vers, mint stílus és forma. Katalinnak minden írása tulajdonképpen versszerű, és nem próza.


– Köztudomású, hogy Hamvas az Angyal Ilonával való házassága zátonyra futását követően került szoros kapcsolatba Kemény Katalinnal. Ő részt vett a Kerényi-féle Sziget-körben?


– Igen, de ő, ugye, fiatal lányként… periférikus volt. Részt vett, hallgatta, de nem volt alkotótársuk.


[A beszélgetésnek ezen a pontján érdemes egy pillantást vetni a „csütörtöki beszélgetések” konstruktumára. A Dúl Antal által is megfogalmazott személyesség, amely e kötetek sajátja, e tekintetben kevéssé, ám annál jelentőségteljesebben válik jelenvalóvá. A „csütörtöki beszélgetések” előszobája az Európai Iskolának, de előszobája-e a Sziget-kör a csütörtöki beszélgetéseknek?2 Tekinthető ez második próbálkozásnak, amely a Kerényi–Hamvas konfliktus után, azzal összehasonlítva ugyanazzal a céllal került Hamvas látókörébe, mégis naprakészen reflektált a háború utáni helyzet teremtette irodalmi, társadalmi kihívásokra, lehetőségekre?
A Sziget-kör a háborút megelőző eufória jegyében született meg. Köztudomású ma már, hogy a Sziget-körben Kerényi került vezető pozícióba, a megalapítás ötlete egy dalmáciai utazáson került terítékre. Itt mutatta meg Hamvas Álarc és koszorú című munkáját Kerényinek. ]


– Elmondható, hogy Hamvas az Álarc és koszorúban az európai ember megmentésére irányuló közösség megalapításával kapcsolatos pontos utasításokat ad?


– Igen, de itt egy kicsit Hamvas elrugaszkodik a valóságtól. Meg kell mondani, hogy az Álarc és koszorú nagyon vitatható, kétes írás. Egyrészt nagyon erős Nietzsche-hatás érvényesül benne. A Nietzsche-hatás pedig mindenképpen hübriszi gőgöt fejleszt ki az emberben. De túl ezen, a háború előtt írta, a háború közvetlen kitörésekor, és bízott abban, hogy talán kitisztul a világ, és most rendben lesz, és jó is így, hogy beindul a háború. Tehát majdnem azt lehet mondani, hogy tapsol a háborúnak.
Később azután ezt az álláspontját sokszorosan megtagadta. Kemény Katalin azt kérte, ha lehet, az Álarc és koszorú legyen az utolsó mű, amely megjelenik, mert annyira bele lehet kötni. Vitatható, hogy Hamvas kiállt-e a háború mellett. Akkor sokan hangoztatták, hogy a világ apokaliptikus, nagy tűzözön által tisztuljon meg és jöjjön rendbe. Ez aztán később nem történt meg, sőt még nagyobb zűrza­var jött az előző helyébe.


– Ennek állít emléket a Karneválban, Vidal szájába adva a mondatot: „Ezerkilencszáznegyvenöt februárjában, amikor az emberek a végsőkig való koplalás és halálrémület és iszonyat után a pincéből kibújtak, lényükről egész múltjuk lemarva, egyetlen megmaradt életszikrával, akkor a föld színéről mindazt, ami volt, letörölték, akkor tabula rasa volt, és akkor megnyílt a lehetőség, hogy Isten országa megvalósulhasson.” 3


– Igaz, de nem csak a Karneválban. Többször, több formában is leírja ezt Hamvas. Azt mondja, a koncentrációs táborokból nem léptek ki szentek4 – így fogalmaz egész pontosan –, hanem kezdődött megint az osztozkodás, az ÁVO, a kijátszása a másiknak, a hatalmi rivalizáció.


– Van néhány levél, amelyet Kerényihez már annak emigrációjában írt. Ezek már a korábbi, a Sziget-körös szakítás utáni konszolidáció levelei?


– Igen. A negyvenes évek közepe-vége. Negyvennyolc. Aztán persze rendező­dött a viszonyuk, csak annak az eszményi körnek a gondolata, amelyet a George­-körről – és a hasonló nagy idealista szellemi csoportosulásokról – mintáztak, az már mind eltűnt.

[Ez a válasz bizonyos mértékig tiszta helyzetet teremt az Álarc és koszorú-problémával kapcsolatban. Egyidejűleg megvilágítja a Kerényivel való megbékélés elemi alapokon túli indokoltságát is, hiszen Hamvas erre az időre eltávolodott a Kerényi-féle vonaltól („A filológia nem filológia, hanem egy ember monomániája” – levél Molnár Antalnak 1950-ben), és a hangsúlyt az Európai Iskola kiteljesítésére helyezte. Persze még a fenti tárgyban érdekes felvetésként adódik, hogy a Hamvas-Kerényi relációban nem a scientia sacra és a scientia practica kettőssége valósult-e meg? Kerényinek nyilvánvalóan fontos volt a tudományos karrier építése. Így meglehet, Dalmáciában, a közösség gondolatától kezdetben lelkes Kerényiben lassan felülkerekedett a közismertségre és elismertségre törekvő – ebben az értelemben karrierista – értelmiségi. Ezek tükrében Hamvas kirekesztettnek, kezde­ményezéséből kifosztottnak érezhette magát. Érdekes, hogy éppen ez az a pont, ahol eleddig nem sikerült mértéket, egyensúlyt találni a konfliktusban. Bircsák Anikó Mítosz és mű című, Kerényivel foglalkozó kéziratos doktori disszertációjában Hamvas és Kerényi különbözőségét elsősorban abban látja, hogy „Hamvas személyisége azonban nemcsak követhető volt, mint például a Kerényi Károlyé, hanem Hamvas dicsőíthetővé is vált”. Majd áttér a Hamvas-kultuszra, annak kialakulására, hogy azután – meglehetősen erőltetetten – kifuttassa a gondolatot napjaink „éjjel-nappal Hamvasról és Hamvastól”5 olvasni kívánók közösségére.]

– Lehet-e azt mondani, hogy Hamvas volt a scientia sacra, Kerényi pedig a scientia practica?


– Nem. Az volt a gond, hogy ki legyen a vezér. Kerényinek volt egy vezér-at­titűdje. Professzor is volt. És nem egalitárius kapcsolatban álltak, hanem mindig a fölényét harcolta ki. Ugyanez volt a probléma Szabó Lajossal is. A végső szót mindig Szabó Lajos mondta ki, mindig ő volt a domináns figura.


– Származik egy levél 1960-ból, amelyhez kiegészítésként megjegyezted, hogy itt a Tábor Béla–Szabó Lajos konfliktusról van szó. Ezt írja ekkor Hamvas Kemény Katalinhoz szólva: „Mindenesetre megvagy, és igaz, nagyon egyedül maradtunk, mert akik körülöttünk vannak, már inkább gyermekeink, mint barátaink. Amit Béláról írsz, az nagyon szomorú, és ez ihlette előbbi mondatomat.” 6 Itt is erről van szó?


– A kiegészítés pontosan arra vonatkozik, hogy Tábor Béla egy véleménykülönbség okán Szabó mellé áll, Hamvas ellenében. Ha most egy kicsit profán szeretnék lenni, azt mondanám, ez olyan választás volt, mint Lukács György döntése – miszerint nagyon mélyen ismerem a polgári hagyományt, fontosnak tartom régóta, de döntenem kell, hogy melyik vallás mellé állok be, és a marxizmus vallása mellé állok be. Tábor és Szabó Lajos már Hamvassal való ismeretségük előtt barátok voltak. Közös könyvük is volt, a Vádirat a szellem ellen. Tábor Béla a kereszténységhez erősen vonzódott. Mikor egy ízben megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, Tábor azt válaszolta: akkor jön el, amikor az utolsó zsidó is megtér. Ha belegondolsz, nagyon kemény válasz ez. Persze a kereszténységet ők krisztianizmusnak hívták, hogy megkülönböztessék konvencionális katolikus, református formációktól.
Hogy Tábor Szabó mellett döntött, azt jelenti, tényleg választania kellett. Mert Szabó is nagyon erős egyéniség volt, komoly lényeglátó képességgel. Mindig kimondta a legfontosabb szavakat. Meg Hamvas is. Itt köztük komoly feszültség volt. Tábor és Szabó részben a marxizmus, részben az ortodox zsidó vallás, részben a modern filozófia mentén jutottak el oda, ahova eljutottak, Hamvas pedig a hagyomány mentén. Amikor azonban Hamvas elkezdett a hagyományra hivatkozni, volt egy kis idegességérzetük. És amikor Hamvas megkérdezte, hogy ő vagy Szabó, akkor Szabónak volt előnye, családilag is, vallásilag is, a miliő miatt is, amelyben éltek.7 Ugyanazon az úton jártak fiatalkoruk óta. Mikor Szabó elment Németországba, Tábor és Hamvas el is idegenedett egymástól.

[Dúl Antal ez irányú gondolatai megegyeznek Tábor Ádám leírásával.8 Ám amíg Tábor Ádám a három ember eltávolodását, az általuk vezetett szellemi közösség felbomlását elsősorban a diktatúra feléledésével magyarázza („Amikor ez a mintegy kétéves – korlátozott, de mégis pezsgő – szabadság és demokrácia újból diktatúrába fordult, a munkaközösségnek meg kellett szűnnie”)9, addig Dúl Antal a hangsúlyt az egyes személyek „erős egyéniségére”, „vezér”-attitűdjére helyezi. A két álláspont persze megfér egymással, amennyiben külső (háború, diktatúra) és belső (személyes ambíciók) okokra bontjuk e körök szétzilálódását. Az elidegenedés kapcsán azonban megjegyzendő, hogy Tábor Ádám emlékszik Hamvasra, aki látogatást tett édesapjánál10. Mindenesetre a konfliktus lecsengését Hamvas végül – az eddig ismert utalásokon (Patmosz, Szarepta, A magyar Hüperion stb.) kívül – a már idézett levél folytatásában adja, Kemény Katalinra és magára utalva: „Ketten maradtunk, azt hiszem, tisztán az előbbi nemzedékből, akik nem züllöttünk le és nem bolondultunk meg.”11
Úgy tűnik, a hamvasi karakterre rendkívüli erővel vall ez a néhány mondat, különösen annak fényében, hogy Kerényi tulajdonképpen azon kevés magyar tudós közé tartozik, aki nagyívű filológiai karriert futott be külföldön, Szabó Lajosnak kiállításai nyíltak Németországban és Belgiumban12, a Levelekben szintén említett Kotányi Attila pedig szituacionizmusával és mozgalmi tevékenységével legalábbis európai hírű személlyé válik.13 Érdekesen korrelál mindez azzal a néhány kritikával, amely a hamvasianizmus tudományellenességét, avagy Hamvasnak a tudományra való alkalmatlanságát firtatja. Több olyan megjelent írásról tudunk,14 amely a Hamvas-„rajongókat” jobb esetben a tudományos területen igazán érvényesülni nem tudók közé sorolja, vagy egyenesen a dilettáns okkultizmus olcsó fogyasztóinak minősíti.]

– Több cikk is megjelent, amely azzal foglalkozik, hogy Hamvas kívül rekedése a kanonizált tudományos életen, az bizonyos tekintetben önbeteljesítő jóslat. A Naplóból és a Levelekből úgy tűnik számomra, hogy Hamvas eléggé megszenvedte, mire elfogadta ezt az állapotot. Például egészen világosan nyomon követhető ez Várkonyi Nándornak írt leveleiben, ahol egyre elkeseredettebben kéri a Magyar Hüperion megjelentetését.


– Hamvas soha nem akart a tudományos életben úgy részt venni, ahogy Várkonyi vagy Kerényi. Ezt semmiképp nem lehet összekeverni a megjelenés igényével. Ez utóbbi ügyében már a negyvenes évek közepétől kezdve tudta, hogy egyre rosszabb a helyzet. Még megjelent az Anthologia humana, és egy-két cikk, nem sok. Ismerjük a történetet, ahogy a támadás megindult ellene. Viszont ez nem a tudományos életet érinti, hanem a publicitást, a nyilvánosságot. A tudományos életről neki határozottan az volt a véleménye, hogy az az út, amelyik befelé, a centrumba, a központba vezet, az egy pontosan olyan kemény munka, mint a tudományos élet laboratóriumi munkája. Hamvas szándékoltan szubjektív, egy percig a személyességet föl nem adja, tehát nem is akar objektív lenni! Várkonyi nagy hibája pontosan az, hogy a kora tudományával igyekezett szinkronba kerülni, és szinkronba hozni írásait. Gondolj bármelyik művére. Azok mindig a tudomány és az ő intuitív, kicsit tágabb látásmódjának összevetése. Ez azért nagy hiba, mert az, amit a tudomány akkor írt, mára teljesen elavult. Amit ő a kora, a negyvenes-ötvenes évek tudományosságából kapott, sehol nincs már. Egy paradigma volt, egy modell volt, amit számtalanszor megcáfoltak. Ő megmaradt benne az intuitív részével, de nem maradt meg a tudományos rész. Hamvas soha nem akart ebbe belemenni. A személyiség/személyesség a legfontosabb alap, amiben mozogni lehet, és azért is minden írása annyira szubjektív, hogy az nagyon sok embert sért.

[Hamvas egyik kései, 1967-es levelében ezt írja: „Óvakodjék a tudománytól! A primitív egyéni gondolat is jobb a tudománynál.”15 Ez azonban a legkevésbé sem kell, hogy szemben álljon a korábbi Hamvassal, két szellemi kör termékeny részt­vevőjével. Ahogy Fenyvesi Kristóf fogalmaz: „A Hamvas–Kerényi viszony tárgyalása kapcsán ezért is kezelendő kiemelt figyelemmel, hogy Hamvas nagyvonalú filozófiai szinkretizmussal párosuló kivételes intellektuális érzékenysége lényeges dimenziókkal tágította ki Kerényi és szűkebb ókorkutatói körének mozgásterét, s a hamvasi kontribúció számos összetevőjének a jelentősége nemcsak a Szigetben, hanem Kerényi egész munkásságára nézve nagy jelentőséggel bír.”16 Ez a mondat nem csupán a Kerényi-viszony nyomán érvényes. A gondolatilag megtermékenyí­tő Hamvas jóval közelebb áll a valósághoz, mint a tudományosságot elváró vagy a népszerűséget számonkérő kiindulás.]

– Te hogyan látod Hamvas jelenlegi helyzetét, az úgynevezett rajongótábor kontra tudományosság ügyét?


– Kettős éle van ennek a kérdésnek. Igaz, hogy Hamvas egyáltalán nem illett bele ebbe az akkor még hegeliánus egyetemi és tudásimperialisztikus közösségbe, ahol egymás pozícióit két perc alatt felismerték az emberek. Másrészt meg ma már Lukács György, Kerényi, Jászi Oszkár, Szabó Dezső, Várkonyi egy szűk elité. Az úgynevezett vátesz típusú írók ma már alig kerülnek szóba. Hamvasnak élő rajongótábora van, akik keresik, mindent kikutatnak, próbálkoznak. Emellett persze ezt a tábort sem lehet szűrni, van egyfajta tehetetlensége.


– Éppen az általad említett nevek azok, amelyek eltűnnek a levelezésből, és úgy tűnik, az ötvenes évektől erősen lecsökken azoknak a köre, akikkel levelezésben áll. Ez az ő egyre erőteljesebb elszigetelődését mutatja?


– Nem, ez helyzeti kérdés. Amikor valaki egy raktárba kerül dolgozni vidékre, akkor tulajdonképpen automatikusan kiesik a szociális közéletből, vagy mondjuk így: a szellemi közéletből. De más is volt. Hamvassal nem volt pozitív dolog levelezni, beszélgetni, kapcsolatot tartani, keményen indexen volt. Weöres Sándor például azért nem tartotta a kapcsolatot ebben az időben Hamvassal, mert Károlyi Amy egyszerűen eltiltotta ettől. Károlyi Amy reálisnak látta a veszélyt, hogy Weörest is Tiszapalkonyára vagy Inotára küldik dolgozni. Weöres nagyon függött Amytól, így elhalt a levelezésük. Amikor Hamvas, már a hatvanas évek végén, visszatért, Weöres megint nagyon kereste a társaságát. Meg is látogatta, de akkorra Hamvas már unta. Úgy érezte, hűtlen barát. Ez nem jelenik meg a Levelekben, de Kemény Katalin úgy emlékszik a kései – hatvannyolcas – találkozásokra, hogy Hamvas már rezignáltan ült, unottan nézte, és amolyan „jól van, Sanyika, mondjad” alapon kezelte ezeket a beszélgetéseket.


– Weörest említed. Érdekes, hogy a Weöressel folytatott levelezés egyike azon kevés levélanyagnak, amelyet teljes egészében olvashatunk, hiszen megjelent a Weöres-féle Egybegyűjtött levelek17. Minden levélváltás esetében indokoltnak tartanám az együtt olvasást, ha mód lenne rá. Egészen más hang, más dimenziók nyílnak meg ezzel. Mennyiben válogatás vagy teljes ez a most megjelent kötet?


– A Levelek szigorú válogatás eredménye, rostálatlanul körülbelül a duplája lett volna. Hétszáznyolcvan oldal volt első átfuttatásban, ebből maradt ez a négyszázötvenhét. A Naplók négy kötet lett volna. Ez, sajnos, roppant kellemetlen dolog. Kénytelenek voltunk állandóan nyírni-nyírni-nyírni. Csak a fontosat megtartani. Már a Naplók kapcsán is elmondtam, hogy ez nem kritikai kiadás, hanem összkiadás. A kritikai kiadásba kötelességünk lett volna minden cetlit beletenni.


– A koncepció, amely szerint válogattatok, az volt, hogy a közölt levelezés végigkísérje nagyjából az életrajzot?


– Igen, minden korszakból legyen tipikus levél, ez volt a koncepció. Mutasson meg valamit a tudat szintjéről abban a korszakában. De a probléma itt is az, akárcsak a Naplóknál, hogy ezek a válogatások önkényesek. Számtalan lesújtó kritikát kapok e két könyv miatt. Azt mondják, ne rágják meg nekünk előre, ne adják a szánkba, hogy mit olvassunk, hanem adják oda egészben, majd mi döntünk, hogy mi jó, meg mi nem jó. Persze, mi is ezt szeretnénk, de egyszerűen nem tudtunk hat kötetet kihozni. Egyrészt anyagilag sem, másrészt olyan irgalmatlan koncentráció és szellemi munka, fizikai apparátus kellett volna ahhoz, hogy rendbe tegyük, lábjegyzeteljük, esetleg – mint a terveinkben azért most is szerepel – írjunk a szerep­lőkről, hogy azt képtelenség lett volna elvégezni.


– A Leveleket elővéve erősödhet az olvasóban az a fajta irritáció, amelyről Te is beszéltél, s amelyet az egyszerűség kedvéért nevezhetnénk a tudós szemlélet irritációjának. Hamvas itt az esszékben tapasztaltaknál is erőteljesebben képviseli a „szellemi vezető” szerepét. Konkrét tanácsokat ad, horoszkópot állít. Minek tudható be mindez?


– Igen, a horoszkópállítást Léderertől tanulta meg, aki híres asztrológus volt. A műveihez is állított föl horoszkópot. A Karneválnak is van horoszkópja, ahol kitaktikázza, hogy melyik a jupiteri figura, melyik a marsi figura, melyik a skorpió. Állított föl horoszkópot, igen. Nem sokat, de állított. Ami a tanácsokat illeti, ott Hamvasnak alkalmazkodnia kellett a másik személyhez. A Hamvas-művek irodalmi műfajban meghatározhatók, és meditációs színvonalúak. Mélyen belemerülnek egy problémába. Itt a szöveget sokszor irányítja az a partner, akihez ír. Ugyanennek irodalmi formája az episztola – például a Magyar Hüperion –, ahol azonban a szerző azáltal, hogy egy képzelt figurához szól, maga teremti meg a feltételeket a gondolatok kifejtéséhez. Itt nyilván nem ez történik. Ha valaki írt neki egy levelet, Dobes László vagy bárki, aki a szellemi körében állt, Németh Ferenc, akkor alázattal fel kellett vennie, és követnie kellett azt a fonalat.


– A Levelek címzettjeit két részre kell osztanunk. Akikről tudható, hogy kik (például Molnár Antal zenetörténész, színházigazgató, Gulyás Pál költő, Szabó Ede irodalomtörténész, műfordító), és akikről nem, vagy alig tudunk valamit. Szabó Irma, Németh Ferenc. Róluk mit lehet mondani?


– Szabó Irma Hamvas egy furcsa magánkapcsolata volt. Ő tulajdonképpen egy nagyon mélyről jövő, kispolgári családból kikerült varrónő volt indulásakor, aztán költő lett, nem is rossz. Hamvast megkereste levélben, majd találkoztak, beszélgettek, azután leveleket váltottak. Németh Ferenc szolgabíró volt eredetileg. Őt is Tiszapalkonyára internálták. Egy deklasszált jogász, akit Hamvas esti barakkbéli beszélgetéseikkel lenyűgözött. Így lett egyre szorosabb a kapcsolatuk. Nyilvánvaló, hogy Németh is ingadozó, tapasztalatlan spirituális dolgokban, de mégis beszélgetőpartner.


– Ők tehát sokszor önjelölt levelezőtársak voltak? Abban az időben szájról szájra terjed a hír, hogy írni kell Hamvas Bélának, és esetleg ő válaszol?


– Igen, igen, abban a helyzetben volt, hogy válaszolt is, mert tükörigénye volt. Óriási tükörigénye volt, és ez minden egyes kontaktusban megjelenik. Ő maga is sokszor jelzi leveleiben, hogy „írjon nekem, keressen fel, én majd válaszolok”, szinte kap utánuk. Pedig gyakorta Hamvashoz nem is igazán méltó szellemi társak voltak, inkább lelkes fiatalemberek. Például Dobes László is ilyen. Róla annyit tudunk, hogy szombathelyi volt, Németh Ferencet ismerte, a Németh Ferenc-kapcsolat vitte Hamvashoz, tőle kapott kéziratokat olvasni. Fiatalember volt tele érzékenységgel és butasággal. Elkezdtek levelezni, és Hamvas nagyon sok energiát fektetett Dobes Lászlóba (ugyanilyen volt Vinhart vagy Bothár Barna).


– Az ő utóéletükről, például Dobeséről, lehet tudni valamit?


– Igen, furcsa, visszavonult, remeteállapotban élte az utolsó harminc évét. Alig engedett magához közel valakit. Azt hiszem, kicsit megnyomta a Hamvassal való kapcsolat. Túl nagy igénybevételt jelentett számára. Hamvas nem is ismerte meg soha személyesen, mindig csak levélben érintkeztek. Apropó volt arra, hogy elmondja a véleményét. Óriási igény mutatkozott benne erre, hiszen egy darabig Németh Ferenc ott volt vele a raktárban, de döntően csak technikai személyzet, mérnökök voltak, meg a környék dolgozói, szellemi társa nyilván nem akadt.
Úgy gondoljuk, hogy az utolsó kötetbe, amelyet úgy tervezünk, hogy bibliográfiai, életrajzi és egyéb kiegészítéseket, fényképeket is tartalmazzon, ezeknek az embereknek a rövid életrajzát is be tudjuk illeszteni mutatóba. Amikor tehát az egész megjelenik, akkor vissza lehet majd keresni. Itt azért nem tettük meg ezt, mert egyszerűen nem maradt időnk.


– Végül, ha már a jövőt említetted, mikorra várható Az ősök nagy csarnoka IV. kötete?


– Ez alapvetően tilos kérdés, de ki akarjuk hozni a könyvheti időszakra. Ott is adódott kínos helyzet, mert az összeállítás során valahogy lemaradt a Csuang Ce-tanulmány. Ezt be kell tenni pótlásképpen. Mint azt a Buddha-beszédet, amelyet Hamvas valahogy elhányt, és csak később került elő.



A mondat, a beszélgetés és a gondolatok végére pont került. A Hamvas-diskurzus végére biztosan nem. A Naplók és a Levelek közelebb visznek Hamvashoz, az emberhez, ez a beszélgetés pedig ha napi hasznot nem is hajt ugyan, bizonyos tekintetben közelebb visz a realitáshoz. Ahogyan Hamvas írja egy kései levelében: „Engem mestereim nagy és széles átélésre tanítottak, semmiféle megoldásra. A megoldások nincsenek a mi kezünkben. Ez nem tudás kérdése. Amit hetven év alatt leszűrtem, az ez: egyetemes tájékozottság. Univerzális orientáció. Ha ezt jól megérti, nincsen szükség másra. Tájékozódni kell, anélkül, hogy bármiféle hasznot, eredményt kívánna.”18



JEGYZETEK

1 HAMVAS BÉLA: Levelek. Budapest, MEDIO Kiadó, 2011, 292.
2 A „csütörtöki beszélgetések” Hamvas Béla, Szabó Lajos és Tábor Béla találkozásából létrejött szellemi kör volt. Első ülését 1945-ben tartotta, majd néhány év után feloszlott. A „csütörtöki beszélgetések” szellemi munkaközösség volt, mely „létezés és élet” szélső pontjait kívánta feltérképezni. Nyilvánvaló, hogy a háború utáni tabula rasa alapján egy újabb kísérlet volt ez az ember megmentésére. A kör mindhárom tagja más-más szellemi alapokról építkezett. A közös pont a centrum, a hagyományból táplálkozó életközösség kialakítása volt. Célja – Tábor Ádám szavaival élve – „egy minden felekezet-feletti, egyetemes szellemi közösség megalapítása” volt. Minderről részletesen ír Tábor Ádám, a „Csütörtöki beszélgetésekről” Tábor Béla szellemi topológiája elé c. tanulmányában. http://home.fazekas.hu/~lsuranyi/Csutort2.htm ,valamint Új forrás, 1993/10., továbbá Darabos Pál: Hamvas Béla egy életmű fiziognómiája. Budapest, Hamvas Intézet, 2002, 2. köt.
Szabó Lajos életrajzírója így emlékszik: „1945-ben, az Európai Iskola megalakulásával egy időben Tábor Béla és Mándy Stefánia lakásán kezdődnek Hamvas Béla, Szabó és Tábor vezetésével az ún. „Csütörtöki beszélgetések”. Ugyanekkor Szabó szemináriumot is indít a pszichológia, halmazelmélet-kritika, prizmatika tárgyköreiben. Gondolkodásmódját prizmatikusnak nevezte, amelyben az egyetlen szellem fénye az esztétikum, etikum és logikum hármas-egységének prizmáján megtörve nyilvánul meg, azaz a logikai, etikai és esztétikai értékelés egysége jellemzi.
Az általa olvasott könyvek lapszéli jeleiből az ötvenes évek elején organikusan és lelki-szellemi koncentráció eredményeként fejlődik ki kalligráfiája. Első (lakás) kiállításán Hamvas Béla így kiált fel: »Megint Lajosnak sikerült az áttörés.«”
3 HAMVAS BÉLA: Karnevál. Budapest, Medio Kiadó, 1999.
4 Uő: Patmosz. Szombathely, Életünk Könyvek, 1992, 12., valamint
http://www.terebess.hu/keletkultinfo/patmosz2/01.html
5 Ramshorn-Bircsák Anikó Mítosz és mű című doktori értekezésére (Mítosz és mű. Kerényi Károly mitológia- és műhely-koncepciójának, az 1930-as, 1940-es évek regényirodalmának és a korszak tudományos életének összefüggései. Bp., ELTE BTK, 2009. Kézirat.)
6 HAMVAS BÉLA: Levelek. Budapest, MEDIO Kiadó, 2011, 292. o.
7 Szabó Lajosról részletes adatok találhatóak többek között az alábbi helyeken:
http://home.fazekas.hu/~lsuranyi/SZL/indexSZL.html valamint
http://www.lajosszabo.com/
8 http://home.fazekas.hu/~lsuranyi/Csutort2.htm
9 http://home.fazekas.hu/~lsuranyi/Csutort2.htm 15. o.
10 2009. november 26. Hamvas Béla programsorozat, Pécsi Művészetek és Irodalom Házában. Ágoston Zoltán, a Jelenkor folyóirat főszerkesztője beszélget Tábor Ádám költővel, esszéíróval.
11 Levelek, 292.
12 Szabó Lajos kalligrafikus életművéből hazánkban is több kiállítás volt látható a közeli múltban. További információ: http://www.lajosszabo.com/
13 Erről lehetett valamivel többet megtudni a nemrégiben Budapesten megrendezett konferencián: http://kultucca.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=571&Itemid=1
14 Pl.: FARKAS ATTILA MÁRTON – MUND KATALIN: Rekviem egy elveszett mítoszért. A Hamvas-kultusz = Valóság, 2001/8. „Egyébként az a barát, aki a Scientia Sacrát beszerezte, amolyan művelt, félig-meddig értelmiségi létet folytató városi munkásember volt. Először szakmunkásképzőt végzett, s asztalos lett, majd egy szerencsés véletlen összehozta egy német mesterrel, akitől kitanulta a barokk csembalók készítésének minden csínját-bínját. Minthogy egész Európában alig néhányan tudnak ilyen hangszert készíteni, évente egyszer dolgozott egy hónapot, s az eladott hangszer árából élt a következő évben. Rengeteg ideje volt tehát, s amolyan „szellemi dolgokkal” foglalkozva múlathatta. Ő is egyike volt azoknak a figuráknak, akik sajátos társadalmi réteget, illetve szubkultúrát alkottak a ké­ső Kádár-korszakban, s akiknek jó része Hamvas Béla eszméinek hatása alá kerülve tudott ideológiát kovácsolni életmódjához”. Vagy: „A hamvasizmus egyik legjellemzőbb vonása, hogy akiket magával ragadott ez a világkép, azok kritika nélkül mindent elfogadtak tőle – legyen az társadalmi kérdés, filozófiai probléma vagy egy műalkotásról alkotott vélemény. A hamvasi életmű biblia volt, a vonzáskörébe kerülők pedig jellegzetesen vallásos emberek, akik mindent elfogadtak vallásuk alapítójától.”
15 Levelek, 440.
16 FENYVESI KRISTÓF: „A Dél betörése”. Kerényi Károly és a Sziget topológiája = Irodalomtörténeti Közlemények, 2012. [Megjelenés alatt.]
17 WEÖRES SÁNDOR: Egybegyűjtött levelek I–II. Bp., Pesti Szalon Kiadó, 1998, 435–460.
18 Levelek, 440.

Forrás: Látó.ro

Tovább olvasom »

2014. március 25., kedd

Hamvas Béla és Kemény Katalin kapcsolatáról

Hamvas Béla és Kemémy Katalin kapcsolatáról
A 27 éves Kemény Katalin 1936 decemberében azért ment be a Fővárosi Könyvtárba, hogy személyesen mondja meg véleményét kritikusának, aki ízekre szedte nem sokkal korábban megjelent Rabelais-fordítását. Pedig a 39 éves Hamvas Béla nem is volt olyan szigorú, mint szokása volt. Kritikája szerint a fordítás olyan pontos volt, amilyet csak női kéz tud csinálni, és ebben felette áll a német és angol fordításoknak, ugyanakkor nem hozza vissza az eredeti mű könnyedségét. Ez a félig elismerő kritika annyira felbosszantotta a fiatal nőt, hogy bement a könyvtárosként dolgozó ismeretlen kritikus munkahelyére. Elmondta a férfinak, miért nincs igaza, aki újra elmagyarázta, mi volt a baja a középkori szöveg fordításával. A beszélgetés sokáig tartott, és másnap újra folytatták. Pár hónapos ismeretség után összeházasodtak.

Hamvas Béla a találkozás előtt alkotói és magánéleti szempontból is válságos időszakot élt meg. Kerényi Károllyal közösen indított folyóiratuk, a Sziget, érdeklődés hiányában megszűnt, házassága pedig zátonyra futott. Fiatalkora óta határozott elképzelése volt róla, milyen társ mellett akarja leélni az életét. Olyan partnert keresett, aki kellőképpen intelligens ahhoz, hogy szellemi partnere legyen, ugyanakkor nem túlságosan olvasott és kiművelt, hogy ő vezethesse be a tudás rejtelmeibe. Első felesége, Angyal Ilona nem felelt meg ennek a vágynak, egyáltalán nem érdekelte az a szellemi út, amit Hamvas ez idő tájt bejárt. Olyan szerelmi házasság volt ez, amelyben a felek közös ketrecbe zárt, egymásnak ugrani kész tigrishez hasonlítanak, – fogalmazott később Hamvas. Az feleség élete végéig nem értette meg, miért költözött el tőle 1935-ben a férje, akinek válásuk után is tovább viselte a nevét. „Nagyon boldogan éltünk, nem volt még két olyan boldog ember a világon, mint mi. Nyolc év után elváltunk, (...) de én nem tudtam őt elfelejteni, az ő felesége maradtam és maradok halálomig”, – nyilatkozta 1980-ban az idős Angyal Ilona. Hamvas úgy érezte ő felelős a válásért, és képtelen lesz társat találni.

Arra vágyott, hogy nyugodtan, kötöttségek nélkül írhasson, egy hasonló életcélt követő partnrrel az oldalán. Ekkor jelent meg az életében a francia tanár végzettségű Kemény Katalin. Hamvas az első könyvtári beszélgetések után megérezte, hogy Katalin lehet az áhított egyenrangú alkotótárs az életében. Egyikük családja sem örült az egymásra találásának. Hamvas jobboldali, evangélikus lelkész-tanár apja és menyasszonya Erdélyből menekült, meggyőződéses kommunista apja gyanakodva nézték egymás családját. De nem csak ez volt a baj. Amikor Katalin bemutatta a szüleinek, Hamvas a vacsoránál kijelentette: „Milyen kár, hogy az ember negyvenéves korában nem mehet nyugdíjba, úgy, mint Svájcban.” Az anyósjelölt erre őszintén meglepődött: „Egy nyugdíjashoz fogsz férjhez menni?” Hamvas a konfliktusokat elkerülendő saját szüleinek csak utólag árulta el, hogy megnősült. Katalin apja aggódva írta egy barátjának: „H.B. Nagyon tanult, de nagyon reakciós gondolkodású ember, és pedig saját sorsa és saját érdekei ellenére is. (…) A jövő mutatja meg, hogyan tud összeharmonizálódni ez a két más-más fából faragott lélek.”

A harmónia hamar létrejött. A pár berendezkedett az olvasásnak és írásnak szánt életre. A férj napközben a könyvtárban dolgozott, este pedig hazatért Katalinhoz könyvtárrá alakított Remete-hegyi lakásukba. Felesége szerint 500 évre való feldolgozatlan jegyzetanyag született így. Hamvast a világháború kitörése után háromszor is behívták tartalékos tiszti szolgálatra, az orosz frontot is megjárta. Eközben írta egyik főművét, a Scientia Sacrát. Lelkiismereti okokból kétszer is kockára tette az életét: először akkor, amikor a parancsnoksága alatt álló zsidó munkaszolgálatosokat hazaengedte, másodszor pedig amikor megszökött Németországba vezényelt csapatától, hogy Budapesten ápolhassa betegeskedő feleségét. Nem sokkal később lakásukat bombatalálat érte, elpusztult évtizedek óta gondosan gyűjtött könyvtáruk, valamint több ezer oldal kézirat is. Ezt Hamvas a háborúnál is nagyobb sorscsapásnak fogta fel. „Koldus lettem. A birtok világa megsemmisült. ... Igyekszem többé semmihez sem odaragadni. Koldusnak lenni nehéz, de jó...”
Valóban koldus évek következtek. Az író a háború után egy ideig szerkesztőként dolgozott, s még megjelenhetett feleségével közös műve, a Forradalom a művészetben is, de Lukács György kritikája után állásából felfüggesztették. Földműves-igazolványt váltott ki, és Katalinnal együtt egy kölcsönbe kapott szentendrei házba költözött, ahol a kertet művelte. Más talán száműzetésnek találta volna ezt az életformát, ők azonban boldogok voltak. Hamvas egy levelében „elíziumi”, csodálatos időszaknak nevezte ezeket az éveket, ahol nem remélt békében és termékeny atmoszférában alkothattak. „Ó, ha így élhetnék mindig! Sohase kívánnék meghalni” – írta.

Ebben az időben sokat beszélgettek arról, hogy egyszer talán felépül majd a saját közös otthonuk is. Az író egyszer séta közben, egy mohos kövön ülve le is rajzolta a porba, milyen lesz a házuk, amelyet „cirpelő csend” vesz majd körül. Közös vágyuk jelképeként két csészét vásároltak, amelyekből sosem ittak: „akkora tartogattuk, mikor 'majd a házban'”, – írta később Katalin. A számukra szegényen is idillinek tartott állapot azonban hamar véget ért. Hamvasnak, hogy ne számítson közveszélyes munkakerülőnek, állást kellett vállalnia. Az Erőműberuházó Vállalat vidéki építkezésein lett raktáros, s közben folyamatosan írt, szanszkritül tanult, latin, görög, héber, kínai szerzőket fordított. Munkatársainak fogalma sem volt róla, hogy koruk egyik legműveltebb embere adja ki nekik a szerszámokat minden nap. Ezekben az években csak kéthetente egy-egy hétvégére találkozott Katalinnal, egyébként 13 évig egyedül élt különböző ideiglenes munkásszállásokon.
Hamvas az építkezésről ment nyugdíjba, élete utolsó éveiben a könyvei megjelenésének reménye nélkül, folyamatosan írt. Ebben az időszakban már erőt vett rajta a depresszió. „Melankóliámmal van sok baj, (...) belenyugszom és elviselem, csak környezetem (főleg Kató) szenved tőle. Hatvankilenc évig tűrhető élettárs voltam, de az idén február óta nehéz” – írta. 1968. november 4-én kapott agyvérzést. A kiérkező fiatal orvos rákiabált a félig bénultan ülő íróra: „Na, mi van papa?” Hamvas Béla a feleségére nézett, és többé nem szólalt meg. Elveszítette az eszméletét, és három nappal később a kórházban meghalt. Katalin 2004-ig élt, idős korában költőként talált magára. Szentendrén megépítette a kis házat, amelyről közösen álmodoztak, az építés történetét halott férjéhez címzett lírai esszében írta meg.

Hamvas tanítványai, életrajzírói kétfajta módon írnak az író és felesége viszonyáról. Az egyik olvasat szerint tökéletes társ, értő szellemi partner volt Hamvas mellett. A másik olvasat szerint rossz feleség volt, aki nem gondoskodott férjéről: Hamvast a munkásszállón nem látogatta meg, nem is telefonált, az író tiszta ruha és hazai koszt nélkül, csak könyvekkel tért vissza a hétvégi találkozásokról is. Alkalmasint mind a két olvasat igaz. Kapcsolatuk nem evilági volt, kéziratok lapjain teljesedett ki. „A szerelem titka, hogy a kettőből egy lesz”– írja Hamvas. „A szerelem néha olyan, mintha egyből kettő lenne, holott mindig kettő volt, és csak a szerelem tette eggyé. A barátság pedig néha olyan, mintha kettőből egy lenne, pedig mindig egy volt, csak a barátság tette kettővé.” Rajtuk kívül más nem tudhatta, az ő kapcsolatuk a kettő közül melyik volt inkább.

Forrás itt

Tovább olvasom »

Hamvas Béla - A méhesben (Philosophia normalis)


Tovább olvasom »

2014. március 17., hétfő

A normalitás botránya

Hamvas Béla, Mórocz Zsolt

2014. március 20. (csütörtök) 18 óra
Hamvas Béla Emlékest az író születésének117. évfordulója alkalmából:

Mórocz Zsolt író előadása, A normalitás botránya címmel

Tovább olvasom »

Hamvas - Művészet és tér konferencia

A balatonfüredi Hamvas Béla Asztaltársaság az író születésnapjára a hagyományos megemlékezésen kívül rendhagyó programot szervezett. Gondolkodók, művészek, színészek, zenészek, festők, egyetemisták, tanárok, álmodozók alkotnak újra teret és művészetet.

Továbi infó a rendezvényről ide kattintva

A HAMVAS BÉLA ASZTALTÁRSASÁGRÓL

A szellemóriás hagyatékát őrző, ápoló társaság már akkor őrizte Hamvas Béla szellemi hagyatékát, amikor a gondolkodóval még nem volt olyan nagy divat jóban lenni. Az asztaltársaságot öt házaspár, Balatonfüredről, Pécselyről, és Veszprémből alapította, tiszteletbeli elnökei Sava Babić és Szőcs Géza

A Hamvas Béla Asztaltársaság azóta is, a Balaton kulturális fővárosában működik, töretlen lelkesedéssel és kiegyensúlyozott szakmai munkával. Hamvas Béla születésének napját ünnepelve (március 23.) minden évben megemlékezést tart a balatonfüredi Tagore sétány Hamvas-hársa mellett. A fát 2000-ben Sava Babic ültette, az ő ötlete volt, hogy mindig más nyelven olvassuk rá a FÁK esszé egy részletét a fára. Ebben az évben, eredeti (magyar) és kínai nyelven szólal meg a részlet. A faültetés gondolata Sava Babić-tól származik, Hamvas Béla a balatonfüredi Koloska völgy egyik hársfájáról írt szövege nyomán. 

Ebben az esztendőben, hagyományteremtő céllal, rendhagyó szellemidézést tart, gondolkodók, művészek, alkotók adnak újra - Hamvas Béla művein átszüremlődve - örökérvényű kérdésekre választ, alkotnak, ráolvasnak, teret nyitnak, kérdéseket tesznek fel a kérdések helyébe, zenét szólaltatnak meg a csend helyén.    

Tovább olvasom »

KARNEVAL Karnevals, Béla Hamvas` Roman gewidmet

Optoakustische Transfers von Béla Hamvas Roman KARNEVAL, in der Übersetzung von G.Altorjay und C. Dane, veranstaltet in München, Hamburg, Berlin, Köln, Erlangen und Tübingen in den Jahren 2006 bis 2011. Hundertdreiundachtzig Musiker, Schauspieler, Filmer und Bildende Künstler, Leserinnen und Leser ließen sich von dem Text inspirieren, über Zehntausend Gäste haben die Spielorte besucht. Der 1500-Seiten Roman ist ein work in progress, zu Weihnachten 2012 wird die Eintausendste Seite zugänglich gemacht unter www.hamvaskarneval.mediatransform.de .Voraussichtliches Erscheinen des Werkes in 2014.


Tovább olvasom »

2014. március 15., szombat

Válságban élni - a kiállítás zárórendezvénye

AZ ARS & VITA ALAPÍTVÁNY
ÉS A FERENCZY MÚZEUM
SZERETETTEL MEGHÍVJA ÖNT ÉS BARÁTAIT
2014. MÁRCIUS 23-ÁN, VASÁRNAP 16 ÓRÁRA A
SZENTENDREI KÉPTÁRBA A

VÁLSÁGBAN ÉLNI

CÍMŰ KIÁLLÍTÁS ZÁRÓ RENDEZVÉNYÉRE

Program: HAMVAS BÉLA műveiből KERTÉSZ JÓZSEF olvas fel
Meghallgatjuk Schumann Carneval op. 9 zongoraművét

CÍM: 2000 SZENTENDRE, FŐ TÉR 2-5.

A rendezvény a kiállítás belépőjegyével látogatható, mely ezen a napon érvényes a Ferenczy Múzeum, a MűvészetMalom és a Kovács Margit Múzeum kiállításaira is.

Hamvas Béla, Szentendre, kiállítás

Tovább olvasom »

2014. március 10., hétfő

​Hamvas Bélát kutatja, tanítja

dr. Thiel Katalin, Hamvas Béla
Nagyszabású kiállítás nyílt Szentendrén, a Fő téren található Ferenczy Múzeum termeiben – „Válságban élni” címmel – Hamvas Béla életművéből. A kiállítás kurátora, Hamvas ismert kutatója dr. Thiel Katalin főiskolai tanár volt.

– Milyen elgondolásból szervezték meg a tárlatot?
– Évek óta érlelődött bennünk egy olyan kiállítás terve, amelynek keretében átfogó képet lehet adni Hamvas életművéről, ugyanakkor fel lehet kelteni azok érdeklődését is, akik nem ismerik írásait. Szerettünk volna egy olyan „eseményt” életre hívni, amely nemcsak tematikus bemutatása Hamvas Béla több ezer oldalas életművének, hanem interaktív programok, beszélgetések, rendhagyó irodalom órák és előadások színtere is.

– Mi lesz a kiállítás további sorsa?
– Hárman dolgoztunk együtt az elmúlt fél év során Marghescu Máriával, a kiállítás másik kurátorával, illetve Juhász Tiborral, aki a tárlat tervezője. Emellett sokat segített a múzeum stábja is. A kiállítás mozgatható, így szeretnénk máshol is megmutatni. Meghívásunk van Balatonfüredre és Münchenbe, s szeretném Egerbe is elhozni.

– Honnan indult a Hamvas Béla iránti érdeklődése?
– Több mint negyedszázada tudományos diákköri keretben diákokkal kezdtük olvasni Hamvas írásait, majd olvasókörben folytatva dolgoztuk föl ezt a hihetetlenül gazdag, ám akkoriban méltánytalanul mellőzött életművet. Emellett kutatásom fő témája is Hamvas életműve lett, felvettem a kapcsolatot a kéziratok gondozójával, elemzéseket, konferencia-előadásokat, majd Maszkjáték címmel könyvet is írtam. Ezután Marghescu Mária, az Ars et Vita alapítvány elnöke, valamint az életműkiadás egyik kiadója megkeresett, hogy hívjunk életre egy szabadegyetemet, ahol Hamvas Béla életművével foglalkozunk. A meghívást elfogadtam, s 2003 óta tartunk szemesztereket.

– Hol tart a Hamvas-életmű feldolgozása?
– A Hamvas-corpusnak még mindig vannak kiadatlan kéziratai, pedig a sorozat már a huszonötödik kötetnél jár. Ennek a kiállításnak az is nagy értéke, hogy az általam szerkesztett tablókon olyan kéziratokat is közzéteszünk, amelyeket eddig még nem olvashatott a nagyközönség. Kiállítottuk Hamvas féltve őrzött használati tárgyait, könyveit és azt az általa ácsolt ládikát is, amelyben kitelepítésekor szállította a könyveit és a megmaradt kéziratait, amelyek eddig nem voltak láthatóak.

– Tudományos munkájában jelenleg mivel foglalkozik?
– Ami a kutatói munkámat illeti, folyamatban van a könyvem németországi megjelentetése. A mainzi egyetem vállalta a német nyelvű kiadást. Ezen az egyetemen Hamvas egyébként „tananyag” az etikatanár képzésben, a könyvem egy-egy fejezete pedig jegyzetként funkcionál. Németországban egyébként is van érdeklődés Hamvas írásai iránt.

– Egyéb teendők?
– A szakmai feladatok felé fordultam, ezt jelzi ez a tárlat is. Továbbra is folytatom a Hamvas életművel kapcsolatos kutatásokat, illetve a publikálást, feladatomnak érzem az életmű népszerűsítését is előadások tartásával. Nagyon szeretek tanítani is, egy-egy filozófia vagy etika óra felüdít, sőt, újabb energiát ad.

– Szabadidő?
– Nagyon kevés van belőle, de amikor a munkámmal és a családdal töltött időn túl marad még egy kevés, akkor olvasni szoktam, illetve úszni, sétálni, kertészkedni. Férjem szintén nagyon elfoglalt, de a munka mellett kölcsönösen segítjük egymást még akkor is, ha egymástól nagyon távol eső területeken dolgozunk. Két lányom van, akik Budapesten élnek, mindketten a párjukkal. Nemrég született meg a kis unokánk Marci, aki még csak három hónapos, de már figyel a mesére, nagyon érdekli minden. Remélem egyszer tudok majd mesélhetek neki Hamvas Béláról is.

Az interjú forrása: Heol.hu 

Tovább olvasom »

2014. március 4., kedd

A budapesti Hamvas Béla Kör 2014. évi tavaszi összejövetelei

A budapesti HAMVAS BÉLA KÖR következő összejövetelei:

2014. (27. évfolyam) március 18. (kedd) 17 óra 30 perc
Helye: Budapesti Eötvös József Gimnázium (Bp. V. ker. Reáltanoda u. 5-7.)
Témája: Hamvas Béla művészetszemlélete  - a beszélgetést bevezeti: Szathmári Botond
                       
 2014. (27. évfolyam) április 15. (kedd) 17 óra 30 perc
Helye: Budapesti Eötvös József Gimnázium (Bp. V. ker. Reáltanoda u. 5-7.)
Témája: Hamvas Béla és az asztrológia. Hamvas Béla horoszkópja - a beszélgetést bevezeti: Szécsi András

2014. (27. évfolyam) május 13. (kedd) 17 óra 30 perc
Helye: Budapesti Eötvös József Gimnázium (Bp. V. ker. Reáltanoda u. 5-7.)

Témája: Taoista kereszténység - a beszélgetést bevezeti: Miklóssy Endre

Tovább olvasom »

Hamvas Béla a "Mátrix"-ról

Tovább olvasom »

2014. március 2., vasárnap

Bevezetés a beavatásba

Hamvas Béla, Szentendre, kiállítás
Hamvas Béla életéről, műveiről nyílt kiállítás Szentendrén


Lám, Béla bácsi ott is cigizik, ahol nem szabad. Most épp a szentély oltárképén. Mondom, nagyon meglepődne, ha ezt a kiállítást látná. De ez nem neki szól. Hanem kinek?

Valószínűleg Hamvas Béla lenne leginkább meglepve a róla készült, vele foglalkozó, jelenleg a Szentendrei Képtárban látható kiállítást végignézve. Vajon mi volt a kiállítók célja? Mit, és kiket szerettek volna elérni? Miért? A Főtérről a kiállítótérbe lépve a városhoz erősen kötődő Hamvas világa elevenedik meg, vagy éppen fagy márványba – attól függ, hogy honnan nézzük.

A három terem közül az első mindenképpen a legszebb, a leginkább átgondolt. A mennyezeten megmaradt freskók csak ráerősítenek a hatásra: érezzük, hogy szakrális térbe léptünk be. Rövid életrajz, pár fotó, a szemközti falon a betűkből összeálló idézet. Balról tarot faliszőnyeg, rajta az Arlequin, mellyel kétségtelenül azonosította magát a szerző. Szemben pedig Hamvas Béla egész alakos fotója a tiszapalkonyai időszakból, munkásruhában, micisapkában. Előtte lelógó csőpostában Hamvas-idézetek, amelyekből minden látogató húzhat egyet. A legfontosabb pedig a padlón a kerek labirintus. Személyessé vagy szentélyszerűvé teszi mindez a teret? Egyszerre mindkét hatás érvényesülhetne. A fotó, amely központi helyre került, csak részlet, a teljes képen jól látszik, hogy ki van írva: „Tilos a dohányzás!" Hamvas pedig háta mögött tartja kezét, amiben valószínűleg épp egy cigaretta ég. A kép tehát poén. Lám, Béla bácsi ott is cigizik, ahol nem szabad.

Hamvas Béla, Szentendre, kiállítás

Most épp a szentély oltárképén. Mondom, nagyon meglepődne, ha ezt a kiállítást látná. De nem neki szól a kiállítás. Hanem kinek? Szentendre lakóinak? Hamvas Béla rajongóinak? Hamvas Béla olvasóinak? (Rajongók és olvasók csak ritkán ugyanazok.) Esetleg iskolásoknak? Mert, ha tovább megyünk a második terembe, ott négy dologra lehetünk figyelmesek. Az egyik, hogy a Karneválpróbál vizuális térben megjelenni, mely összetett és átgondolt koncepció ez esetben egyébként a feladat nehézségét figyelemreméltó könnyedséggel hidalta át. A másik az asztal, amiben Hamvas Béla néhány személyes tárgya látható. Óra, gyufásdobozok és cigarettapapír, tollhegyek és ceruzák, öngyújtó és tinták. Nem vagyok tárgyfetisiszta, de valahogy még ez a kis asztalnyi maradék árul el a legtöbbet arról, és ez ad hozzá nekem mindahhoz valamit, amit eddig olvastam. Apró dolgok, kedvesek. A kicsiben meglátni a nagyot, alighanem ez a szerző igen fontos tulajdonsága volt. Agyonhegyezett ceruzák, fém ceruzavégek. Üveglap alatt. Az asztal mellett egyik oldalról a szerző által a könyveinek készített faláda, másik oldalról az elmúlt évtizedekben magyarul és más nyelven kiadott könyvei. Kétségtelen, hogy Dúl Antal és Margescu Marika életének igen fontos és elismerésre méltó tette, hogy lehetőségeikhez mérten mindent megpróbáltak megtenni Hamvas Béla műveinek kiadására. Jól? Rosszul? Bírálni csak azt lehet, ami van. Hogy mindezt lehetne folytatni, magasabb és alaposabb szintre emelni, már a jövő zenéje.

Hamvas Béla, Szentendre, kiállítás
A kiállítás rosszabb pillanataimban panoptikum, jobb perceimben inkább elengedés. Bevezetés a beavatásba. Kicsit, olyan mint egy bölcsészkari kurzus, középiskolai magyaróra – mindkettőre ajánlom a tárlatot –, de kicsit sem mámoros beszélgetés filozófiáról és poézisről, életről és halálról egy lugasban. Éppen ezért a harmadik terem tartalma számomra a legkevésbé értékelhető. Kiragadott gondolatok, terminológia. Miközben ők maguk is idézik: „Mindenképpen a legnehezebb utat választottam. Autoritás és terminológia nélkül. Autoritás nélkül élni annyi, mint védelem nélkül, hivatkozás nélkül, apa nélkül élni. Terminológia nélkül élni annyi, mint meghatározások nélkül, azonos értelemben vett szavak nélkül, elvek, tételek, világnézet nélkül élni." – Hogy aztán felépítette a saját terminológiáját? Na és? A lényeg az életmű, ami kerek egész, amit lehet olvasni. Valóban, nyitni kell, nyitni lehet az új olvasók felé is. Kérdés, hogy ez a jó út? Egy tárlat, ami a harmadik teremben tankönyvlapok, kiemelések, meghatározások közé zár. A harmadik termet egyébként számomra a falon lévő festmények mentik meg, különösen Vajda Lajos képe. De ez – és ezt hangsúlyozom – csak az én érzékenységem, gyöngeségem. Lehet, sokan lesznek, akiknek tetszeni fog, hogy no lám, végre ennyire átlátható a Hamvas, most már tudjuk, miről beszél. Mindent értünk. Persze ez illúzió. Hamvas – mint minden nagy szerző – minden élethelyzetben mást mond. Legnagyobb erőssége egyben legnagyobb gyengéje is, konkrétan az, hogy nagyon jó író. Az ember annyira elhiszi, annyira érteni véli, hogy úgy érzi, tudja is. Mindent tud. Pedig csak ezután jönne a kritika, a kutatás, a személyes megvalósítás. Vagy épp ellenkezőleg, annyira be tud szólni, annyira fel tudja ébreszteni a sokakban alvó lelkiismeretet, hogy kényelmetlen. Kétségtelen, hogy éppen ezért kényelmetlen sokaknak még ma is. Kérdés, hogy nekünk kell-e foglalkozni ezzel? Nem elég olvasni, beszélgetni róla, szeretni?

Ha a kiállítás célja az volt, hogy a közönséget Hamvas Béla olvasására hívja, hogy párbeszédet kezdeményezzen műveiről, hogy megszerettesse vele az író személyét, akkor jó. Ha az, hogy szentté avassa, akkor alig valamit, vagy inkább semmit sem ért az egész életműből, hiába minden. Azt hiszem, közelebb van az igazsághoz egyetlen tollhegy, mint bármilyen kiragadott idézet, bármilyen terminológia, bármilyen autoritás. Csak ne lenne ott az az üveglap, és csak ne lopnák olyan nagyon azokat a tollhegyeket.

Hamvas Béla, Szentendre, kiállítás



Tovább olvasom »

Müller Péter a Scientia Sacráról

Müller Péter, Hamvas Béla
"Nincs annál nagyobb öröm, ha az ember bizonyos könyveket egész életében olvasni tud. Mint én, hatvan éve az evangéliumokat, a Védákat és Hamvas Béla műveit. Az 1964-es Scientia Sacra azért kedves nekem, mert Tolnay Klári gépelte le, éjszakánként, fél éven keresztül, amikor még szamizdatban lehetett csak megszerezni. A másodpéldány az enyém lett. Ő haláláig olvasta, én sem fogok másképp tenni."

Tovább olvasom »

Baka Györgyi a Hamvas Béla Szellemi Szabadegyetemről (audio)

A százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár nagy sikerű előadássorozatáról, a Hamvas Béla Szellemi SzabadegyetemrőlBaka Györgyi a Népfőiskola főszervezője Hay Andrással beszélget a Rádió Q, Gordiusz című műsorában.



Tovább olvasom »

Véletlenszerű ajánló