2015. december 20., vasárnap

Baranyai Béla: Álarcaink – Hamvas Béla Ördöngösök című regényéről

Hamvas Béla életműkiadása immár a 28. kötetéhez érkezett. A sorozat legutolsó darabja az Ördöngösök című, 1928–29 táján keletkezett regény, mely mindeddig nem jelent meg nyomtatásban. Hamvas ebben az időszakban több szatirikus elbeszélést is írt. A magyar Hüperionban, 1936-ban így emlékezett vissza az Ördöngösök születésére: 

Meg akartam ismételni azt a remek időt, amit a Szent János éjszakájának írása közben éltem, jól akartam mulatni. Több mint sikerült. Soha annyit nem nevettem, mint az alatt a hat hét alatt, amíg ez a mű elkészült.

A regény története tulajdonképpen rendkívül egyszerű. Borbély-Kanavász Antalné levelet ír bátyjának, Andrea ezredesnek: azonnal jöjjön el hozzá, és segítsen rendet tenni a házában, ahol az utóbbi időben teljesen eluralkodott a zűrzavar. Az ezredes megérkezik, ám a fogadására érkezők nem őt, hanem a rá legkevésbé sem hasonlító Benjamint kísérik haza. Bár végül Andrea ezredes is eljut Kanavászékhoz, a helyzeten ő sem tud változtatni. A következőkben bepillantást nyerünk a ház lakóinak életébe, akikről hamar kiderül, mindegyiküknek van valamilyen sajátos hóbortja, mely alapvetően meghatározza viselkedésüket és a többiekhez, valamint a világhoz való viszonyukat.

Hamvas Béla, könyv, Medio Kiadó, Ördöngösök, regény, esszé, Baranyai Béla

Például Kanavász Antal vásárlásmániás és hipochonder, míg a felesége a feljelentgetésekben leli örömét. Szerafitánál a jó és a rossz mindig egyensúlyban áll, vagy­is ha elkövet valami kifogásolhatót, azonnal kiigazítja egy jótettel – és persze fordítva is, a jót gonoszkodással „hozza helyre”. Szerelme a sintér, amúgy önjelölt költő, aki bármiről képes igen hosszú és borzalmas verset írni. Soka mindenért lelkiismeret-furdalást érez, míg Benjamin egy szellemi korcsma megnyitásáról ábrándozik. Csóka tolvaj, Kárász rendőrbíró pedig folyamatosan képzelt bűnügyek után nyomoz a házban, melyek elkövetőjét legtöbbször Paradicsomban, az örök bűnbakban véli felfedezni. De akad itt misztikus és aszkéta is – Jónás és Kleofás személyében.

A különféle rögeszmék ütközése természetesen számtalan komikus helyzetet teremt. Bartolomeus (aki a tudományra esküszik) és Áron (aki mindenütt a szellem munkálkodását látja) vitájában hangzanak el a következő érvek: „Az ember ne menjen a meleg forrás közelébe, mert a szellemek ott főzik a kamulit.” „Nem szabad házon kívül a talpról a havat levakarni, mert akkor vihar lesz.” Egyszer Jónás és az ifjabb Kanavász – aki huszonkét éves létére úgy viselkedik, mint egy elemi iskolás – véletlenül felrobbantja magát. Sértetlenül, de kissé megpörkölve támolyognak ki a szobából. Bartolomeus a robbanás hatásfokát és a körülményeket tudományosan elemzi, majd a társaság nem kis megrökönyödésére kijelenti, hogy az előttük ácsorgó Jónás meghalt, és ezt kisvártatva matematikailag is bizonyítja.

A regény végén elszabadulnak a sintér kutyái, és jól megkergetik a ház összes lakóját. Andrea ezredes kudarcát látva Kanavászné nénjéhez, Brigittához fordul segítségért, ám róla is azonnal kiderül, legalább annyira őrült, mint a többiek.

*

A húszas években Hamvas úgy látta, hogy az irónia vagy a szatíra az egyetlen lehetőség arra, hogy a világ állapotát leírjuk: „Ádám óta nem élt senki, akin ne lehetett volna nevetni.” Ez a műfaj azonban – főleg akkor, ha a mű rendezőelvének választjuk – azt is magával hozza, hogy az ábrázolt helyzetből nincs kivezető út. Az Ördöngösökben sincs megoldás, a regény statikus, valójában nem tart sehonnan sehova. A szereplők nem fejlődnek, megmaradnak a maguk rögeszméjében, egyszer és mindenkorra.

Az Ördöngösök értelmezésének alapszavai az álarc és a maszk, amelyet Hamvas Béla máshol sorsdémonnak nevezett. Ez semmiképpen nem tévesztendő össze a pszichológia által használt személyiségjegy-fogalommal. De az élethazugság megnevezés sem illik rá, mert itt nem lehet egyik pillanatról a másikra ráébredni az igazságra, nincs lehetőség arra, hogy egyszerűen levegyük a maszkot, és így megmutassuk igazi énünket a külvilágnak. Bár a sorsdémon egyrészt azt jelenti, hogy elveinkkel, foglalkozásunkkal azonosítjuk magunkat, ezektől megszabadulni elsőre nemigen lehet. A regényben Bartolomeus egy alkalommal a normális létről kifejti, hogy „a dolgokat és az embereket a maguk teljes valódiságában kell nézni, nem szélsőséges elméletek, légből kapott hóbortok alapján”. A normális pedig az, „ha levetjük azt az őrületet, ami bennünk van”. Elmélet, vélemény, világnézet és erkölcsi elv csak álarc, „így itt a világ nem egyéb, mint elv-álarcok farsangja”. Helyben vagyunk, gondolhatnánk, íme, az egyik szereplő végre magához tért, és kristálytisztán látja, mi okozza a házban – és a létezésben – a zűrzavart. Mindez persze csak látszat, mert Bartolomeus a következőkben ismét visszazuhan a hóbortjába. Ezek a sorok nyújtják ugyanakkor a regény értelmezésének kulcsát.

Az eredeti gépiratban a mű fejezetei Robert Schumann Karneváljának tételcímeit viselték. Ez is arra mutat, hogy Hamvas Béla 1951-ben elkészült Karnevál című regénye és az Ördöngösök szoros kapcsolatban vannak egymással. Valóban, az alapfigurák a Karneválban is megjelennek: Benjamin és Gambrinus; Áron és Ágoston atya; Bartolomeus és Barnabás Maximus; Szerafita és Améline szinte ugyanazt az álarcot viselik, csak a nevük különbözik. Tehát azok a gondolatok, melyek az Ördöngösökben csak felvillantak, a Karneválban bontakoznak ki a maguk teljességében. A különbség ugyan­akkor nagyon fontos. Előbbiben ugyanis nincs megoldás, míg a Karneválból – egy szinttel feljebb lépve – azt is kihámozhatjuk, hogyan szálljunk szembe a magunk sorsdémonával.

Ha még közelebb szeretnénk kerülni a regény világához, akkor érdemes elővenni Hamvas egy másik művét is, a Mágia szútrát. Ez a száz pontból álló, a szent szövegek stílusát megidéző írás azoknak a felismeréseknek a kifejtése, melyeknek csíráit az Ördöngösökben is megtaláljuk. Ez a mű a Karnevállal egy időben született, ezért is alkalmas arra, hogy vezetőnek válasszuk.

A Mágia szútra kiindulópontja a „rongált létezés”, mely mindannyiunknak alaptapasztalata. A szellemtől közelítve ez a bűn, a lélek oldaláról az őrület, testi vonatkozása pedig a betegség. A helyreállítás egyszerre esztétikai (testi), logikai (lelki) és morális (szellemi) feladat. E három elem összefügg, vagyis csak úgy érhetünk el eredményt, ha megtaláljuk azt a közös nevezőt, mely mindegyikre hat. Ennek eszköze a hamvasi gondolkodásban az imagináció.

Az imagináció azzal a képpel függ össze, melyet élettervünk közepébe helyezünk. Jó esetben ennek a tervnek a célja az üdvösség, ezért üdvtervnek is nevezhető. Amikor nem a megfelelő képet helyeztük a középpontba, akkor következett be a zavar. (Máshol Hamvas azt írja, hogy azért nem tudjuk pontosan meghatározni, hogy mi a bűnbeesés, mert már nem tudjuk elkövetni.) De nem csak ez a probléma. Az ember ehhez a zavart létezéshez ragaszkodik, attól szabadulni nem tud, ebben az értelemben pedig a bűn valóban eredendő, vagyis senki nem tudja magát teljesen kivonni alóla.

Amit az ember az imaginációjába helyez, azzá alakul.” 

Legtöbbször persze mindenki csak álalakzatot vesz fel. Visszatérve az Ördöngösökre, ott azt láthatjuk, hogy a szereplőket magával ragadja valamilyen szenvedély, ebből pedig kialakul a rögeszméjük. Mindegyikük csak a többiek maszkjával találkozik, mindenkire jellemző, hogy a világ egy részének – legyen az akár a tudomány, a vallás, a filozófia vagy a művészet – olyan jelentőséget tulajdonít, mintha az az egész lenne.

De vajon van-e valaki az álarc mögött? A regény szereplői érdekes módon felismerik, hogy a másik megszállott, ám önmagukon ezt nem veszik észre. Mindez sejteti azért, hogy Hamvas már az Ördöngösök megírása idején is úgy látta, lehetséges valami módon megszabadulni a maszkoktól. Ennek részletes leírását is a Mágia szútrában találjuk. Az ember (homo humanus) ezek szerint nem mikrokozmosz, hanem mikrotheosz, ennek megfelelően az a feladata, hogy a létező összes lehetőséget birtokba vegye, mert csak „az egész az igaz”. Ebben pedig a kereszténység, közelebbről az evangéliumok irányjelző szerepet játszanak: „A kinyilatkoztatás az, amely az eredeti és ép létezést számunkra jelenvalóvá teszi, leírja, ábrázolja, megmutatja, fenntartja, sőt azt az utat, amelyen ez az eredeti és ép létezés számunkra elérhető, feltárja és megnyitja.” Visszafelé, vagyis a paradicsomi kezdethez azonban már nem vezet út, csak a megváltás irányában kereshetjük a megzavarodott létezés helyreállítását: „A megváltás embere nem Ádámhoz tér vissza, hanem Krisztushoz megy előre.” Mivel a megváltás értelmezését így csak a kereszténységben találjuk meg, ezért „a kereszténységen kívül más vallás fenntartásának már nincs jelentősége”.

Az Ördöngösök első olvasásra csak egy szatirikus regény. Ám ha az életmű teljességébe helyezzük, kiderül, hogy ez is egy foka annak „az örök emberi” felé vezető lépcsősornak, melyet Hamvas Béla átvilágított élettapasztalatai alapján felépített.

Forrás: Új Ember 

2015. november 30., hétfő

Hamvas Béla: LITAI


(részlet)

Van a tűznek szüksége borra?
Kell annak ópium, aki mindig álmodik?
Mert a hattyúra már nem fér több fehér.
Mégis mindig, mikor találkoztunk, mindig
külön meg kellett szoknom, hogy idegen vagy.
Nem tudtam soká, hajad milyen s szemed,
nem tudtam látni rajtad semmit.
Megfogni? Ó, – hiszen megfoghatatlan
s amit először láttam, az a láthatatlan.
Az ismerős. De nem tegnapról, nem régről;
ismertelek mindig, mikor találkoztunk,
mindig, egész a legelejéről, mikor még

én voltam te s te én.